Tolnai Népújság, 2014. augusztus (25. évfolyam,178-202. szám)

2014-08-02 / 179. szám

Továbbvitt programok közmunka Több mint tíz százalék helyezkedett el Adatok a közfoglalkoztatásról KÖZFOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA 2014. JÚLIUS 21-27. 200 533 FŐ KÉPZÉSBEN RÉSZTVETTEK SZÁMA 2012-2014 KÖZÖTT 131853 FŐ ELHELYEZKEDETTEK ARÁNYA 2012-BEN 14,7 SZÁZALÉK ELHELYEZKEDETTEK ARÁNYA 2013-BAN 11,54 SZÁZALÉK KÖZFOGLALKOZTATÁSRA SZÁNT PÉNZ 2014-BEN 231,1 MILLIÁRD FORINT VG-GRAFIKA FORRÁS, BM, NGM HÍRSÁV Teljesíthető az új átállási határidő az országos Kereskedel­mi Szövetség támogatja és teljesíthetőnek tartja az on­line pénztárgép átállás új, augusztus 31-i végső határ­idejét. A Nemzetgazdasági Minisztérium a pénztárgép munkabizottság közölte: a vállalkozások augusztus 31-e után már csak online pénz­tárgépet használhatnak, az átállást elmulasztó céget egy­millió forintos bírsággal is sújthatja az adóhatóság, és az üzlethelyiséget is bezárhatja 12 napra. ■ MTI Több munkaigényes ágazatot támogatnak bővül A munkaigényes és piacilag érzékenyebb ága­zatok támogatása 2015-től a mezőgazdaságban - közölte a Földművelésügyi Minisz­térium agrárgazdaságért fe­lelős államtitkára pénteken. Czerván György emlékezte­tett: a hazánkba érkező euró­pai uniós közvetlen termelői támogatások 13 százalékát, - 300 forintos euró árfolyamon számolva - évi 52,4 milliárd forintot tudunk e szektorok számára biztosítani. ■ MTI Tűzoltókat avattak Budapesten SZÁZHARMINCNÉGY ÚJ tűzoltót avattak pénteken Budapes­ten a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ tanévzáró ünnepségén. A tűzoltói állo­mány bővítése annak a prog­ramnak a része is, amelynek megvalósítása során 37 új tűzoltó őrsöt hoztak létre or-. szágszerte. ■ MTI Ponta elfogadta az RMDSZ jelöltjét victor ponta román kor­mányfő elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövet­ség javaslatát, és Biró Rozália szenátort, az RMDSZ Szövet­ségi Képviselők Tanácsának elnökét jelölte miniszterel­nök-helyettesnek, illetve kul­turális miniszternek. ■ MTI Tavaly a közfoglalkoztatás­ból kilépők 11,54 százaléka helyezkedett el az elsődleges munkaerőpiacon. Idén a köz­foglalkoztatásra 231 milliárd forintot fordít az állam. Éber Sándor Augusztus 1-jétől ismételten elindítottuk a kistérségi start­munka mintaprogramok szoci­ális programelemeit, illetve két értékteremtő programelemét - nyilatkozta lapunknak a Bel­ügyminisztérium (BM), miután a kibővített közfoglalkoztatásról ér­deklődtünk. A tárca közölte, hogy a kormány hatályon kívül helyez­te a mintaprogramok indítása időtartamának végére vonatkozó rendelkezést, így a továbbiakban is lehetőség van ezek működteté­sére 2014. június 30-át követően. Ezenfelül az önkormányzati fog­lalkoztatók is jelezték igényüket a program folytatására. A kistérségi startmunka min­taprogramok szociális jellegű programelemeinél (belvízelveze­tés, belterületi utak karbantartá­sa, mezőgazdasági utak karban­tartása, illegális hulladéklerakó helyek felszámolása, bio- és meg­újuló energiafelhasználás) a BM megvizsgálta a más tárcáknál, hasonló tevékenységekre nyújtott támogatásokat, hogy kiszűrjék a kettős finanszírozást, illetve haté­konyabban használják fel az álla­mi forrásokat. Ezek alapján a köz­foglalkoztatók belvízelvezetésre, illegális hulladéklerakó-helyek felszámolására, belterületi utak karbantartására, mezőgazdasá­gi utak karbantartására, téli és egyéb értékteremtő valamint he­lyi sajátosságokra épülő progra­mokra nyújthattak be kérelmet. A BM egyedi programokról is