Tolnai Népújság, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-28 / 149. szám
OKTATÁS 2014. JUNIUS 28., SZOMBAT 4 ___ HIRDE TÉS A közösséget szolgálja a pályázat segítség Ha kezdetben idegenkedtek is, végül élvezték a rájuk bízott feladatokat a diákok A közösségi szolgálat célja a tanulók érzelmi intelligenciájának, empátiájának, felelősségérzetének növelése. A sztárais diákok Tolnát szépítik Uniós támogatásból készült fel a Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Sztárai Mihály Gimnázium a közösségi szolgálat bevezetésére a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szekszárdi Tankerületének vezetésével. Budavári Kata A törvény szerint 2016. január 1. után csak azok a diákok bocsáthatók érettségi vizsgára, akik legalább ötven órát töltöttek közösségi szolgálatban. Az eddigi tapasztalatokról hallhattak a zárórendezvény résztvevői csütörtökön délután Szekszárdon, a PTE Illyés Gyula Kar Aulájában. A pályázat az érettségi előfeltételeként országosan bevezetett kötelező program, az ötvenórás közösségi szolgálat megvalósulását támogatta. A közösségi szolgálat szociális, környezetvédelmi, a tanuló társadalmi környezetének javát szolgáló, anyagi érdektől független tevékenység. A projektben a két iskola háromszázötven diákja tanulónként legalább ötven óra közösségi szolgálatot végzett a 2013/2014-es tanévben. A pályázat biztosította az iskolák pedagógusai számára a tapasztalati tanulás lehetőségét a közösségi szolgálat témájában, felkészítette a diákokat fogadó tizenhét együttműködő Intézményt az újszerű mentori feladatokra, valamint lehetővé tette a támogatott tevékenységekhez kapcsolódó anyagok, eszközök beszerzését is. A rendezvényre meghívták azon intézmények, valamint egyesületek képviselőit is, amelyek partnerként részt vettek a programban. Gerzsei Péter a Klik Szekszárdi Tankerületének igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: nagyon örülnek annak, hogy az intézmények, szervezetek pozitívan viszonyultak a kezdeményezéshez, és szívesen fogadták a diákokat.- A közösségi szolgálat célja a tanulók érzelmi intelligenciájának, empátiájának, felelősségérzetének növelése. Bízunk abban, hogy a fiatalok a közösségi szolgálat során szerzett tapasztalatok birtokában nagyobb eséllyel tudnak majd elhelyezkedni a munkaerőpiacon - hangsúlyozta a zárórendezvényen Nagy Brigitta, a projekt vezetője. Az ötven óra teljesítésének üteme a következő volt: a diákok tájékoztatása a legfontosabb feladatokról, amire az ötórás felkészítő foglalkozás keretein belül került sor, majd a minimum negyvenórás „terepgyakorlatot” az ötórás feldolgozó tevékenység zárta, ahol a projektben részt vevő diákok beszámoltak a közösségi szolgálat során szerzett tapasztalataikról. A pályázatban a bevont diákok számos tevékenységben kipróbálhatták magukat: időseket oktattak informatikára, közös programokon vettek részt idősekkel és fogyatékkal élő diákokkal, életinterjút készítettek idős emberekkel, általános iskolás tanulókat korrepetáltak, katonasírokat gondoztak, közgyűjteményben önkéntes feladatokat láttak el, kerítést festettek, avart gyűjtöttek, fát és virágot ültettek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a diákok szívesen végezték a közösségi szolgálatot, mert még ha kezdetben idegenkedtek is a feladattól, időközben megtapasztalták, hogy „adni jó dolog”, és kiderült, a fiatalokban megvan a segíteni akarás. A program sikerét mutatja, hogy van olyan diák, aki már a teljesített kötelező ötven óra után jelezte, szívesen végezne még további közösségi szolgálatot is. „AZ ÉLET EGYIK LEGSZEBB JUTALMA, HOGY MIKÖZBEN AZ EMBER MÁSOKON SEGÍT, EGYBEN ÖNMAGÁN IS SEGÍT.” (RALPH WALDO EMERSON) SZÉCHENYI TERV Fogadóintézmények Bonyhád Város Önkormányzata; Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézmény; Bonyhádi Plébánia (Bonyhád Római Katolikus Egyházközség); Gondozási Központ (Bonyhád); Solymár Imre Városi Könyvtár; Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala; Szekszárd MJV Szociális Központja; Szent Mór Katolikus Általános Iskola (Tolnai Tagintézmény); Tamási és a Városkörnyéki Önkormányzatok Szociális Integrációs Központja; Tamási Város Önkormányzata; Tolna Megyei Balassa lános Kórház; Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület; Tolna Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény; Tolna Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság; Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény; Tolna Város Önkormányzata; Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete; Wosins- kyMór Oktatási Intézmény A klebelsberg Intézményfenntartó Központ 28 475 951 forint uniós támogatást nyert a TÁ- MOP-3.2.1.A-11/2-2012-0012 számú „Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KUK TOLNA MEGYEI középiskoláiban” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Tervben. A pályázat befejezése 2014. június 30-án lesz, ezért zárórendezvényen összegezték a pályázati eredményeket 2014. június 26-án. KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projektek az Európai Unió támogatásával valósulnak meg. Keris (Bezerédj Tagintézmény) diákok közös programja a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesületével Az Egészségügyi Tagintézmény diákjai idősekkel közösen szervezett hangulatos programon Jókais diákok a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárban segítenek az archiválásban A perczeles diákok együtt sportolnak a TMEGYMI Berkes Tagintézményének diákjaival Paradicsompusztán A Tamási Vályi Tagintézmény diákjai kerítést festenek a városban. A fiatalok szívesen végezték a közösségi szolgálatot Generációk együtt - vendéglátós diákok az idősekkel közösen szervezett programon A < 4 * I 1 A számítógép használatát oktatták a középiskolás fiatalok az idősek számára az SZLTISZK szekszárdi székhelyintézményében