Tolnai Népújság, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-11 / 160. szám
2014. JULIUS 11., PENTEK SPORT 15 Tim Krul nem segíthetett Foci-VB 2014 Argentína játszhat a németekkel a vasárnapi döntőben Argentin boldogság: Messi (balról), Zabaleta, Demichelis, Rojo, Biglia, Palacio, Mascherano, Garay és Agüero ünnepli a hollandok elleni győzelmet Kolumbia végzett az ötödik helyen, Kameran volt a vb legrosszabbja A hétvégi helyosztók előtt az első négy hely sorsa továbbra is kérdéses, a többi viszont már ismert a brazíliai fut- ball-vb-n. így például az is, hogy az első négy mérkőzését egyaránt megnyerő Kolumbia végzett a legjobb nem elődöntős együttesként az ötödik helyen. A gólkirályi címre pályázó James Rodriguez csapata masszív gólkülönbségének (12-4( köszönhetően utasította maga mögé a szintén négy sikerrel (köztük az Egyesült Államok elleni hosszabbításos találkozóval) záró Belgiumot, a veretlenül, csupán tizenegyesekkel búcsúzó Costa Rica pedig a nyolcadik lett. A torna előtt sokat várták az aktuális aranylabdás Cristia- no Ronaldo válogatottjától is, de Portugália a nyolcaddöntő- be sem jutott be, csupán a 18. helyen zárt. így is jóval előrébb, mondjuk, mint a négyszeres világbajnok olaszok, akik az-Uruguay elleni sorsdöntő csoportmeccsen bukták el a továbbjutást (22.). A címvédő spanyolok nagy égésének a 23. hely lett a vége, az angolok egy pontja és 2-4-es gólkülönbsége pedig a 26. pozícióra volt elegendő a háromoroszlános együttes számára. A HELYEZÉSEK (A CSAPATOK NEVE MÖGÖTT PONTSZÁMÚK, VALAMINT A RÚGOTT ÉS A KAPOTT GÓLJAIK): 5. Kolumbia 12 (12-4), 6. Belgium 12 (6-3), 7. Francia- ország 10 (10-3), 8. Costa Rica 9 (5-2), 9. Chile 7 (6-4), 10. Mexikó 7 (5-3), 11. Svájc 6 (7- 7), 12. Uruguay 6 (4-6), ...28. Irán 1 (1-4), 29. Japán 1 (2-6), 30. Ausztrália 0 (3-9), 31. Honduras 0 (1-8), 32. Kamerun 0 (1-9) ponttal. ■ R. G. A kolumbiai James Rodriguez Másodszor már nem volt szerencséjük a tizenegyesekkel a hollandoknak, ezúttal nem az ő kapusuk, hanem az argentin hálóőr volt a hős. Argentína meccselhet az aranyért a brazilokat 7-1-re elgázoló Németországgal. _________________ Ró nai Gábor Talán a világbajnokság egyik legunalmasabb meccsét játszotta szerdán áz argentin és a holland válogatott Sao Pauló- ban. A két szövetségi kapitány, Alejandro Sabella és Louis van Gaal alaposan felkészítette csapatát az ellenfélből, de azt talán senki sem gondolta, hogy ennyire kevés helyzetet hoz majd az elődöntő. Persze, a németek alaposan elkényeztették a drukkereket azzal, hogy gólki sem számított, kevesen voltak, akik arra fogadtak, hogy tizenegyesek döntenek. Nem meglepő, hiszen ahol olyan támadók vethetők be, mint Lionel Messi, Gonzalo Higuaín, Eze- quiel Lavezzi, vagy Robin van Persie és Arjen Robben, egy soványka gólocskára minden, a futballhoz kicsit is konyító rajondó számít. Nem lett gól, sem kilencven, sem százhúsz perc alatt, a büntetőrúgásoknál pedig az argentinok voltak higgadtabbak. A hollandoknak a Costa Rica elleni, ugyancsak tizenegyesekkel megnyert negyeddöntő után ezúttal már nem vöt szerencséjük az orosz rulettel. Sergio Romero két narancsos kísérletet is hatástalanított, Vlaar és Sneijder sem tudott túljárni az argentin hálóőr eszén, Tim Krul, a közép-amerikaiak élleni büntetőpárbaj holland hőse a kispadról nem tudott segíteni. „Minimum