Tolnai Népújság, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-21 / 143. szám

KOZELET Kurucz Éva, a kormány .arca" mellett Kovács Zoltán, az igazságügy volt kom­munikációs államtitkára lesz a kormány másik, nemzetközi szóvivője - értesült a Népsza­badság. Az még kérdéses, hogy a kormányzati kommunikáció egyik kulcspozíciójába visz- szakerülő Kovács Zoltán irányítja-e majd a Kormányzati Kommunikációs Központot is. Javította az OTP kilátását az S&P stabilra javította a leminő- sítés lehetőségére utaló nega­tívról az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank besorolását a Standard & Poor's, a magyar gazdaság stabilizálódásával indokolva a lépést: már 2 szá­zalék körüli átlagos GDP-bővü- lést vár 2014-15-re. A nemzet­közi hitelminősítő megerősítet­te a két bank hosszú és rövid távú „BB/B” osztályzatát is, amely megfelel a Standard & Poor's magyar szuverén adós­osztályzatának. ■ MTI Merkel a szocdem Schulzot támogatja Angela merkel német kancel­lár támogatja, hogy továbbra is a szocdem Martin Schulz legyen az Európai Parlament (EP) elnöke. Elmondta, a nagy­koalíciós kormány pártjai megegyeztek, hogy a konzer­vatív CDU/CSU jelölhet német biztost az Európai Bizottságba, cserébe pedig a konzervatívok támogatják a szocdempárt (SPD) politikusa újraválasztá­sát az EP-elnökként. ■ MTI A lll/ll-es államtitkár marad a posztján tasnádi László nem jelentett senkiről és nem mond le ren­dészeti államtitkári posztján ól - közölte a Belügyminisz­tériumban (BM). Leváltását a Jobbik és az Együtt-PM is követeli. A 61 éves Tasnádi Volán-ügyintézőből igazolt át a BM rendészeti állam- titkári bársonyszékébe. A nyugalmazott rendőr dandár- tábornok 1978-ban szerelt fel a BRFK-hoz, ahol alosztály- vezetőként dolgozott. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának adat­lapja alapján a BRFKIII/II-2 alosztályán tevékenykedett századosként. A C alosztály kiemelt feladata a „belső reakció, a kulturális, ifjúsági, egyházi vonalon ellenséges tevékenységet folytató szemé­lyek, diplomaták megfigyelé­se, és népgazdasági objektu­mok védelme” volt. ■ MTI 50 milliónál több menekült világnap Főként szíriaiak, afgánok, szomáliaiak keresnek segítséget Menekültek határőrizetben valahol Magyarországon. Kilencszer több illegális migránst regisztráltak tavaly, és jelenleg egy nap 2000 főt tudnak ellátni AII. világháború óta nem volt annyi menekült, mint jelenleg, közel 50 millió em­ber, akiknek mintegy fele gyermek. Éber Sándor Tavaly 51,2 millió ember kény­szerült otthona elhagyására, 6 miihóval több, mint 20.12-ben - áh az ENSZ Menekültügyi Főbiz­tosságának (UNHCR) jelentésé­ben. A menekültek világnapján Genfben António Guterres, az UNHCR vezetője közölte: a II. vi­lágháború óta először lépte át az 50 milliót a menekülők száma. Közülük 25 millió volt a gyer­mek. Tavaly rekordszámú, 25 ezer 300 kísérő nélküli gyerek kért menedéket 77 országban. A mintegy 50 millió emberből 16,7 milliónak kellett külföldre menekülnie. A menekültek több mint felét afgánok, szíriaiak, szomáliaiak teszik ki. Szíriából eddig mintegy 3 millióan távoz­tak Libanonba, Törökországba, Irakba és Jordániába, 6,5 milli­óan Szírián belül hagyták el ott­honukat. A legtöbb menekültet, 86 szá­zalékukat a fejlődő országok fo­gadják be. Pakisztánban 1,6 mil­lió, Iránban 857 ezer, Libanon­ban 856 ezer, Jordániában 