Tolnai Népújság, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-08 / 209. szám

2014. SZEPTEMBER 8., HÉTFŐ 3 MEGYEI TŰKOR A falu alacsonyabban fekvő részein is megoldják a vízelvezetést, de a teljes megoldásra még várni kell Régi gondot oldanak meg báta Kétszázmillióból vezetik el a csapadék- és belvizet Fizika és matek: jól versenyeztek a garays diákok szekszárd a szekszárdi Ga­ray János Gimnázium diákjai nemzetközi és hazai versenyen is értek el szép eredményeket a közelmúltban. A 12. A osztá­lyos Béda Ármin a magyar csa­pat tagjaként ott volt Angliá­ban, a nemzetközi fizikai kí­sérleti versenyen, tulajdonkép­pen fizika diákolimpián. Elb- linger Ferenc tanítványa csa­pattársaival együtt a középme­zőnyben végzett a magas szín­tű angol nyelvtudást is feltéte­lező megméretésen. A Garay diákjai ott voltak a Középiskolai Matematikai La­pok Országos versenyen is, ahol Sziegl Benedek 12. A osz­tályos tanuló a C jelű felada­tok versenyében harmadik, Kedves Emerencia 9. A osztá­lyos pedig a K jelű feladatok megoldásával második-har­madik helyezést szerzett. Eb­ben a kategóriában a máso­dik-hatodik helyezettek vala­mennyien a Garayból kerül­tek ki. Őket Döményné Ságodi Ibolya és Straubingerné Kem- ler Anikó tanárnők készítet­ték fel. ■ Gy. M. Osztálytársa táskájából lopott várdomb Egy várdombi fiú tett feljelentést a rendőrség­re még július 2-án, mivel osz­tálytársa, a húszéves T. Z. az­nap pénzt lopott a táskájából egy szekszárdi középiskolá­ban. A fiú a rendőröknek el­mondta, miután észrevette, hogy hiányzik a pénz, végig­kérdezte osztálytársait, és T. Z. el is ismerte a lopást, de a bankjegyeket nem volt haj­landó visszaadni. A rendőrök T. Z. őcsényi lakost gyanúsí­tottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megala­pozott gyanúja miatt. A férfi a cselekmény elkövetését ta­gadta. A rendőrség a nyomozást le­zárta, az ügyben keletkezett iratokat szeptember elsején vádemelési javaslattal a Szek­szárdi Járási Ügyészség részé­re átadta - tájékoztatta lapun­kat Molnár Ágnes a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. ■ H. E. Bátának mindig is sok gondja volt a vizekkel, a Dunával, a kisebb folyókkal - Sárvízzel, Pöszével - de az évszázadok alatt sok min­dent megoldottak. Most a bel- és csapadékvíz megfele­lő elvezetése van soron. Gyuricza Mihály- Sajnos, a Hajmás-patak, amely elfoglalta a valamiko­ri Sárvíz medrét, teljesen fel- iszapolódott - mondja Huszár- né Lukács Rozália polgármes­ter. Ebbe a patakba folyik a fa­lu felszegi részéről és az Újvá­rosból, a Tuskósnak nevezett területről meg a dombokról lezúduló csapadékvíz. Az el­vezetés megoldása több ütem­ben történt, illetve történik. Az egyik ütem a Fő utcát érintet­te, ez 2010 decemberében el­készült, de nem oldódott meg a dolog, mert onnan nem volt hova folyjon a víz. - Miután polgármester lettem, 2011-ben megpályáztuk azt a projektet is, amely ennek a problémának a megoldását célozza. Idén, ko­ra tavasszal értesültünk, hogy nyert a pályázatunk, a dél-du­nántúli operatív program ré­vén közel 200 millió forint áll rendelkezésünkre a község északnyugati részén, tehát az Újvárosban, Tuskósban, a Vá­góhíd utca környékén a csapa­dék- és belvízelvezetés megol­dására. Ehhez tartozik a Haj­más-patak kotrása, a szivaty- tyútelepnél lemélyített zsilip­küszöbhöz történő igazítása - mondja a polgármester. Sajnos a Fő utcáról és a Vágó­híd utcára merőleges utcákból - a Sík utcából, az Árvíz utcá­ból