Tolnai Népújság, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-05-11 / 18. szám

2014. MÁJUS 11., VASÁRNAP MEGYEI SPOET - HIRDETÉS 11 Remek gólok a jubileumra labdarúgás Könyves Norbert századik meccsét játszotta az NB I-ben Könyves Norbert (jobbról) úgy véli, hogy csapata végre kijött a gödörből, így nyugodtan várhatja a bajnoki hajrát Könyves Norbert, az MVM- Paks támadója Diósgyőrben, és az előző fordulóban, a Kecskeméti TE-Phoenix Mecano ellen is góllal vette ki a részét a sikerből. Balázs László- Milyen volt századik alkalom­mal játszani az NB l-ben?- Természetesen nagyon örü­lök annak, hogy sikerült idáig eljutnom. De bízom benne, hogy lesz még okom ünnepelni- nyilatkozta a paksi klub hiva­talos weboldalának Könyves.- Jó lenne kétszáz, vagy akár háromszáz meccset is játszani.- Emlékszel még az elsőre?- Természetesen. Az MTK-val az Újpest ellen nyertünk 3-2- re. Jól játszottam, és mivel az volt az első meccsem első osz­tályú futballistaként, soha nem fogom elfelejteni.- Legutóbb a századikon a Deb­recen ellen, illetve a százegye­diken Diósgyőrben milyen volt a teljesítményed?- A DVSC ellen stabil védeke­zésre törekedtünk, ezért nem tudtunk annyira előre menni, mint kellett volna (0-0). Diós­győrben viszont a kontráink remekül sikerültek, úgy gon­dolom, mindenki nagyon jól játszott. Azt hiszem, az én játé­komra sem lehetett különösebb panasz.- Győzni mentetek Diósgyőrbe, ami sikerült (4-0). Ennek ellené­re, ha valaki azt mondta volna a meccs előtt, hogy a 38. perc­ben 3-0-ra vezettek, akkor mit mondtál volna neki?- Nem is tudom... Abban biz­tos voltam, hogy fogunk gólt szerezni, de ilyen győzelemre nem számítottam. Stabil volt a védekezésünk, ami megnyug­tató volt, így más feladatunk már nem volt, csak gólt, gólokat lőni.- A paksi csapat az utolsó négy meccsén nyolc pontot szerzett. A DVTK és a Kecskemét elleni győ­zelem (2-0) elég lehet a benn­maradáshoz?- Úgy gondolom, nagy lépést tettünk a bennmaradásért ví­vott harcban. Szerintem a di­ósgyőri sikerünk adhat akkora lökést a hajrára, ami kitart a végéig.- Szombathelyen is megtartjátok a jó formátokat?- A Haladás nagyon jó csa­pat, ráadásul a harmadik he­lyért harcol. De ha továbbra is ezt a játékot tudjuk nyújtani, amit mostanában, akkor elhoz­hatjuk a három pontot. OG 380 02 G7 TESCO Találka tér ^IIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIINIIimilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIU. | TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT HIRDET | a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási tevékenység elvégzésére, | 2014. június 1. napjától 2016. május 31. napjáig terjedő időszakra I A pályázati felhívás teljes szövege megtalálható Tolna város honlapján, valamint átvehető a Tolnai Polgármesteri Hivatal titkárságán. A pályázat benyújtásának határideje 2014. május 21. (péntek) 10.00 óra Álláshirdetés - targoncavezető A DKC Ungheria Kft tolnai telephelyére keres Tolna és vonzáskörzetéből anyagmozgató munkához targoncavezető gyakorlattal rendelkező munkatársat. Feltétel: targoncavezetői bizonyítvány és gépkezelői jogosítvány megléte. Jelentkezés: Önéletrajzzal a klara.kovacs@dkcungheria.com email címre, vagy levélben és személyesen _______a 7130 Tolna, Belterület 970/110 címen._______ A csapadékos időjárás kedvező a szőlőbetegségek számára is. Gombabetegségek, rovarkártevők elleni készítmények nagy választékával, kedvező árakkal és szaktanácsadással várjuk raktáráruházunkban! Raktár nyitva tartása: hétfő- péntek 8-12 óra. Bankkártyával is fizethet. Elérhetőségünk: Agrokern Kft. raktára, 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 120. (volt Volán buszbontó, 2. kapu), Telefon: 30/943 4797 NAPI MENÜ Zrínyi Sörkert Étterem ajánlata Szekszárd, Zrínyi u. 1. Telefon: 74/511-606 Menü: Gyümölcsleves, rántott sajt, hasábbur­gonya, tartár Menü ára: 930 Ft/fő Hétfőtöl-Péntekig menükiszállítást vállalunk, a rendelést 10 óráig lehet leadni! 06-20/569-2524---------------------------------------------------------------------- -54345* teol.Tiu TÜDŐGYÓGYÁSZ MAGÁNRENDELÉS Dr SZILÁGYI ÉVA tüdőgyógyász főorvos Szekszárd,Ybl M. u. 3. Paks. Táncsics M. u. 13. Rendelési idő: ^f8rtak Cj> '5 órától Bejelentkezes: 36-20/914-8282 06-75/830-715 • 06-74/501-080 Allergia, asztma. COPD. tüdőbetegségek, dohányosok CO- szint merese. kivizsgálás es terápia_______________a Vasárnapi Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő-kiadóvezető: PÓRÉ LÁSZLÓ Felelős szerkesztő: NIMMERFROH FERENC Szerkesztők: FINTA VIKTOR, MÁCZ KATALIN A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-500 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: PÓRÉ LÁSZLÓ Készült az AS-Nyomda Kft. Szilády Üzemében. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztősé­gi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kéz­besítését az Axel Springer-Ma­gyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: BERECZKI PÉTER Telefon: 06-40/510-510 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az Unicredit Bank 10918001- 00000062-61830088 pénzfor­galmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 660 Ft. Hirdetésvezető: NAGY GYÖNGYI Telefon: 72/505-060. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenye­ken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypá­lyázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, inter­neten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzá­járulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhív­juk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhaszná­lásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek, fotók tetején megjelenő promóció felirat fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. adval be eh QSCH A svájci székhelyű Advaltech Holding magyarországi leányvállalata, az autóipari alkatrészgyártással foglalkozó QSCH Kft ( www.advaltech.com ) keresi leendő munkatársát a következő munkakörre: Szerszámkarbantartó (fröccsöntő üzem) Ebben a munkakörben az Ön feladatai: • A folyamatos és hibamentes termelés elősegítése; • A fröccsöntő szerszámok megelőző és tervezett karbantartásának elvégzése; • A gyártásból visszakerült szerszámok tisztítása, karbantartása, műszaki állapotának felügyelete; a sérült szerszámok javítása; • Szerszámpróbák; • Új szerszámok gyártásba való beüzemelése. Elvárásaink Önnel szemben: • Műszaki vagy elektromos végzettség (ideális esetben szerszámkészítő) • Műszaki rajz olvasási ismerete • Automatizálási ismeretek, elektromos, pneumatikus vezérlések ismerete • Több éves szakmában szerzett releváns gyakorlat • Precíz, önálló munkavégzés • Többműszakos munkarend vállalása • Alapszintű számítógépes ismeretek • Német nyelv alapszintű ismerete előny Amit kínálunk: • Multinacionális környezet • Útiköltség támogatás • Cafeteria Várjuk fényképes, magyar nyelvű, MS Word formátumú önéletrajzát az emoeke.csibi@advaltech.com e-mail címre. advaltech QSCH A svájci székhelyű Advaltech Holding magyarországi leányvállalata, az autóipari alkatrészgyártással foglalkozó QSCH Kft ( www.advaltech.com ) keresi leendő munkatársát a következő munkakörre: Műszakvezető (2. csarnok) Ebben a munkakörben az Ön feladatai: • A műszak munkájának folyamatos figyelemmel kísérése; • Műszakváltáskor a rábízott személyi állomány munkájának megkezdésének elősegítése, a folyamatos, zökkenőmentes munkához az információk átadása-átvétele, és az érintett területek (váltótárs, felettes) tájékoztatása az aktuális helyzetről, a folyamatban lévő munkákról; • A műszak munkájának optimális szervezése, ennek érdekében más termelő egységekkel, raktárral való együttműködés; • A dokumentációk előírás szerint kezelése és frissítése; • A rábízott termelőeszközök előírásszerű üzemeltetése, a célgépek és kiszolgáló berendezéseinek indítása, alapbeállításainak elvégzése, leállítása a kiadott utasítások alapján; • Hiba és probléma esetén azonnali intézkedés a megfelelő kapcsolattartó bevonásával; • Belső anyagmozgatási feladatok ellátása, az előírt képesítések és vizsgák birtokában; •A termelési anyagáramlás folyamatosságának biztosítása; • Az egyéni munkavégzés előírások szerinti folyamatának ellenőrzése, és hiányosság esetén javaslattétel oktatásra és részvétel a lebonyolításban; Elvárásaink önnel szemben: • Legalább középfokú végzettség; • MS Office (Word, Excel) felhasználói szinten való ismerete; • Jó kommunikációs készség; • Határozottság és döntéskészség; • A feladatok iránti nagyfokú elkötelezettség. Amit kínálunk: • Multinacionális környezet • Bejárás estén bérlettérítés • Cafeteria Várjuk fényképes, magyar nyelvű, MS Word formátumú-------nnélatraizát az mnnkfi rsihiriTlaHvaltanh mm p-mail rímre___ i FiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiI

Next

/
Thumbnails
Contents