Tolnai Népújság, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-07 / 132. szám
2014. JÚNIUS 7., SZOMBAT SPORT 15 portré Feil Ádám ötven éve dolgozik az atomvárosi ökölvívásért, bajnoki címek, kupák és kiváló bunyósok sokasága fémjelzi munkásságát. Ma, túl a hatvanon is ott áll a ring mellett, s ugyanolyan elhivatottan teszi a dolgát, mint anno, a fénykorban FÉL EMBERÖLTŐ A PAKSI BUNYÓBAN Versenyzőként számtalan nagy meccsen állt a ringben, edzőként számtalan nagy meccsen támasztotta a köteleket - kívülről. Kinevelt jó pár bajnokot, és egy olyan klub épült fel a kezei alatt, amelynek csodájára jártak az emberek 80-as években. Aranyérmek sora fémjelzi munkásságát, Erős Lajossal, Balzsay Károllyal, vagy Bognár Lászlóval - néhány név, a mai fiatalok kedvéért - is dolgozott, utóbbit profi világ- bajnoki címhez segítette. Feil Ádám a fél életét áldozta a bunyóra, s ma, túl, a hatvanon sem tud elszakadni tőle. Rónai Gábor Akár egy könyvet is tele lehetne írni azokból a történetekből, amelyeket Feil Ádám el tudna mesélni arról az ötven esztendőről, amelyet a paksi bokszban eltöltött. Ötven év nagyon hosszú idő, olyannyira, hogy még kimondani is sok, hát még ha hozzátesszük azt, hogy ma túl a hatvanon is ott áll a ring mellett, tanácsokat oszt a feltörekvő ifjúságnak. Nem csoda, a bunyó az élete. A szegény paraszti családból származó Feil Ádám nem volt éppen fiatal, amikor megtetszett neki az ökölvívás, de annyira belejött, hogy alig tizennyolc évesen már a felnőttekkel csapott össze Pakson. Pofonjaitól rettegtek az ellenfelek, azt mondták róla, akkorákat ütött, hogy még a ring is beleremegett. Az atomvárosból igazolt Dunaújvárosba, ahol NB I/B-s találkozókon edződött, majd huszonhét hónapnyi katonaság idején Nagykanizsán, a helyi NB Il-es csapat tagjaként püfölte az ellenfeleket. Kiütni sosem tudták - a ringben. Nem úgy a pályán - futball közben. Mert Feil Ádám a focit is szerette, de nem tudott dönteni a két kedvenc sportága között. Nem egy olyan napja akadt, amikor előbb bunyózott, aztán futballozott. Sőt még a meccseit is előrébb hozatta azért, hogy ugyanazon a napon a stoplist is felölthesse. így esett meg az a bizonyos kiütés is. Egy ellenféllel fejelt össze, és mint egy bokszzsák, úgy terült el a földön... A kezdeti lépések Az ökölvívás rejtelmeibe a két évtizede elhunyt, óriási tisztelet által övezett Takács Gyula vezette be. Ő volt az, aki igazán megszerettette vele a bunyót, és ő volt az, aki mellett később kitanulhatta az edzős- ködés csínyját-bínyját. Frast Ádám, Lisztmájer Ádám és Trapp László - ők voltak az első fecskék a paksi bokszklubban, akik Feil Ádámtól leshették el a technikát. Utóbbi szerezte a klub első bajnoki címét, a hetvenes évek végén a serdülő korosztályban lett aranyérmes. Csendesen csordogáltak a napok, a tehetséges fiatalok hozták az eredményeket, de valami hiányzott. A nagy áttörés, az, hogy még többen figyeljenek fel a Paksi SE-re. Pónya József, az atomerőmű építési főmérnöke a legjobbkor érkezett. A ma is jó egészségnek örvendő, 82 évesen is aktív, focimecs- csekre, kosármeccsekre járó, s szinte minden sporteseményen felbukkanó Pónya József elhatározta, hogy erős szakosztályt csinál Pakson. Végérvényesen elindult a siker útján a paksi bunyó. Feil Ádám pedig óriási lehetőséget kapott, hogy immáron edzőként is nagyot alkothasson. Az első sikerek Trapp Ferenc serdülő bajnoki címét sorra követte a többi, olyan kiváló ökölvívókat indított el a siker útján, mint a szekszárdi Dudás Mihály (aki a 75 kilogrammosok között szerzett bajnoki címet), a bonyhádi Szujó testvérek, János és László (előbbi a válogatottban is bunyózhatott), aztán