és az Óvoda utcából - a víz elvezetése a Hajmás-patakba, nem került be a mostani pro­jektbe. Ez egy következő nyer­tes pályázat eredménye lehet, de az még „a jövő zenéje”. Tehát már megoldott a Fő utca csapa­SAJNOS NEMCSAK a csapadék- és belvizek adnak okot a bátai- aknak a fejtörésre, hanem a közlekedés is. Most úgy lát­szik, ezen a téren is változás várható, ami a falu központját illeti. A Hősök teréről kanyaro­dik az út a község két legna­gyobb gazdasági vállalkozásá­hoz, a Bát Gabona és a Bát Tej kft-khez, meglehetősen nagy a teherforgalom is. A szomszé­dos iskolából a gyerekek na­ponta többször is erre mennek a szép, nagy tornaterembe, dékvíz elvezetése, kikotorták a Hajmás-patakot is, éppen csak a kettő közötti falurész helyze­te nem megoldott. Ez különö­sen jól látszik a mostani csa­padékos időszakban: az árkok, medrek megtelnek, kerteket, épületrészeket önt el a csapa­dék. Ezen mindenképpen vál­toztatni kell. A jelenlegi fejlesztés ered­ményeként nagyjából 2,5 kilo­méter vízelvezető csatorna ké­szül el, magát a patakot pedig közel 2 kilométeres hosszúság­ban kotorják ki. Folyamatosan dolgoznak a gépek, javítják a már korábban leburkolt része­ket is a Fő utcai közúti híd alatt testnevelés órára és az új ebéd­lőbe is, amelyet a 300 adagos konyha lát el. Sajnos a közleke­dők nem mindig vannak biz­tonságban. Ezért is adtak be pályázatot a Belügyminisztéri­umhoz egy gyaloghíd kialakítá­sára. Erre már csak azért is le­hetőségük volt, mert adóssá­guk nem lévén, őket nem érin­tette az önkormányzatok adós­ságkonszolidációja. A húszmil­lióból most biztonságosabb lesz a közlekedés, szépül a fa­lukép. és felett. Burkolják az újvárosi utcákban is az elvezető árkokat. Ahol elkészült a munka, ott na­gyon jó benyomást szerezhet, aki megnézi: sokkal kulturál­tabb, rendezettebb lett a kör­nyezet, maga a falukép is. A polgármester arra számít, hogy valamennyi munkával vé­geznek október végéig, s maga az elszámolás is megtörténhet decemberben. Mint Huszárné Lukács Ro­zália mondja, egyrészt sike­rül újabb falurészt érintően megoldani a mondhatni évszá­zados gondot, a vízelvezetést, másrészt pedig a patakmeder kikotrásával nyernek egy szép vízfolyást, amelynek a szint­jét szabályozni tudják. Tehát ismét lesz víz a Sárvíz vala­mikori medrében, az Alsze­gi részen lévő Holt-Duna után újabb folyószakasz támad fel, ha ez utóbbi egészen más jel­legű is. Jövőre lesz 1000 éves Báta, a pécsváradi apátság alapító le­vele szerint - abban több más helységnévvel egyetemben a Bátatő nevű halászfalu is sze­repel. Hatszáz éve lett híres búcsújáró hely a hajdani bátai apátság. Ezekre az évfordulók­ra többféleképpen megújulva, megszépülve készül a község - mondja a polgármester. HÍRSÁV Előbb a szemét, később a tető is égett tolna Tűz ütött ki szombaton késő este Tolnán. A Szedresi utcában az egyik lakóház ud­varán előbb a szemét kapott lángra, majd pedig az épü­let tetejére is átterjedt a tűz - tudtuk meg Boros Brigittától, a Tolna Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság szóvivő­jétől. A helyszínre a tolnai ön- kormányzati tűzoltók egy, a szekszárdi hivatásos tűzoltók három szerrel érkeztek, és foj­tották el a lángokat. Személyi sérülés nem történt. ■ H. E. Kiállítást rendeznek régi eszközökből PAKS A Dunakömlődi Falu­ház a szüreti nap program­jaihoz kapcsolódva kiállítást rendez régi szüreti eszkö­zökből, melyhez a dunaköm- lődiek közreműködését vár­ják. Kérik, hogy akinek