Tolnai Népújság, 2014. augusztus (25. évfolyam,178-202. szám)
2014-08-01 / 178. szám
mm KOZELET S.-íy”. Káros lehet az embargó export Veszíthet a zöldség-gyümölcs ágazat, ha Moszkva tiltani kezd Kétoldalú kereskedelem (élelmiszer, ital, dohány, millió dollár) BEHOZATAL HÍRSÁV Marad a helyén az ukrán kormányfő nem fogadta el Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök múlt heti lemondását tegnapi rendkívüli ülésén az ukrán parlament, és ezzel elhárult a politikai válság veszélye a háború és gazdasági válság sújtotta országban. A kormányfő távozása mellett mindössze 16 képviselő szavazott a 450 fős ukrán törvényhozás tagja közül. A parlament döntött arról is, hogy az év végéig 1,5 százalékos hadiadót vezetnek be az Ukrajnában szerzett jövedelmekre. ■ MTI Nem tervezi lemondását Seszták Miklós „visszautasítom a korábbi tevékenységemet ért vádakat, amelyek kétségbeesett emberek reménytelen próbálkozása” - hangoztatta tegnap a nemzeti fejlesztési miniszter. Seszták Miklós elmondta, nincs köze még családtagai révén sem a Cipruson bejegyzett Minotax nevű céghez. Nem tervezi lemondását, s megteszi a szükséges és elégséges ellenlépéseket. Azt is hangsúlyozta, hogy korábbi ügyvédi tevékenységénei nem vétett etikai vétséget. A Népszabadság szerint az offshore Minotax megjelenik számos Sesztákhoz köthető cég tulajdonosai között. ■ VG Szeptembertől állami a Pető Intézet az állami fenntartású Pető András Főiskola veszi át szeptember elsejétől a Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft. és a fenntartásában főiskolaként működő Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének feladatait - áll a Magyar Közlöny tegnapi számában megjelent kormányhatározatban. A Pető Intézet államosításáról július 4-én döntött az Ország- gyűlés, ezt Rétvári Bence, az Emmi államtitkára akkor a biztonságos működés biztosításával indokolta. ■ MTI Oroszország a zöldség-gyümölcs export egyik legfontosabb célpiaca, új munkahelyek teremtése függ ennek megtartásától. Ezért reménykednek a szakemberek, hogy Moszkva nem váltja be azt a fenyegetést, hogy betiltja az unióból származó termékek importját. Agyagási Edit „Ágazatfejlesztési programot dolgoztunk ki az orosz piacra építve, emiatt létkérdés, hogy ne kerüljünk tiltólistára” - mondta a Világgazdaságnak Mártonffy Béla, a Zöldség-gyümölcs Terméktanács (FruitVeb) elnöke annak kapcsán, hogy Oroszország mától csaknem az összes lengyel zöldség és gyümölcsszállítmányra beviteli tilalmat rendelt el a termékek minőségbiztosítási tanúsítványával kapcsolatos problémákra hivatkozva. Az ottani hatóságok utaltak rá, hogy a következő 1-2 hétben további szankciókat is bejelentenek az unióból származó importtal kapcsolatban. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ez milyen országokat, és milyen ágazatokat fog majd érinteni. Mint Mártonffy Béla elmondta: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat eddig nem tudott megfelelni az orosz elvárásoknak, ezért komoly fejlesztésekre van szükség. „Technikai elmaradottság jellemzi a szektort, még az áruk csomagolásával is gondok voltak a közelmúltban” - tette hozzá. Ez azonban változni fog, egymillió tonna többlettermék előállításával kalkulálnak 2020-ig, az uniós költségvetési időszak végéig. A szakember szerint ennek nagy részét frissen és feldolgozva az orosz, a kínai