Tolnai Népújság, 2014. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

2014-04-26 / 97. szám

2014. ÁPRILIS 26., SZOMBAT 5 KÖRKÉP Sok munka van a siker mögött tehetség Közgazdász szeretne lenni a versenyeken kiválóan szereplő szekszárdi diák Drága volt a vállalkozónak a hat gombóc fagylalt Márton Balázs, a szekszárdi Garay-gimnázium érettségi előtt álló tanulója tehetsé­ges és sikeres ember. Kiváló eredményeinek köszönhe­tően kortársainál jóval több­ször szerepel az újságokban, a tévében. Gyuricza Mihály Balázs azt mondja, az egyik én­je a tanulás, a sok verseny. A má­sik meg az, amit magánéletnek hív. Szerinte, ha valaki csak a versenyekre koncentrál, akkor fennáll a veszélye annak, hogy sznobbá, mások előtt unszimpa- tikussá válik, ha a másik irány­ban tér el, akkor meg nem lesz sikeres. - Nagyon fontos, hogy megtaláljuk az egyébként elég keskeny helyes ösvényt. Azt hi­szem, ez nekem sikerült. Nem ló­gok ki a többi barát, haver, isko­latárs közül. A tanulmányi ver­senyekről, eredményekről kevés szó esik közöttünk, ezek nem befolyásolják a barátságot. Nem zárkózom be, együtt megyünk szórakozni hétvégén, nekem is van barátnőm, mint a többiek­nek. Úgy gondolom, sok örömet szereznek a tanulmányi sikerek, de annyit azért nem érnek meg, hogy az ember élete legszebb idő­szakát csak erre fordítsa, renge­teg szép élményt kihagyjon - osztja meg velünk gondolatait. Hogyan tett szert a megszer­zett tudásra, rengeteg ismeret­re? - tettük fel neki a kérdést. Szerinte abban rejlik a titok, hogy időben és jól kell lerakni az alapokat. Ha így történik, ak­kor később úgyszólván elég az ismétlés. A versenyeken pedig nagyon sokat számít az, hogy az ember hogyan adja elő, amit tud. Rengeteget szerepelt, töb­bek között Zombán, a templom­ban is. Harmadikos kora óta fel­olvas a misén. Római katolikus, hisz Istenben. Szereti a sekres­tye hangulatát, szeret ott lenni a kis segítő csapatban. Azt hi­szi, valamilyen formában min­denkinek van Istene. Azt mondja, sok minden rára­gadt már a zombai általános is­kolában, ahol többek között Tu­sa Brigitta is tanította, aztán pe­dig a gimnáziumi osztályokban, így az érettségihez közeledve persze elsősorban már az érett­ségi tantárgyak foglalkoztatják. Nem minden napja telik tanu­lással, inkább a dolgozatok előtt kapcsol rá, bár ez a módszer né­ha kicsit kellemetlen. - Hál' Is­tennek jó a memóriám, ez kell is, mert a versenyek miatt néha ke­vesebb idő jut a hétköznapi tan­tárgyakra. Most éppen nyelv­vizsgaláz van. Hiába tanulok németet óvodás koromtól, hiá­ba van latin és angol középfokú nyelvvizsgám, az ilyen megmé­rettetés nem könnyű. A kérdésre, hogy kik azok a tanárok, akiktől a legtöbbet kapta, azt válaszol­ja, a gimiben szakmailag min­denképpen dr. Gesztesi Enikő­től, Kiss Hedvig tanárnőtől, Wer­ner Istvántól, Nagy Lászlótól, Bá­ló Mariannától. Báló tanárnő az iskola drámapedagógusa, a szín­játszó körben négy éve tevékeny­kednek együtt. Megemlíti Mozs- gai Petra, valamint Páli Éva ta­nárnőket. Azt mondja, a Garay- ban az órákon nincs nyűglődés, fegyelmezési probléma, ott a ta­nár is ki tud teljesedni, s ezáltal ők, diákok is. A felvetésre, hogy van élet az iskolán, a versenyeken kívül is, elmosolyodik. - Első helyen mindenképpen a barátnőm­mel töltött időt kell említenem, egyébként most leszünk há­rom hónaposak. Emellett Kung Fu-zom, gitározom, szívesen vagyok együtt a barátaimmal. A testedzést a fegyenc edzés elnevezésű módszerrel űzi. Fel­világosít róla, hogy a rendszer kitalálója és leírója rengete­get ült olyan amerikai börtön­ben, ahol nem voltak eszkö­zök, viszont fontos volt az erő, a jó erőnlét. Ez olcsó módszer, a fekvőtámasz, a húzódzkodás, a guggolás, a híd ingyen van. Sokáig azon gondolkodott, hogy színész lesz, de oda nem könnyű bejutni, és