be­mutatható tárgy van a bir­tokában, bocsássa az intéz­mény rendelkezésére. A ki­állítási darabokat szeptem­ber 15-ig várják. ■ V. T. Még mindig III. fokú a riasztás tolna megye Még mindig harmadfokú riasztás van ér­vényben a parlagfű pollenje­inek nagyon magas koncent­rációja miatt. Azok számá­ra, akiknek erősek a tünetei, a tisztiorvosi szolgálat légzés­védő maszk használatát java­solja mezőgazdasági munka, szabadtéri sportolás esetén. Nemcsak a parlagfű okozhat gondot, a csalánfélék virágpo­ra is közepes - magas tarto­mányban van. ■ T. N. A parlagfű továbbra is Kínoz Biztonságosabb lesz a közlekedés a központban Szabadidejüket nem sajnálva vállalnak szolgálatot évforduló Fennállásának száznegyvenedik évfordulóját ünnepelte hétvégén a Bonyhádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület bonyhád „A mi szabadidőnkkel az Önök biztonságáért” - idéz­te Kiefaber Gábor, korábbi pa­rancsnok szavait dr. Balázs Gá­bor, a Tolna Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság igazgatója azon az ünnepségen, amelyet a Bonyhádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület fennállásának 140. évfordulója alkalmából rende­zetek szombaton. Beszédében arra kérte a lakosságot, gondol­janak hálás szívvel az egyesü­let minden tagjára, akik sza­badidejüket nem sajnálva vál­lalnak szolgálatot és nyújtanak segítséget a bajban. Az ünnep­ség résztvevőit Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád alpolgármeste­re is köszöntötte, az egyesület történetét pedig Alföldi Zoltán elnök foglalta össze. A rendezvényen elismerése­ket is átadott az egyesület. Ösz- szesen harmincöt korábbi és je­lenleg aktív tag vehetett át díjat. A Tolna Megyei Tűzoltószövet­ség részéről Folkmann Norbert, az egyesület parancsnoka és dr. Farkas Attila, a szervezet gazda­sági vezetője kapott elismerést, valamint minden tag munkáját megköszönve, a Bonyhádi Ön­kéntes Tűzoltó Egyesületet díjaz­ták. A megyei katasztrófavédel­mi igazgatóság és a vendég egye­sületek szintén megajándékoz­ták az ünneplő bonyhádiakat. A külföldi delegációk tagjai egyébként már csütörtök óta aMfrCOVlT A szombati program a tűzoltójárművek felvonulásával kezdődött élvezték a völgységiek vendég­szeretetét, ugyanis a szervezet vezetése az évforduló alkalmá­ból négy napos programsoroza­tot szervezett, amelyre Bony­hád testvértelepüléseinek ön­kéntes tűzoltói egyesületeit is meghívták. Érkeztek önkéntes tűzoltók Németországból, Len­gyelországból, Felvidékről és Erdélyből. A szombati progra­mokon a környékbeli egyesüle­tek is képviseltették magukat, és felvonultak tűzoltó autóik­kal a város utcáin, majd lepar­koltak velük a művelődési köz­pont mögötti téren, ahol bárki szemügyre vehette a szereket. Az érdeklődők bemutatót is lát­hattak. Az egyik során konyhai tüzet szimuláltak a tűzoltók, amelynek eloltása során azt hangsúlyozták, hogy nem sza­bad vizet önteni az égő olajra, attól ugyanis csak jobban be­lobban. Elmondták, hogy a lán­gokat az edényre helyezett fedő­vel lehet megfékezni. A másik eset során egy közúti balesetet imitáltak, és azt mutatták be a tűzoltók, miként mentik ki az autóban rekedt sérülteket. A szombati program része­ként a Kálvária dombon is tisz­teletüket tették az ünneplők, és Tóth Ferenc, korábbi elnök be­széde után megkoszorúzták Kramoliny József, a Bonyhádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület el­ső elnökének sírját. ■ H. E. * 4 I I I I

Next

/
Thumbnails
Contents