Tolnai Népújság, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-02 / 127. szám
6 GAZDASAG 2014. JÚNIUS 2., HÉTFŐ Továbbra is felszálló ágban a hazai jármű- és alkatrészipar A török piacra készül a Rába járműipar A buszgyártás csak nagy darabszámban lehet üzletileg sikeres gépipar A múlt héten három járműipari esemény is történt. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. bejelentette, hogy idén 145 ezerre bővíti autógyártását Kecskeméten; a Continental, hogy meghaladta az egymilliót budapesti gyárában készült Start-Stop részegységek száma, valamint Miskolcon tárgyaltak hazai járműipar főszereplői a kiemelt fejlesztési központtá nyilvánított települések vezetőivel és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) képviselőivel. A kormány 2012-ben Kecskemét térségét, 2013-ban a Szombathely, Szentgotthárd és Zalaegerszeg térségében megvalósult Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot, 2014-ben pedig Tatabánya és Esztergom térségét nyilvánította kiemelt járműipari központtá. Miskolcon ugyanakkor novembertől már működik a japán Takata cég 20 milliárd forintba kerülő légzsákgyára. Az ezer munkahelyet teremtő beruházás abba a sorozatba illeszkedik, ami révén Magyar- ország a járműgyártás egyik európai fellegvárává vált. A kormány tavaly 118 milliárd forinttal támogatta az innovációt valamint a kutatás-fejlesztést, ám a 2014-2020 közti időszakban már 706 milliárd forintra számíthat ez a terület. Csak az elmúlt évben 2600 új munkahelyet teremtett a négy autógyártó, az Audi, a Mercedes, az Opel és a Suzuki, amelyek együttesen 17 400 embernek adnak munkát. A négyek összesen 240 ezer gépkocsit és 2,26 millió motort gyártottak az elmúlt évben A győri Audi-gyár tájékoztatta lapunkat a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ), amelynek 210 tagvállalata 41 ezer főt foglalkoztat. A szövetség adatai szerint a 712 jármű- és járműalkatrész-ipari vállalkozás csaknem 116 ezer embernek ad munkát. Az iparág tavaly 17,8 milliárd eurós termelési értéket állított elő, ez pedig a feldolgozóipari teljesítményt közel 20 százaléka. Az ágazat árbevételének 93 százaléka exportból származik. ■ D. K. Közúti járműalkatrész-gyártás (árbevétel, millió forint) Belföldi ________Export 20 09 198567 1312 228 2010 236 518 1550 631 2011 226931 1712137 2012 219 767 1882152 2013 304195 2140932 2014* 101926 607 249 * I.-III. hó FORRÁS: KSH Nem tartja járműgyártónak a Rába csoportot az elnökvezérigazgató, Pintér István, aki a holding jövőjét a futóműgyártásban látja. Másrészt a Rába a Volvóval közösen a hazai-autóbuszpiac felének megszerezésére törekszik, és akkor a járművek értékének közel harmadát adnák a magyar beszállítók. Demeter Kálmán- A Rába csoport negyedéves gyorsjelentését bemutató sajtó- tájékoztatón a közelmúltban azt mondta, hogy amíg az alkatrész, illetve a járműgyártó üzletág szárnyalt, a Rába Futómű Kft. árbevétele az első negyedévben a tavalyi 8,2 milliárd forintról 7 milliárdra csökkent, mert valamennyi stratégiai piacán keresletcsökkenéssel szembesült.