és az arab piacon „érzékelten És felelőtlen lépés volt, amely kétségtelenül emelni fogja az európai energiaárakat” - áll az orosz külügyminisztérium közleményében, amelyet az EUOb- server idéz. A külügyminisztérium azokra az uniós szankciókra reagált, amelyek az orosz energiaszektor mellett a hadi-, a gépipari és lehet értékesíteni. Ennek alapján teremthető meg 100 ezer új munkahely az ágazatban, így döntő az orosz piac megléte - magyarázta. Az elnök arról is beszélt: jelenleg az Oroszországba irányuló export nagyjából 8 százalék, de 25-30 százalékos növekedéssel számolnak. Ilyen arányú orosz kivitel csak a rendszerváltás előtt volt, ezt a visszaesést kell ledolgozni - fogalmazott. Szerettük volna megkérdezni a szaktárcát a kialakult helyzetről, az esetleges lépések kidolgozásáról, de nem válaszoltak kéréseinkre. Az Oroszország által bevezetett húsimport korlátozásról - amely a a hadsereg által használható termékek kereskedelmét tiltja. A közlemény szerint az intézkedések nem sújtják majd kevésbé azEU-t, mint a velük megcélzott Oroszországot. A gazdasági szankciók hivatalosan ma lépnek életbe, miután azokat tegnap jóváhagyta a tagállamokat képviselő Tanács is. legnagyobb magyarl4 hazai cégeket érinti - is érdeklődtünk: annyit tudtunk meg, hogy a korábbi helyzethez képest semmi nem történt, az érintett vállalkozások az orosz hatóságok engedélyére várnak továbbra is. Az Európai Bizottság a napokban a WTO-hoz fordult annak megállapítására, hogy jogszerűen tiltja-e Mpszkva a sertéshús és élő állatok bevitelét az országba. Oroszország arra hivatkozva rendelt el teljes tilalmat februárban az EU-s országokra, hogy Litvániában és Lengyelországban néhány vaddisznóban sertéspestist mutattak ki. „Az orosz importkorlátozás nyilvánvalóan aránytalan, diszkriminatív és tudományos szempontból alaptalan. Miután ez ellentétes a nemzetközi kereskedelem szabályaival, nincs más választásunk, mint a WTO döntését kérni” - fogalmazott az ügyben Karel De Gucht kereskedelmi ügyekért felelős biztost. Dacian Ciolos mező- gazdasági biztos szerint az embargó az elmúlt hónapokban 580 millió euró - mintegyl80 milliárd forint - exportkiesést okozott az uniós sertéstenyésztőknek. Csányi cégei egymilliárdnál többet is veszíthetnek támogatás Egymilliárd forint felett van a területalapú támogatás kiesése a cégeimmel kapcsolatban - nyilatkozta lapunknak Csányi Sándor. A kormány döntése szerint teljesen elvonják az agrárvállalkozások területalapú támogatásait 1200 hektáros birtokméret felett. Ez 525 nagyüzemet érint, mintegy 20 milliárdos értékben. Csányi bízik abban, hogy lesz majd kompenzáció és akkor az ő érdekeltségeinél is kisebb mértékű lesz a kiesés. Egyedi kormánydöntés révén nemrég egyébként a Csányi érdekeltségébe tartozó Bonafarm Csoport 1,46 milliárdot kapott mohácsi új vágóhídjának megépítésére. A Miniszterelnökséget vezetője, Lázár János a támogatások elvonása kapcsán azt mondta: nem érdeklik sem Simics- ka, sem Csányi urak érdekei. Csányi közölte: Lázár jól nyilatkozott, a kormánynak nem feladata, hogy egyes személyek érdekeit figyelembe vegye az ag- ráriumot, vagy a nemzetgazdaságot érintő döntéseinél. Lázár korábban uzsorásnak és offshore lovagnak is titulálta Csányit, utóbbi esetben azokra a cégekre utalt, amelyek úgy vettek fel uniós támogatást, hogy nem tudják bizonyítani tulajdonosi hátterük és tevékenységük átláthatóságát. (Ezt Csányi cáfolta.) Csányi szerint nem lesz jelentős nemzetgazdasági hatása a támogatások elvonásának, ha az állattenyésző, vetőmagtermesztő, kertészkedést folytató cégeket kompenzálják. Az persze hátrányt jelentene, hogy nem EU-tá- mogatásokról lenne szó, hanem költségvetési pénzekről, amit a büdzsé helyzete is befolyásol. A fejlesztések és a bankoknál a hitelezési döntések sokkal nehezebben valósulhatnak meg, mint egy fix támogatás esetén. Bízik a kompenzációban, mivel az az egész magyar élelmiszeripar helyzetét befolyásolja - fogalmazott, hozzátéve: ha nem lesz hatékony alapanyagtermelés, akkor hatékony élelmiszeripar sem lesz. ■ É. S. Kétélű fegyver a szankció Közel százmilliárd forintért épül az új Puskás Stadion BERUHÁZÁS A 68 ezres futballaréna mellett az olimpiai központ létesítményeire további 20-25 milliárdot költhetnek A tervezéstől függően mintegy 60-80 milliárd forintba kerülhet az új Puskás Ferenc Stadion - mondta lapunknak tegnap a Nemzeti Sportközpontok (NSK) vezetője az új nemzeti futballaréna látványterveinek bemutatásakor. Vígh László közölte, hogy a stadionhoz tartozó kiszolgáló létesítményekkel a költség 80-100 milliárd forint lehet. A nemzetközi trendek alapján a legolcsóbban épített stadion az ülőhelyek alapján az Espanyolé volt székenként mintegy 1500 eurós költséggel. A legdrágább ebben a tekintetben a londoni Wembley és a varsói aréna volt 11 ezer euró- val. Vígh elmondta, a Puskás Stadion esetében a székenkénti 3-4000 eurót lőtték be. A nemzeti fejlesztési miniszter közölte: az NSK kezelésében lévő létesítmények fejlesztésére a közeljövőben 180 milliárdot fognak költenek. Seszták Miklós lapunknak elmondta, a költségvetési zárolások nem érintik a sportban a létesítmény- fejlesztéseket. A 180 milliárdos összeg a stadionokon kívül tartalmazza a tornatermek, tanuszodák, akadémiák építését. Ezen a kereten túl a taóból és a sportági szövetségek pénzeiből még további létesítményfejlesztések is lesznek a sportban. A Puskás Stadion környékén lévő 38 hektáros BudapesCsányi Sándor és Seszták Miklós a stadion makettjével ti Olimpiai Központban is több beruházást terveznek. Vígh elmondta, hogy még zajlik a műszaki tartalom pontosítása, az összes fejlesztés költsége további 20-25 milliárd forint lehet. Az idei büdzsét a futballstadion és környékének fejlesztése, a tervezés költségei, mintegy 2-2,5 milliárddal terhelik meg. A 200 ezer négyzetméteres, 68 ezres (koncerteken 80 ezer főt befogadó) stadion kivitelezési tervei az év végére készülnek el. Az NSK vezetője lapunknak elmondta, ezután írják ki a köz- beszerzési eljárást, jövő áprilisban, májusban lehet meg a kivitelező, akkor lehet majd az első kapavágás. A stadion 2018-ban lehet készen. A korábbi Népstadionból meghagyják a pillono- kat és a toronyépületet is. Az új és a korábbi lelátó között mintegy 32 ezer négyzetméteren több mint 20 sportág számára lesznek edző- és versenyszínhelyek. Konferenciaközpont, 180 szobás szálloda, mélygarázs, diagnosztikai központ is lesz a létesítményben, tetején egy 800 méteres panorámás futópályával. Az MLSZ reményei szerint a stadion 2020-ban a labdarúgó Eb helyszíne lehet, erről szeptemberben dönt az UEFA. Csányi Sándor közölte, még ez előtt szeretnének BL- vagy Európa Liga döntőt rendezni. ■ É. S. f i % l