Tolnai Népújság, 2014. augusztus (25. évfolyam,178-202. szám)

2014-08-02 / 179. szám

2014. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT MEGYEI TŰKOR 3 Gyakorlattal erősítették a tejüzem biztonságát szekszárd A megyeszékhe­lyen működő Tolnatej Zrt. egy küszöbérték alatti veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem, amelynek a 219/2011-es Kor­mányrendelet értelmében éven­te kell a Súlyos Káresemény El­hárítási Tervét (SKET) gyako­roltatni az üzemi elsődleges be­avatkozó állománnyal. A gya­korlat során a SKET által neve­sített súlyos baleseti esemény­sorok egyikének bekövetkeztét kell szimulálni. Mint arról Bo­ros Brigitta megyei katasztrófa- védelmi szóvivő tájékoztatta la­punkat, július 31-én tartották meg a szimulációs gyakorlatot az üzemben. A feltételezés sze­rint a hűtőkompresszor-házban az egyik folyadékleválasztó sé­rülése következtében mintegy két tonna ammónia került ki a szabadba. A gyakorlat célja az üzemi elsődleges beavatkozó állomány által ellátandó felada­tok begyakorlása, ismereteinek ellenőrzése volt. Az ellenőrzés során az igaz­gatóság és az illetékes szek­szárdi katasztrófavédelmi ki- rendeltség szakemberei meg­állapították, hogy a gyakor­latot a levezetési tervben fog­laltaknak megfelelően hajtot­ták végre. A beavatkozás során használt egyéni védőeszközök a SKET-ben foglaltak szerint rendelkezésre álltak, haszná­latuk rendeltetésszerűen tör­tént. A műszaki mentést végző személy az egyéni védőeszkö­zét a vonatkozó előírások sze­rint használta. A gyakorlat so­rán az irodaházban dolgozók kimenekítése megfelelő volt. A műszaki mentéshez rendszere­sített tömlőt szakszerűen hasz­nálták, a beavatkozás alkal­mas volt az ammónia elnyele- tésére. ■ V. M. Nyáron nagyobb a kísértés fiatalok Fokozottabb odafigyelést igényelnek, mint máskor A nyár nemcsak pihenést és kikapcsolódást jelentheti a fiatalok számára, veszé­lyeket is rejt. Az egyik ilyen a kábítószer vagy más, tudat­módosító szerek használata. Venter Marianna A nyár kísértéseinek első sor­ban a fiatal korosztály van kité­ve. A bulikat főként a számuk­ra szervezik, és az iskolai szü­net révén nekik van leginkább lehetőségük részt venni az ilyen jellegű programokon. A vakáció idejére jellemző a felnőtt kont­roll lazulása is.- Sok szülő gondolja azt, hogy nyáron kevésbé kell a gyerekre figyelni, mivel az iskola és a tár­sadalom teljesítménykényszere csökken, holott éppen az ellen­kezője igaz - mondja Kálóczi Andrea, szekszárdi RÉV Szen­vedélybeteg-segítő Szolgálat ve­zetője. - Rengeteg a szabadide­je a fiatalnak, ráadásul a mai vi­lágban a gyerekek nem kapnak feladatot, gyakorlatilag nem kell semmit csinálniuk otthon, az­zal a címszóval, hogy egész év­ben tanult, most hadd pihenjen. A sok szabadidő és kevés kont­roll veszélyes elegyet alkothat. Főként akkor, ha a családi lég­kör feszült és a szülők nem nyúj­tanak biztonságot - teszi hozzá a szakember. A legveszélyeztetettebb kor­osztály a kiskamaszoké, a 10-12 éveseké. Rájuk kell nagyon oda­figyelni, de azért nem úgy, hogy gúzsba kötve érezzék magukat. A kritikus időszak a délutáni-es­ti csavargás-szórakozás. Éppen ezért a szülőknek nagyon fon­tos ismerniük a gyerekük bará­tait, tudni, hogy kikkel és hol töl­ti az időt. Nem kell mindenhová elkísérni, de az sem helyes, ha este kóborolnak. Kálóczi And­rea véleménye szerint egy 10-12 