Tolnai Népújság, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-04 / 129. szám
2014. JÚNIUS 4., SZERDA SPORT - SZOLGÁLTATÁS Aranyat érő völgységi csapat jövő Pénteken már beszédtéma lesz az első osztályban való indulás lehetősége Beérett a bonyhádi kosarasok többéves, kitartó munkájának gyümölcse az NBI/B-s bajnoki cím megszerzésével Pintér: a hibák kijavítása a cél az albánok és a kazahok ellen elsősorban A finnekkel (1-2) és dánokkal (2-2) szemben tapasztalt hibák kijavítása a cél szerdán és szombaton az albánok, illetve kazahok elleni barátságos mérkőzésen Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint. A telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón a szakvezető elmondta, a csapat sokat lépett előre az első, finnek elleni találkozóhoz képest, de a dánok ellen is volt két főbb hibája a csapatnak. A szövetségi kapitány elmondta: mint minden alkalommal, most is azt szeretné, hogy győzzön a csapata. Az albán válogatottat úgy jellemezte, hogy nem könnyű ellenfél, mert rendkívül harcos és agresszív futballt játszik, labdarúgóit pedig kifejezetten erős csapatokban foglalkoztatják. Megjegyezte, általában kevés gólt szereznek, de keveset is kapnak. A szeptemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezősorozattal kapcsolatban kijelentette, vannak olyan játékosok, akiket „megtalált”, ilyennek nevezte Futács Márkot és Leandrót. Azt is megjegyezte, reményei szerint nemcsak ez a két mérkőzése van hátra a válogatottnak a rajtig, szeretné, ha augusztusra Is sikerülne lekötni egy meccset. Az albánokkal (tv: Duna) és a kazahokkal is 20.30-tól a Puskás Stadionban játszik a válogatott. ■ B. L. Pokol és mennyország. Summázva így lehetne jellemezni a Bonyhádi KSE- MAFC NB I/B-s bajnoki finálé mindent eldöntő, 3. mérkőzését. A völgységi kosarasok ismét jó csapatot alkottak közönségükkel, s ez a közös siker aranybetűkkel íródik a klub emlékkönyvébe. Vízin Balázs Bár a mérkőzés szombaton este volt, a mai napig beszédtéma a városban a Bonyhádi KSE történelmi győzelme. Azok, akik részesei lehettek a hétvégi finálénak elmondhatják magukról, hogy életre szóló élménynyel gazdagodtak. Ugyanis nem sokszor lát az ember olyan nagyszerű, a siker érdekében egy húron pendülő közösséget, mint amilyen a parketten küzdött és a lelátón szurkolt. Kortól és nemtől függetlenül együtt rezdült a publikum a völgységi együttes tagjaival. Egy kihagyott ziccer, hármas, vagy éppen egy pazar kosár elképesztő érzéseket váltott ki a nézőkből. A csarnokban mindenki úgy nyilatkozott: felemelő volt részese lenni az aranyért vívott, nagy csatának, amiben nem adta magát könnyen a MAFC, az első félidőben még a fővárosi csapat vezetett 36-24-re. A szünetben a hazai tábor egy része csalódottan ment ki a létesítmény elé levegőzni, ugyanakkor nem rejtették véka alá, hogy bíznak Tömösváryék- ban. És milyen jól vélekedtek! Miután Morgen Frigyes és Puha Jenő szakvezető rendet tett a fejekben, azt láthatta a közönség, hogy egy másik, sokkal felszabadultabban játszó csapat lép pályára. Ez a mentalitás a szerzett pontok számában és a védekezésben is megmutatkozott. Mindehhez társult Rut- kaiék hatalmas szíve, küzdeni tudása, és a bonyhádi közönség dobhártyaszaggató támogatása. Vavráék képtelenek voltak kezelni ezt az irgalmatlan erejű nyomást, így végül a völgységi srácok emelhették magasra a 2013/2014-es bajnoki címért járó serleget, amely eredmény aranybetűvel íródik a Bonyhádi KSE történelemkönyvébe.