Tolnai Népújság, 2014. augusztus (25. évfolyam,178-202. szám)

2014-08-11 / 186. szám

SZOLGALTATAS 2014. AUGUSZTUS 11., HÉTFŐ 12 A halhús olcsóbb, mint a sertés, ráadásul nagyon egészséges. Tele van ásványi anyagokkal, vitaminokkal A halászlé is népszerű gasztronómia A magyarok 44,2 százaléka eszik rendszeresen halat Rovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdé­sekre keressük a választ, amelyeket személyesen nem tettek volna fel. Bármire kí­váncsiak, forduljanak biza­lommal Mauthner Ilonához, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. Elérhetnek minket elektro­nikus úton az ilona.mauth- ner@axels.hu e-mail címen, hívhatnak a 0630/650- 3013-as számon, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. Jelige: Az olvasó kérdez. Ezúttal egy kisiskolás édesanya írta a következő sorokat: „Má­jusban megkaptuk az iskolától a tankönyv listát, rajta egy ár­ral! Tudomásul vettem, aláír­tam és visszaküldtem! Július közepén a csekket is megkap­tam, de nem azzal az összeg­gel, ami a megrendelőn szere­pelt. Ez 2000 forinttal több volt. Kérdésem a következő: Hogy lehetséges ez? Előzetes tájé­koztatás nélkül, semmilyen fó­rumon nem lehetett hallani az esetleges árkülönbségről! Vé­gignéztem az internetet, de nem találtam a témával kap­csolatban semmit. Nem a 2000 forintról van szó, hanem a tájékoztatás hiányáról.’ a levélre a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLŐ) szakreferense Varga Dóra a következőket válaszolta: - A tankönyvrendelési webes fe­lületen az iskolák április 30- ig adhatták le rendeléseiket. Az iskolai tankönyvfelelősök ezt követően kinyomtatták a rendelést, s azt jóváhagyó­lag aláíratták a szülőkkel is. Azonban az iskolák az ápri­lis 30-ai zárást követően is tudták módosítani a megren­deléseiket, ebből kifolyólag előfordulhat egyes esetekben, hogy a módosítást követően változik a fizetendő összeg is. Erről bővebb tájékozta­tást az adott intézménytől kérhetnek a szülők, illetve a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyfélszolgálata (+36 1 237 6900) is rendelkezésükre áll. Kollégáink az azonosításhoz szükséges adatok megadásá­val utána tudnak nézni, hogy gyermekük részére pontosan milyen összegben érkezett be a legutolsó, végleges megren­delés az adott iskola részéről a KELLO-hoz, ami alapján kipostáztuk a díjbekérőt. Bár a magyarok közel egy- harmada kifejezetten kedveli a halas ételeket, a témában végzett legutóbbi felmérés szerint évente csupán pár al­kalommal kerülnek ilyen fo­gások a tányérunkra. Pedig az egészségügyi ajánlások szerint érdemes lenne he­tente legalább kétszer halat enni. Licska Balázs-Papp Gábor A magyar lakosság halfogyasz­tási szokásait felmérő kuta­tás során megkérdezettek 44,2 százaléka heti, illetve havi rendszerességgel, 36,1 százalé­ka évente néhány alkalommal, 11,1 százaléka évente egyszer, zömmel karácsonykor eszik- A tapasztalatok szerint az ét­termekben kevesebb halétel fogy. Elsősorban a szálkamen­tes pangasius és a harcsa köz­kedvelt, népszerű a halászlé, valamint, ahol kapható, a piszt­ráng - tette hozzá Prohászka Béla. AVenesz-díjas mestersza­kács magyarázataként hozzá­tette, a hal bizalmi alapanyag, csak frissen igazán jó. Vásár­láskor sem árt odafigyelni, halat. A magyarok 