642 ezer, Törökországban 610 ezer embert helyeztek el. Régiós szin­ten Ázsiában és a csendes-óceá­ni térségben élt tavaly a legtöbb menekült, összesen 3,5 millió. Fekete-Áfrikában 2,9 millió, a Közel-Kelet és Észak-Afrika tér­ségében 2,6 millió volt a számuk. Olaszország idén eddig 50 ezer illegális bevándorlót helyezett el, sokan a Földközi-tengeren kel­nek át a Közel-Keletről és Afriká­ból lélekvesztőkön, az elmúlt 25 az orosz kormány 240 millió rubelt (mintegy másfél milliárd forintot) különít el az ukrán me­nekültek elhelyezésére Délke- let-Ukrajnával határos Rosztovi területnek. Az Ukrajnával hatá­ros orosz régiókban csak az utóbbi négy nap alatt 330 ezer­ről 400 ezerre nőtt az ukrán menekültek száma. a lengyel Menekültügyi Hiva­tal jelentése szerint 2014. janu­ár l-jétől 660 menekültstátust kérő beadvány futott be ukrá­nok részéről, miközben tavaly évben mintegy 8000-en vesztek a tengerbe. Az olasz kormány az unióhoz kíván fordulni, hogy vegyék át tőlük a migránsok ki­mentésének felelősségét. A Maré Nostrum (A Mi Tengerünk) fedő­nevű mentőakció a haditengeré­szetnek havi 9 millió eurójába kerül. A fejlett világban Svédor­szág és Németország tesz nagy­vonalú lépéseket a menekültek helyzetének rendezésére. Magyarország „Sehol nem volt akkora növekedés tavaly a benyújtott menedékjogi kérel­mek számában az unióban, mint az egész év során csak 46 da­rab. Ukrajnában a terrorellenes műveletben részt vevő ukrán reguláris katonák súlyos har­cok árán, de felszabadítottak a szakadár fegyveresek által meg­szállt két Donyeck megyei tele­pülést: lampilt és Kirovszkot, és teljes blokád alá vették Szlov- janszk városát. Krasznij Liman mellett az oroszbarát szakadár fegyveresekkel folyó harcokban 12 ukrán katona esett el, 25 megsebesült. Magyarországra érkezett menedékkérők számának alakulása Legális Illegális 2012 83 2 074 2013 310 18590 FORRÁS: BAH nálunk”- nyilatkozta korábban lapunknak a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BAH) főigazgatója. Végh Zsuzsanna közölte, 18 900 menedékjogi ké­relmet regisztráltak, ami 2012- höz képest (2157 kérvény) ki­lencszeres növekedés az illegális | migrációban. A rendőrség által | felfedett határátlépések száma csaknem 23 ezer, ami 25 száza­lékos növekedés volt 2012-höz képest. A legtöbben Koszovóból (6212), Afganisztánból (2328), Algériából (116), Pakisztánból (3081) és Szíriából (977) érkez­tek. A menedékjogi kérelmek 70 százalékát ezekből az orszá­gokból jövők kérvényezték. Jelenleg mintegy 2000 főt I tudnak az országban együt­tesen fogadni megfelelő ellá­tással, 2012-ben még átlagban napi 542 főről kellett gondos- j kodni, jelenleg ez a létszám 1300-1500 fő. Ukrajnai helyzetkép - Szlovjanszk blokád alatt Csobbanj egy jót Európával: 40 nap alatt 38 városban a strandtumé roadshow Nem lehet eleget reklámozni az EU-t, az Európai Parlamentet, az európaiságot- ez vezérelhette az Európai Bizottság Magyarországi Képvi­seletét, amikor ötödjére indította el nyári információs programját. A Csobbanj Európával roadshow Bükfürdőn startolt és augusztus 17-ig negyven nap alatt 38 város strandjára települ ki, s Gárdony­ban ér véget. A témákközött kiemelt hangsúlyt kapnak a május 25-i európai parlamenti választások eredményei, az új Európai Parlament bemutatása. Az érdeklődők tájékoztatást kap­hatnak arról is, hogy Magyaror­szág az uniós