Kálóczi Andrea arra figyelmeztet, hogy a nyári szünetben különösen a kiskamaszokra érdemes odafigyelni éves gyereknek esete kilenc óra után már nem kellene a várost járnia. Eruiek a véleménynek a kialakításában pedig klienseik előéletének ismerete játszotta a főszerepet. A legtöbbjük ugyan­is azok közül került ki, akikre nem figyeltek gyerekkorukban, vagy akiknél túl erős volt a kont­roll, az autoritás. A szülői törő­dés, odafigyelés megelőzheti a bajt. A szülőknek legyen idejük gyermekeikre, ha bulizni, vagy játszani mennek a pályára, hív­ják meg a gyermek barátait, így meg tudnak ismerkedni velük. Az is jó megoldás, ha beszélget­nek más szülőkkel, akiknek ha­sonló korú gyerekük van, és át­adják egymásnak a tapasztala­taikat. A mobiltelefonos kapcso­lattartás is jó megoldás, de meg kell egyezni a gyerekkel, hogy csak akkor hívják, ha netán kés­ne, vagy tényleg valami fontos dolog jött közbe, amely nem tűr halasztást. Ha a szülő tízpercen­ként hívogatja a csemetét, hogy hol van és éppen mit csinál, az nem igazán célravezető. A gye­rekeknek, fiataloknak szüksé­gük van korlátokra, de az nem mindegy, hogy szűk, vagy túl­ságosan tág szabályokat, korlá­tokat állítunk-e fel. A mai világban fizikailag gyorsan érnek a gyerekek, de szellemileg talán lassabban, mint régen. Testileg érettek, de lelkileg-szellemileg nem, és több veszély is leselkedik rájuk, ezért nagyobb figyelmet igényelnek. A drogszemét bejelentése is anonim Szimulációs gyakorlat közben komoly veszélyforrás az úgy­nevezett drogszemét: tű, fecsken­dő, gyógyszeres buborékfólia, alkoholos- és energiaitalos dobo­zok, üvegek. Nagyon fontos, hogy aki drogszemetet lát, talál, ne menjen el mellette. Munka­időben a 20-205-47-48-as szá­mon lehet bejelenteni, hol láttak drogszemetet. A bejelentés ter­mészetesen anonim. Munkaidőn kívül a revhotline@gmail.com e-mail címen lehet megtenni a bejelentést. A RÉV szakképzett munkatársai kimennek a hely­színre, és megfelelő védőfelszere­lésben összeszedik és gondos­kodnak az ártalmatlanításáról. Elkelne a szabályozás a szórakozóhelyeken az egyesül Államokban nagyon szigorúan veszik a fiatalkorúak szórakozóhelyen való tartózko­dását. Este kilenc óra után nem mehet be szórakozóhelyre hu­szonegyéven aluli fiatal. Ha ko­rábban már bement, akkor pe­dig kilenc óra után távoznia kell. Régen nálunk is szigorúbban vették a korhatárt, ma azonban nincs olyan szabály, amely erről rendelkezne, azaz a korhatárt, illetve időhatárt előírná. Pedig ez éppen az a terület, amely elbírná a szigorúbb szabályozást, mert manapság sajnos nem ritka, hogy 12-14 éves gyerekek mara- doznak ki késő éjszakáig. Szobrot állítanak a tűzoltók szentjének tamási Szent Flórián szob­rot állítanak Tamásiban - tá­jékoztatott az önkormányzat lapja, a Tamási táj. A város 4 millió forintos támogatást nyert a Nemzeti Kulturális Alaptól a tűzoltók védőszent­jét ábrázoló szobor létrehozá­sára. Az ÉVŰ Kft.