8 százalé­kának soha nem kerül hal a tá­nyérjára, és alig vannak olya­nok (0,4 százalék), akik min­den nap ezt az étket választják. - A legnépszerűbb ételek a ha­lászlé, a rácponty, a rántott, il­letve a sült hal, és-valóban: ka­rácsonykor és nyáron gyako­ribb a halfogyasztás - mondta el a felmérést végző Trendlns- piráció Műhely ügyvezető igaz­gatója, Törőcsik Mária. Hozzá­tette: a megkérdezettek több­sége könnyű, fehérjedús táplá­lékként gondol a halra, és leg­alább olyan egészségesnek vé­li, mint például a kefirt, a zöld­ségeket, gyümölcsöket. - Rá­jöttünk azonban, hogy a ha­lat nem az egészségességéért eszik az aktív halevők, sok­kal inkább az ízéért, valamint a könnyű emészthetőségéért. hogy milyen alapanyagot ve­szünk. Prohászka Béla kifejtet­te, a Mintamenza programban igyekeznek mindent megtenni, hogy minél több gyermekkel és fiatallal szerettessék mega hal­ból készült egészséges ételeket. Egyebek mellett készülnek fél­késztermékek, amelyeket ebéd­re tálalnak, de tízóraira és uzsonnára halpástétomot és halvirslit is kapnak a nebulók. A halrajongók kiemelték még, hogy a hal változatosan elké­szíthető, és remekül beleillik a diétába. A felmérés arra is rá­világított, a magyar emberek közel harmada (32,1 százalék) nagyon szereti a halas ételeket. Zömében a 40 évnél idősebbek, az aktív szellemi foglalkozású­ak, a nyugdíjasok és a három­fős háztartásban élők tartoz­nak a halfogások kedvelői közé.- Mindössze a magyarok 18 százaléka kapcsol valamilyen negatívumot a halakhoz, a leg­gyakrabban felhozott érvek kö­zött szerepel, hogy nincs jó sza­ga, szálkás és drágának tartják - árulta el Törőcsik Mária. A kutatásból az is kiderült, hogy az EU-ban a portugálok, a nor­végok és a spanyolok járnak élen halevésben, Magyarország az évi 4 kilogramm/ fő halfo­a halhús roppant egészséges. Kevés benne a koleszterin, de bővelkedik ásványi anyagok­ban; magas az emberi szerve­zetszámára fontos foszfor-, vas-, kálium- és kalcium-, vala­mint az A-, D-, B2 és B6-vita- min-tartalma is. A halhús je­lentősforrása az omega-3 zsír­savaknak, amelyekről bebizo­nyosodott, hogy csökkentik a szívroham kockázatát, sőt a gyasztásával a sor végén kullog. A hozzánk hasonlóan tengerrel nem rendelkező országokban is sokkal több hal fogy: a szlová­kok például 8, az osztrákok fe­jenként évi 13 kilót esznek. - A számok nem hazudnak, va­lóban alacsony a halfogyasztás hazánkban, bár az elmúlt években már érezhető kedve­ző változás - értékelte a statisz­tikákat Prohászka Béla, a Ma­gyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetsége alelnö- ke, szakmai társelnöke. Mint elmondta, Magyarországon a legtöbb hal vallási okokból ka­rácsony környékén és pénte­ken fogy. Szintén csúcsidőszak­nak számít a nyár, az üdülések idején kifejezetten sokan esz­nek például hekket a Balaton­nál, illetve más vízparti nyara­lóhelyeken. demencia és a stroke ellen is hatásos fegyver, emellett bizo­nyos súlyos szembetegségeket is megelőz. A mellrák előfordu­lása is ritkább a „halas” orszá­gokban, jó az idegekre és a re­umára is. Japánban például, ahol naponta fogyasztanak nyersen vagy sütve halat az emberek, húsz évvel maga­sabb az átlag életkor mint ná­lunk. A fiatalokkal is igyekeznek megszerettetni Amelyik nép sok