- Fennállásunk legjobb szezonján vagyunk túl, az, hogy egy ilyen erős mezőnyben idáig eljutottunk a csapat mellett a városvezetés és a szponzorok érdeme, akik mellettünk álltak - vélekedett Darabos Péter. A Bonyhádi KSE elnöke részletezte, kilenc éve szerepelnek az NBl/B-s bajnokságban, az ezüst és a bronzérmek után most végre teljesült a csapat, a vezetőség, a szponzorok és a szurkolók nagy vágya. Kérdésünkre elmondta, még nincs döntés a folytatást illetően, viszont a pénteki évzáró vacsorájukon előkerül témaként az első osztályban való indulás. - Több dolgot kell mérlegelnünk a városvezetéssel karöltve. Nyilván a legfontosabb a tárgyi és az anyagi feltételek megteremtésének lehetősége, néhány héten belül pontot teszünk az ügy végére - biztosított a nemrégiben megválasztott vezető, aki nagy elánnal vetette bele magát a munkába.- A város nevében szívből gratulálok a csapatnak, egy jól felépített szakmai munka teljesedett ki a mostani eredményükkel - nyilatkozta Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád alpolgármestere hozzáfűzte, büszke az együttes valamennyi tagjára, akik jelesre vizsgáztak küzdelemből. Morgen Frigyes is a csapategységet emelte ki a győztes bajnoki döntőt követően. Az együttes egyik szakvezetője hangsúlyozta, a KSE-t nem csupán sportolók, hanem barátok alkotják. S ez a fajta összetartás sokszor átlendítette őket a holtponton - legutóbb a fináléban. Szerinte most a társaság egyben tartása az egyik legfontosabb feladat.- Nagyon jó mezőny jött ösz- sze az idei szezonban, több azonos képességű csapat feszült egymásnak, már az alapszakasz előrevetítette a szoros, nü- anszokon múló rájátszást - fogalmazott Rutkai Péter. A bonyhádiak csapatkapitánya elismerően szólt társairól, a klub vezetőségéről és a támogatókról, akik szerepvállalásukkal kijelölték nekik a sikerhez vezető utat. PROGRAMOK Szerda MOZI szekszárdi Grace - Monaco csillaga (amerikai-bel- ga-olasz életrajzi dráma), 17 óra. X-Men - Az eljövendő múlt napjai (amerikai fantasztikus akciófilm), 19 óra. TRIANONI MEGEMLÉKEZÉS BONYHÁD VÖRÖSMARTY TÉR, országzászló: városi megemlékezés a trianoni béke- szerződés aláírásának 94. évfordulóján 18 órától. Beszédet mond Filóné Ferencz Ibolya alpolgármester. SZEKSZÁRD BÉLA KIRÁLY TÉR, országzászló: városi megemlékezés a trianoni béke- szerződés aláírásának 94. évfordulóján 10.30-tól. Beszédet mond Ács Rezső alpolgármester, zenés irodalmi műsort adnak a Magyarországi Német Színház művészei. Wosinsky Mór Megyei Múzeum, könyvtárterem: Arany János: Az utolsó magyar - befejezetlen elbeszélő költemény a nemzeti összefogásról. Előadja Kis Pál István költő, versmondó, közreműködik ifj. Tövisháti András népi hangszerkészítő, előadóművész, 18 óra. TOLNA BEZERÉDJ PÁL SZABADIDŐKÖZPONT, SZÍNHÁZTEREM: a Sztárai Mihály Gimnázium tanulói adnak műsort, 12.30. HARC DIÓFA CSÁRDA: Kovács Béla, a Független Kisgazda- párt Főtitkárának márványba vésett arcképét avatják fel a nemzeti összetartozás napja alkalmából, 15 óra. A programban közreműködik a kajdacsi nyugdíjas dalkör, a Benkő Péter színművész, P. Szabó Ráchel és P. Szabó Mirjam, a Sarlós Boldogasszony Kórus, beszédet mond Potápi Árpád János és dr. Túri Kovács Béla országgyűlési képviselők. 85. ÜNNEPI KÖNYVHÉT SZEKSZÁRD GYERMEKKÖNYVTÁR: találkozás Tasnádi István íróval, rendezővel, az Időfutár című rádiójáték és könyvsorozat szerzőjével, 9.30. Csütörtök KIÁLLÍTÁS DECS FALUHÁZ, KÖNYVTÁR: „Hazai tájak” - Nemessá- nyi Gyöngyi művésztanár festménykiállítását Biczó Ernő polgármester nyitja meg, közreműködik Balogh Máté (ének), 18 óra. A tárlat július 7-ig látható. SZEKSZÁRD I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUMI GALÉRIA: Üzenet Szekszárdra - a kiállítást Kubanek Miklós nyitja meg, közreműködik Mester Annamária (vers), valamint Nemes András és zenélő tanítványai, 15 óra. A