Tolnai Népújság, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-03 / 153. szám
2014. JÚLIUS 3., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR 3 Képeslapos album mutatja be, hogy milyen is volt Szekszárd anno Feszültség a méhek miatt veszélyek A termelők a szőlőt, a méhészek a rovarokat védik szekszárd Tíz éve már, hogy Vitéz Attila összeállította az Üdvözlet Szegzárdról! című kötetet, a kerek évfordulón pedig újabb képeslapos albummal jelentkezett, amely a Szekszárd Anno címet viseli. Ez a könyv is Vitéz Attila jelentős gyűjteményén alapszik, most azokból az 1899 és 1945 közötti szekszárdi képeslapokból válogatott, amelyekkel az elmúlt évtizedben bővült a kollekciója. A kiadványban olvasható helytörténeti szövegeket ezúttal is V. Kápolnás Mária jegyzi, és a tipográfus most Erky-Nagy Tibor volt. Ám a korábbihoz képest különbség, hogy a képeslapokon szereplő képeket kinagyítva tárják az olvasó elé, aki így részletgazdag fotókon tanulmányozhatja, nülyen is volt Szekszárd. A képek a XX. század első felének gazdaságáról, közlekedéséről, társadalmáról, építészetéről és divatjáról is árulkodnak.- Meglepő, hogy még mindig találni eddig ismeretlen képeslapokat 1945 előttről - mondta Vitéz Attila. A mai napig nem lehet tudni, milyeneket adtak ki, hiszen nincsen katalógus, ami összegezné ezeket. A szerző trió korábban, 2007- ben az Üdvözlet Tolna vármegyéből! című két kötetes kiadványt is megjelentette, amely megyénk valamennyi települését sorra veszi. ■ H. E. Az új album borítója Feszültség alakult ki a méhészek és a szőlőtermelők között a szekszárdi borvidéken. A méhészek amiatt aggódnak, hogy a szőlőkabóca miatti vegyszeres védekezés méhpusztulást okoz. Mauthner Ilona- A Tolnai dombok között 35 méhész kétezer méhcsaládja van veszélyben amiatt, hogy az amerikai szó'lőkabóca okozta betegség felütötte a fejét, és ellenük a védekezést a szőlősgazdák nem mindig az előírt technológia szerint végzik - mondta Koller Zoltán, a megyei méhész egyesület megbízott elnöke. A helyzetet bonyolítja, hogy most virágzik a facélia, a fehér here és sok olyan növény (a szőlészek szempontjából a sorközben lévő gazok), melyeket a méhek rendszeresen látogatnak. Koller Zoltán azt is elmondta, a nagyobb gazdálkodókkal nincs gond, ők pontosan betartják az előírásokat, a kisebb szőlőtermelők viszont nem olyan készítményeket és nem akkor használnak, amikor azok nem árthatnak a mé- heknek. - A méhészek nagyon el vannak keseredve, mert már most tapasztalták a méhek pusztulását, és ha őszig nem tudnak a méhcsaládok megerősödni, akkor az áttelelésükkel is gond lesz, aminek a következménye a csökkenő méhállomány - hangsúlyozta az elnök. A szőlészek a szőlő elvirágzása után, két hete kezdték el a rovarölőszeres védekezést a fitoplazmát terjesztő kabóca ellen. Ha ezt nem teszik meg, félő, hogy nagy kár éri az ültetvényüket. A rendkívüli helyzet miatt ösz- szehívták a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságán a méhészek, szőlészek, Ha a permetezésnél betartják az előírásokat, akkor nem lehet gond sem a méhekkel, sem a szőlőbetegséggel növényvédősök, toxikológusok képviselőit, hogy a helyzetet tisztázzák. A hivatal növény- és talajvédelmi igazgatója, dr. Vörös Géza elmondta, nagyon jókor jött a felek közötti egyeztetés, hiszen a szőlőkabóca elleni védekezés még nem kötelező, tünetes tőkét a borvidéken még nem találtak, de a bajt megelőzni csak úgy lehet, ha a termelők a megfelelő készítményekkel permeteznek. Ezek tervezésekor viA szekszárdi hegyközség felhívta a termelők figyelmét, hogy a környezetkímélő, integrált