a pécsi Magyar István (a baranyai keményöklű srác jó pár bajnoki címet szállított), vagy pedig Erős Lajos. A szekszárdi öklöző, aki Klicskóval is bokszolt, s aki serdülőként kezdett, s a ranglétrát végigjárva lett a Paksi SE egyik ikonja. De Feil Ádám rövid ideig dolgozhatott Balzsay Károllyal is. Az erőmű támogatásával sorra rendezhette a paksi klub a különféle korosztályos és felnőtt versenyeket, a Deák iskola csarnoka rendre dugig telt egy-egy ilyen eseményre - ahogy Feil Ádám fogalmazott: még a csilláron is lógtak az emberek. Aztán jöttek a nemzetközi versenyek, a válogatott meccs a csehek ellen, még Papp László, a legenda, az akkori szövetségi kapitány is ámulva figyelte, hogy milyen színvonalas munka folyik a paksi klubban. Minden stimmelt, de ahhoz, hogy az igazi kiugrás, az, hogy a Paksi SE az egész ország legjobb szakosztálya legyen - nos, ahhoz még mindig hiányzott valami. Szerencsére Pónya József is így gondolkodott, neki is régi vágya volt, hogy egy tényleg sikeres, mindenki által elismert szakosztállyá váljék az ökölvívó szakosztály. Feil Ádámék néhány nap gondolkodási időt kaptak - majd természetesen igent mondtak az ajánlatra, mert nekik is voltak álmaik, s ez most végérvényesen megvalósulni látszott. A fényes aranykor Megfeszített munka kellett hozzá, de sikerült megvalósítani a tervet. Jöttek a jobbnál jobb öklözök (Nyíri László, Hart Péter, Kajtár László, Váradi János, vagy a már említett Magyar István és Erős Lajos - természetesen a teljesség igénye nélkül), s jöttek sorra az aranyak, a bajnoki címek. Ez volt a paksi bunyó aranykora - ahogy Feil Ádám fogalmazott. Sorra nyerte a csapatbajnokságokat, az egyéni versenyeket a Paksi SE, Várai János harmadik lett a olimpián, sőt egy rövid ideig itt bunyózott Erdei Zsolt is. Mondhatjuk úgy is, Feil Ádám is kellett hozzá, hogy Madár „szárnyra kapjon”. Mindenki a paksi klubban akart készülni, versenyezni, az erőmű által rendezett akkoriban igen népszerű megmérettetésre, az Atom Kupára mindig eljöttek a sportág legjobbjai, a törökök, a szovjetek, a kubaiak.'Aztán véget ért az aranykor - a háttérben azonban csendesen folyt tovább a - nem túlzás a jelző - világszínvonalú munka. A kemény profi világ Feil Ádám tettvágya cseppet sem csökkent - és ahogy az lenni szokott, nem sokkal később meg is találta az újabb kihívás. Ekkor indult el Magyarországon a Rácz Félix fémjelezte profi korszak, s a szakmai tudására itt is igény volt. Bognár Lászlóval, Kalocsai Zoltánnal dolgozott, de aki kérte, azoknak mindig segített. Bognár László azzal állított be hozzá, hogy világbajnok szeretne lenni - ez volt élete legnagyobb kihívása. Heteken át keményen dolgoztak, „Bogesz” megállás nélkül püfölte a zsákot, nem volt reggel, nem volt délután, nem volt este. ÖsszeFeil Ádám büszkén tekinthet vissza életművére, rengeteg kitűnő bunyós dolgozott, edződött a keze alatt, és ki tudja, még kire bukkan rá a jövőben Ádám egy karakteres edző, egy igazi egyéniség „kissé elfogult vagyok vele, nagyon tisztelem mind őt, mind a munkáját - mondta Feil. Ádámról Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke.