Tolnai Népújság, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-31 / 126. szám
MEGYEI TÜKÖR Az a fiatal, aki bezárkózik ebbe a virtuális világba, képtelen a normális kapcsolatok kialakítására, fenntartására - hívja fel a figyelmet a pszichológus Program szűri a tartalmat internet Július elsejétől kötelező biztosítani az ingyenes szoftvert A vállalkozói kedv magas, de kevés a fiatal vállalkozó SZEKSZÁRD Az unió országaiban a legifjabb munkavállaló korúak, vagyis a 16-25 évesek közül ötmillióan munkanélküliek. Magyarországon pedig hiába magas a vállalkozói kedv, sok fiatal nem mer belevágni egy saját vállalkozás létrehozásába. így festette le a hazai és európai munkaerő-piaci helyzetet Nagy Dávid megyei elnök a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FI- VOSZ) Tolna megyei szervezete pénteki munkáltatói fórumán, a KISOSZ rendezvénytermében. Szűcsné dr. Füredi Szilvia, a Tolna Megyei Kormányhi- , vatal Munkaügyi Központjának igazgatója ehhez kapcsolódva a bértámogatási és a foglalkoztatási lehetőségekről beszélt, illetve elmondta, hogy az előttünk álló új EU-s ciklusban milyen további támogatási formákra lehet számítani. Makó Árpád, munkaügyi tanácsadó a munkajog nemrégiben történt változásait ismertette a megjelentekkel. Lechner Zsuzsanna, a Gold Consulting Szociális Szövetkezet elnöke és Gábor Márk vállalkozási tanácsadó pedig a szövetkezet által megvalósított programról tartott előadást. Ä szociális szövetkezet profitorientált ugyan, de nem a vagyonfelhalmozás és a minél magasabb osztalék a cél, hanem az, hogy a pénzt vissza tudják forgatni a foglalkoztatásba. Ez a Gold Consulting esetében úgy valósult meg, hogy az energianövények termelését végző közfoglalkoztatottak a szövetkezet révén a munkaerőpiac teljes értékű munkavállalóivá váltak. ■ H. E. 2014. MÁJUS 31., SZOMBAT Átfogó előadást tartottak Nem adta meg az elsőbbséget a motorosnak bátaszék Nem adott elsőbbséget egy segéd-motorkerékpárosnak a Kölcsey és a Beze- rédj utca kereszteződésében közlekedő autó női sofőrje május 2-án 9 órakor. A robogón ülő férfi az ütközés következtében megsérült. Az autó vezetője, J. G. 56 éves bátaszéki lakos ellen közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást. Az ügyben keletkezett iratokat átadták a Szekszárdi Járási Ügyészségnek - tájékoztatott Molnár Ágnes a főkapitányság sajtószóvivője. ■ 1.1. Az internet-szolgáltatóknak július elsejétől ingyenes szűrőprogramot kell biztosítaniuk a kiskorúak védelmére. A lényeg, hogy a gyerekek sem otthon, sem az általuk máshol használt számítógépeken ne férhessenek hozzá a számukra káros, jogellenes tartalmakhoz. Budavári Kata A gyerekek olyanok, mint a szivacsok, kritika nélkül magukba szívják, elfogadják azt, amit látnak. Ezért a felnőttek, a szülők feladata az, hogy megszűrjék az internetről, tévéből származó információkat. Csakhogy ahogy a gyermek nő, mind kevésbé igényli, hogy az anyukája, apukája állandóan bámész tekintettel őrizze. Ráadásul gyakran a szülőnek sincs módja arra, hogy felügyelje a barangolást a világhálón. Aki mégis biztonságban akarja tudni csemetéjét a virtuális világban is, a szolgáltató által hozzáférhetővé tett ingyenes szűrőprogrammal megteheti ezt. Ezek biztosítása július elsejétől kötelező. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium népszerűsítő kampányt indított Csendben van, de biztonságban? címmel, hogy felhívja a szülők figyelmét az ingyenes szoftverek letöltésének lehetőségére. A tárca programjának részeként kifejlesztették a gyerekek jogtudatosítását és biztonságos internet használatát elősegítő, új telefonos játékot is. Tarr Jánostól, a Tarr Kft. tulajdonos-ügyvezetőjétől megtudtuk, a Gyermekvédelmi Internetes-kerekasztal által kiadott ajánlást a cég vizsgálja, és keresi azt a szoftvert, amely annak a leginkább megfelel. - Törekedni fogunk arra, hogy az ajánlásban foglalt útmutatásokat maradéktalanul betartsuk. Egy azonban biztos: a magyar nyelvű szoftver a weboldalunkon keresztül elérhető lesz 2014. július elsejét SZŰRŐPROGRAMOK EGYÉBKÉNT eddig is léteztek. A Tarr Kft. előfizetői a cég honlapján már eddig is sok hasznos információt kaphattak arra vonatkozólag, hogy hogyan védjék gyermeküket tévénézés és internetezés közben a káros tartalmaktól. Linkek segítségével most is elérhetőek ilyen szoftverek. Tarr János fontosnak tartja megjegyezni, hogy a vállalat számára mindig is fonkövetően - tájékoztatott a cégvezető. A gyermekek, kiskorúak védelmét szolgáló programok több elv mentén működnek, általában a beállításoktól függ, hogy milyen tartalmakat nem lehet elérni. A programok általában honlapokat és/vagy beállított kulcsszavakat nem engednek elérni, és többnyire korosztály szerinti beállításra is lehetőséget adnak. A szülőknek nem muszáj telepíteniük az alkalmazást, szeptember 1-től a nyilvános könyvtárak és iskolák számára viszont kötelező lesz az alkalmazás installálása. Tarr Jánostól azt is megtudtuk, lehetőségeikhez mérten olyan program- (ok) ajánlására törekednek, amelyek listázzák, a gyermek tos volt a társadalmi szerepvállalás. Éppen ennek jegyében, több mind egy hónapja pályázatot írtak ki tizennégy-hu- szonhat év közötti fiataloknak, hogy készítsenek kisfilmet az internetezés veszélyeiről. Ezt akár a mobil telefonjukkal is megalkothatják. A videó pályázat összedíjazá- sa: 400 000 forint. A pályázatra még 2014. július 31-ig várják a pályamunkákat. által látogatott oldalakat, mivel ez megkönnyíti az szülők, gondviselők dolgát.