Tolnai Népújság, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-27 / 122. szám
2 KÖRKÉP 2014. MÁJUS 27., KEDD Pár nap, és virágzik a szőlő védőszent A kötést követően dől el az idei termés mennyisége A szőlő virágzása e hét végétől várható, ez az időpont átlagosnak mondható, de ilyenkor a legérzékenyebb a betegségekre a növény. Illusztráció-Sá lS'JlSs VENTER #' l«Í MARIANNA Széllel szemben SZINTE HIHETETLEN, hogy tíz napja még télikabátban jártuk, és aki tehette, estére egy kicsit befűtött a jéghideg lakásban, most pedig ugyanazzal a lendülettel a ventillátort, vagy a légkondicionálót kapcsolja fel. A harminc fok közeli hőmérséklet ízelítőt adott a ránk váró nyárból, s bár a hét közepére lehűlést prognosztizál a meteorológia, attól azért nem kell félni, hogy megfagyunk. SZOKATLANUL ENYHE VOlt a tél, és ennek meg is van az eredménye: a növényzet hetekkel jár a naptár előtt, ami taián nem olyan vészes, de az már annál inkább, hogy a kártevők sem pusztultak el hideg híján, így aztán légyből, meg egyéb rovarokból van bőven. Akinek csak az udvarán kell a füvet nyírnia, vagy a fagyalbokrot nyesegetnie, az még meg is békéi a helyzettel, sokkal nehezebb azoknak a dolga, akik a mezőgazdaságból élnek. merthogy A hirtelen jött forró - és rendkívül párás - idő kedvez a különféle betegségeknek, így hát permetezhet, és mellé, a burjánzó gaz miatt, gyomirtózhat is egyfolytában. Mindez időbe, üzemanyagba, pénzbe, fáradságba kerül, és még az sem biztos, hogy sikerrel jár az erőfeszítés. vajon milyen nyár vár ránk? Párás, fojtogatóan meleg? Napsütéses, kellemes? Mindent kiégetően forró? Csapadékos, mint három éve? Senki sem tudja megmondani, mert az éghajlat változásnak köszönhetően bármelyik verzió lehetséges. Mi csak annyit tehetünk, hogy próbáljuk a legtöbbet kihozni abból, ami jut nekünk. Még mindig ez a legjobb megoldás, ahelyett, hogy dühöngenénk amiatt, amin nem tudunk változtatni. Merthogy, maradva az időjárásnál, mindannyian jól tudjuk, hogy széllel szemben lehet, de nem érdemes... A megyei szőlőtermelők többsége a harmadik permetezésre készül a héten. A szőlő virágzása e hét végétől várható, ez az időpont átlagosnak mondható, de ilyenkor a legérzékenyebb a betegségekre a növény. A jelenlegi állapot szerint kevesebb termés mutatja magát, mint amennyi a múlt évben volt. Mauthner Ilona Szent Orbánhoz imádkoztak a termelők az elmúlt napokban, arra kérték a szőlő és a bor védőszentjét, hogy áldja meg az idei termést, védje meg a viharoktól, jégveréstől. Mindemellett folyik a munka az ültetvényeken, permeteznek, zöld- munkáznak a gazdák. Dúzsi Tamás, szekszárdi borász elmondta, a hét közepére tervezte a harmadik permetezését, nem sürgeti semmi, hiszen nem talált sem peronoszpórá- ra, sem lisztharmatra utaló jeleket, egyedül az atkával gyűlt meg a baja, de ezt is kezelni tudja. A szekszárdi borvidéken a termelők egy része amiatt is panaszkodik, hogy nem egyenletesen hajtott a szőlő még tavasszal, így csalóka az is, vajon mennyi fürtre lehet számítani. Várhatóan a korai fajtájú szőlőknél a hétvége körül megkezdődik a virágzás, hogy ez meddig tart, az az időjárástól is függ. Ha ismét hűvösre váltana az idő, akkor elhúzódó virágzás várható, ami nem szerencsés a kötés szempontjából, mert ezen múlik a termés mennyisége. A permetszerek évről évre drágulnak, akárcsak a gázolaj, mely nélkül a gépi munkák elképzelhetetlenek, ugyanakkor tavaly egy kiló szőlőért annyit adtak a felvásárlók, mint egy fél gombóc fagyiért. Nincs ez rendjén, mondta több