növényvédelem legfontosabb követelménye a méhek védelme. A kárt okozó termelőket a kártérítési felelősség mellett növényvédelmi bírság is sújtja, ezért mindenki törekedjen a szakszerű védekezés megvalósítására. Azameszont a gazdálkodónak szigorúan be kell tartania a törvényi előírásokat, melyek szerint méhek- re kifejezetten veszélyes (kockázatos) készítménnyel virágzó növényállomány (ide értendő a szőlő sorok között előforduló virágzó gyomokat is) kezelése tilos. E szereket csak az engedélyokiratba foglalt kiegészítés birtokában, a méhkímélő technológia pontos alkalmazásával szabad kijuttatni. A kezelés csak a csillagászarikai szőlőkabóca ellen a szemek színesedéséig rendszeresen védekezni kell. Erre az alábbi négy, méhekre mérsékelten kockázatos készítménytjavasolják: Karate Zein 5 CS, Decis Mega, Spin Tor, Laser. Az első kettőnél a méhkímélő technológiát kell alkalmazni. AzActara SC is hatásos, a méhekre kifejezetten kockázatos. ti napnyugta előtt 1 órával (jelenleg 20 óra) kezdhető meg, és még aznap 23 óráig be kell fejezni. Amennyiben a méhek a megjelölt időszakban még a virágzó növényállományt látogatják, a permetezés nem kezdhető meg. Szigorúan tilos a permetezést a hajnali, vagy reggeli órákra időzíteni, vagy akkor befejezni. Ha a kezelendő szőlőterület szomszédságában virágzó kultúrnövény, például napraforgó van, a permetezés szintén nem végezhető el. Szerencsés lenne, ha a gazdálkodó és a közeibe települt méhész között naprakész kapcsolat alakulna ki, ajánlotta a szakember. A szőlőtermelőknek fontos hír, hogy az amerikai szőlőkabóca jelenleg L3-L4 lárvastádiumban van (öt lárvafejlettségi fokozat ismeretes), ami azt jelenti, hogy ennél a fejlettségnél már képes átvinni a kórokozót a beteg tőkékről az egészségesekre. A kárt okozót növényvédelmi bírsággal sújtják Gázolajat hoztak ki az égő épületből hőgyész Teljes terjedelmében égett egy száz négyzet- méteres melléképület szerdán kora reggel Hőgyészen, a Rózsafa utcában. A tűz lakóépületet is veszélyeztetett - tudtuk meg Boros Brigittától, a Tolna Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság szóvivőjétől. A helyszínre a szekszárdi hivatásos tűzoltók vonultak két gépjárműfecskendővel és a vízszállítóval. Az épületből négy gázpalackot és száz liter gázolajat hoztak ki a tűzoltók, akik egy órányi munkával tudták megfékezni a lángokat. A tűzben a melléképület tetőszerkezete semmisült meg. ■ H. E. Játék és tanulás az olvasótábor bonyhád Olvasótábort tart a héten a Solymár Imre Városi Könyvtár alsó tagozatos diákok részvételével. A péntekig zajló, vidám szabadidős elfoglaltsághoz huszonegy növendék csatlakozott, akik Bony- hádról és a környező településekről érkezetek. Minden napra színes programokat állítottak össze a szervezők a kicsiknek: az olvasás mellett többek között játék és kézműves foglalkozás gazdagítja a tábor kínálatát. ■ V. B. Pizsamapartit rendeznek lányoknak harc Pizsama partit szervez 10 és 15 év közötti lányoknak a harci faluház. Nyúl Anett művelődés szervező elmondta, tíz gyereket várnak jövő kedden, akik majd a faluházban is alhatnak, bár ez nem kötelező. Lesz szalonna sütés, öltözködés, sminkelés, filmvetítés pattogatott kukoricával és párnacsata, azaz minden, ami egy igazán lányos mulatsághoz kell. ■ B. K. Kinevezésekről döntöttek közgyűlés A képviselők támogatják az új pályázatot szekszárd Elfogadta a szekszárdi óvodák 2014/2015-ös évi nevelési csoportjainak számára vonatkozó előterjesztést tegnap délelőtti rendkívüli ülésén a megyeszékhely közgyűlése. A döntés szerint az 1. Számú Óvodában 10 óvodai csoport