egyeztet a közfoglalkoztatókkal, így olyan programokat folytathat­nak, amelyek lehetővé teszik egy­részt az elsődleges piacon mun­Kevesen morzsolódtak le a belügyi tárva közlése szerint 2012. évtől 2014. július 27-ig mindösszesen 131853fő közfog­lalkoztatásban résztvevő képzé­sét biztosították, amelyből eddig 115531 fő sikeresen be is fejezte a képzését (jelenleg 9736fő képzé­se folyamatban van). A lemorzso­lódók száma 6586fő országosan, míg az önkéntes nyilatkozatok kakínálat híján elhelyezkedni nem képes szakképzett munka­erő, valamint a kiemelt célcsopor­tok közül a hajléktalanok, romák vagy megváltozott munkaképes­ségűek bevonását. A kormányhivatalok munka­ügyi központjainak adatszolgál­tatása alapján a 2014. július 21. és 2014. július 27. közötti idő­tartamban a hatósági szerződé­sek alapján közfoglalkoztatottak létszáma 200 533 fő volt. A téü átmeneti közfoglalkoztatás 2013. november 1-je és 2014. április 30- a között tartott 200 ezer fő közfog­lalkoztatásával, amelyből 2013. december 1-je és 2014. március 31-e között 100 ezer fő képzése valósult meg. Czomba Sándor, a alapján a képzésbe vont romák száma 28478fő. A július 25-i ál­lapot szerint a mezőgazdasági programokat érintő, 2012. és 2013. évben indított képzésekben összesen 19429fő vett részt, amelyből 13866fő vizsgakötele­zettségének eredményesen eleget tett. E képzési programokban je­lenleg még 3866fő vesz részt. nemzetgazdasági tárca államtit­kára nemrég azt közölte lapunk­kal, hogy az előző hónap 20-i ada­tai alapján mintegy 130 ezer fő volt a közfoglalkoztatottak száma, jelenleg 160-170 ezren lehetnek. Idén a közfoglalkoztatás támo­gatására a 2014-es költségvetés­ben 183,8053 milliárd forintot terveztek, de ezt a keretet június 30-án további 47,3 milliárddal megemelték. így végül összesen 231,1 milliárdos forrás áll a ren­delkezésre. A BM lapunkkal közölte, hogy az elhelyezkedés tényét a köz­foglalkoztatásból történő kilé­pést követő 180. napon vizsgál­ják. Ezek alapján az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedet­tek aránya a 2012-ben kilépők vonatkozásában elérte a 14,7 százalékot (32 243 fő), amely a 2013-ban kilépők esetében 11,54 százalék volt. A tárca szerint az elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedés nem el­hanyagolható mértékű, tekintet­tel arra, hogy gazdaságilag és infrastrukturálisan elmaradott térségekben zajló programokról és munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatásáról van szó. Tankönyv: mikor kell igazolni a befizetést? köznevelés „A tankönyvek árá­nak befizetése a tavalyi évhez hasonló módon zajlik” - közölte lapunkkal az Emberi Erőforrá­sok Minisztériumának közne­velésért felelős államtitkársága. A tankönyvek árának befizetési határideje - az előző évhez ha­sonlóan - a tankönyvcsomag átvételének időpontja. Azoknak a tanulóknak (tulajdonképpen a szülőknek), akik augusztus 15-ig befizetik a tankönyvek árát, nem kell az átvételkor ma­gukkal vinni a befizetést igazoló szelvényt. A Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. (Kellő) megküldi a befizeté­sekről szóló igazolást az iskolák számára. Ennek alapján nem a tanulónak (szülőnek) kell iga­zolnia a befizetés megtörténtét. Az augusztus 15-e utáni befi­zetéseknél a tanulónak (vagy a szülőnek) fel kell mutatnia a be­fizetésről szóló igazoló szelvényt a tanljönyvcsomag átvételekor. A Kellő elmondása szerint már kipostázta a csekkeket. Nem kaptak csekket azok a szü­lők, akiknek a gyermekei ingye­nes tankönyvből tanulhatnak. A szeptemberben induló 2014- 15-ös tanévben