- Egy igazi karakteres edző, egy egyéniség, aki nagyra becsült elhivatottsággal dolgozott, aki sosem dumált, sosem reklamált, még akkor sem, ha méltánytalanul hátrányok érték a versenyzőjét. Inkább a következő edzéseken rátettek egy lapáttal, és később bebizonyították ország- nak-világnak, hogy nem volt igazuk akkoriban azoknak, akik korábban méltánytalanul bántak velük. Tisztelendő benne, hogy akkor is kitartott a gyerekek mellett, amikor nem élte éppen fénykorát az egyesület, s sosem ő akarta learatni a babért, mindiga háttérben maradt, miközben versenyzői sütkéreztek a sikerben. Nagyon örülök neki, hogy ilyen emberrel megismerkedhettem, találkozhattam, dolgozhattam, és ma is a barátomnak vallhatom őt” - húzta alá Csötönyi Sándor. Egy nélkülözhetetlen ember ő a bunyó számára „egy satupad mellett láttam először, majd később a ring sarokban - osztott meg egy régi történetet Feil Ádámról Pónya József. - A sportág igazi napszámosa, egy megszállott, aki akkor is csinálja amit szeret, ha éppenséggel nincs a csúcson. Nagyon örülök neki, hogy kemény munkája által sikerült előtérbe kerülnie, mert ő egy olyan edző volt, aki mindig meghúzódott a háttérben. Egy nélkülözhetetlen ember az ökölvívás számára, minden sportágnak olyan edzőt kívánok, amilyen ő. Sosem érdekelte a pénz, a gazdagság, a reflektorfény, nem ezért dolgozott reggeltől késő estékig. Sosem felejtem el azokat a bokszmeccseket, amelyekre dugig telt a paksi csarnok, az ellenfelek szinte ki sem mertek állni ellenünk, mert tudták, hogy nincs esélyük. Nagyon remélem, hogy még sokáig tudja csinálni, hiszen jó pár embert felfedezett, és ki tudja, talán akad még egy talentum valahol” - zárta Pónya József. Bognár László repítette edzői pályája csúcsára „ádi örökké a barátom marad, nem találkoztam életem során olyan emberrel, aki jobban szerette volna az ökölvívást, mint ahogy ő szerette és szereti ma is - mondta Pintér Ferenc, a paksi ökölvívó szakosztály akkori vezetője. - Mit mondhatnék róla? Kívánok neki ugyanennyi évet még a sportágban, mint amennyit eddig a bokszban eltöltött. Ő adta számomra eddigi legnagyobb bokszélményemet. Leírhatatlan érzés volt ott ülni Győrben Bognár László világbajnoki címmérkőzésén a kenyai Kiilu ellen. A világbajnoki cím, amit Bogesz megszerzett, edzői pályafutása csúcsára emelte őt, pedig - ki kell hangsúlyoznom - korábban sem kellett szégyenkeznie a számtalan kiváló eredmény miatt. A másik nagy élményem pedig a paksi bokszgála, amelyet az Eurosport kétszer is leadott - erre is nagyon büszkék lehetünk. Egy végtelenül szerény, alázatos ember ő, nagyon boldog vagyok, hogy vele tölthettem el azt az időszakot, amikor vezetőként irányítottam a paksi klubot" - zárta Pintér Ferenc: folytak a napok. Aztán eljött 2004. december 18-a, és a győri gálán fantasztikus hangulatban Bognár László megosztott pontozással győzött a kenyai David Kiilu ellen! Megcsinálták, versenyző és edzője együtt jutottak a csúcsra. Azon a gálán - emlékezett vissza Feil Ádám - három világbajnoki címet szereztek a magyar öklözök, Bognár mellett Csábi Bettina és Nagy „Csonttörő” János kezét emelték a magasba. A szerény jelenkor Tehetségek, fiatal reménységek és régi, nagy csatákat megélt edzők - ők alkotják ma a Paksi SE ökölvívó szakosztályát. Ahogy az országban, úgy szorult vissza itt Pakson is a bunyó, már nincs reflektorfényben a szakosztály, nincsenek nagy sztárok. De még lehetnek. Jó pár tehetség püföli a bokszzsákokat és a riválisokat a serdülő korosztályban, ám, hogy kiből lehet olyan bunyós, mint volt egykoron Bognár László, azt Feil Ádám nem tudná megmondani. Elhivatottság, elhivatottság és nagyon sok munka kell hozzá - szerinte ez a siker receptje. A ring mellől azonban semmi pénzért sem lehetne elrángatni, az ökölvívótermek varázsa örökre beleivódott a leikébe. A nagy bunyósok azonban hiányoznak neki - jobb híján Vlagyimir Klicsko mécseséit nézi, és szurkol az általa csodált ukránnak, akit a világ legjobbjának tart. Azt mondja, ő a jelenkor legjobb bunyósa, akit képtelenség legyőzni, képtelenség kiütni. Talán önmagát látja benne - ráadásul Klicsko biztosan nem fogja felhúzni azt a bizonyos futballcsukát...
