Tolnai Népújság, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-03 / 128. szám
12 2014. JÚNIUS 3., KEDD Tnm SZAKALY PETER A debreceni Szakály Péter az év játékosa A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) telki központjában hétfőn délben kiosztották az év legjobbjainak járó RangAdó-díjakat. Az év játékosa Szakály Péter (DVSC-Teva), az év edzője a bajnokcsapat trénere, Kondás Elemér (DVSC-Teva) lett. A legváratlanabb siker: a Flensburg csapata nyerte a kézilabda BL-t A végére maradt a dráma labdarúgása Bölcske 2-0-ról kapott ki az ESMTK otthonában Csoknyai László megtette az első lépest Rio de Janeiro félé a FLENSBURG-HANDEWiTT nyerte a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjét, mivel a vasárnapi német házifináléban 30-28-ra legyőzte a THW Kiel együttesét. (A sportágban 2007 óta nem volt erre példa, akkor egyébként épp a két most érdekelt, a Flensburg és a Kiel volt a két rivális, de akkor még oda-visszavágós volt a rendszer.) A Veszprémen keresztül döntőbe jutott Kiel végig irányította az első játékrészt, a rivális futott az eredmény után. A 2012-es győztes nagy rohammal indított, 8-3-ra elhúzott, majd volt hat gól is a differencia a két csapat között. A szünet után erőre kapott a Flensburg - amely szombaton hosz- szabbítást játszott -, és az 50. percben már négy góllal vezetett (26-22). Keményen küzdött a Kiel, nem adta fel, a hajrá szoros lett, de a végén a flens- burgi kapus, Mattias Anders- son fontos pillanatokban védett remekül. A Flensburg - amely először volt tagja a négyes döntőnek - fennállása legnagyobb sikerét érte el, két vesztes BL-döntő után Európa legjobb csapata lett. A klub sajtófőnöke egyébként magyar: Newerla Zita. A BL gólkirálya a veszprémi Momir Ilic lett 103 találattal. BL-döntő: Flensburg-Hande- witt-THW Kiel 30-28 (14-16). KORÁBBAN, A 3. HELYÉRT: Bar- celona-MKB-MVM Veszprém 26-25 (9-10). ■ B. L. A svéd Andersson nyerőember volt A Bölcskei SE kikapott az ESMTK-tól és kiesett az NB III-ból. A Tolle UFC Szekszárd a tizenegyedik helyen végzett. Balázs László Győznie kellett volna a Bölcskei SE-nek az ESMTK otthonában ahhoz, hogy megőrizzék harmadosztályú tagságukat. Nem sikerült, pedig Kindl István együttese már 2-0-ra is vezetett, de a hazaiak izgalmas meccsen végül fordítani tudtak. A bölcskeiek nagyon sok döntetlent (11) játszottak, ráadásul a végelszámolásnál nagyon hiányzott nekik az a pont, amelyet a pályán megszereztek a Monor ellen (2-2), de később egy rossz csere miatt elveszítettek, ráadásul egy büntetőponttal is sújtotta a klubot a szövetség. Ezzel a két ponttal simán bennmaradt volna a Bölcskei SE. A Tolle UFC Szekszárd hektikus idényt hagyott maga mögött. Tavasszal többnyire gyengélkedett Kvanduk János gárdája, amely annak ellenére, hogy sok fiatallal állt fel, többre hivatott a tizenegyedik helynél. A három NB III-as csoportból (Kelet, Nyugat, Közép) a 14., a 15. és a 16. helyezettek mellett legrosszabb 13.-ként búcsúzik a harmadik vonaltól a Ferencváros második számú alakulata is. Az már korábban eldőlt, hogy a Létavértes, a Soroksár és a Csákvár megnyerte saját csoportját. A Létavértes azonban nem indulhat az NB II-ben, mert nem adta be licenckérel- mét időben, helyette így a három csoportot együttesen nézve a legjobb második Szeged szerepelhet a másodosztályban a következő évadban. A Közép-csoportban három játékos - Germán Tamás (Szeged), Kocsis Dávid (Rákosmente) és Lovrencsics Balázs (Soroksár) - is 21-szer volt eredményes a szezonban. A húsz megyebajnok közül nem mindegyik kért liszen- szet az NB III-ra, úgy tudjuk, tizennégy-tizenöt csapat