a Kellő szerint a diákok hatvan százalékának - a rászorulók mellett a tartós tan­könyvet kapó elsős és másodi­kos osztályosok - ingyen járnak a kiadványok. A könyveket nem tarthatják meg, hanem azokat év végén vissza kell adniuk az iskoláknak. Tavaly összesen 708 ezer diák jutott hozzá ingyen a tankönyvekhez. A19 megyeszékhelyen Kellő Infopontokat hoztak létre, ahol mód van a tankönyv díjbekérők befizetésére. A tankönyvekért utalványokkal is lehet fizetni, az Edenred Kft., az EMC Első Ma­gyar Cafetéria Szolgáltató Kft., az Erzsébet Utalványforgalmazó Kft., a Multi-Pay Zrt., az OTP Pénztárszolgáltató Zrt., a Posta Paletta Zt., a Puebla Tanácsadó Kft., valamint Sodexo Pass Hun­gária Kft. bizonyos termékeit fogadják el. A tankönyveket augusztus 31-éig kell eljuttatni az iskolákba a Kello-nak. ■ É. S. Cserbenhagyta a mobilja kém elhárító A német kancellár nem érte el minisztereit Hollandok is vizsgálhatnak Válság Moszkva az élelmiszerfronton akar visszavágni Angela Merkel német kancellárt megtréfálta a technika. A Bild hí­re szerint néhány napon át kép­telen volt felhívni minisztereit, mert ebben megakadályozta egy „kémelhárító” program. Merkel- nek a korábbi lehallgatási botrá­nyok után speciális védő funkci­ós Blackberry mobüt biztosítot­tak, a Bild szerint nem éppen sze­rény 2,5 ezer euróért (több mint félmillió forintért). A miniszte­rek hasonló telefont kaptak, ám mint kiderült, komoly gondok voltak a készülékek közötti kom­patibilitással. Úgy látszik, a kan­cellár hadilábon áll a telefonálás­sal. A napokban többször hívta az orosz elnököt, ám Putyin nem fogadta a hívását. ■ AS Angela Merkel nem éppen olcsó készüléke sem segített Az oroszbarát szakadárok hosz- szú ideig akadályozták, hogy nemzetközi vizsgálóbizottság dolgozzon a lelőtt maláj utasszál­lító lezuhanásának körzetében. Pénteken a holland és ausztrál szakértőket végre beengedték a területre, állítólag azért mert Moszkva hatására meghátráltak a szakadárok. Más vélemény szerint viszont az elmúlt napok­ban a roncsok környékéről sike­rült eltüntetni fontos bizonyíté­kokat. (Az Amszterdamból Kua­la Lumpurba tartó Boeing fedél­zetén 298 utas vesztette életét.) Hogy melyik verzió igaz, nem tudni, mindenesetre Moszk­va nem kommentálta a hírt. A Kreml azzal kapcsolatban is hallgat, hogy a brit The Indepen­dent napilap értesülése szerint a német kancellár és az orosz elnök külön alkut készül kötni az ukrajnai válság megoldására. Az újság szerint ennek alapja az lenne, hogy az Oroszországhoz csatolt Krím félszigetet függet­len területnek kellene elismerni, amiért Oroszország kárpótlást fizetne Kijevnek. Cserébe garan­tált lenne Ukrajna energia ellá­tása, amely ma nagyban függ az orosz gázszállításoktól. A külön- alkuval stabilizálnák az ukrán határvonalat, a magukat függet­lenített kelet-ukrajnai megyék pedig maradnának Ukrajnánál. A nagy megrökönyödést ki­váltott cikket a német helyettes kormányszóvivő minden való­ságalapot nélkülözőnek nevezte. A diplomáciai erőfeszítések mellett javában tombol a szank­cióháború. Az Oroszország ellen hozott amerikai és európai uni­ós büntetőlépésekre egyre-más- ra válaszol Moszkva. Úgy lát­szik, az egyik leghatékonyabb fegyvernek az élelmiszerfrontot látják. Az uniós országokból hónapok óta nem engednek be hússzállítmányokat, péntektől tilos importálni lengyel zöld­séget és gyümölcsöt, és tegnap azt is bejelentették, hogy a jövő héttől az ukrán burgonya-, ku­korica-, napraforgó- és tej stopot kibővítik a hagyma behozatalá­val is. ■ AS .A I

Next

/
Thumbnails
Contents