tárlat július 4-ig látható. TAMÁSI KÖNNYŰ LÁSZLÓ VÁROSI könyvtár: Rell Kata „Csak a fényt keresem” című verses kötetének textilkép kiállítással egybekötött bemutatója. Az alkotásokat Sas Erzsébet újságíró ajánlja az érdeklődők figyelmébe, közreműködik Ábel Klára (vers) és Gyulai István (ének, gitár), 17 óra. A tárlat június 30-ig látható. PROMÓCIÓ Kikapcsolodas mindenkinek xii. solti pünkösdi vigadalom Hagyományok élednek újra Lovas bemutató is szerepel a fesztivál programjában, melyről részletek a www.revber.hu honlapon olvashatók solt-révbérpuszta A magyar pünkösdi hagyományokat elevenítik fel tizenkettedik alkalommal a Solti Pünkösdi Vigadalmon június 8-án és 9-én. A solt-révbérpusztai közösségi rendezvényen minden korosztály megtalálhatja a számára legjobb kikapcsolódási lehetőséget. Az elmúlt években nagy sikernek örvendő, ingyenesen látogatható fesztivál programját tekintve is roppant színes, változatos a kép. A hétvége során korlátlan lehetőség kínálkozik az íjászkodásra, de kézműves- és kirakodóvásár, vidámpark és tájházlátogatás is gazdagítja a kínálatot. Eközben ínycsiklandozó ételeket és italokat lehet fogyasztani, és Fanni jósnő is az érdeklődők rendelkezésére áll. A rendezvény vasárnap reggel kilenc órakor fogathajtó-, birkafőző-, valamint a Gróf Vé- csey Károly Borlovagrend szervezésében zajló Bor- és pálinkaversennyel indul. Délelőtt tíz órakor lesz a fesztivál hivatalos megnyitója, és ekkor adnak műsort a Hartai Művészeti Alapiskola fúvósai, a soltvadkerti íjászcsoport pedig a jurtaépítés rejtelmeibe avatja be a közönséget. A versenyek eredményhirdetése délre várható, ezt megelőzően és ezt követően is folyamatosan zajlanak a kulturális, hagyomány- őrző és sport bemutatók. A tervek szerint délután három órakor kezdődik a pünkösdi király- választás. Estefelé a Zacc Együttes, egy fakir, a B-Boogie Band áll színpadra, ezt éjszakai tűzvarázs követi lovasokkal, táncosokkal, tűzzsonglőrökkel. A fő attrakciónak Kothencz Lajos Szávolovics Gabriellával közös nótaestje ígérkezik. Hétfőn gazdaversennyel, pásztorkutya-fajtabemutatóval, rovásoktatással indul a program. Ezután íjászbemutató és -verseny kezdődik, majd a baracsi nyugdíjasok citerazenéje, továbbá a Tündér Lili elveszett című gyermekműsor. Délben Jó ebédhez szól a nóta a solti nyugdíjasok előadásában, ezt követően táncosok, harcművészek, bohóc, zenészek, csikósok szórakoztatják a nagyérdeműt. Négy órakor a Fölszállott a pávából ismert Várai Áron, majd a Four Jazz Band zenél. Fél hatkor a Solti Bikák és a kettesfogat mérkőzik kötélhúzásban, majd gyorsasági lóversennyel zárul a fesztivál. ■ B. K. OLVASTAM IHÁROSI IBOLYA Már megint egy csodaszer! ELEKTRONIKUS LEVELEK tömege értesíti a nagyérdemű közönséget az alábbi ékes magyarsággal és helyesírással: „Ha a test nem kapja meg a szükséges tápanyagokat, ez hiányosságok és azt követő test sérüléshez vezethet. Egy gyenge immunrendszer egy nagyobb hajlamot okoz különböző betegségekhez.” mint a levélből kiderül, egy alig tízezer forintért kapható ásványi anyagot kínálnak, ami mindenre orvosság. Ilyen például a cukorbetegség, a belek fertőzései, a köszvény, a magas és az alacsony vérnyomás, a savtúl- tengés, a gyomorfekély, az autizmus, a vérkeringési zavarok, az aranyér, a szélütés, a székrekedés és a gyomorrontás. Mindemellett alkalmas a rák kockázatának a csökkentésére, eltávolítja a szervezetből a különböző típusú mérgeket és vírusokat. az azért némileg aggasztó, hogy nem hat a baktériumokra és hashajtónak sem alkalmas, sőt orbánc ellen sem jó! Mindenesetre az ilyesmire mondta volt kedvenc nagyanyám: nem ettem meszet, hogy mindezt elhigy- gyem. á I r }