egyenrangú ellenfelek voltunk, lehet, hogy jobbak is, így aztán borzalmas dolog alulmaradni - mondta Louis van Gaal. - A bronzmecs- cset nem lenne szabad lejátszani, mindig is ez volt a véleméEZ TÖRTÉNT A SZERDAI ELŐDÖNTŐBEN. HOLLANDIA-ARGENTÍNA 0-0. TIZENEGYESEKKEL: 2-4. SdO Paulo, Arena Corinthians. Vezette: Cakir (török). Hollandia: Cillessen - De Vrij, Martins In- di (Janmaat, a szünetben), Vlaar - Kuyt, Wijnaldum, N. de Jong (Clasie, 62.), Blind - Sneijder - Van Persie (Huntelaar, 96.), Robben. Szövetségi kapinyem, mindig is ezt hangoztattam. Egy nappal kevesebb pihenőnk van, ez nem fair. És az sem fair, hogy két vereséggel mehet haza egy csapat a tornáról. Ez nem sport. De már tíz, tizenöt éve is ezt mondtam. A bronzmérkőzésnek szerintem nincs helye a futballban, nem lenne szabad erre kényszeríteni a játékosokat.” Arra a kérdésre, hogy miért nem cserélte le ismét Cillessent a tizenegyesrúgások előtt, a másik három cseréjével magyarázta: „Martins Indi közel állt a kiállításhoz, Clasie De Jong helyére taktikai csere volt, van Persie pedig elfáradt.” „Óriási örömet érzek, meglátjuk, mire visszük a döntőben - értékelt Alejandro Sabella. - Nagyon meg vagyok elégedve a tány: Louis van Gaal. Argentína: Romero - Zabaleta, Demichelis, Garay, Rojo - E. Pérez (Palacio, 81.), Mascherano, Big- lia - Messi - Higuaín (Agüero, 82.), Lavezzi (M. Rodriguez, 101.). Szövetségi kapitány: Alejandro Sabella. A tizenegyesrúgásokat értékesítette: Robben, Kuyt, illetve Messi, Garay, Agüero, M. Rodriguez. játékosaimmal. Nagyon örülök, hogy a sokszor kritizált védőim ilyen teljesítményt mutatnak a világbajnokságon, megmutatják, hogy méltók a nemzeti mez viselésére.” A kapitány természetesen előretekintett a németek elleni vasárnap esti fináléra is: „Németország ellen nem kell öt csatár, olyan játékosok kellenek, akik el tudják szívni a teret a németek elől, nem hagynak nekik helyet, hogy futballozzanak. Egy nappal kevesebbet pihfenhe- tünk, ráadásul hosszabbításos meccset játszottunk. A németek erősek fizikailag, erősek fejben, erősek csapatként, tudják, hogy kell dolgozni a győzelem érdekében. Minden megvan bennük. Nem lesz könnyű...” „Régóta szenvedünk már ezért a sikerért, most végre eljutottunk oda, ahol mindig is lennünk kellett volna” - mosolygott szélesen a szinté önkívületi állapotban futballozó Javier Mascherano. „Nehéz, igazán nem tudom, mit lehetne mondani egy ilyen összecsapás után - sóhajtott a büntetőt rontó Wesley Sneijder. - Amikor elkezdtük a 11-ese- ket, olyan közelinek tűnt a siker, bíztunk abban, hogy megnyerjük ezt is. Fájdalmasan érint a hibám, sajnálom...” VB-HÍREK Huszonnyolc éve volt ilyen kevés sárga lap Brazília Legutóbb az 1986- os mexikói világbajnokságon osztottak ki a játékvezetők olyan kevés sárga lapot, mint a jelenleg Brazíliában zajló viadalon. Az idei tornán tíz játékos kapott piros lapot, sárgát pedig 172 alkalommal mutattak fel a bírók. Négy éve, Dél-Afrikában 245, előzőleg Németországban pedig - rekordot jelentő - 307 sárga lapos figyelmeztetés történt. ■ R. G. Több mint 9 millióan nézték az elődöntőt Hollandia A négy évvel ezelőtti finálét is túlszárnyalva rekordnézettséget hozott Hollandiában az oranje argentinok elleni vesztes elődöntője. A 16.8 milliós országban 9.4 millióan nézték a televízióban, amint Arjen Robbenék