- Azonban egyetlen stratégiai partnerünket sem veszítettük el. Olyan nevek vannak a listán, mint az amerikai Meritor és a John Deere, az európai Volvo, a Scania és a Claas, az orosz GAZ csoport mellett a Kamaz, Japánban a Sojitz/ Isuzu, Magyarországon pedig a Suzuki és a honvédelmi tárca. Az egyik stratégiai piacunk Oroszország, ahol tavaly a válság utáni legjobb évet zártuk: elértük a válság előtti forgalom közel kétharmadát. Az idei év azonban nehezen prognosztizálható. Egyrészt jelentősen gyengült a rubel, túl vagyunk a téli olimpián, ami a járműbeszerzések visszaesését eredményezi és nem látható, hogy hova vezet az orosz-ukrán konfliktus. Ezek együttes hatását már érezni a piacon, de a jövőre nézve az sem mellékes, hogy a nyersanyagok ára hogyan alakul. A GAZ csoporthoz tartozó nehézteherautó-gyárral, az Urallal három éve kötött megállapodás révén különleges futóműveket szállítunk a társaság összkerék-meghajtású tehergépjárműveihez. A nyugat-szibériai cseljabinszki régióban működő Ural vállalat évente 8000-9000 nem közúti nehéz tehergépjárműveket gyárt, elsősorban olaj- és gázipari, valamint építőipari, mezőgazdasági célú felhasználásra.- De három éve felmerült a közös oroszországi futóműgyártás ötlete is.- Minden iparágban van kritikus tömeg. A haszonjármű-futómű ágazatban legalább évi ötezer darabos stabil piac kell ahhoz, hogy a gyártás kifizetődő legyen. Mivel ezt a darabszámot még nem értük el, indokolatlan lenne a közös gyártás beindítása. Kinti partnerünk, a GAZ csoport, amelyhez az Ural teherautógyár is tartozik, évente 20 ezer különféle méretű buszt gyárt. A Rába Futómű Kft. részesedése az orosz piacon a nagy buszok évente 4-5 ezer darabos kategóriában körülbelül 60 százalék, de igyekszünk bekerülni a kisebb buszok piacára is. így tehát a Rába Oroszországban erősíteni kívánja a jelenlétét, ugyanakkor vizsgálja annak lehetőségét, hogy bizonyos gyártmányai Törökországban is piacra lépjenek. Pintér István: a jövőre nézve az sem mellékes, hogy a nyersanyagok ára hogyan alakul- Ha már a buszokat említette: a közelmúltban a Magyar Buszgyártók Szövetsége úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a négy magyar gyártó közé nem számítják a Rábát, mert a Volánbusz Zrt. által vásárolt Rába-Volvo csuklós buszok Wroclawban készültek és elhanyagolható bennük a magyar hozzáadott érték.- A Rábára nem mondjuk, hogy járműgyártó cég, hanem azt, hogy alapvetően futóműgyártó, komplementer üzletágakkal, ami révén ösz- sze tudunk rakni egy komplett járművet, mint például azt a néhány midibuszt, amelyet svéd és norvég megrendelésre szereltünk össze. Cégünk és a Volvo Bus Corporation közti együttműködés alapján Volvo buszokat szállítunk a magyar megrendelőnek, de előbb elvégezzük a járművek magyar elvárásokhoz való adaptálását. A hazai tömegközlekedési autó- buszpiac felvevőképességét évi ötszáz darabra becsüljük, aminek a felét szeretnénk megszerezni. Akkor részben nálunk, részben a magyar beszállítóknál a magyar tartalmat fokozatosan lehet növelni. Ha elérjük az évi 250 darabos megrendelést, a hazai hozzáadott érték harminc százalékra emelkedik. A magyar kisvállalatok a maguk erejéből nem vagy csak nagyon nehezen lennének képesek világcégek beszállítójává válni, ezért ez a program számukra kiváló lehetőség, hogy kipróbálják magukat. Ha beválik a termékük, a Volvo felveheti őket a globális beszerzésbe. De ehhez hosszú évek kemény munkája kell.