méreti meg magát a feljutásért. A Bátaszék SE-nek június 14-én, vagy 15-én, illetve június 21- én, vagy 22-én lesz fellépése, hogy melyik csapat lesz az ellenfelük, az a június 11-i sorsoláson derül ki. ESMTK-BÖLCSKEI SE 3-2 (O2). Budapest, ESMTK Stadion. V: Veizer. ESMTK: Bonica- Soós, Pintér, Nemes, Surányi- Bányai, Dobesch (Imre D., 90.), Kiss D. (Kóbor, 85.), Zimon- Bukovec, Fekete L. (Rápó, 46.). Edző: Túri Zoltán. Bölcskei SE: Cseri- Laták, Féhr (Lednecz- ki, 77.), Kecse, Blatt- Misko- vicz, Tóth J., Tamási G., Szili L- Budai, Fröhlich (Farsang, 74.). Edző: Kindl István. Óriási mérkőzést nyert meg a hazai együttes, amely az eredmények kedvező alakulása révén a 10. helyén végzett, míg az évad legjobb játékát nyújtó Bölcske kiesett az NB III-as bajnokságból. Gól: Rápó (62. - 11-esből, 85.), Dobesch (57.), illetve Tamási G. (13., 38.). Kiállítva: Bonica (ESMTK - 89.), Kecse (Bölcske - 61.). Jók: Budai, Tamási G., Fröhlich. KINDL ISTVÁN: - Hatvan percen át csodálatosan alakult minden, aztán pár perc alatt leromboltuk mindazt, amit az egész szezonban felépítettünk. FC DABAS-TOLLE SZEKSZÁRD UFC 2-i(0-0). Dabas. V: Nagy R. Dabas: Scheilinger- Szabó B., Szirtesi, Takács, Danyis- Electo Wilson (Volenszki, 75.), Mráz- Kovacsik (Tóth M., 57.), Dobray, Buczkó (Bozsik, 69.)- Gáspár. Edző: Honti József. Szekszárd: Horváth B - Pap Milán, Koch, Tóth R, Rigó- Márton E., Rát- kai, Micskó, Fábián D. (Ranga, 65.), Deli D. (Arena Á., 85.)- Fejes. Edző: Kvanduk János. A két győzelemre törő csapat meccse drámai végjátékot hozott. Győzelmével a Dabas három helyet előrelépve meghosszabbította NB III-as tagságát. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy az első félidő felénél Ko- vacsik büntetőjét Horváth Bálint kivédte. Gól: Dobray (81.), Bozsik (93.), illetve Fejes (73.). Kiállítva: Tóth M. (Dabas - 85.), Pap Milán (UFC - 82.), Micskó (UFC - 87.). Jók: Scheilinger, Szabó B., Bozsik, illetve Fejes, Rigó, Deli D. kvanduk János: - Győzelemre játszottunk, de nem volt esélyünk ezen meccsen. A Közép csoport végeredménye 1 Soroksár 30 24 3 3 82-19 75 2. Szeged 2011 30 20 7 3 71-29 67 3. Bp. Honvéd II. 30 19 5 6 76-41 62 4. Videoton II. 30 16 8 6 51-31 56 5. Rákosmente 30 15 10 5 62-36 55 6. Dunaharaszti 30 12 8 10 41-44 44 7. Gyula 30 12 6 12 41-37 42 8. Orosháza 30 10 7 13 44-53 37 9. Baja 30 8 9 13 30-50 33 10. ESMTK 30 9 5 16 42-56 32 11. Szekszárd 30 8 8 14 37-51 32 12. Dabas 30 8 5 17 40-66 29 13. Monor 30 7 8 15 43-57 29 14. Bölcske* (-1 p.) 30 6 11 13 42-57 28 15. Maglód 33 6 10 14 38-63 28 16. Komló 30 2 6 22 15-65 12 a 60 kilogrammos Burján László és a 81 kilós Csoknyai László is bronzérmet szerzett az olimpiai kvalifikációs sorozat első versenyén, a hétvégi madridi European Open-via- dalon, amelyen negyvenhat ország háromszázhatvankilenc judósa lépett tatamira. Csoknyai László előbb spanyol, majd görög skalpot be- gyűjtve jutott be a legjobb nyolc közé. Ott némileg váratlanul vereséget szenvedett a huszonegy éves olasz Massi- miliano Carollóval szemben, de a vigaszágon két küzdelmes meccsen eljutott a dobogóig: az Atomerőmű SE olimpikonja a brit Stewart és a svéd Pacek ellen is vazarival győzött. Vagyis már neki is van negyven olimpiai kvalifikációs pontja. A többi magyar szereplőnek nem volt szerencséje a spanyol fővárossal, Kiss Norbert (73, ASE) és Pupp Réka (48, Atomerőmű SE) egy vereséggel búcsúzott a küzdelmektől. A pontversenyben az olaszok szerepeltek a legjobban, két arany- és egy ezüstéremmel elsők lettek az éremtáblázaton, megelőzve Ukrajnát (2, 0, 3) és Hollandiát (2, 0,1). A mieink a két bronzéremmel a