indulhat 22 pedagógus és 14 pedagógiai munkát közvetlenül segítő álláshellyel. A Gyermeklánc Óvodában 11 óvodai csoport indulhat összesen 39,5 álláshellyel. A 2. Számú Óvoda szekszárdi feladat-ellátási helyein 7 óvodai csoport indulhat 26 álláshellyel, valamint 1 bölcsődei és 1 családi napközis csoport összesen 5,5 álláshellyel. Az ülés napirendjén szerepelt a Szekszárdi 1. Számú Óvoda Kindergarten vezetőjének kinevezése is. A városatyák úgy határoztak, hogy újabb öt esztendőre bizalmat szavaznak az eddigi igazgatónak, és augusztus 1-vel Sebestyén Györgyit bízták meg a poszt betöltésével. Az önkormányzatnak véleményezési jogköre van a TISZK tagintézmény-vezetői pályázataival kapcsolatban. A testület véleményezési jogkörével élve úgy döntött, hogy mind Borosné Radinovics Mónika tanár, munkaközösség-vezető (Bezerédj István Szakképző Iskola Tagintézmény), mind Hevesiné Simon Gyöngyi igazgató (Egészségügyi-Szociális Szakképző Tagintézmény) tagintézmény-vezetői megbízását támogatja. A közgyűlés 2015 júniusági hosszabbította meg szerződését a kegyeleti szolgálta■ Lehetőséget látnak a város egészségügyi ellátásának fejlesztésére és korszerűsítésére tást nyújtó Panteon Kft.-vel. A hosszabbításra azért volt szükség, hogy a feladatellátást később átvállaló Szekszárdi Vagyonkezelő Kft.-nek módja legyen a szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítására. Emellett két köz- szolgálati szerződés megkötésére is rábólintottak a képviselők, a Caminus Kft.-vel kéményseprő-ipari közszolgáltatás, a KT-Dinamic Nkft.-vel pedig hulladékgazdálkodási feladatok közvetett elősegítése, hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása és rehabilitációs foglakoztatási feladatok ellátására. A közgyűlés jóváhagyta az Egészségügyi alapellátás komplex fejlesztése Szekszár- don című pályázat benyújtását. Ez a konstrukció eszköz- beszerzésre, valamint épület felújításra és korszerűsítésre ad vissza nem térítendő támogatást, amelynek a maximum igényelhető összege 60 millió forint. A szekszárdi pályázat összköltsége 52 millió forint. A pályázat a háziorvosi, a házi gyermekorvosi, valamint a védőnői szolgáltatást érinti Szek- szárdon. Épület felújítása, korszerűsítése keretében három épületet - a Mikes utcai háziorvosi, valamint a Kandó Kálmán utcai háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelőt - választottak ki. Eszközbeszerzés keretében a védőnői szolgálat kap többek között egy nagy értékű audiométert. ■ Venter M. HIRDETÉS NYÁRI ÁRUKÉSZLET! HHádcr StílusDivatMinőség SZEKSZÁRDON, A KORZÓ ÁRUHÁZBAN (Liszt Ferenc tér 2-4.) JULIUS A-EN (PÉNTEKEN) TEUESEN UJ Hajnalonként lehet a vizekben oxigénszegénység tolna megye - Semmiféle káros anyagot nem mutattak ki a laboreredmények - tájékoztatott dr. Csonki István, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője. Korábban beszámoltunk róla, hogy június 22-én, Pincehelynél a halak bódultságára figyeltek fel a Kapóson, így a hatóság, illetve a felügyelőség szakemberei még aznap mintát vettek a folyóból. A vízminták elemzése a helyszíni teszt eredményét erősítette meg, vagyis az oxigéntelítettség volt alacsonyabb, 78 százalékos. - De ez jónak számít - tette hozzá az igazgató. A halak bódultságát az magyarázza, hogy erős volt a nappali felmelegedés, és magas hőmérsékleten alacsonyabb a víz oxigéntartalma, illetve éjszaka a vízinövények sem fotoszintetizálnak, hanem oxigént használnak. Hasonló jelenségre, hajnali oxigénszegénységre számítani kell a nyári időszakban, de ilyen esetekben a halak gyorsan magukhoz térnek - hangsúlyozta dr. Csonki István. ■ H. E. 1 c