Tolnai Népújság, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-02 / 204. szám

2014. SZEPTEMBER 2., KEDD MEGYEI TÜKÖR 3 A díjazottak, akikre büszke a megye, az első sorban hallgatták végig az ünnepi beszédeket és a műsort a Vármegyeháza dísztermében Ne csak múlt, jövő is legyen megyenap A legfontosabb mutató, hogy fiataljaink itt akarnak-e élni Tradícióból építkezni, de ma is megfelelni szekszárd Business Bor Party néven nyárbúcsúztató rendez­vényt szervezett a Fiatal Vállal­kozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) Tolna megye szerve­zete. Nagy Dávid elnök elmond­ta, hogy a Nádasdi Fogadó adott helyszínt a pénteki esemény­nek, ahol Schleer Tamás, a Star­tup Gulyás elnevezésű kezde­ményezés ötletgazdája beszélt a hálózat kialakításról, a vállal­kozói kapcsolatépítésről. Ennek egyik jó példája a Startup Gu­lyás is, amely azt a célt szolgál­ja, hogy a közösséghez csatlako­zók egy jó gulyásleves mellett beszélhessék meg, miként csi­náltak a semmiből egy működő, fejlődő vállalkozást. Nagy Dá­vid elmondta, a pénteki találko­zó mintegy húsz vendége kiváló szekszárdi Kadarkák kóstolása mellett tárgyalta meg a követke­ző időszak elképzeléseit. A bor választás üzenet értékű is, hi­szen a Szekszárdon nagy hagyo­mányokkal bíró bor azt sugall­ja, építkezz a tradíciókból és fe­lelj meg a jelen igényeinek. Ami pedig a további terveket illeti, szeptember végére újabb talál­kozót szervez a Tolna megyei FI­VOSZ, valamint november har­madik hetét a fiatal vállalkozók hetének jelölték ki, amikor is többek között inspiráló, ötletadó előadásokat tartanak. ■ H. E. Korszerűsítik a távhőrendszert Dombóváron DOMBÓVÁR Folytatja a dombó­vári távhőrendszer korszerű­sítését a Dalkia Energia Zrt. A fűtési szezon kezdetéig ki­lenc helyen, mintegy 372 mé­ter hosszú nyomvonalon 744 méternyi csövet fektetnek le, így a városi távhőrendszer ve­zetékei kilencven százalékban újak lesznek - tájékoztatott Hevesi Róbert, a zrt. dombó­vári kirendeltségének vezető­je. A csővezetékek a legkorsze­rűbb, előreszigetelt csövekből készülnek és alátámasztással kerülnek a helyükre. A hálózati hőveszteség így jelentős mértékben csökkent­hető, és a vezeték élettarta­ma is növekszik. A beruházás mintegy 50 millió forintba ke­rül. ■ H. E. Tolnában a Megyenapot 1999 óta minden évben szep­tember elsején ünnepük. Idén Szekszárdra, az egykori Vármegyeháza dísztermébe hívták meg a közélet, a mű­vészeti és sport tevékenység kiemelkedő szereplőit, vala­mint a vállalkozókat. Ezúttal tizenketten vehettek át el­ismerést. Mauthner Ilona szekszárd Tegnap tizenhato­dik alkalommal ünnepeltük azt a jeles eseményt, amely 1699. szeptember elsején tör­tént. I. Lipót császár ekkor adományozott Tolna megyé­nek pecsétet, illetve pecsét használati jogot. A 315 évvel ezelőtt történteket elevenítet­te fel dr. Horváth Kálmán, kor­mánymegbízott is ünnepi be­szédében. Elmondta, őseink­től tanulhatunk hazaszerete­tei, kitartást. A közigazgatás átszervezése 2010-ben kezdő­dött el, erre akkor azért volt szükség, hogy a meglévő bü­rokráciát, elhibázott finanszí­rozást felszámolják. Cél a jó ál­lam megteremtése, amely nem más, mint az egyének, a közös­ségek, a vállalkozások érdekeit a közjó érdekében legmegfele­lőbben szolgálni. A közjó pedig azt jelenti, hogy egyensúlyt kell teremteni a számtalan jo­gos igény között. A jó állam a feltétele egy sikeres nemzet ki­bontakozásának. Ezt követően dr. Puskás Im­re, a kulturális örökségvédele­mért felelős helyettes államtit­kár, a