tizenkilencedik helyen zártak. A hétvégén Kuba fővárosában már Grand Prix-viadalt rendeznek, amelyen háromszor annyi kvalifikációs pontot lehet majd szerezni, mint Madridban. ■ B. L. Csoknyai jól kezdte a kvalifikációt Kíméletlen kontrákat vezettek a tamásiak Kölesden labdarúgás Tizenegy gólos, parádés mérkőzésen verte meg az őcsényieket a végére nagyon kiengedő Kisdorog UNIQA MEGYEI I. OSZTÁLY, 27. FORDULÓ. KÖLESD SE-TAMÁSI 2009 fc 1-4 (0-0). Kölesd, 70 néző. V: Éreth A. Kölesd: Csapó L. - Weisz R, Bors, Nagy R, Baksai (Hencz, a szünetben) - Kun, Farkas R, Kapinya, Dudás G. - Miklós T. (Feri A., 77.), Csende R. (Kovács R., 72.). Játékos-edző: Sánta István. Tamási: Balogh B. - Bernáth, Pintér A., Hegedűs D., Tóth R. - Horváth K., Márkus K., Szekeres D., Pruck - Tóth Z., Baranyai D. Játékos-edző: Márkus Krisztián. Sportszerű mérkőzésen a sok helyzetet kihagyó hazaiak ellen a jól kontrázó vendégek megérdemelten győztek. Gól: Nagy P. (62.), illetve Pintér A. (56.), Pruck (66.), Baranyai D. (75.), Márkus K. (90.). Jók: Bors, Csapó L., illetve a vendégcsapat valamennyi játékosa dicséretet érdemel. U21: 0-2. KISDOROGI FC-ŐCSÉNY SK 6-5 (4-1). Kisdorog, 100 néző. V: Lengyel S. Kisdorog: Kadosa Cs. - Hálák (Klein E., 84.), Bordi (Bognár I., 62.), Brunner, Schiller Z. - Miszler V., Horváth P. (Miklós K., 65.), Búzás A., Palkó Máté (Németh Sz., 75.) - Schiller A., Horváth G. Játékos-edző: Brunner Attila. Őcsény: Lizák - Varga G. (Sárközi Gy., 57.), Mar- tinovits, Heffner A., Kocsis B. - Deli J., Révész, Kutasi K., Gyarmati (Sárközi E., 65.) - Babanics Gy., Simon B. Edző: Andi Zsolt. Gólgazdag mérkőzésen megérTálasék meccsén potyogtak a gólok demelt hazai győzelem született. Gól: Horváth G. (25., 72.), Brunner (14.), Palkó Máté (21.), Búzás A. (42.), Horváth P. (65.), illetve Kocsis B. (44.), Babanics Gy. (56.), Simon B. (75.), Sárközi Gy. (88.), Brunner (90. - öngól). Kiállítva: Schiller A. (Kisdorog- 54.), Heffner A. (Őcsény - 54.). Jók: az egész hazai csapat dicséretet érdemel, illetve Kocsis B., Kutasi K. U21: 2-4. MAJOSI SE-DUNAFÖLDVÁR FC 3-2 (3-2). Majos, 150 néző. V: id. Rácz Z. Majos: Klézl - Bálint J., Tálas, Lovász R. (Mathesz, 65.), Vituska N. (György, 65.)- Bognár S., Nagy N., Kardos M., Bodó J. - Varga Á., Bognár Zs. (Tamás D., 82.). Edző: Kalmár Ferenc. Dunaföldvár: Hruby (Papp Norbert, 19.) - Keresztes D. (Papp Nándor, a szünetben), Fehér M. (Papp A., a szünetben), Mészáros G., Mohácsi- Benkő-Bíró, Pasker, Széles G., Schulteisz N. (Szabó K., 71.)- Berényi R, Molnár M. (And- rosovits, 75.). Edző: Holler Ferenc. Mire a nézők feleszméltek volna, a 16. percben már kialakult a végeredmény. Gól: Tálas (2.), Pasker (6. - öngól), Bognár Zs. (16.), illetve Széles G. (3.), Mészáros G. (13.). Kiállítva: Bognár S. (Majos - 86.), Bognár Zs. (Majos - 91.). Jók: Klézl vezérletével az egész hazai csapat, illetve Androsovits, Benkő-Bíró, Mohácsi. U21:1-1. SZOMBATON: Bátaszék-Szedres 4-3, Tevel-Tolna 2-0, Bony- hád-Kakasd 3-0, Dunaszent- györgy-Fadd 1-6. ■ R. G. Az UNIQA megyei I. osztály állása 1. Bátaszék 27 22 4 1 101-28 70 2. Dombóvár 27 20 5 2 88-27 65 3. Bonyhád 27 19 4 4 101-32 61 4. Majos 28 18 5 5 80-34 59 5. Szedres* (-4 p.) 27 14 5 8 67-51 43 6. Kölesd 27 13 3 11 ■70-60 42 7. Tevel 27 11 4 12 60-61 37 8. Tolna 27 9 7 11 62-54 34 9. Tamási 27 8 5 14 42-65 29 10. Dunaföldvár 27 8 4 15 37-55 28 11. Kisdorog 27 8 2 17 57-87 1 <© CM 12 . D.szentgyörgy 27 7 3 17 46-79 24 13. Őcsény 26 7 3 16 46-97 24 14. Kakasd 26 5 i 20 30-99 16 15. Fadd* (-3 p.) 27 4 3 20 27-85 12 Tóth Jánosék küzdöttek, de néhány perc alatt szertefoszlottak az álmok