Tolnai Népújság, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-07-27 / 28. szám
2014. JÚLIUS 27., VASÁRNAP MEGYEI SPORT - HIRDETÉS 11 Az akadémiákkal is csőd a magyar foci jelentés A belga auditor cég beszámolója szerint a jelenlegi modell nem viszi előre a labdarúgás ügyét Német és belga szempontok szerint mérték az évtizedes önértékelési zavarral küszködő, a magyar utánpótlásképzés alapját jelentő akadémiai rendszert. Az eredmény siralmas. Pénzre hajtó, szakmailag gyenge 'akadémiákról, zsákutcáról ír a tanulmány. Balázs László A pozitív jelek mellett (infrastruktúra-fejlesztés) a formalizálás szükségességét emeli ki jelentésében a belga Double Pass cég, amely tizenöt magyarországi futballakadémia működéséről készített felmérést a Magyar Labdarúgó Szövetség felkérésére. Az MLSZ honlapjára egy 15 oldalas kivonat került fel a belga cég 134 oldalas jelentéséből, amelyet a szervezet elnöksége április 22-i ülésén megtárgyalt, és el is fogadott. A szövetség egy februári háttérbeszélgetésen jelezte, a tervek szerint annak függvényében osztja majd ki az állami támogatást az akadémiák között, hogy azok hogyan szerepeltek a Double Pass által elvégzett vizsgálaton. A jelentésben nem lehet megtalálni az „erősorrendet”, ugyanakkor az index.hu-n olvasható cikk szerint a legjobban Debrecen (Debreceni Labdarúgó Akadémia) teljesített a győri (Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia), a szombathelyi (Illés Labdarúgó Akadémia) és az angyalföldi (Vasas Kubala Labdarúgó Akadémia) előtt. Az egyik internetes portál több pontban jellemezte a belga cég által meghatározott probléA magyar U19-es válogatott Eb-selejtezős eredményei is hűen tükrözik a jelentés igazát: a mieink az osztrákoktól hármat, a portugáloktól hatot kaptak mákat, eszerint több helyen „az edzői módszerek és alapelvek formalizálása nem elterjedt”, „a konkrét edzéscélok ritkán világosak, meghatározottak”, „kevés akadémia alkalmaz kifejezetten a kiemelt tehetségekkel (talent pool) dolgozó speciális edzőket”, valamint „a részletes funkcionális, technikai-taktikai és pszichológiai felmérések nem elterjedtek.” A cég összegzése szerint a legnagyobb ellentmondást látszólag az jelenti, hogy a műhelyek produktivitása, azaz a fiatal tehetségek akadémiai klubokból való átirányítása, integrálása összességében jónak mondható, nemzetközi összehasonlításban is. Ugyanakkor a produktivitás itt mennyiségi mérőszám, és nem ad értékelést a játékosok kvalitásairól. Az ellentmondás abban fogalmazódik meg, hogy a szervezeti struktúra és az egyéni a belgák felmérésében az első helyen a Debrecen végzett. A Debreceni Labdarúgó Akadémiát csak tavaly áprilisban adták át, és az első évfolyamot is csak tavaly iskolázták be. A szakmai munkáért a csapatot a BL-be vezető Her- czeg András felel. Az akadémiánál kérdésünkre megerősítették, hogy jól szerepeltek, de mást nem kívántak hozzátenni, mert szerintük inkorrekt fejlesztés messze elmarad az elvárt értékektől. A jelentés leszögezi, hogy a formalizálás terén elengedhetetlen a hatékony fejlesztés, lenne. A második helyre a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia futott be, a harmadik helyen holtversenyben a szombathelyi Illés Akadémia (Illés Béla a névadó) valamint a Vasas áll. A Pécs, a Diósgyőr és a Ferencváros a hozzánk eljuttatott jelentésben nem szerepelt. Úgy tudjuk, egy klub akadémiája nem tett eleget a DP kívánalmainak, de hogy melyik, azt titkolják. mert e nélkül a hazai akadémiai modell nem képezhető le. A jelenlegi működési modellben - amelyben a döntések általában informálisak, személyfüggők vagy egy kézben összpontosulnak - lehetetlen hosszú távú koncepciókat megvalósítani. A jelentés alapján szintén elengedhetetlen lenne a tehetségek kiválasztásának, illetve képzésének formalizálása is, ez azonban szorosan összefügg a humán erőforrás helyzettel, nemcsak létszámban és minőségben, hanem a feladatok szétosztásában is. A Double Pass összegzése ugyanakkor jó stratégiai döntésnek értékelte az infrastruktúra-fejlesztést, ugyanis az akadémiák nagy részén már kulturált körülméA debreceni utánpótlásműhely lett