gazdálkodó is, hiszen a szőlőművelő nem spórolhat a permetezésen, ha egészséges termést szeretne szüretelni. Dr. Gabi Géza, a megyei kormányhivatal növény- és talaja szőlő aranyszínű sárgaság betegségségének megjelenése alaposan átrendezte a szokásos permetezési rendet. Az ültetvényekben jelenleg megtalálható kabóca fajok (fekete kabóca, szarvas kabóca, vérpettyes kabóca stb.) a tudomány jelen állása szerint nem terjesztik a fi- toplazmát. Az ország több hevédelmi igazgatóságának helyettes vezetője elmondta, a betegségek számára jelenleg nagyon kedvező időjárás miatt haladéktalanul meg kell kezdeni a blokkszerű permetezések első fordulóját.- A készítmények közül a legerősebb hatásúakat válasz- szűk: ez lehet valamelyik stro- bilurin, ezen kívül felszívódó szerek kombinációjával is indulhatunk. A lényeg, hogy erős védelemmel lássuk el a szőlőt, hogy a virágzás alatti időszakban a gombabetegségek támadása visszatartható legyen, mondta a szakember. A peronoszpóra a még nem virágzó fürtöket tömegesen támadhatja, ami jelentős kárt okozhat. A borvidék melegebb fekvésű domboldalain már a múlt hét közepétől virágzik a vadszőlő, ezt szokta követvén megtalálták az első kelő amerikai szőlőkabóca lárvákat, ez az amitől tartani kell. Hozzánk legközelebb Pécs mellett jelezték a lárvák kelését. Ezek után majd a borvidéken is számítani lehet az első amerikai szőlőkabóca lárvák kelésére. Figyelemmel kísérhetjük a lárvakelés alakulását országosan ni tíz nappal később a nemes szőlő. Május utolsó napjaiban tehát megkezdődhet a szőlő virágzása a szekszárdi és a tolnai borvidéken. Vigyázzunk a készítmények adagolásánál a perzselésre. Most még kisebb lémennyiséggel (hektáronként 200-250 liter) is be tudjuk fedni a szőlőt. Ameny- nyiben ehhez a csökkent lémennyiséghez a szerek teljes hektárdózisait tesszük, köny- nyen okozhatunk perzselést. Leginkább a kén valamint a lisztharmat elleni felszívódó készítmények okoznak ilyen tüneteket, mondta a szakember. A szekszárdi borvidéken mért (Iván-völgy, Kajmád, Görögszó, Bátaszék) napi átlag- hőmérséklet 15,6 fok, Pakson 15,3, míg Bonyhádon 15,1 fok volt a napokban. a naponta frissülő karositomo- nitoring.nebih.gov.hu weblapon a Térképek menüpont alatt. Tolna megyében egyelőre még nem észlelték a kártevő lárváit. Ahol a betegség felüti a fejét ott karantént rendelnek el 1 kilométeres körzetben. Kifejezetten kabócák ellen közvetlenül a szőlő virágzása után kell védekezni. Nehéz feladat a nyári szakmai gyakorlat megszervezése PAKS Nehéz feladat elé állította a szakközépiskolákat a nyári szakmai gyakorlatra vonatkozó előírások változása. Míg korábban csak a negyedik középiskolai év végén, azaz tizenkettedik évfolyamban kellett nyári gyakorlaton részt venniük, addig most 9. évfolyamtól minden nyáron van ilyen kötelezettségük, mégpedig tanévről-tanévre hosszabb időtartamban. A tartalmat illetően is szigorúbb az új rend, ugyanis eddig viszonylag kötetlenül gyarapíthatták ipari környezetben szakmai ismereteiket a tanulók, addig a jövőben a tananyaghoz sokkal szorosabban kell kötődni, tájékoztatott a paksi Energetikai Szakközép- iskola és Kollégium igazgatója. Szabó Béla azt mondta, az iskolákra ez komoly terhet ró, minden bizonnyal vannak olyan intézmények, ahol a technikai és ■ Az ESZI partnereket keres, felvették a kapcsolatot a Paksi Iparos és Vállalkozói Körrel személyi feltételek nem állnak rendelkezésre. Az ESZI-ben jól felszerelt tanműhelyek, laboratóriumok vannak minden szakmacsoportban, mégsem lesz egyszerű