Tolnai Népújság, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-15 / 163. szám

4 2014. JÚLIUS 15., KEDD KÖRKÉP A country zene főszerepet kap a hétvégi találkozón Népszavazásra készül Páll kiserőmű Új munkahelyeket jelentene, de tartanak is tőle Egy telefonon vesztek össze, életveszélyesen megsérült 2012. márciusban hulladéklerakó-pontokról tartottak népszavazást, amely 3 szavazat híján érvénytelen volt paks-csámpa Tizenegyedszer szervezik meg a Csámpai ta­lálkozót. Rendre megtelik ilyenkor a közösségi ház ud­varán felállított rendezvénysá­tor. Feil József a településrészi önkormányzat csámpai tagja most is bízik ebben, annak el­lenére, hogy korábban tévesen jelent meg a találkozó időpont­ja. A szórakozni vágyókat jú­lius 19-én, szombaton várják, előbb a tornapályára, ahol kis­pályás focikupa lesz. A közös­ségi háznál ebédidőben sűrű­södnek az események, hirdet­nek lecsófőző versenyt, lesz lo­vas meglepetés, veterán mo­torkerékpár bemutató, találko­zó, a gyerekeket légvár, tram- bulin várja. A közösségi ház­ban tartott szentmisét kultu­rális összeállítás követi, lát­hatja a közönség a Dunaköm- lődi félnótásokat, a Hungaro- karma Zenekart, a Destiny’s Dancerst, a Paksi Német Nem­zetiségi Tánccsoportot, a Pak­si Szarkaláb Néptánc Egyesü­let. Mivel Csámpán működik a Country Road Club természe­tesen a country zene és tánc főszerepet játszik, Budapest­ről egy country zenész, Leslie látogat Paksra, a rendezvényt záró bál előtt pedig a Country Road Club mutatja be legújabb repertoárját. ■ V. T. Népszavazáson dönthetnek augusztus 17-én Pári lakói arról, épüljön-e a faluban műanyag hulladékot égető kiserőmű. Budavári Kata Farkas Jánosné polgármester el­mondta, a község határában úgy­nevezett degradációs kiserőmű- vet tervez építeni a Pári Vagyon­kezelő és Befektető Zrt. A népsza­vazást 3 önkormányzati képvise­lő kezdeményezte, tőlük függet­lenül civilek is aláírásgyűjtésbe kezdtek. Eszerint több mint há­romszázan gondolják úgy, több információt szeretnének kapni a tervezett erőműről. A páriák­nak az augusztusi voksoláson a következő kérdésre kell válaszol­niuk: „Akarja-e ön, hogy Pári fej­lődése, az itt élők munkahelyte­remtése és a fiatalok helyben tar­tása érdekében (...) környezetvé­delmi előírásoknak mindenben megfelelő, műanyag alapanyagú kiserőmű épüljön?” A 670 lakosú településen mintegy 500 választópolgár szavazhat a referendumon. Bu­dámé Vajk Ildikó jegyző tájé­koztatása szerint a népszavazás akkor lesz érvényes, ha azon a szavazásra jogosultak legalább fele részt vesz. Eredményes pe­dig akkor, ha a szavazók 50 szá­zaléka plusz egy fő teszi le a voksát az egyik válasz mellett. Gere Zoltán, az önkormányza­ti tulajdonú vagyonkezelő cég ve­zérigazgatója elmondta: az öt me­gawatt teljesítményű, évi 12 000 tonna műanyaghulladékot feldol­gozó kiserőmű és egy ahhoz kap­csolódó pelletüzem 5 milliárd fo­rintos beruházással épülne meg, a projektekhez egyelőre befekte­tőket keresnek. A két üzem ösz- szesen 100 embert foglalkoztat­na. A pelletüzem legfeljebb 54- et, közülük 40 alacsonyan kép­zett helyit. Gere Zoltán szerint Pári így szenzációs lehetőség kapujában áll. Ez a létesítmény egyébként 1 milliárdba kerülne, és engedélyeztetését elindítot­ták. Az üzemben fa alapanyagot darálnának, majd szárítanának, és préselnének, a szárításnál tud­nák hasznosítani a kiserőműből származó melegvizet. A népsza­vazás tárgyát képező erőművet az előzetes számítások szerint 4 milliárd forintból lehetne össze­hozni. Itt, bái a