megyei önkormányzat közgyűlésének korábbi elnöke ünnepi beszédét kicsit megha- tottan kezdte, mint mondta, ta­lán utoljára áll a díszterem pul­pitusán, ahol 2006. október 15- én állt először. Mint mondta, az elmúlt években mindig partne­reinek érezte a megye polgára­it, az önkormányzatokat, a vál­lalkozókat, de még az ellenzé­A „TOLNA MEGYÉÉRT” díjat dr. So- czó László, a megyei rendőrkapi­tányság dandártábornok vette át, 4 évtizedes kiváló munkájá­ért. A BABITS MIHÁLY-DÍJAT Lovas Csilla, a Wosinsky Mór megyei múzeum irodalomtörténész-mu­zeológusa kapta. A BESZÉDES JÓZSEF-DÍJAT Sim- csikPál, építőipari vállalkozó vehette át. a sípos Márton díjat pedig Var­ga László a simontornyai sport klubban végzett kiváló munkájá­val érdemelte ki. két is. Arról is beszélt, amikor az ország bármelyik pontjáról hazafelé tart, mindig megdob­ban a szíve, amikor átlépi a me­gyehatárt. Az érzelmeken túl azonban a legfontosabb mutató az, hogy a fiataljaink itt akar- nak-e maradni, élni, családot alapítani. Sajnos ma még ezen a területen sok dolgunk van, tette hozzá, hiszen nagyon so­kan kénytelen elhagyni a me­gyét egy jobb élet reményében. Nekünk azért kell dolgoznunk, hogy a fiatalok visszajöjjenek, mondta. Ehhez sok-sok együtt­működésre van szükség civil szervezetekkel, önkormányza­tokkal, cégekkel, vállalkozók­TOLNA MEGYE KIVÁLÓ KÖZTISZTVI­SELŐJE díjat többen is átvehet­ték, így Herczig Gábomé, afaddi polgármesteri hivatal jegyzője, Kovács Péter, a Bonyhádi Közös Önkormányzati Hivatal címzetes jegyzője. TOLNA MEGYE KIVÁLÓ KÖZALKAL­MAZOTTJA díjat négyen is meg­kapták: Gasparics László, a Ta­mási Általános Iskola, Gimnázi­um, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium helyettes vezetője, Rúzsa Eva, a megyei levéltár fő­levéltárosa, Pál Krisztina a Bony­hádi Gondozási Központ szak­kal. Azért kell dolgozni, hogy Tolna megyének ne csak ezer­éves múlja, de ezeréves jövője is legyen. Akkor lehetünk iga­zán büszkék, ha ezt a küldetést tejesítettük, zárta beszédét dr. Puskás Imre. A Megyenapot a Bartina ze­nekar műsora, valamint Né­meth Judit egy Illyés Gyula vers elszavalásával tette szí­nessé. Az ünnepség a díjak át­adásával zárult, tizen kiemel­kedő közéleti, művészeti és sport tevékenységükért vették át elismerést, egyet-egyet pe­dig a megyei német, illetve a cigány kisebbségi önkormány­zat adott át. mai egységvezetője, Jobbágy Ká- rolyné a megyei pedagógiai szakszolgálat szekszárdi tagin­tézményének pszichológusa. BEZERÉDJ ISTVÁN POSZTUMUSZ díjjal dr. Sümegi Zoltán, Tolna város volt polgármestere munká­ját ismerték el. A megyei német kisebbségi ön­kormányzat Nívódíját Homoródi Károlyné, a hőgyészi német ki­sebbségi önkormányzat elnöke kapta, a megyei cigány kisebb­ségi önkormányzat nívódíját pe­dig dr. Székely János püspök vet­te át. Tizenketten kaptak valamilyen elismerést kiváló munkájukért HÍRSÁV Az új kedvenceket vetítették Dombóváron dombóvár Hosszú idő után ismét volt mozielőadás Dom­bóváron. A Művelődési Ház­ban pénteken délelőtt a gyere­keket várták matinéval, majd délutántól inkább az idősek kedvében jártak a filmkíná­lattal. Szabóné Rambala Gab­riella programszervező el­mondta, hogy az aktuális si­kerfilmeket láthatta a közön­ség, és hogy szeretnék rend­szeressé tenni az egész napos vetítéseket, hiszen nagy ér­deklődés övezte. ■ H. E. Együtt énekeltek az ELTE kórusával pincehely A községben sze­repelt, nagy sikerrel a hétvé­gén az ELTE Olasz Tanszéké­nek La Caffettiera Stioppéta kamarakórusa. Murányi