megfelelni az elvárásoknak, hiszen a tanév során eloszlottak a gyakorlati órák, most pedig egyszerre kell gondoskodni majd1 minden osztályról. Mivel felmenő rendszerben vezetik be, idén még nem jelent akkora terhet, nem úgy a következőkben. Az ESZI partnereket keres, ezért például felvették a kapcsolatot a Paksi Iparos és Vállalkozói Körrel. Vannak olyan cégek is, amelyek maguk ajánlkoztak, hogy vállalnának ilyen feladatot. Ilyen a szekszárdi székhelyű JAKO Kft. Szabó Béla szerint ez a vállalkozások számára teher, különösen azért, mert nagyon szigorú a tananyag, de előnyös mindkét fél számára. Megismerik egymást a leendő munkaadók és munkavállalók, utóbbiaknak nem kell teljesen „újonc” pályakezdőkkel vesződni, hiszen lesz helyismeretük a diákoknak és megismerik az adott cég munkamódszereit, elvárásait, zökkenőmentesebb lehet a munkakezdés. ■ V. T. Félnek a termelők az aranyszínű sárgaságtól, bár a megyében nincs nyoma A tamási idősek otthonát szépítették társadalmi munka Az OTP tamási és dombóvári fiókjainak dolgozói fogtak össze Együttműködést ajánlott a testületnek az alapítvány tamási Önkéntes munkában szépítették a Tamási és Környéke Szociális Központ udvarát az OTP tamási és dombóvári fiókjának dolgozói. Péter Dániel, a dombóvári fiók vezetője elmondta, hogy Szabadosné Vastag Edina intézményvezető közreműködésével pénteken gyümölcsfákat és virágokat ültettek, majd az ott élő idősekkel együtt költötték el az ebédjüket. A „Határokon átívelő segítség térben-időben” elnevezésű projekt részeként másnap a dal- mandi óvodában és a szakcsi iskolában folytatták volna a munkát, ám a térségre reggel olyan mennyiségű eső zúdult, amely ezt meghiúsította. Az intézmények szépítése azonban ott sem marad el, hiszen e hét szombatján pótolják - ígérte Péter Dániel. A dalmandi óvodába szervezett rendkívüli véradást viszont nem gátolta a csapadék, így azon 24 donor nyújtotta karját. A fiókvezető kiemelte: fontosnak tartják, hogy helyiekkel összefogva tegyenek a környezetükért, bizonyítva a társadalmi szerepvállalás és az önkéntes munka erejét. Az OTP Bank programjain keresztül támogatja az alulról jövő, csoportmunkában kidolgozott kezdeményezéseket, és azokat a tevékenységeket, amelyekhez dolgozóik is csatlakozni tudnak. ■ H. E. Önkéntes munka. Virágot, gyümölcsfát ültettek az otthon udvarán HARC Kibővített kuratóriumi ülést tartott a „Harc jövőjéért” Alapítvány, amelyen részt vett Tóth Gábor alpolgármester és Paksi István önkormányzati képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke. Az ülés legfontosabb napirendi pontja az alapítvány és a községi önkormányzat közötti együttműködés lehetőségeinek megtárgyalása volt. Mint azt Bóni Zoltán, az alapítvány elnöke elmondta, az együttműködés területei lehetnek a szociális szolgáltatás, kulturális rendezvények, köznevelés, nyári szünetben a felújítás alatt a napközi otthonos szolgáltatáshoz hely biztosítása. Kiemelt pont volt a házi segítségnyújtás. Házi segítségnyújtás már két éve nem működik a településen, ezt a helyzetet szeretné az alapítvány orvosolni mégpedig úgy, hogy vállalja a megszokott színvonalú üzemeltetést. Mivel az önkormányzat ötéves kötelezettsége május 15-ével lejárt, minden gond nélkül átadhatja a szolgálat üzemeltetését. Ehhez azonban szükség lenne arra, hogy a falubuszt az alapítvány használhassa a feladat elvégzésére. Az alpolgármester ígéretet tett arra, hogy az alapítvány együttműködési felajánlását a testületi elé viszik az önkormányzat ülésén. ■ V.M. A i ► f i i