- Az a fiatal, aki bezárkózik ebbe a virtuális világba, képtelen a normális kapcsolatok kialakítására, fenntartására. Mostanában nem egyszer tapasztalom, hogy ha a gyerekek összevesznek, egyszerűen letiltják egymást, mintha a való élet is a közösségi oldalon zajlana. Holott esetleg még évekig egy osztályba járnak, és a helyzet abban is feszültséget kelt, aki letiltotta a másikat - mondja Szőtsné Kar- kus Zsuzsanna pszichológus. Ez elsősorban azok esetében jelenthet valós veszélyt, akiknél a családi háttér gyenge. Az efféle probléma pedig izoláló- dáshoz, elmagányosodáshoz, majd csonka, többszörösen átformált családokhoz vezethet. Aki efféle magatartás mintákat követ, „letiltja” az iskolát, munkahelyet, családot, azaz, ha úgy látja, hogy nem tud megoldani egy konfliktust, újból és újból iskolát, munkahelyet, családot vált. A szakember beszámolója szerint egy két éve készült felmérés szerint átlagosan hét percet beszélnek a szülők naponta kamasz gyerekükkel. Elképzelhető, hogy ma már ennél is kevesebbet. 3 Washingtonba mehet tanulmanyútra DOMBÓVÁR Washingtoni tanulmányúton vehet részt a Belvárosi Általános Iskola egyik pedagógusa. Orbán László az Emberi Erőforrások Minisztériumának és az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének közös pályázatának köszönheti áz utat. A kiírásban arra voltak kíváncsiak, a jelentkező pedagógus milyen tevékenységet végzett eddig a holokauszt történetének oktatása során. Orbán László többek között a Dombóvári Magyar-Izraeli Baráti Társaság tagjaként vesz részt a témához kapcsolódó helyi és országos rendezvények szervezésében. ■ H. E. Két utca újult meg Ocsényben őcsény Befejeződött a Lehel és a Szekszárdi utca teljes felújítása nemrégiben Őcsény- ben. Fülöp János polgármester elmondta, hogy a településen nagy hangsúlyt fektetnek az utak és járdák karbantartására, és anyagi erejükhöz mérten haladnak a munkálatokkal. ■ H. E. Sötétvölgyben ünnepelnek szekszárd Sötétvölgyben ünnepük meg a tagok egy részének születés- és névnapját a szekszárdi Babits Nyugdíjas Klub szépkorúi. A szabadtéri összejövetelt június 4-én tartják, s maguk főzik az ebédet is. Az alkalom lehetőség lesz arra is, hogy értékeljék, számba vegyék, mit csináltak az első félévben, s megbeszéljék a következő időszakra vonatkozó terveket - tudtuk meg Dózsa Gyuláné- tól, a klub elnökétől. ■ Gy. M. Két Tolna megyei az Elmebajnoksagban TOLNA MEGYE Két Tolna megyei játékos, dr. Berta Bálint a dombóvári gimnázium nyugalmazott igazgatója és dr. Tóth László, az azóta elhunyt pincehelyi állatorvos és polgármester is játszik az Elmebajnokságban. Az M3-as csatorna vasárnap 19 órától adja le az Egri János vezette műveltségi vetélkedő 1984-es évfolyamának ismétlését. ■ 1.1. Várják az újabb közmunka-lehetőséget siMONTORNYA A téli közmunka program lejártával hatvan közmunkás szerződése szűnt meg Simontornynán. Ami biztos, a mezőgazdasági programban 13 ember marad, és az önkormányzat bízik abban, hogy az intézményekben dolgozó tizenhárom személyt is tovább tudják majd foglalkoztatni. ■ V. M. Versek és képek a kiállításon tamási Csak a fényt keresem címmel nyílik meg Rell Kata textilkép-kiállítással egybekötött verseskönyv-bemu- tatója a tamási Könnyű László városi könyvtárban június 5-én, 17.00 órakor. A kiállítás június 30-ig tekinthatő meg. ■ V. M. HIRDETÉS HIRDETÉS Forgass filmet AZ INTERNET A pályázati feltételek és a pályamunkákkal kapcsolatos bővebb tájékoztatás a www.tarr.hu/palvazat oldalon! Tarr Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. weboldal: www.tarr.hu/palyazat • e-mail: palyazat@tarr.hu yfaULKOZÓKtS UUIIKtólOÓ«- .crszícosszSvíisíoí A Széchenyi Program keretében kamattámogatott hitelek | vállalkozók és vállalkozások számára VOSZ folyószámla hitel 5,5% netto kamat j-j forgóeszköz hitel 5,6% netto kamat agrár Széchenyi kártya 2,5% netto kamat __ be ruházási hitel 2,0% netto kamat __ ön erőkiegészítő hitel 2.1 netto kamat________ támogatást megelőlegező hitel 1,6% netto kamatj útdíjhitel 4% netto kamat_______________ Ré szletek a VOSZ Tolna Megyei Irodájában 7100 Szekszárd, Arany J. u. 6-8 Telefon: 74/510-593 • Mobil.: 30-547-8523 vosztm@t-onllne.liu Eddig is létezett ez a lehetőség