a legjobb Ezeket vizsgálta a független Double Pass íme A kilenc szempont. Stratégia, szervezet, az akadémia személyzetének fenntartása, a tehetségfelismerése és fejlesztése, egyéni teljesítmény menedzselése. (Az utóbbi kettő lényegében a szakmai munkának felel meg.) Kommunikáció és HR, támogatás (az akadémia fenntartása, a felnőtt klubbal való együttműködés), létesítmények és produktivitás. A nagy német és angol klubokkal (Bayern München, Manchester United és Manchester City) együttműködő belgák a brüsszeli egyetemből váltak ki. nyék között zajlik a munka. Hogy Magyarországnak hány akadémiára lenne szüksége, arra a DP jelentése nem tér ki, de összehasonlításul, egy sokkal pezsgőbb futballkul- túrában, például a 15 milliós Hollandiában összesen 14 van. Horvátországban ugyan csak két neves akadémia van, onnan viszont olyanok kerülnek ki, akiket 18 éves koruk előtt már eurómilliókért árulhatnak a topligáH klubjainak. Az állam már három éve 1,2 milliárdot folyósított a komolyabb múlttal és sok gyerekkel rendelkező intézményeknek, mint a Győr, Szombathely, Agárd, Felcsút és a Honvéd. Miután a jelentés kijött, a Debrecen is csatlakozott a legjobbakhoz, így már hatan osztoztak a pénzen, igaz már csak 170 millió forint juthatott nekik. Az akadémiák további százmilliókat, sőt milliárdokat szerezhetnek a társasági adóból. Tolnai Mw attach Í013 ^07 telefonáljon: ha hirdetne: 06-74/511-534 ha előfizetne 06-40/510-510 Címünk: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Vasárnapi Tolnai Népújság _____ Ki adja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő-kiadóvezető: PÓRÉ LÁSZLÓ Felelős szerkesztő: NIMMERFROH FERENC Szerkesztők: FINTA VIKTOR, MÁCZ KATALIN A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-500 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: PÓRÉ LÁSZLÓ Készült az AS-Nyomda Kft. Szilády Üzemében. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: BERECZKI PÉTER Telefon: 06-40/510-510 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az Unicredit Bank 10918001- 00000062-61830088 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 660 Ft. Hirdetésvezető: NAGY GYÖNGYI Telefon: 72/505-060. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország ' Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintetlek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását,, illetve törlését. Lapunkban a cikkek, fotók tetején megjelenő promóció felirat fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. HIRDETÉS A Tolna Megyei \ Rendőrfőkabitányság munkatársat keres informatikus rendszergazda munkakör betöltésére. Elvárások: • felsőfokú szakirányú végzettség • B kategóriás jogosítvány, • önálló munkavégzésre való képesség • büntetlen előélet Önéletrajzokat a takacsis@tolna.police.hu email címre várjuk. Tel.: 06 20 2363435 HIRDETÉS A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet alapellátó orvos munkakör betöltésére (közalkalmazotti jogviszonyba) A munkakör betöltésének feltételei:- általános orvos képesítés,- magyar állampolgárság, cselekvőképesség,- büntetlen előélet. Előnyt jelent:- háziorvos, foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) vagy belgyógyász szakorvos képesítés. A pályázathoz csatolni kell:- a pályázó személyi adatait is tartalmazó, részletes szakmai önéletrajzát,- a képesítést igazoló okiratok másolatát,- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul. A pályázatot zárt borítékban, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat, szolgálatvezetője részére (7100 Szekszárd, Mészáros L. u. 19-21.), vagy elektronikus úton az endrodiju@tolna.police.hu e-mail címre kell benyújtani 2014. augusztus i5-ig. MENÜ Zrínyi Sörkert Étterem szekszárd, Zrínyi u. 1. tel.: 74/511-606; fax: 74/511-605. menü: Gyümölcsleves, párizsi szelet, rizs-krokett, savanyúság. MENÜ ÁRA: 930 Ft/fŐ. HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG MENÜKISZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK, A RENDELÉST 10 ÓRÁIG LEHET LEADNI! 06-20/569-2524 (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534- es telefonon 8-tól 16 óráig.) teol.hu t t A