egyébként is elég nehéz élet lehet az övék. Márton Balázs, a szekszárdi Garay-gimnázium végzős diákja A legújabb győzelmet Kecskemétről hozta el Balázs 11. évfolyamos volt, ami­kor két OKTV-versenyen is in­dult: latinból és történelemből. Mindkettőn eljutotta döntőig, ahol történelemből 18., latinból pedig 23. helyezett lett. Ezzel a két eredményével 75 pluszpon­tot szerzett magának a felvételi­re, és nagy dicsőséget az iskolá­nak. Ezek nagyon nehéz, több fordulós versenyek, ráadásul a kettő egyszerre, igen szép telje­sítmény, és nagyon ritka. A12. évfolyamon már elsősorban a felvételi tárgyaira figyelt, inkább a történelem felé orientálódott, ugyanis közgazdász szeretne lenni. Részben ezért is indulta tavalyi OKTV-s pályamunkájá­val, azt kibővítve, átalakítva a Kutató Diákok Országos Moz­galma által meghirdetett verse­nyen a Humán- és Társadalom- tudományi szekcióban. Az or­szágos versenyen, Kecskeméten tartották a döntőt, március vé­gén Balázs első lett. A munka címe: Garibaldi a népköltészet­ben és a szépirodalomban. Ez is plusz 20 pontot hozott neki. Végül is a Corvinusra jelentke­zett, közgazdász szeretne lenni, de azért megemlíti, hogy tudja, még előtte van az érettségi. A szülei örülnek a sikernek, de mint Balázs mondja, nem na­gyon mutatják, nem esnek has­ra. Természetesen mindenben támogatnak. Jogsi? Van. Kocsi? Az a szülő­ké, de demokratikusan megosz­toznak rajta. Egyébként amióta gyakrabban kapja meg az autót, erősen csökkent a görbe esték száma, hiszen többnyire ő ve­zet, akkor meg nem lehet köny- nyelműsködni. A történelmet és a latint nagyon szereti A pedagógus fizetsége a tanítványok szeretete Drt. gesztesi Enikő, a gimnázi­um történelem, latin, ógörög sza­kos tanára Balázs legfőbb segítő­je. Négy éve tanár és diák együtt kovácsolja a sikereket. A tanárnő­től megtudjuk, az első gimnáziu­mi évtől kezdve megmutatkozott Balázs tehetsége és már akkor országos eredményeket értek el. Kilencedikben megnyerte történe­lemből a Savaria országos törté­nelem versenyt, 10. évfolyamos­ként a II. Rákóczi Ferenc Gimná­zium által kiírt országos latin ver­senyen lett első. A történelmet és a latint nagyon szereti, de ma­gyarnyelvből is versenyzett ebben a tanévben, az Édes Anyanyel­vűnk Országos Nyelvhasználati Versenyen első helyezett lett. Ami­re ráállítják, abban igyekszik ma­ximálisan teljesíteni. jól tudtunk vele együtt dolgoz­ni, szabad idejét is jól beosztva versenyez, éli az életét - mondta a felkészítő tanárnő, dr. Gesztesi Enikő. Sok munka van a siker mögött, hétvégeken, ünnepna­pokon, szünetekben, nyáron. A kérdésre, hogy anyagilag hono­rálják-e a tanárnő tevékenysé­gét, azt a választ kapjuk, hogy ez inkább szakmailag nagy kihí­vás... A fizetség a gyerekek sze­retete, és azért utoléri egy-egy kitüntetés is. Tavaly is nagyon jól esett neki, amikor a megye észrevette a történelemtanítás terén végzett munkáját, és ő kapta meg elsőként az akkor alapított Létay Menyhért-díjat. A latin nyelv oktatásában végzett tevékenységéért kétszer is orszá­gos kitüntetésben részesült. Egy meleg áprilisi napon a NAV Tolna megyei munkatársai be­tértek egy szekszárdi fagyizó- ba, ahol a tavalyi szezonban már egyszer nyugta nélkül szolgál­ták ki a vendégeket. Az újabb próbavásárlás is kellemetlenül végződött, tájékoztatta lapunkat Mózsik Szilvia sajtószóvivő. A revizorok 3-3 gombóc fagy­laltot vásároltak, azonban a ki­szolgáló nem állított ki nyug­tát. Mint kiderült, a pénztárgé­pet csak elvétve használja a vál­lalkozás. Aznap mindössze két vásárlást ütöttek be a gépbe an­nak ellenére, hogy az ellen­őrök előtt hosszan kígyózó sor­ban álltak a vendégek. A fagyi­zó ráadásul visszaesőnek minő­sül, mivel tavaly nyáron szintén „megfeledkeztek” a nyugtaadás­ról. Most komoly mulasztási bír­ságra