Tolnai Népújság, 2014. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-04-13 / 15. szám

2014. ÁPRILIS 13., VASÁRNAP MEGYEI SPORT A példakép nyomdokaiba lépne labdarúgás Böde Dániel karrierjét szeretné befutni a paksiak tehetséges focistája Ez a papírfonna: a PEAC-Pécs biztosan jutott be a négy közé Steinbach Máté lett az „Év Utánpótlás Játékosa” az MVM Paksnál. A tehetséges támadó középpályás szeret­ne majd az NB I-ben játszani, később pedig külföldön is kipróbálná magát. Balázs László A Lazók Albert Vándordíját a Győri ETO FC elleni élvonal­beli találkozó előtt vehette át Lazók Norberttól és Lazók Pat­riktől, „Béla bá” fiától és uno­kájától.- Mennyire tartod rangosnak az elismerést?- Mikor átvettem a kupát, és láttam rajta a neveket, csak ak­kor tudatosult bennem, hogy milyen komoly rangja van - nyi­latkozta a paksi klub hivatalos weboldalának Steinbach Máté.- Többek között Pokorni Péter, Fiola Attila és ifj. Haraszti Zsolt is megkapta. Az ő nevük nem­csak Pakson, hanem a magyar labdarúgásban jól cseng. Ez egy komoly, rangot adó díj. Köszö­nöm, hogy megkaphattam.- Mit gondolsz, mivel érdemel­ted ki?- Tavaly az U19-es csapattal bajnokok lettünk az NB Il-ben, feljutottunk az NB I-be. Ehhez én hét góllal és több gólpasszal járultam hozzá. Mivel 1995-ös születésű vagyok, az U18-as csapatban is játszottam, ahol szintén hét gólt lőttem. Steinbach Máté (balra) Lazók Norberttól vette át a legjobb paksi utánpótláskorú futballistának járó elismerést- Most az U21-es együttesben szerepelsz. Megállód a helyed közöttük?- Azt gondolom, hogy igen. Je­lenleg nyolc találattal vezetem a házi góllövőlistát, és összesítés­ben is a negyedik helyen állok. Bár fiatalabb vagyok, de úgy ér­zem nem lógok ki a sorból.- Milyen terveid vannak a labda­rúgással kapcsolatban?- Szeretnék NB I-es labda­rúgó lenni. Jó lenne ezt Pakson elérni. Később pedig egy ran­gosabb külföldi bajnokságban is kipróbálnám magam.- Mennyi esélyt látsz erre?- Mindenki előtt ott a le­hetőség - csak rajtam múlik, hogy élek-e vele. Pakson is építenek be fiatalokat, közü­lünk hárman felkerültek a felnőttekhez, velük edzenek. Remélem, ha megfelelek az edzőm elvárásainak, akkor megkapom az esélyt.- Szóba kerültek az edzők. Van olyan, akinek szeretnéd megkö­szönni az elismerést?- Természetesen. De el­sőként a szüleimnek sze­retnék köszönetét monda­ni. Ők mindig, mindenben támogattak, és továbbra is mögöttem állnak. Köszönöm az edzőmnek, Osztermájer Gábornak. Tőle rengeteget tanultam. Abban, hogy idáig eljutottam, neki is óriási sze­repe van. Emellett még a csa­pattársaimnak is szeretnék köszönetét mondani.- Van példaképed?- Igen, Böde Dániel. Paksról jutott fel a csúcsra, az ország egyik legnagyobb klubjában, a Ferencvárosban focizik, ját­szik a válogatottban is. Az ő példája bizonyítja, hogy egy vi­déki kis klubból szép karriert lehet befutni.- Fiatal vagy, elég sok lemondás­sal jár, hogy komolyan veszed a labdarúgást. Megéri?- Valóban sok áldozattal és lemondással jár, ha valaki ilyen szinten sportot. Viszont akinek vannak céljai, és kellő elhatáro­zással és kitartással rendelke­zik, annak megéri. Kevesebb lehetőségem és időm van a ki- kapcsolódásra, szórakozásra, de azért jut rá idő.- Hogy kapcsolódsz ki?- Gyakran nézek meccseket a televízióban. Ha tehetem, ak­kor elmegyek teniszezni vagy asztaliteniszezni. Utóbbit ré­gen versenyszerűen űztem. Van egy kutyám, vele nagyokat szoktunk sétálni Tolnán. Szere­tem a számítógépes játékokat.- Korábban testvéred, Gergő is a paksi klubban védett. Gratulált?- Igen, és további sikereket kívánt nekem. A családom na­gyon büszke rám, ami nagyon jó érzés. Még egyszer köszö­nöm nekik, hogy mindenben támogatnak. női kosárlabda NB I, ne­gyeddöntő, 2. mérkőzés. ATOMERŐMŰ-KSC SZEK- SZÁRD-PEAC-PÉCS 54-81 (17-26, 13-23, 10-19, 14-13). Szekszárd, 200 néző. V: Söj- töry, Radnóti, Kovács N. KSC: Studer Zs. 4, Scsekics, Hajdú 8/6, Singleton 6, ZELE 13. Csere: Studer Á. 6/3, DU- SANICS 6, Theodoreán 3/3, Kotnik 6, Simon A., Tamis 2. Edző: Magyar Gergely. PEAC: REID 16/9, Raksányi 7, Jova- novics 10, NAGY-BUJDOSÓ 8, Bishop 10. Csere: KUBLINA 12/9, Fűrész D. 8, NAGY D. 8, Kaposi 2, Raus, Kis V. Edző: Zseljko Djokics. Az eredmény alakulása: 4. perc: 9-7. 