Tolnai Népújság, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-10 / 211. szám

2 KORKÉP 2014. SZEPTEMBER 10., SZERDA JEGYZET GYURICZA MIHÁLY A föld marad hogy Ml mindent kibír a ma­gyar mezőgazdaság, azt nagyjából tudják, akik ke­nyerük javát már megették.' Az idősebb falusi generá­ció elszenvedője volt a pad- láslesepréseknek, az erősza­kos kollektivizálásnak, a té­eszek szétverésének, fara­muci kárpótlásnak, sunyi li­citálásoknak, sok minden­nek. Néhányan talán még arra is emlékeznek, amikor már a rendszerváltás után - gyönyörű politikai alkuk eredményeképpen - egy cso­kornyakkendős rózsadom­bi ügyvéd volt a fő mezőgaz­dász. Ő a hírek szerint azt is el tudta képzelni, hogy Chi­léből importáljunk cseresz­nyét... Ezerféle érdek - helyi, országos, személyes - szorí­totta sokszor háttérbe a jó­zan észt. Még a virágzó szo­cializmus zenitjén tudni vél­ték Szekszárdon, hogy azért a tolnai megyeszékhely kap­ta az azóta szomorú sorsra jutott húskombinátot, mert igaz ugyan, hogy Bács-Kis- kunnak jóval több feldolgoz­ni való disznója volt, de Tol­nában szebb szarvasokat le­hetett lőni... azt, hogy mostanában ho­gyan dől el, kihez kerül egy-egy nagyobb summa ilyen-olyan támogatás, köl­csön stb. formájában, főként azok tudják, akik adják, meg akik kapják. Én csak remél­hetem, hogy jó kezekben landolnak a milliárdok. Mert a magyar falvak képét elnéz­ve legalább is vegyes a kép. Persze, hogy örül az ember a gyarapodás láttán, de szo­morú is, amikor lépten nyo­mon térdre rogyó házak, ki­ürült, gazos porták ötlenek a szemébe. Az a falusi gene­ráció, amelyet régebben egy politikus vizionált - vasár­nap, hazafelé a miséről, elöl az ember, mögötte az asz- szony -, már elballagott a te­metőbe. Unokáik, déduno­káik jó része meg most száll fel a fapados repülőkre. A falvak egyelőre maradnak, mert nagy költőnkkel szólva, a föld nem tud futni... A bátaszéki művelődési ház nagytermét zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők. A fórum témája az új uniós pályázati ciklus volt A kisebbeknek jut több fórum Támogatásokról, pályázatokról hallottak a gazdák Megnövekednek a vidék és a mezőgazdaság lehetőségei a következő hétesztendős uniós pályázati ciklusban. A témá­ról Bátaszéken tartottak szak­mai fórumot hétfőn este. Venter Marianna bátaszék A művelődési ház zsúfolásig megtelt előadóter­mében - többen ä folyosóra szorultak ki az érdeklődők kö­rül - a fórum házigazdája, dr. Puskás Imre helyettes államtit­kár köszöntötte a résztvevőket. Mint elhangzott, bízik abban, hogy a helyi gazdálkodók is él­ni tudnak majd az új ciklus kí­nálta lehetőségekkel. Horváth István, a Parlament Mezőgaz­dasági Bizottságának alelnö- ke, a Földművelésügyi Minisz­térium miniszteri biztosa tájé­koztatta a hallgatóságot a tárca kiemelt programjairól. Mint el­mondta, a tárca szándéka sze­rint újra kell szervezni a vidé­ki életet és gazdaságot. Olyan lehetőségeket kell teremteni, amely otthon tartja a fiatalo­kat, és tisztes megélhetést biz­tosít a számukra. Hogy ez meg­valósuljon és sikeres legyen, elengedhetetlen a vidéki gaz­dálkodók és a tárca összefogá­sa, együttműködése. A kiemelt programok között a miniszteri biztos szót ejtett a sertésprog­ramról, a húsmarha- és juhtar- tásról, amelyben komoly lehe­tőségek rejlenek az elkövetke­ző hét évben. Nem csak az ál­lattartás jelent kitörési pontot, hanem az ehhez kapcsolódó fel­dolgozó ipar, illetve bel- és kül­kereskedelem is. A fő cél, hogy a magyar fogyasztók asztalá­ra Magyarországon, lehetőleg helyben készült, termesztett élelmiszer kerüljön. Nagy le­hetőségek rejlenek á kertésze­ti ágazatban