-vel kötöt­tek vállalkozási szerződést a tervezési és kivitelezési mun­kálatok elvégzésére. A kft. ál­tal megbízott művész várha­tóan e hónapban készül el az alkotással. ■ V. M. Átvágták a gázcsövet, senki sem sérült meg tamási Átvágtak vízvezeték szerelése közben egy 63 mil­liméteres lakossági gázcsövet a Széchenyi utcában. A kivi­telezést végző cég szakembe­rei elzárták a gázt. A műszaki mentést végző tamási önkor­mányzati tűzoltók elővigyá­zatosságból három környező házból biztonságos távolságra kísérték az ott tartózkodókat. A gázszolgáltató szakemberei ezt követően kezdték el a hiba elhárítását, tájékoztatott Bo­ros Brigitta katasztrófavédel­mi sajtószóvivő. ■ 1.1. Engedély nélkül távozott az otthonból szekszárd A rendőrség kere­si a 17 éves Budi Istvánt, aki május 15-én engedély nélkül távozott a szekszárdi gyer­mekotthonból. A fiatalem­ber 180 centi magas, vékony testalkatú, barna, hajú, bar­na szemű, fehér bőrű. Aki a tartózkodási helyéről infor­mációval rendelkezik, hívja a szekszárdi kapitányságot a 74/501-100-as számon, vagy a 107,112 segélyhívót. ■!.!. Budi Istvánt keresik Megszüntették a halfogási tilalmat a Kapóson és a Sión vízszennyezés Az igazgatóság szerint már nincs sem állat-egészségügyi, sem ökológiai veszélyhelyzet mint ismeretes, tavaly szeptem­ber végén a Magyar Cukor Zrt. kaposvári cukorgyárából vi- nasz (cukortalanított melasz) folyt ki, amely a Kisgáti-pata- kon keresztül eljutott a Kapós­ba, majd a Sióba. A szennyezés oxigénhiányos állapotot és hal- pusztulást okozott, de mostan­ra levonult az érintett vízterü­letről. A Tolna Megyei Kormányhi­vatal Földművelési Igazgatósá­ga (TMKFI) a tavalyi eseményt követő napon - a halállomány védelmének céljából - általá­nos halfogási tilalmat rendelt el a szennyezéssel érintett víz­területeken. Palásti Barbara, a TMKFI igazgatója a Sió-Kapos szakaszon elrendelt halfogási tilalom feloldásával kapcsolat­ban most arról tájékoztatta la­punkat, hogy az igazgatóság a halgazdálkodási hatósággal egyeztetve már 2013. novem­ber 28-tól feloldotta az ezüst kárászra és a törpe harcsára vo­natkozó - a Kapos folyón és a Sió csatornán elrendelt - általános halfogási tilalmat. A többi hal­fajt érintő tilalmat a Földműve­lésügyi Igazgatóság idén már­cius 6-án kiadott határozatával oldotta fel. Eszerint április 1-től már nem érvényes az elrendelt tilalom a csukára, május 1-től a fogassüllőre és balinra, június 1-től a pontyra és márnára, jú­lius 1-től a kősüllőre, valamint Németh Imre aggódva figyelte a Siót, ahova több évtizede jár horgászni június 30-tól az egyéb őshonos fogható halfajokra sem. Augusztus 1-től Somogy me­gyében is feloldották a Kapos folyón az általános halfogási ti­lalmat, amelyet ott tavaly októ­berben rendeltek el a vízszeny- nyezés és halpusztulás miatt - közölte a Somogy Megyei Kor­mányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága. Indoklásul hoz­zátették, a tilalom feloldását az tette lehetővé, hogy véget ért az őshonos halfajok szaporodási időszaka, további tömeges hal- pusztulás nem várható, és biz­tosítottak az ivadékok életfel­tételei. így sem állat-egészség­ügyi sem ökológiai veszélyhely­zet nem áll fenn. ■ Gy. M. Várják a jelentést az érintett vízterületek hasz­nálói közös képviseletükre ügy­védet fogadtak a cukorgyárral folytatott tárgyalásokhoz. Az ő tájékoztatása szerint még nin­csenek konkrét eredményei a tárgyalásoknak, de megegyezés várható. Felhívtuk az egyik érin­tett horgászegyesület, a belecs- kai elnökét, Szeledeli Györgyöt is. Ők a Kapos 13,5 kilométeres szakaszán horgásznak. Ők is tettek feljelentést. Érdeklődésére a vizsgálatot végző Somogy Me­gyei Rendőr-főkapitányságtól az a választ kapta, hogy a vizs­gálat még tart, várják a kiren­delt szakértő jelentését. » t I

Next

/
Thumbnails
Contents