számíthat a tulajdonos, és egy időre a vásárlóit is elveszí­ti, mivel az üzletet az ismételt mulasztás miatt a NAV 12 napra bezáratja. ■ M. 1. Vádemelési javaslat falopás miatt MiszLA Vádemelési javaslat­tal küldte meg a Tamás Rend­őrkapitányság a járási ügyész­ségnek egy falopási ügy irata­it, miután lezárta nyomozást. Egy vállalat munkatársa tett feljelentést, mivel ismeretlen tettes kivágott és ellopott hét köbméter fát a cég miszlai te­rületéről valamikor január 17 és 20 között. Az eljárás során kiderült, hogy a szóban forgó területről a 20 éves B. N. misz­lai lakos vágta ki a fát. A ház­kutatás során a rendőrök le­foglaltak 1,5 köbméter hasított tűzifát. B. N.-t kisebb értékre elkövetett lopás vétség elköve­tésének megalapozott gyanú­ja miatt gyanúsítottként hall­gatták ki a Tamás Rendőrkapi­tányságon. A férfi beismerte tettét, áL lítása szerint azért vágta ki a fákat, mert úgy tudta, a te­rület a családja tulajdonában van, tájékoztatott Molnár Ág­nes, a Tolna Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője. ■ I. I. Fájdalmai ellenére még mindig hisz az emberekben Maci állatkínzás A kutya nyakába három centi mélyen belenőtt a szoros lánc, műteni kell, hogy megmentsék az életét SZEKSZÁRD-MÓRÁGY Szenvedő kutyához mentek ki csütörtökön este a szekszárdi állatmenhely munkatársai Mórágyra. Lakos­sági bejelentés érkezett ugyan­is egy igen rossz állapotban lévő, kikötözött, a láncaiba a mozgás­képtelenségig belegabalyodott kutyáról. Mint azt Fiáth Szilvia, a menhelyet működtető alapítvány elnöke elmondta, a barna színű, közepes termetű kutya nyakába mintegy három centiméter mé­lyen belenőtt a fémlánc. Való­színűleg fiatal korában tehették rá, és azóta nem lazítottak rajta. A seben jól látszanak a rétegek, ahogy a kutya nyaka nőtt a lánc körül. A lánc lógó része alig fél­méteresre csavarodott-gubanco­lódott össze. Szörnyű látvány volt á szenvedő eb, a nyakán lévő seb, a gennyes, rothadó hús szinte el­viselhetetlen bűzt árasztott. A kutya tulajdonosa egy heves, de rövid vita után, tartva az eset­leges következményektől, átad­ta az alapítványnak az állatot. A menhely munkatársainak nagy örömére a Maci névre hallgató kutyus rendkívül együttműkö­dőnek bizonyult. Mint mondják, az állat tökéletesen tisztában volt vele, hogy segíteni jöttek, nem állt ellen, nem kapkodott, enge­delmesen tűrte a - bizonyára nagyon fájdalmas - procedúrát. Azt az örömet és boldogságot pe­dig, amit azután mutatott, hogy a lánc lekerült róla, szinte alig le­Macira szombaton még egy műtét, és hosszú gyógyulási folyamat vár hét leírni. Hihetetlenül hálás volt, hogy megszabadították a szenve­déseitől, a menhelyen, nyüván- való fájdalmai ellenére már bol­dogan ugrándozott, hízelgett és szabályosan mosolygott. Macira szombaton még vár egy életmentő műtét, mert a se­bet kezelni kell, kitisztítani, az elhalt részeket kivágni. Az ala­pítvány mindent megtesz azért, hogy ez a sokat szenvedett, mégis barátságos kutya meg­gyógyuljon. Mivel az állatot kü­lönleges szenvedésnek tették ki, és a tartásmód miatt életveszé­lyes állapotba került, ezért ál­latkínzás bűntette miátt felje­lentést tesznek a rendőrségen. ■ Venter M. Jobban odafigyelnek maci esete mellett megemlíthet­jük Bogi, Lottó és Bendegúz ese­tét is. Bogit, a kis fekete tacskót Szekszárd határában dobták ki az út mellé egy poliészter zsák­ba kötve. Lottót a palánki Sió-hídnál bálázó madzaggal kötözték össze, majd bedobták a vízbe. Bendegúzra, a súlyosan sérült kiskutyára, Tolnán akad­tak rá jóérzésű emberek. Fiáth Szilvia úgy véli, bár több eset jut tudomásra, mint régen, ez nem az állatkínzók számának növe­kedését jelzi, hanem éppen el­lenkezőleg, a jóérzésű embere­két, akik felfigyelnek a szenvedő állatokra, és megmentik őket. •T

Next

/
Thumbnails
Contents