is. Ennek révén ugyanis kisebb területen; ki­sebb aranykorona értékű föl­dön is sikeres és főként nyere­séges gazdálkodás folytatható. A fórumon Jakab István, a Parlament alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövet­kezetek Országos Szövetsé­ge (MAGOSZ) elnöke foglal­ta össze az elhangzottakat, az új uniós ciklus kiemelt céljait, törekvéseit. Külön foglalkozott a nagyüzemek és a kisebb gaz­daságok támogatásával. Hang­súlyozta, hogy a kisebbek tá­mogatása nem a nagyobbak rovására zajlik, a nagyüze­mek továbbra is kapnak támo­gatást. Példaként említette az; állatjóléti támogatást, amely ugyánolyan mértékben jár, a gazdaság méretétől függetle­nül. Zárásként a jelenlévők te­hették fel kérdéseiket, illetve mondhatták el véleményüket. Nagyobb mértékű lesz a pályázati forrás összege Szolgáltatásaival segíti a gazdákat a kamara Kiss miklős Zsolt agrár-vidék- fejlesztésértfelelős államtitkár arról beszélt, hogy ellentétben az előző ciklussal, amikor is a támogatások elsősorban a nagygazdaságokat segítették, most a kis- és középvállalkozá­sok kerülnek előtérbe. A pályá­zatok másik jellemzője, hogy a munkaerő-igényes ágazatokra, a feldolgozóiparra fókuszál­nak. Az államtitkár hangsú­lyozta, hogy az új uniós költ­ségvetési időszakban még haté­konyabban szeretnék felhasz­nálni a forrásokat. A támogatá­sok összege nagyobb lesz, mint 2007 és 2013 között volt, több mint 3700 milliárd forint. A leg­többfelhasználható forrás vár­hatóan a beruházásokra és a tárgyi eszközökre jut. Kiss Mik­lós Zsolt a fórumon bejelentet­te, hogy 2016. január elsejétől új alapokra helyezve ismét megindítják az agrár-környe­zetgazdálkodási (AKG) támoga­tásokat. győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnö­ke a közös agrárpolitikáról, va­lamint a kamarai szolgáltatá­sokról beszélt. A kamara közre­működő szerepet lát el a közös agrárpolitikában, amelynek ré­vén mind a gazdasági raciona­litás, mind a tagság érdekei jobban érvényesülhetnek. Mun­kájuk során törekednek a mi­nél kevésbé bürokratikus, gaz­dabarát működésre. A rendsze­ren belül prioritást élvez a pá­lyázatokhoz való minél egysze­rűbb és könnyebb hozzáférhető­ség. A kamara elnöke szót ejtett arról is, hogy május óta a me­gyei elnökségek vették át a föld­bizottságok feladatát, így a ter­mőföld adásvételéhez ezek hoz­zájárulása szükséges. Az új ciklusról szólva elmondta, hogy az uniós forrásokat elsősorban a mezőgazdasági termelés bőví­tésére és az élelmiszer-feldolgo­zó ipar színvonalas fejlesztésé­re szánják. Hárman kaptak Köztársasági Ösztöndíjat szekszárd Az utóbbi öt év leg­jobb eredményét produkálta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Illyés Gyula Kara a 2014-es felvételi eljárás során. A 2014- 2015-ös tanévben a kar három hallgatója részesül Köztársa­sági Ösztöndíjban, amelyet minden évben az Emberi Erő­források Minisztere adomá­nyoz a felsőoktatási intézmé­nyek kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói számára. Az ösztöndíj adományozó okleve­lét a tanévnyitón vette át há­rom negyedik évfolyamos, ta­nító szakos hallgató: Nagy Mó­nika, Drágán Kinga és János Mónika. Az ünnepségen köszöntötték azt a négy elsőéves hallgatót, akik kiemelkedő teljesítmé­nyükkel, a Pécsi Tudomány- egyetem legmagasabb felvételi pontszámot elért száz hallgató­jának sorában rektori ösztön­díjban részesültek: Hermann Balázs turizmus-vendéglátás, Horváth Csenge óvodapedagó­gus, Kovács Gábor Roland tu­rizmus-vendéglátás és Laczko­■ Az elsősök szociális alap pon pályázhatnak 50 lap­topra, amiket tanulmá­nyaik alatt használhatnak vich Máté turizmus-vendéglá­tás