- A közhiedelem szerint Magyar- országon még mindig van buszgyártási potenciál, csak az állami megrendelések elmaradása miatt élnek másból a gyártók. ■ „Van olyan futóművűnk, aminek a kifejlesztése három évig tartott, és közel egymilliárd forintba került”- Nézzük meg, hogy a NABI-t leszámítva, amely kifejezetten az amerikai piacra gyártott alapvetően félkész termékeket, amíg meg nem szűnt, hány magyar buszt sikerült külföldön eladni az elmúlt években. Autóbuszt összeszerelni nem bonyolult. Régen a Rába is csinálta: megvette a motort, sebességváltót, összerakta és ráfizetéssel értékesítette 2002-ig, amikor felszámoltuk ezt a tevékenységet. Költséghatékonyan fejleszteni és gyártani azonA Rába Járműipari Holding Nyrt. bevételeinek földrajzi megoszlása (millió forint) Európa 30280,0 34435,3 Amerika 11057,3 12275,8 Ázsia 1006,8 773,0 Ausztrália 1,7 1,1 Összesen 42345,8 47 485,3 VG-GRAFIKA FORRÁS: BÉT ban már más kérdés. Néhány száz darabos piacra azonban önálló gyártást nem érdemes létrehozni. A buszgyártás csak a nagy darabszám révén lehet üzletileg sikeres, vagy akkor, ha sikerül betörni egy réspiacra. így tehát véleményünk szerint csak az ipari kooperáció a járható út. A Volvo Bus mellett a Volvo és a Renault teherautó részlege által alkotott Volvo Corporation fontos vásárlója a Rába futómű üzletágának. Évente mintegy 30 ezer teherautó első tengelyt vásárolnak. A csoporttal kötött megállapodás szerint a Volvo vállalta, hogy a buszimportot magyar, elsődlegesen Rába illetve a Volvóval indított beszállítói program részeként részben KKV-k által előállított termékek vásárlásával ellentételezi. Célunk a stratégiai együttműködés bővítése a Volvo-Renault csoporttal. Azon is gondolkozunk, hogy a Renault-val milyen réspiacokra tudnánk alkalmazásokat kifejleszteni. Ennek első eredménye az a két hónapja bemutatott tűzoltóautó prototípus, amelynek összkerékhajtású alvázát a Renault-val közösen fejlesztettük ki. A sorozatgyártás az igények függvényében akár már 2014 végén megkezdődhet.- Jóllehet személyautó gyártóknak is szállítanak nagy sorozatban alkatrészeket, a 1,5 milliárd forintba került fejlesztési intézetet alapvetően a futóműfejlesztésre hozták létre. Ekkora jövőt látnak ebben az üzletágban?- Az alkatrész üzletág a Suzuki mellett a Volkswagen csoportnak évente közel egymillió kartámasz vázat állít elő. De a csoport árbevételének kétharmada a futóműgyártásból származik, amelynek ereje biztosítja az új termékek kifejlesztésének költségét. Van olyan futóművünk, aminek a kifejlesztése három évig tartott és közel egymilliárd forintba került. Ez is mutatja mennyire hosszú és tőkeigényes folyamat, hogy bekerüljünk egy világcég beszállítói közé. A jellemzően a futómű üzletággal megszerzett nemzetközi kapcsolatokat aztán kamatoztatni tudjuk más üzletágban is. Mivel a saját kockázatú fejlesztés egy céget akár tönkre is tehet, általában a vevőkkel együtt fejlesztünk, így hoztunk létre a John Deere és a Claas számára különleges, nagy teherbírású futóművet. Nagyon sikeresek vagyunk az Egyesült Államokban az összkerékhajtású futóművek réspiacán is. Járműgyárunk szorosan együttműködik testvérvállalatával, a Rába Futómű Kft.-vel, amelynek fejlesztései az amerikai teherjármű hajtáslánc-gyártó Marmon-Her- rington révén az Egyesült Államok hadseregében szolgálnak. Ugyanilyen futóműveken gördülnek a magyar honvédség számára szállított Rába H teherjárművek is. Az új stratégiai időszakban azon dolgozunk, hogy aktív termék- és üzletfejlesztéssel megteremtsük a növekedés új forrásait. 2012 2013 1 s