Tolnai Népújság, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-07-13 / 26. szám
8 INTERJÚ 2014. JÚLIUS 13., VASÁRNAP buzánszky jenő Hatvan évvel ezelőtt az Aranycsapat kikapott a németektől. Az akkori jobbhátvédünk szerint mégis többet nyert a magyar csapat a ó:3-mal, mint amit a világbajnokság jelentett volna. A FOCI FONTOS, DE NEM VÉRRE MEGY Buzánszky Jenőnek mindene a futball, de a világbajnokságon nem nézett meg minden meccset. A döntő elé leül és a német csapatnak fog szurkolni. Annak ellenére is, hogy 60 évvel ezelőtt éppen a németek fosztották meg élete egyik nagy álmától, a világbajnoki győzelemtől. Már nem bánja, hogy így alakult, szerinte így is, úgy is az angolok elleni győzelem lett volna a leghíresebb mérkőzésük. Fábos Erika-Dénes Tamás- Érdekes párhuzam, hogy talán hatvan éve, 1954 óta nem volt ennyire egyértelmű esélyese a döntőnek, mint most.- Ez így van, szerintem a németek most a nagy esélyesek. Ám nem lefutott a mérkőzés, mi aztán igazán tudjuk, hogy a futballban nincs előírva, hogy mindig a jobb csapat nyerjen - ez benne az izgalmas. Kétségtelen, hogy 1954-ben a világbajnokság egyik nagy esélyese a magyar csapat volt, a torna előtt fél éven | belül kétszer megvertük az an- £ gólokat, először novemberben 1 Londonban 6:3-ra, majd május- J ban a Népstadionban 7:l-re. Pont I ez okozta a vesztünket. Ma már senki nem vitatja, hogy a brit játékvezetők elcsalták a világ- bajnoki döntőt. Három-kettes német vezetésnél rúgtunk egy szabályos gólt - szabályos volt, hiszen Puskás egyméteres hátrányból indult - Ling, az angol bíró meg is adta először, de Griffith, a walesi partjelző azt hitte, hogy május 1-je van, elkezdte a zászlaját lengetni, és visszavonatta a gólt. Ha ezt megadják, akkor nem hosszabbítás lett volna, hanem pár nappal később megismétlődött volna a döntő, ami új esélyt jelentett volna, pihentebben játszhattunk volna. Nem biztos, hogy véletlenül kaptuk ugyanazt a bírót és partjelzőt, akik a 8:3-as győzelmünknél bíráskodtak, megunták, hogy van egy kis kommunista ország, amelyik laposra ver mindenkit.- Fáradtak voltak a döntőben?- Nagyon. Az 1950-ben vb-második brazilok ellen - életem legdurvább meccsén - 4:2- re győztünk, nemcsak a pályán, de utána az öltözőben is nagy verekedés zajlott. Aztán jött a címvédő Uruguay, ezt életem legnagyobb meccsének tartom, mert milliméter pontossággal kellett passzolni ahhoz, hogy nyerni tudjunk. A második félidő harmincegyedik percéig 2:0-ra vezettünk, utána kaptunk kettőt, látszott a fáradtság. Szerencsére a hosszabbításban szakadó esőben, összekapartunk két gólt és 4:2-re nyertünk. A hosszú meccs miatt lekéstük a szálláshelyünkre tartó vonatot. Éjfél után taxikkal indultunk haza, és másnap reggel öt, fél hat körül keveredtünk ágyba. A fáradtság is biztosan benne volt abban a négy nappal későbbi döntőben. Sikerült két gólt rúgnunk, amíg még frissek voltunk, de aztán kijött a fáradtság. Meg csalt a bíró.- A németek közül hányán élnek még abból a csapatból?- Horst Eckel és Hans Schäfer, de csak Eckellel találkoztam a múlt hónapban az ünnepségeken, Schäfer nagyon beteg. Jó kapcsolatban vagyunk évtizedek óta. 1994-ben Helmut Kohl kancellár még meg is hívott minket Németországba, a negyvenéves évfordulóra. Azt mondta, van fél órája, aztán mégis maradt több mint két órát. Szimpatikusán viselkedtek, amikor lejátszották a döntőt, 2-2-nél megállították a videót, és azt mondták: nincs vesztes, nincs nyertes, csak sportbarátság. Ez így is van.- A németeknek az egy nagyon fontos világbajnokság volt. Akkor lettek először győztesek a háború után. Ez érzékelhető volt?