szakos hallgató. Egyedülál­ló kezdeményezésként indítot­ta útjára a PTE az alapképzés­ben és osztatlan szakon meg­kezdő hallgatók számára ezt az ösztöndíjat, amely ÍÖO ezer forint. Az összeget az egyetem a diák költségtérítéséből írja jóvá az első tanulmányi félév­ben. A második félévtől a hall­gatók már a PTE tehetség, ta­nulmányi és szociális ösztön­díjaira is pályázhatnak. A PTE Rektori Ösztöndíj teljes össze­ge 10 millió forint. Az idén ezt a már hagyományos ösztöndí­jat újabb kezdeményezés egé­szíti ki az Egyetemi Hallga­tói Önkormányzat jóvoltából. Az elsőéves hallgatók szociális alapon pályázhatnak 50 lap­topra, amiket tanulmányaik alatt szabadon használhatnak, majd hallgatói jogviszonyuk megszűnését követően kedve­ző áron meg is vásárolhatnak. Az IGYK hallgatóit segíti az Illyés Gyula Irodalmi Alapít­vány, az Illyés Gyula Szakkol­légium és a Jari Vilén - Sőre- gi-Vilén Éva Ösztöndíj is. ■ 1.1. A két ország barátságának újabb kézzel fogható jele gesztus A bonyhádi Együtt 1 másért Nappali Intézményt és a teveli Árvácska Családok Átmeneti Otthonát támogatták bonyhá-tevel - Mindig nagy megtiszteltetésnek tartjuk, amikor adományban része­sülünk, hálás szívvel köszön­jük a segítséget! - adott hangot örömének kedden Álom Gyön­gyi. A bonyhádi Együtt 1 má­sért Nappali Intézmény veze­tője ezt annak kapcsán jegyez­te meg, hogy Tajvan 3000 dol­lárt adományozott számukra, amelyet tetőfelújításra fordítot­tak. Kedden egy kedves kis ün­nepség részeként, személyesen mondott köszönetét a támogatá­sért H. E. Wen-Lung TAO-nak, Tajvan magyarországi nagykö­vetének, aki Wellington Shih, nagykövetségi osztályveze­tő-helyettessel és Pintér Ágnes asszisztenssel látogatott az in­tézménybe, a vendégeket Potá- pi Árpád János nemzetpolitiká­ért felelős államtitkár, ország- gyűlési képviselő, valamint Fi- lóné Ferencz Ibolya, Bonyhád ügyvivő alpolgármestere fo­gadta.- A Parlamentben a baráti ta­gozatokon belül a tajvani-ma­gyar működik a legnagyobb lét­számmal, az egyik önként vál­lalt feladatunk, hogy a két or­szág kapcsolatrendszerét, barát­ságát tovább erősítsük; néhány hónappal ezelőtt azzal kerestek meg a nagykövetségről, hogy újra támogatnának egy bony­hádi szociális, vagy egészség- ügyi intézményt, most a Dózsa A teveli intézmény megtekintésével kezdődött a delegáció programja György utcaira gondoltunk - vi­lágított rá az előzményekre Po- tápi Árpád János. Hozzátette, a távol-keleti ország azt is felaján­lotta, hogy szerényebb összeggel ugyan, de egy másik intézmény működéséhez is hozzájárulná­nak. így kapcsolódhatott a kez­deményezéshez a teveli Árvács­ka Családok Átmeneti Otthona, amelynek 1000 dollárt ajánlot­tak fel, ebből mosó- és számító­gépet, továbbá radiátorokat vá­sároltak. A bonyhádi látogatás előtt tekintette meg a delegáció az ott folyó szakmai munkát, Te­velen Héri Lászlóné polgármes­ter és Németh Krisztina intéz­ményvezető mondott köszönetét a támogatásért. ■ Vízin B. Viszonozták a gesztust- nagyon örülök és köszönöm a nagykövetségnek ezt az elisme­résre méltó gesztust, a legjobb helyre került a támogatás - nyi­latkozta Filóné Ferencz Ibolya, aki arra is kitért, hogy a bonyhá­di önkormányzat is szívügyének tartja a hét évvel ezelőtt létrejött és fontos feladatot ellátó Együtt 1 másért Nappali Intézményt. Ezt példázza, hogy tavaly és idén is kétmillió forintot különítettek el a költségvetésben az intéz­ményjavára, sőt, a tajvani támo­gatást kiegészítve, a tetőfelújítás­hoz is hozzájárult a város. Az intézmény ellátottjai szép műsor­ral hálálták meg az ajándékot. * n f A t

Next

/
Thumbnails
Contents