halat eszik, az tovább él OLVASTAM MAUTHNER ILONA Az igavonó és a borissza a pszichológusok szerint, az ember kutyája előbb-utóbb hasonlítani kezd a gazdájára. Ezt a megállapítást sokéves vizsgálódás támasztja alá. olvastam, hogy egy kínai pa­raszt ökre annyira megked­velte a bort, hogy a nedű nél­kül már szántani sem volt hajlandó. A gazdálkodó, aki egyébként saját bevallása szerint maga is borissza, el­mondta, hogy ökre valószínű­leg alkoholista lett. A földmű­ves öt éve kezdte el adagolni az állatnak a saját készítésű, vadállat erejű borát, ami az ökörnek először nagyon nem ízlett. A gyakori kínálás azon­ban megtette a hatását, a ba­rom megbarátkozott az alko­hollal. Ma már ott tart az iga­vonó, hogy bor nélkül nem is hajlandó munkába állni, csak néz maga elé kedvetlenül. még mondják, hogy nincs kö­zös vonás egy ragaszkodó ál­lat és annak korán sem hibát­lan gazdája között... PROGRAMOK Hétfő KONCERT KAKASD, FALUHÁZ: a Bautzeni Polkapelle fúvósze­nei koncertje, 18 óra. Kedd EMLÉKTÁBLA-AVATÓ SZEK­SZÁRD, BEZERÉDJ UTCA 29-31.: emléktábla-avatás a néhai sióagárdi Zöld Márton, szüle­tett Grünhut Móritz magyar királyi honvéd vezérőrnagy emlékére, 11 óra. VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 114 cm, Paks 299 cm, Dom bori 370 cm, Árvizkapu 754 cm, Baja 48S cm. A Sió Palánknál 248 cm. Először őrült ötletnek tűnt, de bevált sió rock Jó zenét, ízletes ételeket, jó hangulatot kínált a fesztivál pálfa Nem döntöttek rekordot zokni teregetésben a Sió Rock Fesztivál szervezői. Abban vi­szont igen, hogy hogyan lehet egy zenés vízparti estét egy csa­pásra fesztivállá fejleszteni. Míg tavaly egy teherautó platójáról tehetséges, de kisebb körben is­mert zenekarok muzsikáltak, ad­dig idén már kiváló infrastruk­túrával és mások mellett a Lord koncertjével várták a közönsé­get. Ingyenes program lévén csak becsülni lehet, de ezer-ezer- kétszáz fő biztosan ott volt. A Gu- innes rekordtól, ami majd’ hét ki­lométernyi zoknikkal teleagga­tott szárítókötél, elmaradtak, de nagyon sokakat mozgattak meg az elsőre őrültnek tűnő ötlettel. Sok vendéget csalt ki a zokniteregetési rekordkísérlet a fesztiválra Jöttek az emberek héttől hetven éves korig, Pécstől Budapestig, hozták a zoknikat, ki páratlanul, ki párosával. Akik eljöttek zoknit teregetni, megérezték a hely ma­rasztaló hangulatát, s eltöltőitek néhány kellemes órát a Sió par­ti fák alatt. Ebben közre játszott egy tányér finom pörkölt, amihez hideg sör, jóféle bor is dukált és rock töménytelen mennyiségben hol lágyabban, hol keményeb­ben. A csúcspont a Lord koncert­je volt. A CS.Í.T. zenekar hasonló­an sikeres koncertet adott. Fellé­pett még a fiatal zenészekből álló Greyhound, a Hamuba Sült Pogá­csa, az immár 4 főt számláló Du­na Rock Akusztik, végül a Hesz Ádám Akusztik. ■ V. T. Emlékverseny. Először 2012-ben rendeztek az előző évben elhunyt helyi lo­vas, Aradi István emlékére fogathajtóversenyt Pakson. A hétvégén harmadik alkalommal gyűltek össze a környék fogathajtói, lovasai, hogy versenyen tisz­telegjenek Aradi István emlékének. A kettesfogatok versenye mellett szabad kategóriában is összemérhették rátermettségüket a hajtők, hirdettek lova­soknak ügyességi és tájékozódási versenyt is. ■ V. T.

Next

/
Thumbnails
Contents