6. p.: 9-14. 12. p.: 17-26. 18. p.: 24-44. 24. p.: 32-57. 28. p.: 36-64. 34. p.: 43-72. 38. p.: 51-81. Magyar Gergely: - Sajnos nem sikerült megismételni azt a játékot, amelyet szerdán idegenben nyújtottunk, ettől függetlenül voltak pozitív dol­gaink. Köszönjük azoknak, akik kijöttek és támogattak bennünket, remélem, szerdán még többen lesznek. Zseljko Djokics: - Büszke vagyok rá, hogy bejutottunk a legjobb négy közé. Ezzel tel­jesítettük célkitűzéseinket. Ez történelmi siker, ennek a csapatnak karaktere, szíve és tudása is van. Ezekre kell építkeznünk a jövőben. A két győzelemig tartó pár­harc végeredménye: 2-0 a PEAC-Pécs javára. ■ R. G. _____Vasárnapi Tolnai Népújság Kiadja a z Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő-kiadóvezető: PÓRÉ LÁSZLÓ Felelős szerkesztő: NIMMERFROH FERENC Szerkesztők: FINTA VIKTOR, MÁCZ KATALIN A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-500 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: PÓRÉ LÁSZLÓ Készült az AS-Nyomda Kft. Szilády Üzemében. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztősé­gi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kéz­besítését az Axel Springer-Ma­gyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: BERECZK1 PÉTER Telefon: 06-40/510-510 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az Unicredit Bank 10918001- 00000062-61830088 pénzfor­galmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 660 Ft. Hirdetésvezető: NAGY GYÖNGYI Telefon: 72/505-060. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenye­ken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypá­lyázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, inter­neten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzá­járulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhív­juk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhaszná­lásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek, fotók tetején megjelenő promóció felirat fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. APRÓHIRDETÉSEK A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. ÁLLAT Malacok eladók. 06/30 271-3630-------------------------------------------------------------- *53943* DKC Ungheria Kft. 1056. Budapest, Váci utca 81. IV.EM A DKC Ungheria Kft. tolnai munkahelyére munkatársat keres az alábbi pozícióba: Bér-és munkaügyi előadó FELADATOK: • bérszámfejtéshez kapcsolódó feladatok ellátása, • bér- és munkaügyi adatszolgáltatások, kimutatások készítése, • munkaviszony létesítésével, megszüntetésével kapcsolatos teljes körű ügyintézés, • munkáltatói és egyéb igazolások kiállítása, • munkaügyi nyilvántartások vezetése, • béren kívüli juttatási rendszer kezelése. ELVÁRÁSOK: • szakirányú végzettség, • minimum 2-3 éves munkaügyi, bérszámfejtői tapasztalat, • munkajogi és tb-jogszabályok naprakész ismerete, értelmezése, • magabiztos Ms Office ismeretek (Word- és Excel-ismeret elengedhetetlen), • pontosság, precizitás, rugalmasság, • önálló munkavégzés, terhelhetőség, • határozottság, kiemelkedő kommunikációs és interperszonális készségek. ELŐNY: • idegennyelv-ismeret (angol, olasz). MUNKAKEZDÉS: azonnal. BÉREZÉS: megegyezés szerint. JELENTKEZÉS: önéletrajzzal: a klara.kovacs@dkcungheria.com e-mail címre vagy levél­ben a 7130 Tolna, Belterület 970/110 címre. MENÜ Zrínyi Sorkert Étterem ajánlata Szekszárd, Zrínyi u. 1. Tele­fon: 74/511-606 Menü: gyü­mölcsleves, rántott szelet, sült almával krokettel MENÜ ÁRA: 900 Ft HétfŐ- től-Péntekig menükiszállí­tást vállalunk, a rendelést 10 óráig lehet leadni! 06- 20/569-252-------------------------------------------------------- *53774* (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további étter­mek jelentkezését az 511-534- es telefonon 8-tól 16 óráig.) teol.hu

Next

/
Thumbnails
Contents