tizenegyespárbajban alulmaradnak a Lionel Messi nevével fémjelzett dél-amerikai csapattal szemben. A 2010-es, spanyolok ellen 1-0-ra elbukott finálét 8.5 millióan követték figyelemmel a tv-k előtt. ■ R. G. Ochoa szinte biztosan az Atléticóhoz igazol Mexikó Helyi sajtóértesülések szerint 99 százalék, hogy a spanyol Primera Di- visón címvédője, az Atlético Madrid szerződteti Guillermo Ochoát. A világbajnokságén remeklő kapus jelenleg szabadon átigazolható, miután lejárt a szerződése előző klubjával, a francia Ajacció- val. Az Atlético belga kapusa, Thibaut Courtois kölcsönszerződésének végével visz- szatér a Chelsea-hez. ■ R. G. Ochoa kitűnően védett a vb-n gálát rendeztek a brazilok ellen s bár ilyen összecsapásra senSzázhúsz percnyi futball, gólok nélkül Scolari a bűnbak, ő a felelős a történelmi vereség miatt foci-vb 2014 A szövetség leendő alelnöke nem akarja többet a válogatott körül látni a szakembert, akinek kiadják az útját a brazil Labdarúgó Szövetség (CBF) leendő alelnöke, Delfim Peixoto garantálja, hogy Luiz Felipe Scolari nem lesz többet szövetségi kapitány. „Scolari túl makacs! - idézi az ESPN tévétársaság a dühösen nyilatkozó Delfim Peixotót. - A keret kialakításától kezdve a taktikáig mindenben makacs volt. Minden rosszul sült el. De nem akarok többet beszélni erről, mert nem akarok hülyeséget mondani. Egy dolgot azonban garantálok, Felipao nem lesz többet brazil szövetségi kapitány. Soha. Szégyen! Még egyszer elmondom: Scolarinak vissza kellene vonulnia. Egy brazil csapatnál sincs keresnivalója. Sem most, sem később. Nincs szüksége a pénzre, ösz- szeszedheti a holmiját és távozhat” - dühöngött a leendő alel- nök azok után, hogy a Selecao megsemmisítő, 7-1-es vereséget szenvedett Németországtól keddi, első elődöntőben. A szakvezető - akit elsősorban azért kritizáltak, mert a válogatott.keretéből olyan sztárokat hagyott ki, mint Ronaldin- ho, Kaká, Robinho, Pato, vagy éppen Lucas Moura, pedig bármelyikükhöz hozzá lehetett volna nyúlni Neymar sérülését követően - egyelőre nem beszélt a szövetség vezetőivel, mint mondja, a világbajnokság után egyeztet majd velük. Oscar ésScolari - nehéz feldolgozniuk a drámát, de túl kell lépniük rajta „Hagyjanak bennünket játszani, hagyják, hogy befejezzük a tornát, azután meglátjuk, mi fog történni. Van még egy mérkőzésünk szombaton a holland válogatott ellen, most azzal törődünk, miután a világbajnoki címről szőtt álmodozásunknak vége szakadt” - mondta a szakember. Hozzátette, tisztában vannak vele, hogy a szombat nem sok mindenen változtat azután, ami kedden történt. „Az a célunk, hogy szépen búcsúzzunk, a brazil közönségnek, a brazil szurkolóknak megköszönjük, hogy kiálltak mellettünk, és még a németek elleni, súlyos vereséget hozó összecsapáson is buzdítottak bennünket. A legkevesebb az, hogy megszerezzük a bronzérmet, és enyhítünk valamelyest az óriási csalódottságukon” - fűzte hozzá. Carlos Alberto Parreira technikai igazgató, aki az 1994-ben világbajnok csapatot irányította, a keddi mérkőzést szökőárhoz hasonlította, utalva arra, hogy a hazai együttes 18 perc alatt öt gólt kapott. „A tegnapi mérkőzés egyszeri eset volt, cunami söpört végig” - mondta Parreira. Az ötszörös világbajnok brazil válogatott szombaton 22 órától vívja majd a bronzmeccset Brazíliavárosban, az Estádio Garrincha arénában. ■ R. G.