Esz­ter vezényletével reneszánsz és kortárs, egyházi és világi műveket adtak elő. Az egyhá­ziakat a templomban, a vilá­giakat a templom melletti té­ren, a közönséggel, a falu né­pével együtt énekelték - tud­tuk meg Sölleiné Pőcz Mári­áimtól. ■ Gy. M. Főiskolai oktatók tanították az ifjakat szekszárd Szigeti Oktávia és Spala Korina, a táncművé­szeti főiskola tanárai foglal­koztak a PTE IGYK Gyakor­lóiskola AMI és Gyakorlóóvo­da táncművészeti tagozatosa­ival a nyári tánctáborban. A két oktató a felsőoktatási in­tézmény modem tánc szakán tanít, Szekszárdon 70 táboro- zóval osztották meg tudásu­kat - számolt be Daczó Eszter, a táncművészeti tagozat veze­tője. ■ B. K. Táncosok a nyári táborban PROMÓCIÓ Tegyen az érszűkület ellen, most 50 százalék a kedvezmény! figyeljen az egészségére A zsibbadás, a hidegérzet, az éjszakai görcs, a fejfájás, fülzúgás és a szédülés mind intő jel i Életünk egy örökös rohanás, mindaddig ez folytatódik, míg e stresszes életvételünk nem betegíti meg az oxigént és táp­anyagot szállító ütőereinket (érelmeszesedés), ezzel gátat vetnek a felgyorsult életünk­nek. Az ütőerek falába kü­lönböző anyagok (pl. kolesz­terin) rakódhatnak le, ame­lyek csökkentik az érfal ru­galmasságát, érelmeszesedést okoznak, valamint szűkítik az ér keresztmetszetét. Mind­két tényező vérnyomás-emel­kedéshez vezet. Érelmeszese­dést okozhat a helytelen táp­lálkozás, zsírban dús ételek fogyasztása, a dohányzás, a stresszes, túlhajszolt életmód, a cukorbetegség és a mozgás- szegény életmód, valamint az örökletes háttér. Az alsó vég­tagi érszűkületnek 4 stádiu­ma van. Legenyhébb formá­jában panaszok, tünetek nin­csenek, csak műszeres vizs­gálattal lehet kimutatni. A be­tegség második stádiumában terheléskor jelentkezik a láb­ikrában, combban vagy fartá­jon fáradtság, fájdalom vagy görcs, ami a betegeket meg­állásra kényszeríti. Rövid pi­henés után a fájdalom meg­szűnik és a járás folytatható. A harmadik stádiumban már nyugalomban lép fel a fájda­lom. Az utolsó stádiumban gangraena vagyis üszkösödés % Az érszűkület amputációhoz is vezethet, tegyen ellene fájdalommentesen alakul ki. De a zsibbadás, a hi­degérzet, az éjszakai görcs, a fejfájás, a szédülés vagy fül­zúgás is jele lehet az érszű­kületnek. A potenciálisan ve­szélyeztetettek számára jelent óriási esélyt a Nashwan-Pa- rasound készülék, mely már több, mint 15 nemzetközi aranyéremmel és 20 nagydíj­jal rendelkezik. A találmány hatásosan kezeli infra-, ultra és hallható hang kibocsájtá- sával az érszűkületet. A keze­lés az érfal tápanyag felvételé­nek elősegítése révén az erek rugalmasságát megnöveli, így a kezelés késleltetésre és meg­előzésre is kiválóan alkalmas. 20 alkalom szükséges mind­össze, hogy a betegek pana­szai csökkenjenek, vagy meg­szűnjenek. A kúra fájdalom és szövődménymentes. A kezelés előtt és után orvosi vizsgálat történik doppleres készülék­kel. Mindazoknak ajánlott a szűrővizsgálat és esetlegesen a kezelés, akik az érszűkület bármilyen rizikófaktorával vagy tünetével rendelkeznek. A több mint 25 nemzetközi nagydíjat nyert Nashwan-Pa- rasoundPlus találmány már az ország egész területén elér­hető, többek között Szekszárd, Mátyás király u. 8 szám alatt is megtalálható. A bejelentke­zőknek 50 ezer forintos ked­vezményt biztosítanak a kú­ra árából. A vizsgálat szep­tember 9-én mindössze csak 3000 forint! időpontegyeztetés: WWW.MEDHUNGARY.COM , 06-72/551-714, 06-30/265-9360, 06-20/327-6835, 06-70/290-3216 í Jf 1 t i

Next

/
Thumbnails
Contents