Tolnai Népújság, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-02 / 152. szám
2014. JÚLIUS 2., SZERDA ELETMOD - LAKBERENDEZES 9 A fiatalok kertes házra vágynak építkezés Egy felmérésből kiderült, milyenek a 18 és 34 év közöttiek lakásálmai A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) egy kutatás keretében arra kért 200 fiatalt, hogy válaszoljon lakáskörülményeit, lakásterveit firtató kérdőívére. A kapott eredmények elgondolkodtatóak. Lakáskultúra Magyarországon azoknak a fiataloknak, akik közép vagy felsőfokú tanulmányaik elvégzése után önállósulni szeretnének, komoly anyagi kihívásokkal kell szembesülniük, mielőtt saját lakást vagy házat vásárolhatnának. Ennek nyomán a TLE felmérésében elsősorban arra kerestek választ, hogy milyen körülmények között laknak a 18 és 34 év közötti fiatalok, illetve milyen álmokat dédelgetnek a jövőjükkel kapcsolatban. A huszonévesek jó része - főleg, ha egyetemista -, nem tervezi, hogy mihamarabb továbbáll a szülői házból. Legtöbbjük vágya a saját kertes ház, de rövidtávon inkább a lakásbérlést tartják reálisnak. A válaszadók 83 százaléka 18 és 26 év közötti személy volt, vagyis abba a korcsoportba tartoznak, melynek nagy része továbbtanuló, anyagi biztonságukat, ezen belül a lakhatási körülményeiket is a szüleik biztosítják. Nem meglepő tehát, hogy a kérdőívet kitöltők 63 százaléka még otthon lakik, 8 százalék kollégiumban, ötödük albérletben, és a megkérdezetteknek mindössze tizede lakik saját tulajdonban lévő lakásban vagy kertes házban. A távlati tervek között a megkérdezettek többségénél a saját kertes ház szerepelt az első helyen. Ötvenöt százalék viszont nem vágyik költözésre Érdekes módon a megkérdezettek 55 százaléka nem vágyik költözésre, akik mégis költöznének, azoknak a 81 százalék az ország határain belül akar maradni. A válaszokból pontosan kiderült, hogy ennek a generációnak a tagjai milyen körülmények között szeretnének lakni. A felmérés rávilágított arra a jellegzetességre, hogy távlati elképzeléseikben a válaszadók a jelenlegi lakás- körülményeik fordított sorrendjét preferálják, vagyis 61 százalék saját kertes házra, kicsit kevesebb, mint harmaduk saját lakásra vágyik, és csupán százból tízen gondolkodnak valamilyen bérleményben. Ami viszont a rövidtávú terveket illeti, arra a kérdésre, hogy szándékoznak-e a közeljövőben lakást vagy házat vásárolni, bérelni, építeni, felújítani, a válaszok jelentősen megoszlottak. A legtöbben (40 százalék) bérlésben gondolkodnak, majd őket követik azok, akik vásárolnának (26), illetve felújítanának (22), és a sor végén állnak azok, akik építkezni szeretnének (12 százalék). A felmérés során a kutatást végzők külön kérdést fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy ha valaki lakást vagy házat bérelne, akkor foglalkozna-e annak felújításával. Erre a válaszadók mindössze 23 százaléka érzett hajlandóságot. Ha támogatásról vagy ötletelésről van szó, szintén megoszlanak a vélemények: 43 százalékában érdeklődtek állami vagy EU-támogatásokról, és sokan (23 százalék) hasznosnak tartanának egy olyan információforrást, amely összeveti a jelenleg forgalomban lévő építőipari anyagok árait, ezzel segítve a legtakarékosabb választást. Annál is inkább fontos lenne ez a válaszadóknak, mert 88 százalékuk anyagi támogatásra szorul terveik és vágyaik kivitelezéséhez. Ezt a támogatást elsősorban a családtól (38 százalék), illetve a munkáltatótól (25) várják, az állami vagy pénzintézeti támogatás már kevésbé tűnik valószerűnek, hiszen előbbit 21, az utóbbit pedig csupán 156 százalék tartja elfogadható opciónak. A lakásépítés nem mennyiségi, hanem minőségi követelmény A mai tempóval 400 év alatt újulhat meg a lakásállományunk az idén, az első negyedévében 1692 lakás épült Magyarországon, ami 51 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest, s ha ez a trend egész évben kitartana, 2014-ben 11000 lakás épülhetne fel. Ez a tempó azonban még mindig csak arra lenne elég, hogy a hazai lakásállomány (4,39 millió) hozzávetőleg 400 évente újuljon meg. Tudnunk kell, hogy a lakásépítésekre nem a lakásszám növelése, hanem a meglévő lakások minőségi megújítása miatt van szükség, vagyis a felújítások és a helyettesítő új építések egyaránt fontosak. A mai magyar lakásállomány nem alkalmas arra, hogy 400 évig fennmaradjon, a legalább 100 éves megújulási ütemhez viszont évi 43 000 db lakást kellene építeni. egy hosszú távú megújítási program egyaránt érdeke a lakosságnak és a hazai építőiparnak is, hiszen 10 ezer lakásfelépítése hozzávetőleg 44 ezer embernek ad munkát. Ha azt vesszük, hogy jelenleg legalább évi 30 ezer további lakás építése hiányzik, az több mint 120 ezer megszűnt munkahelyet, egyben ennyi új munkahely lehetőségét jelenti. a társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület a pillanatnyi lakáshelyzetet elemezve számos figyelemre méltó javaslatot fogalmazott meg, melyeket a www.lakasepitesert.hu oldalon ismerhetnek meg olvasóink. HÍRSÁV A grillezésnek is megvannak a fortélyai a kerti grillezés szezonját éljük, ám a sikeres ételkészítésnek előfeltétele a megfelelő grillkészülék is. Jó, ha tisztában vagyunk, mi a különbség a faszenes és a gázüzeműek között, mire jók az oldalégetők, a lávakövek a zsírelvezetők, stb. Néhány cím, ahol eligazodhatnak a típusok és árak világában: grillplaza.hu, profigrill, hu, bbq-griU.hu, bonairshop. hu, sencor.hu, philips.hu, a landmann.hu. ■ A leginnovatívabbak az Electrolux gépei az electrolux kapta az „Év leginnovatívabb márkája” elismerést a világ legnagyobb technológia versenyén, a Plus-X-en, amely a minőség, a design, a könnyű használhatóság, a funkcionaütás, az ergonómia és környezetbarát megoldások területén értékelte a gyártókat. „Az év terméke” díjat kapott a cég három készüléke is, így az Ergorapido 2inl kézi porszívó, a 4Safety gőzvasaló és a Creative CoUection reggeUző szett. ■ Kortárs dizájnereink képes enciklopédiája a designtrend Kiadó gondozásában megjelent a Kortárs magyar formatervezés című kötet, melyet több éves munka eredményeként Slézia József állított össze. A könyv részletesen jeleníti meg a magyar formatervezés 21. századi eredményeit, alkotóit. Az informatív szövegek meUett közel 700 fotó segíti a tájékozódást, a lexikáUs adatok és a sok-sok illusztráció révén a kortárs magyar formatervezés forrás értékű képes enciklopédiáját veheti kézbe az olvasó. ■ A LED útja a templomtól a hálószobáig fénytechnika Öt év alatt átveszik az irányítást a világítás terén Stabil, esztétikus terasz egyszerű eszközökkel Annak ellenére, hogy a világító dióda, a LED feltalálása óta több mint fél évszázad is eltelt, csak napjainkban kezdődött el széleskörű alkalmazásuk a világításban. Szemben minden korábbi technológiával, a LED-ek elsősorban apró méretük, hosszú élettartamuk, kapcsolással, rázkódással szembeni fizikai ellenálló képességük miatt nyitottak új dimenziókat a világítástechnikában. Bár energia-megtakarításuk az izzólámpához viszonyítva azonos a kompakt fénycsövekével, az említett kedvező tulajdonságaiknak és annak köszönhetően, hogy bármilyen formájú, méretű, fényhatású lámpatest kialakítható segítségükkel, térhódításuk a megállíthatatlan. Becslések szerint az elkövetkező 5 éven belül a mesterséges világítás 75 százalékát LED-ek fogják szolgáltatni, amiben szerepet játszik az is, hogy kimagaslóan nagy az igény a kifejezetten dizájn lámpatestek iránt. A megfelelő mennyiségű és minőségű fény mellett a lámpatestek ugyanis lakberendezési elemként is funkcionálnak, hiszen a jó világítás hangsúlyozza a tér formáit, funkcióit, hangulatot teremt, és segít kifejezni egyéni stílusunkat. A LED lámpatestek kiválóan támogatják ezeket a funkciókat. A számtalan méretben, karakterben, gyakran meghökkentően új formában kreált világítótestek aláhúzzák az enteriőr jellegét, karcsú, esztétikus megjelenésükkel belesimulnak a térbe anélkül, hogy jelenlétük feltűnő vagy zavaró lenne. Szemben a klasszikus lámpatestekkel, melyeknél egy szürke vagy fehér műanyag (rosszabb esetben fekete bakelit) foglalatba csavart villanykörtét igyekszünk burákkal, ernyőkkel kitakarni illetve a fényt terelni, szórni, addig a LED lámpatestekben maga a fényforrás gyakran egyáltalán nem látható, a fény mégis homogén módon deríti a megvilágítandó felületeket. ■ Philips LED-ek a Notre-Dame-ban A fa természetes szépségét és a PVC ellenállóságát ötvöző Inou- tic Twinson kompozit anyagú teraszok a kültéri bővítések, felújítások hosszú élettartamú, dekoratív lehetőségeit nyújtják, ráadásul minimális karbantartást igényelnek. Egyszerű ösz- szeszerelésüknek köszönhetően időtakarékos, s így költséghatékony megoldást kínálnak, s egyszerűsítik a tervezést és építést végző szakemberek dolgát. A pontos kivitelezés ugyanakkor elengedhetetlen ahhoz, hogy a terasz hosszú távon megőrizze kitűnő minőségét. A már meglévő teraszok esetén az alapkonstrukciót rozsdamentes párnafákból kell készíteni, a kertben vagy zúzalék ágyra épített úszóteraszok esetén viszont komplexebb alumínium alapépítmény a célszerű. Az alapkonstrukció megtervezése után dönthetünk a teraszlécek számáról és a leginkább gazdaságos, esztétikus szabási mintáról. A lécek szabásakor számításba kell venni a hőtágulásuk során keletkező mozgáshoz szükséges teret is, ahogy a burkolat felhelyezésekor is kalkulálni kell a hőtágulás során keletkező mozgással. Bár a Twinson rendszerek elemei gyorsan és egyszerűen összeüleszthetők, nem árt, ha szakember segítségét kérjük. További információ: www.inoutic.hu . ■