- •- Persze. Meg ugye, utólag azt is hallani, hogy a lipcsei egyetemen készült egy olyan tanulmány, ami szerint még doppingolták is őket. Elképzelhető, a vb után hatan vagy heten kórházba kerültek a németek közül májgyulladással. Évekkel később a rendező svájciak pedig azt nyilatkozták, hogy a wc-ben injekciós tűket találtak a meccs után.- Mennyire volt nehéz feldolgozni a kudarcot?- Nem örültünk, mert nem ezt szoktuk meg, de egy jó csapat a jótól sem szédül meg, de a rossztól sem esik le a lábáról. Eltelt egy-két nap és túl voltunk rajta.- A szurkolóknak mennyi idő kellett, azt lehet olvasni, hogy akkoriban zavargások voltak ország szerte, mivel nem lettek világbajnokok, „csak" másodikak lettek.- Hát persze. Azt várták az emberek, hogy győzünk. Négy-öt napig haza se jöhettünk, mert itthon borogatták a villamosokat és tüntettek, annyira csalódott volt a nép. Aztán a határon fogadott bennünket a vezetés és csak Tatáig mentünk, ott leszállt a csapat a vonatról, és gyakorlatilag eldugtak minket az edzőtáborba, onnan ment mindenki haza.- Ünneplés nem is volt?- Semmi. Rákosiék lejöttek Tatára, megértőek voltak, megköszönték.- A politika hogyan viszonyult a csapathoz?- Kellettünk nekik, jól jött, hogy volt egy Aranycsapat a Csonka-Magyarországon. Onnantól, hogy meglódultunk, vigyáztak ránk. Volt, hogy két rendőrautó is kísért, amikor éjszaka hazajöttem Dorogra Budapestről.- Sosem gondolt arra, mi lett volna, ha nyernek?- Inkább arra gondolok, hogy így mi lett. Mondja meg, ki beszél ma a németek 1954-es győzelméről? Ugye, hogy nem sokan. Az Aranycsapatot viszont emlegetik, amerre jártunk a világban, fújják az összeállítást és van egy korosztály, amelyből sokan alig tudnak többet az országunkról. Hiába nyertünk volna 1954-ben, ma akkor is a 6:3 miatt beszélne rólunk a világ. Akkor sem a világbajnoksággal értünk volna el a csúcsra, hanem azzal, hogy mi voltunk az a csapat, amelyik a futball hazájában a kontinensről érkezett csapatként legyőzte az angolokat. Azt a meccset ők, az angolok nevezték el az Évszázad mérkőzésének.- Szóval nem hiányzik a világbajnoki győzelem a pályafutásából?- Dehogynem, ez a meccs az egyik legrosszabb emlékem, de tudjuk a mondást. A győzelmet nem kell, a vesztes meccset meg nem lehet megmagyarázni. Tú- domásul kell venni, mindig csak egy győztes van. Ennyi, nem több, a futball fontos, de nem vérre megy. Ez már történelem és nekem minden úgy szép, ahogy megtörtént, jóval-rosszal egyformán. Zsinórban 32 mérkőzésen nem kaptunk ki, és a jegenyefák sem nőnek az égig. Egyszer minden sorozat megszakad, ilyen az élet. Nekem az egész válogatott pályafutásom alatt 49-ből össze-vissza három vesztes mérkőzés van, ezt azért meg lehet emészteni.- A sok győzelemből van legkedvesebb?- A 6:3 és az 1952-es megnyert olimpiai döntő Helsinkiben. Az aranyérem mellett azért is, mert akkor volt világszépe-választás Amerikában, melyet egy finn lány nyert meg. Ő tette a fejünkre a koszorút és még puszit is kaptunk tőle - na jól van, ez inkább csak vicc, szeretem a viccet.- Mit gondol, van megfogalmazható titka az aranycsapatnak?- Az, hogy minden poszton a legjobb focisták játszottak. Mindenben erős volt a csapat. Másrészt a megszokotthoz képest merőben eltérő szisztémát alkalmaztunk. A hátravont középcsatár kitalálásával forradalmasította akkor a magyar futball a világot. Ezt az MTK játszotta itthon először, de a válogatott is ezt követte, amivel alapvetően megleptük a világot. Másrészt abban az időben az edzők is kiválóak voltak, olyanok, akik a gyakorlatban tanulták a focit. 