tagság tíz éve alatt milyen eredményeket ért el. A harmadik fő téma az európai alapértékek - esélyegyenlőség, kulturális sokszínűség, emberi jogok, diszkriminációmentesség- megismertetése. ■ Új helyszínek: Tatabánya, Salgótarján, Mátraderecs­ke, Dagály fürdő (Bp.), Martfű, Túrkeve, Hatvan Évről évre új helyekre is eljut a roadshow, most nyolc ilyen helyszín van: Tatabánya, Salgó­tarján, Mátraderecske, Budapest (Dagály fürdő), Martfű, Túrkeve, Kapolcs és Hatvan. A helyszíne­ket a helyi Europe Direct-köz- pontok munkatársai javasolták, ők maguk is ott lesznek a stran­dokon, hogy válaszolhassanak a kérdésekre, így kötve össze a strandolási egy kis „uniós poli­tizálással”, a Direct-központok munkájának megismerésével. A programot kvízek, ügyessé­gi, logikai játékok színesítik. A helyszíneken látványos verseny­nyel mozgatják meg a családokat és baráti társaságokat. A vállal­kozó kedvűeknek egy fénykép erejéig csapatban kell majd bemutatniuk egy-egy nevezetes európai hagyományt vagy hí­res épületet. A legügyesebbek és legszerencsésebbek külföldi utazást nyerhetnek. A szervezők közlése szerint a roadshow teljes költsége 7,5 millió forint. ■ AS Egymillió iraki vált földönfutóvá az ISIS támadása óta HÁBORÚ Barack Obama egyelőre képtelen eldönteni, hogy légi csapásokkal segítse-e a hivatalban lévő bagdadi kormányt Mire vár Barack Obama? A kér­dést Bagdadban épp úgy felte­szik, mint az Egyesült Államok­ban a háború párti „héják”. Az amerikai elnök ugyanis az iraki válság megoldásával kapcsolat­ban igencsak óvatos. Egyelőre annyit jelentett be, hogy három­száz katonai tanácsadót küld a két hete ismét háború dúlta országba, akiknek a szerepe és hatékonysága igencsak megkér­dőjelezhető. Igaz, Obama válto­zatlanul nem zárta ki, hogy piló­ta nélküli dronokkal bombázza majd az iraki fővárost fenyegető szélsőséges szunnita erőket, az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) csapatait. Fehér házi forrá­sok szerint erre csak végső eset­ben kerülhet sor, ha az ISIS Bag­dad közvetlen bevételéhez fogna hozzá. Ugyancsak washingtoni források azt elemzik, hogy Oba­ma az erőtlen iraki kormány megbuktatását igyekszik kierő­szakolni a taktikázással. Más kérdés, hogy a jelenlegi helyzet­ben egy kormányváltás nem a legszerencsésebb megoldás. Bagdadban abban bíznak, hogy Obama meggondolja ma­gát, és az USA közbelép. Az ira­ki miniszterelnök és síita vallási vezetők felszólítására azért nagy erőkkel toborozzák az önkénte­seket az ISIS ellen - sok száz nő is jelentkezett a csapatokba. Humanitárius szervezetek szerint egyébként az elmúlt Készülnek az iraki siíta önkéntesek az összecsapásokra. Fotónk egy kerbelai kiképzőtáborban készült két hétben, amióta a szunniták megkezdték előrenyomulásukat, egymillió iraki menekült el ott­honából. A CNN amerikai hír­televízió úgy tudja, hogy csak a nagyvárosból, Moszulból 500 ezren, minden harmadik lakos távozott. Moszulban azóta is mindennaposak a kivégzések, az ISIS fegyveresei, különböző jelentések szerint, már több mint ezer katonát és civilt végeztek ki. A világ azt találgatja, miként történhetett meg, hogy a szél­sőségesek alig tízezres serege ilyen rövid idő alatt több tízezer iraki katonát megfutamított, és egy sor várost elfoglalt. A választ talán még Washingtonban sem tudják. ■ Sz. Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents