Tolnai Népújság, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-28 / 174. szám

2 KÖRKÉP 2014. JÚLIUS 28., HÉTFŐ JEGYZET , HAJDÚ ^ X ZSOLT A boldogság kulcsa A dánok a világ legboldogabb emberei, és ezt a génjeiknek köszönhetik - derül ki a minap napvilágot látott, 131 országból összegyűjtött fel­mérési adatok elemzésével készült kutatásból. A tanul­mány szerzői azt is kijelen­tik, hogy minél közelebb áll egy nép genetikailag a dá­nokhoz, annál boldogabb. egy másik, közvélemény-ku­tatáson alapuló felmérés szerint viszont mi magya­rok nagyon távol állhatunk a dánoktól, mert csak min­den második honfitársunk érzi magát boldognak. A tavaly, 24 országban, 18 ezer ember bevonásával elvégzett felmérés alapján ugyanis sereghajtók va­gyunk a boldogság tekinte­tében. A világ polgárainak többsége ugyanis elégedett a sorsával, 75 százalékuk érzi boldognak magát. Leg­inkább az indonézek élve­zik az életüket - 92 száza­lék -, akiket a kanadaiak- 86 százalék a svédek- 85 százalék - , valamint az indiaiak, az amerikaiak és az ausztrálok követnek- 84-84 százalékkal. A lis­ta utolsó helyén a magya­rok szerepelnek, a hazai lakosság 53 százaléka é(i, derűsen a hétköznapjait. A felmérés szerint az isko­lai végzettség és a jövedel­mi helyzet nagymértékben. befolyásolja az emberek érzéseit. erről mahatma Gandhi egyik híres mondása jut eszembe: „Élj úgy, mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy, mintha örökké élnél.” MINDENKINEK VANNAK Öröm­teli és szomorú pillanatai, mégis mi billenti a mérleg nyelvét a pozitív irányba? Én úgy érzem, hogy javarészt mi magunk, ahogy megéljük és ahogy értékeljük az egyes pillanatokat, helyzeteket, történéseket. ez pedig nem csak a géne­ken és a pénzen múlik... Legyőzi a multi a szakboltot kerékpár A többség ötvenezer forintnál nem ad többet egy biciklire Elkezdték a régi, lejárt engedélyii hulladéklerakó rekultivációját felső sportruházat 2500-20OOO Ft pécs Egyre többen bicikliznek, de a kerékpárosbiznisz nagy részét a multik bonyolítják. Babos Attila Kerékpározni sok szempont­ból jó: olcsó, környezetbarát, és még mozog is az ember. A ke­rékpároséletet jól ismerők azt mondják, az utóbbi évtizedben jelentősen megnőtt a városok­ban is a hivatásforgalmú bicik­lizés, vagyis napról napra töb­ben ülnek nyeregbe csak azért, hogy munkába és iskolába eljussanak. Ha megelégszünk használt biciklivel, már 20 ezer­től kapunk jó járgányt, új ülés­sel, első-hátsó lámpaszettel. Az új biciklik 40-50 ezertől indul­nak, de inkább a 70-80-100 ez­res kategóriát ajánlják. Az általunk felkeresett szak­boltokban azt mondják, sajnos az elmúlt években ők vajmi ke­veset profitáltak a kerékpáros bummból, mert a multik letar­olták a piacot. Persze van egy réteg, amely biciklit és bizonyos felszerelést, alkatrészt csak szakboltban vásárol. A kerék­páros boltok a forgalmukat a használt biciklik árusításával tudják felpörgetni. Ugyanakkor vannak bizonyos termékek, ki­egészítők (például az átlagos sportruházat), amelyet már alig tartanak, mert nem bírják az árversenyt multinacionális hát­terű üzletekkel. Egy vékony ré­teg vevő a 200-300 ezres bicik­likre, a többség viszont 40-60 ezer forint között keres, legin­kább használtat. A szervizhez legtöbbször gumibelsőcserével, fékbetétcserével fordulnak, ezek pár ezer forintból megvannak. sisak _1 30 00-25000 Ft |j ^ szemüveg 5000-40000 Ft 1 'W 1 w yaL'S, 1 ti1) r \lsJ' • flV\ Y V , ] bicikliskesztyű 1000-8000 Ft 1 tíÜE ______ 12 00-10000 Ft 1 első-, hátsólámpa-szett 800-6000 Ft | i biciklisnadrág 4000-20000 Ft | kulacs 500-8 000 Ft | lezárólánc 1000-40000 Ft f bicikliscipő 5000-90000 Ft f , PAKS A DC Dunakom Plusz Kft. kapott megbízást az ön- kormányzattól a régi szemétte­lep rekultivációjára. Puskás Já­nos ügyvezető elmondta, hogy az előzetes felmérések és az erre vonatkozó rendelet alap­ján fogtak hozzá a munkához. A lerakót a ’90-es évek elején létesítették, működési enge­délye lejárt, Paks hat szom­szédos településsel közösen új hulladéklerakót hozott létre. A teljes lerakó-komplexum - be­leértve az új létesítményt is - 22,2 hektáros. Ebből a bezárt és most rekultiválandó lerakó területe 3,5 hektár. 2012. december 31-ig 324 900 köb­méternyi hulladékot raktak » itt le. A feltáró fúrások szerint magas az építési törmelék, ala­csony a kommunális hulladék­tartalom a régi telepen, amely­nek rekultivációját a hulladék áthalmozásával kezdték el. Puskás János tájékoztatása szerint a hatályos engedélyek­nek megfelelő magasság és lejtés, egy kb. 30 fokos rézsű kialakítása a cél. Az északi oldal készen van, jelenleg a nyugati oldalon dol­goznak a rakodógépek. Az ügy­vezető igazgató arról is beszélt, hogy korábban 800 millióra becsülték a költségeket, de a mostani számítások szerint 350 millió forintból el tudják végezni a munkát. Ennek része egy kötelező rétegrend kiala­kítása is. - Ha megtörténik az áthalmozás, inert hulladékkal takarjuk le, majd vízzáró réteg, végül föld kerül rá, majd be kell füvesíteni - vázolta Puskás János. Az inert hulladék, azaz építési törmelék 30, a vízzáró réteg - jelesül agyag - 20 centi­méter vastag lesz. ■ Vida T. A matrica visszatarthatja a tolvajokat a rendőrségnél arról érdek­lődtünk, mennyivel nagyobb esély van arra, hogy egy el­lopott gravíroztatott kerékpár megkerül, szemben egy jelö­letlen elkötésével. Azt írták, a gravíroztatás fő célja a kerék­párok rendőrségi nyilvántar­tási rendszerbe vétele, minek során a kétkerekűeket egyedi azonosító számmal, valamint egy „a rendőrség által nyil­vántartásba véve” matricával látják el. A tapasztalatok sze­rint már a matrica visszatar­tó erővel bír. az azonosítóból a gravírozás 4és nyilvántartásba vétel helye és ideje megállapítható, ez alapján lehet az esetlegesen eltulajdonított biciklit keresni. a nyilvántartásba vétellel egy időben a kerékpárról kisköny­vet állítanak ki, amiben a fon­tos adatokat rögzítik, ez segít­séget nyújt feljelentés esetén is. Statisztikai kimutatást a kerék­párlopásokról nem vezetnek. A lakaton nem érdemes spórolni ■ lezáratlan biciklit egy pil­lanatra sem szabad magára hagyni, a legtöbb lopás az ilyen, „beugróm a boltba egy percre" esetekben következik be, szól a Magyar Kerékpá­ros Klub jó tanácsa. Azt is írják, hogy jól látható, forgal­mas helyen lakatoljanak a biciklisek. m arról is jó meggyőződni, hogy amihez lakatolja valaki a kerékpárját, az biztosan le van rögzítve. Ne hagyjunk a bringán mozdítható vagy tar­tozékot értéket! ■ ALAPSZABÁLYKÉNT azt mondják, a bicikli árának tíz százalékát költsük lakatra, az olcsóbbaknál többet, s kizáró­lag jó minőségű, erős zárat használjunk. Szakemberek szerint a legjobb az U-lakat vagy az acélszemes lánc. ■ ennek ellenére lapunk is tud több olyan esetről, amikor fé­nyes nappal, forgalmas helyről vittek el biciklit „erővágóval”. Folyik a hulladék áthalmozása Napokon belül nyakunkon a sokakat kínzó parlagfűszezon megelőzés Az elmúlt időszak kedvezett a növény fejlődésének, ezért idén erős pollenterhelésre kell számítani dél-dunántúl A parlagfű pol­lenszezonja napokon belül el­kezdődik, az allergiások ekkor tapasztalhatják az első tünete­ket is, az orrfolyást, a tüsszö- gést, a torok- és szemviszketést, a könnyezést. Aki tudja magá­ról, hogy érzékeny a parlag­fűre, minél előbb konzultáljon kezelőorvosával, hogy felké­szíthesse szervezetét a várható hatás mérséklésére. Az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ANTSZ) felhívta a figyelmet, hogy a tavalyihoz képest idén sokkal erősebb pollenterhe­lésre kell felkészülnünk. A ta­pasztalatok szerint a múlt év száraz időjárása visszavetette a parlagfű fejlődését, így ta­valy az elmúlt 13 év második legalacsonyabb pollenkoncent­rációját mérték. Idén viszont másként alakult az időjárás, a viszonylag száraz telet csapa­dékos tavasz követte, és főként a parlagfű vegetatív fejlődésé­nek időszakában, májusban, júniusban és júliusban sok eső esett. Emiatt bőven növekszik a parlagfű, több pollenre lehet számítani. Az ÁNTSZ ugyan­akkor azt is hangsúlyozta, hogy még nem késő a parlagfű kaszálása, a gyomirtás elvég­zése. A parlagfű irtása a pol­lenszórást megelőző hetek és hónapok legfontosabb feladata, ebben az időszakban kell úgy 'ír 'X íá A parlagfű irtása a pollenszórást megelőző időszak fontos feladata elpusztítani, hogy ne szórhas­son virágport, és ne érlelhes­sen termést. Az aktuális pollenkoncent­rációról az ÁNTSZ honlapján lehet tájékozódni, ezen az el­múlt évekhez hasonlóan idén is elérhető lesz a Parlagfűpollen riasztási rendszer, valamint a tavaly elindított pollennapló ve­zetésére is van lehetőség. A pol­lennapló személyre szabott in­formációkat tartalmaz, hasz­nálata díjmentes, a felhasználó egyszerű internetes felületen követheti nyomon, hogy a tü­netei miként függnek össze az adott napokon a tartózkodási hely közelében mért légköri pollenkoncentrációval. ■ H. Zs. Sok az allergiás a parlagfű azI. világháború utáni időszakban honosodott meg Magyarországon. A leve­gőbejutó virágporszemek ko­moly utat tesznek meg szeles időben, akár 100 km távolság­ra is eljutnak, így a növény rö­vid idő alatt beborította az egész országot. A parlagfű ter­jedésével egyenes arányban nőtt az allergiás betegek szá­ma is, míg a nyolcvanas évek­ben a pollenallergiások köré­ben csupán 20 százalék körül volt a parlagfű-allergiások szá­ma, mára ez az arány egyes vizsgálatok szerint eléri akár a 80 százalékot is. 4 K 1 t

Next

/
Thumbnails
Contents