jogszabályi meg­nevezés szerint égetőről van szó, igazából a műanyagot nem elége­tik, hanem megfőzik, a kémé­nyekből vízgőz és széndioxid ke­rülhet ki, a kevés visszamaradt szenet pedig, akárcsak a megter­melt áramot és hőt, hasznosítani lehet. A vezérigazgató hangsú­lyozta, környezetszennyező üze­met az Unióban nem is lehet te­lepíteni, a tervezett kiserőmű ab­szolút nem mérgező. Felavatták a fejedelem szobrát A felhívásra megmozdult az egész falu pincehegy Zúzott kővel szórták le a földutakat, táblákat helyeztek ki szekszárd-csóka A névadót ábrázoló tölgyfaszobrot avat­tak a hétvégén a vajdasági Csó­kán. A szobrot a II. Rákóczi Fe­renc Magyar Művelődési Egye­sület felkérésére idén megtar­tott oromhegyesi fafaragó tábor résztvevői készítettek el. Mint azt Törő György fafaragó népi iparművész, a Magyar Kultúra Lovagja, a Dunai Alkotókor el­nöke elmondta, a Szenthárom­ság templom udvarán felállított alkotást a Falvak Kultúrájáért Alapítvány keretein belül mű­ködő Dunai Nemzetközi Alkotó­kor fafaragó mesterei - Erdélyi István, Törő György, Szemcsuk István, Baksics Tibor és Szalay Norbert - készítették el. ■ V. M. györköny Tanösvényt építettek a Pincehegyen. A beruházás az összefogás szép példája, hiszen a pályázati támogatáshoz a la­kosság és az önkormányzat kö­zösen biztosította az önerőt. A Györkönyi Pincehegyért Egye­sület ezúttal a Duna Összeköt Egyesület támogatásával fej­leszthette a Pincehegyet. Mivel a teljes költséget nem finanszí­rozta a pályázat, gyűjtést hirdet­tek. A felhívásra megmozdult a falu, sőt nemcsak helyben éledt fel az adakozókedv, adtak olya­nok is, akik nem Györkönyben élnek. Akadt, aki öt, más ötven­ezer forinttal járult hozzá a kö­zös cél eléréséhez. Közel nyolc- százezer forintot sikerült össze­Esős Időben nehezen voltak járhatók az utak, de ez már a múlté gyűjteni, amit a vidékfejlesztési forrásból elnyert pénzzel együtt egyrészt az utak rendbetételé­re, másrészt tájékoztató táblák készítésére fordítottak. A falu büszkeségét jelentő pincefalu útjai esős időben, télen nehezen voltak járhatóak. Ez már a múl­té, hiszen zúzott kővel szórták le az előzőleg előkészített föld­utakat. A tanösvényen sétálók megismerhetik a táblákon lévő szövegeket olvasva a Pincehegy történetét. Braun Zoltán polgár- mester azt mondta, hétszáz mé­ter hosszban készült zúzott kö­ves út, illetve hét tájékoztató táblát helyeztek el a Pincehe­gyen a hétmillió forintos beru­házás keretében. ■ V. T. szekszárd Lerúgta a pádról a 44 éves szekszárdi G. T. a 47 éves szekszárdi férfit. Július 13-án 3 óra 40 perc körüli idő­ben a belvárosban történt az eset, amelynek során a sértett leesett a pádról és súlyos, élet- veszélyes sérüléseket szenve­dett. A bántalmazót a rendőrök a helyszín közelében elfogták, majd előállították. A nyomo­zás jelenleg rendelkezésre ál­ló adatai szerint a két férfi az esetet megelőzően ugyanazon a helyen szórakozott. G. T. vallo­másában elmondta, hogy isme­retlen módon a férfihoz került élettársa mobiltelefonja. A tele­font visszaszerezte ugyan, de szóváltásba keveredtek, és ek­kor rúgott bele. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munka­társai G. T.