1938-ban világbajnoki döntőbe jutatták a magyar csapatot, meg is tudták mutatni, mit akarnak. De akkoriban sokkal fontosabb volt a csapatkapitány személye, mint ma. A mi időnkben még egyértelmű volt, hogy a legjobb játékosnak, Puskás Ferencnek kell annak lennie. Jól ismertük és becsültük egymást. Csak egy példa: egyszer nem passzoltam neki, pedig tőlem húsz méterre futott és jó helyzetben volt. A mezét fogva odajött hozzám, és csak ennyit mondott: „Jenő, müyen színű mez van rajtam?” Nem volt sértődés, tudtam, legközelebb jobban kell koncentrálnom. Én azt szoktam mondani, hogy a bíró belefúj a sípjába, a szövetségi kapitány mandátuma lejár, de a pályán a csapat- kapitánynak kell dirigálnia és irányítania.- Puskás alkalmas volt erre?- Igen.- Nagy volt a felhajtás a csapat körül akkoriban, kik voltak a sztárok?- Mindig, akik a gólokat rúgták. Ez most is így van, akkor is úgy volt.- Puskás volt a leghíresebb, ki volt a legjobb a csapatban?- Puskás nagy futballista volt, kiemelkedett, de nekem a Bozsik ugyanolyan jó volt, Czi- bor pedig a leggyorsabb.- Minek köszönhette, hogy labdarúgó lett? Névjegy: BUZÁNSZKYJENŐ született: Dombóvár, 1925. május 4. posztja: csatár, majd jobbhátvéd klubjai: Dombóvári Vasutas (1938-46), Pécsi VSK(1946- 47), Dorogi AC (Dorogi Tárna, Dorogi Bányász) (1947-59) LEGNAGYOBB SIKEREI: vb-ezÜSt- érmes (1954), olimpiai bajnok (1952) , Európa Kupa-győztes (1953) VÁLOGATOTTSÁGA: 49/0 (1950. november 12.-1956. július 15.) A NEMZET SPORTOLÓJA- A dombóvári gimnáziumnak volt egy focipályája és egy futópályája is. Akkoriban március 15. után rövidnadrágban jártunk, a zsákban meg mindig benne volt a tornacipő. Minden nap volt tornaóra és imádtunk mozogni, ha úgy jött, csak lerúgtuk a cipőt és már mentünk is focizni. Fiatalon bekerültem a helyi csapatba, a Dombóvár akkor NB IlI-ban szerepelt. Az érettségi után a vasútnál helyezkedtem el és mivel szerettem volna előrébb lépni, be akartam iratkozni a vasúti tiszti tanfolyamra, de nem vettek fel. A Pécs akkor az NB I-ben játszott és azt mondták, elintézik, hogy felvegyenek, ha elmegyek hozzájuk. Átmentem. Ez volt az első szerencsém. Akkoriban Szabó Petár bácsi volt ott az edző és amikor 1947 tavaszán Pécsről Dorogra ment, oda is vitt magával. Addig csatár voltam, de ott azt mondta, játsz- szak inkább hátvédet. Bevallom, eleinte nem örültem, hogy hátra kell mennem, de ha nem tettem volna így, most nem beszélhetnék arról, hogy az Aranycsapat egyetlen vidéki tagja voltam. Ez is nagy szerencse volt az életemben, centerbe sosem fértem volna be abba a csapatba.- A fia nem akart focista lenni?- Őt a civil élet, a munkája érdekelte. A két lányunokám viszont futballozik, meccseket játszanak. Amikor jönnek hozzám, szaladnak be és kiabálják, hogy papa, papa, két gólt rúgtam a meccsen. Zokog a lelkem a boldogságtól, úgy örülök neki. A harmadik Buzánszky Jenő most négyéves, hogy én meglátom-e, hogy futballista lesz belőle, nem tudom, nincs kizárva. Csodálatos lenne.- Most a vébén minden meccset néz?- Láttam én már annyi futballt, hogy bármilyet már nem nézek. Csak a jó és látványos focit bírom végig nézni, és a mostani világbajnokságtól egyáltalán nem vagyok elájulva.- A döntőre azért csak kíváncsi?- Hát persze, meg fogom nézni, és a magam részéről biztos, hogy a németeknek szurkolok. Ők most a legjobbak, de amikor felmennek a csapatok a pályára, esélye mindenkinek ugyanannyi van, és van, amikor a jobb csapat veszít. Úgy, mint mi, 1954-ben. Persze, ha előre tudnánk az eredményt, nem is lenne érdemes megnézni. Buzánszky Jenő látott már sok meccset, így ma már csak a jó és látványos focit bírja végignézni. A mostani világ- bajnokságtól egyáltalán nincs elájulva.