-t gyanúsítottként hallgatták ki életveszélyt okozó testi sértés bűntett, valamint önbíráskodás bűntettének meg­alapozott gyanúja miatt, tájé­koztatta lapunkat Molnár Ág­nes megyei sajtószóvivő. ■ 1.1. Folytatódik a szúnyoggyérítés Tolna megyében tolna megye Folytatódik a köz­ponti szúnyoggyérítés ezen a hé­ten. Hétfőtől vasárnapig orszá­gosan összesen több mint 118 ezer 600 hektáron végzik el a kellemetlen rovarok irtását. Me­gyénkben tegnap Bölcske, Ma- docsa és Paks térségében volt lé­gi, illetve földi kémiai gyérítés. A tervek szerint ma Dunafóld- váron és Tolnán kerül erre sor, valamint Bogyiszló, Dunaszent- györgy, Gerjen és Fadd-Dombori területein lesz légi irtás - írják a megyei katasztrófavédelem hon­lapján. Őcsény, Decs és Sárpilis térségében szerdán légi és kémi­ai gyérítést végeznek, csütörtö­kön pedig Bátán és Bogyiszlón földi irtást terveznek. A gyéríté­sek tervezett időpontjai az időjá­rás függvényében változhatnak. Korábban Dombóvár térségé­ben és a szekszárdi járás több településének területén végez­tek földi kémiai szúnyoggyérí­tést. A hatóanyag nem károsít­ja a háziállatokat és a növénye­ket. ■ H. E. Aranymondásokat is tanultak az ifjak tábor A torna, imádság, játék, tanulás után a templomban zárták a napot Térítésmentesen juthat hozzá komposztladákhoz DUNASZENTGYÖRGY Az idei év volt a kilencedik, amikor hit- tanos napközis táborba várták a gyerekeket. Az, hogy lesz-e folytatás, nem kérdés, hiszen olyan nagy volt az érdeklődés, hogy nyolcvan főnél határt kel­lett szabni a jelentkezés so­rán. A gyerekekhez, akik kö­zül óvodások voltak a legki­sebbek, tucatnyi fiatal is csat­lakozott, akik kivették a részü­ket mindenféle munkából a tá­bor sikere érdekében. A tábort Ráczné Pető Ildikó hitoktató vezette, aki a fiatalok mellett asszonytársaiban is segítők­re talált. Lapunknak elmond­ta, hogy minden napot regge­li tornával, imádsággal kezd­Idén kilencedik alkalommal várta hittantábor a gyerekeket tek és sok játék, tanulás után a templomban zártak. A tábor életéhez szorosan hozzátarto­zott az imádság és az éneklés, egy-egy bibliai történet megis­merése, és az ehhez kapcsoló­dó igehelyek és témák megbe­szélése, az aranymondások ta­nulása is. A téma idén az iga­zi kincs volt, a cél változatla­nul az, hogy a gyerekek köze­lebb kerüljenek Istenhez. Az egy hét alatt rengeteg já­ték, vetélkedők, kézműves fog­lalkozás várta a gyerekeket, akik nemcsak ilyen alkalmak­kor részesei a gyülekezet életé­nek, hiszen többségük hittan­órára is jár. A tábort idén is csa­ládi nappal zárták. ■ V. T. PAKS Elkezdődik a komposztlá- dák kiosztása a Paks és Környé­ke Hulladékgazdálkodási Ön- kormányzati Társulás települé­sein. A szelektív hulladékgyűj­tés tapasztalatairól szervezett la­kossági fórumok keretében lehet hozzájutni a komposztládákhoz, amelyeket térítésmentesen biz­tosít a társulás. Július 14-én 17 órakor a Pusztahencsén, 18 óra­kor a Györkönyben, 19 órakor pe­dig a Nagydorogon élőket várják a fórumokra, ahonnan egy át­adás-átvételi nyilatkozat aláírá­sát követően hazavihetik a lap­ra szerelt, háztartási komposztá­lásra készült műanyag ládákat. A fórumsorozat július 15-én foly­tatódik: 17 órakor Bölcskén, 18 órakor Madocsán, 19 órakor pe­dig Gerjenben várják az érdek­lődőket. Pakson július 16-án, 18 órakor lesz a fórum a városháza nagytermében. A következő nap­tól nyitva tartási időben bármi­kor lehet jelentkezni a közszol­gáltató cég ügyfélszolgálatán a ládákért, amelyekből négyezret szereztek be. Ebből körülbelül kétezer kerül Paksra, ugyanany- nyi lakosságszám-arányosan a társult településekre. Továbbra is várják az igénylők jelentkezése­it a szolgáltató cég paksi ügyfél- szolgálatánál személyesen vagy telefonon. Feltétel a Paksi Hulla­dékgazdálkodási Kft.-vel megkö­tött, érvényes szolgáltatói szerző­dés. ■ V. T. 4

Next

/
Thumbnails
Contents