Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-07 / 56. szám
7 2014. MÁRCIUS 7., PÉNTEK BELFÖLD - KÜLFÖLD Kivételes előny a kicsiknek kompenzáció Közel 1200 önkormányzat kap összesen 50 milliárdot- * Az adósságkonszolidációban részt nem vett települések fejlesztési támogatása (millió forint) Település léiekszáma 100 fő alatt j 1,5 100-300 12,95 301-500 16,5 501-1000 |l0 1001-2000 120 2001-3000 ^44 3001-5000 ^^^|ll2 5001-10 000 | 10 000 fő felett | VG-GRAFIKA FORRÁS: MAGYAR KÖZLÖNY Tartósan cél alatti infláció lehet az euróövezetben kamat Az Európai Központi Bank nem változtatott a 0,25 százalékos euróövezeti irányadó kamatszinten, miközben a jegybanki friss inflációs prognózisa szerint 2016-ban sem éri el a központi bank 2 százalékos inflációs célját. A várakozás alapján idén 1 százalékos lesz az infláció, ami jövőre 1,3, azt követően pedig 1,5 százalékra emelkedik. Noha a deflációs kockázatok az EKB szerint nem | láthatóak, egyes elemzők szerint nem lehet teljesen kizárni azt, hogy az árak csökkenni fognak, vagy tartósan a jegybank célja alatt maradnak. Ez utóbbi várható az EKB prognózisa alapján is. A tartósan cél alatti infláció pedig felveti, hogy a nem kellően alkalmazkodó monetáris politika növekedési áldozattal járhat. ■ Az Európai Központi Bank nem tart a deflációtól, ám nem zárja ki Mario Draghi, az EKB elnöke szerint ugyanakkor az inflációs várakozások a 2 százalékos inflációs cél alatt, annak közelében horgonyzottak. A központi bank előrejelzése szerint a GDP növekedése idén 1,2 százalék lehet az euróövezetben, az évtized közepére pedig 1,5 százalékkal gyorsulhat a gazdaság. A prognózis 1,8 százalékos GDP-növekedést vetít előre 2016-ra. Draghi megerősítette, hogy fenntartják a laza monetáris politikát, az euró jegyzése ennek ellenére 1,375-ös szintről 1,38-ra emelkedett a dollárral szemben. Az euró erősödését fokozhatta, hogy az EKB elnöke a tájékoztatón azt mondta, nincs árfolyamcélja a jegybanknak. Draghi nem adott jelzést közelgő kamatvágásra, és arra sem, hogy likviditást nyúltanának a bankszektornak vagy felhagynának a kötvényvásárlások sterilizálásával, így a tőzsdék kissé gyengébb szintekre kerültek. Az euró erősödése vélhetően nem segítheti az inflációs cél elérését, sőt, ha tartóssá válik a folyamat, az komolyabb kockázatokat is eredményezhet. Igaz, ettől úgy tűnik, hogy nem tart az EKB, és az euró erősödésnek csak mérsékelt inflációcsökkentő hatását láthatják. ■ H. J. Postai úton a mai napig kellett eljuttatni mintegy 1200 településnek a kompenzációs kérelmét arra az idei 12,5 milliárd forintra, amit fejlesztési támogatásként adnak az adósságátvállalásból kimaradt önkormányzatoknak. Éber Sándor „Nem lesz olyan település, amely ne jelentkezne az adósságkonszolidációból kimaradt önkormányzatoknak nyújtott J fejlesztési támogatásra” - nyilatkozta lapunknak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. Az 1344 milliárd forintra rúgó adósságátvállalásból nem résztvevő települések március 6-ig, jelentkezhettek elektronikusan a kompenzációra. A kérelmeket a mai napig lehetett beküldeni postai úton a Magyar Államkincstár területileg illetékes igazgatóságaira. A belügyminiszter március 24-ig dönt a támogatásokról. A kompenzáció keretében nyújtott fejlesztési támogatás idei mértéke 12,5 milliárd forint (eredetileg még 10 milliárdot terveztek), négy év alatt pedig összesen 50 milliárd forint lesz. A mintegy 3200 önkormányzatból 1176 település jogosult a kompenzációra, ami így 1,1 millió lakost érint. Egy részük azért nem adósodott el, mert jól gazdálkodott, a kisebb települések azonban méretük miatt még hitelt sem tudtak felvenni. „A kompenzációként adott támogatás elve rendben van, a kormányzat azt vette figyelembe, hogy a bizonyos lélekszámú településeknél általában mekkora hitelállományt váltott ki az állam” - mondta Schmidt Jenő. Visszaosztották az összegeket, így. hét kategóriát állítottak fel, hogy mekkora lélekszámú település, mennyi támogatást kaphat. Például a 100 és 300 Becsületbeli ügy „AZ ADÓSSÁGKONSZOLIDÁCIÓBÓL kimaradt települések kompenzálása becsületbeli ügy volt a kormányzat részéről" - hangoztatta a TÖOSZ elnöke. Arra emlékeztetett, hogy az átvállalással mintegy 300 település szabadult meg mintegy ezermilliárd forinttól, ennek az adósságnak közel ötödét a fővárostól vállaltak át. Igaz sok kistelepülés nem tudott eladósodni, mivel nem volt fedezetük a hitelfelvételre és ezt a feladataik sem igényelték. fő közötti települések idén 2,95 millió forintot kaphatnak, a 501 és 1000 fő közöttiek 10 milliót, míg az 1001 és 200 lélekszám közöttiek 20 milliót. A kompenzációt első körben a 2000 lakosúnál kisebb települések kapják meg, ami 1018 önkormányzattal mintegy 600 ezer embert érint. Ezután kezdik meg az ennél nagyobb ön- kormányzatoknál is a kifizetéseket, és amelyeknek idén nem jut a forrásból, azok jövőre kapják meg a nekik járó összeget. A TÖOSZ is azt kérte a kormányzattól, hogy a forrásokat ne négy évre osszák el, mert akkor a kistelepülések több részletben kapnának kis összegeket. Schmidt az adósságkonszolidációk első körét helyeselte, amikor a mintegy ezer- milliárdos forráselvonás után (amikor határán volt a borulásnak az önkormányzati rendszer) a működésre felvett hiteleket vállalták át. Az utolsó, (456 milliárdos) konszolidációs körrel viszont nem ért egyet, amikor a települések saját erős fejlesztéseire felvett hitelektől is megszabadulhattak, amit nekik kellett volna kigazdálkodniuk. Például, ha egy 301 és 500 fő közötti település a neki járó 6,5 millió forintot több részletben kapja meg, akkor abból kevésbé tud jelentős fejlesztést végezni, mintha egy tételben kapná meg. Feltehetően az idén a 2000 fő felettieknek nem jut majd ebből a támogatásból, de a következő években jobban fel tudnak majd használni 20, 40, vagy akár 114 millió forintot. A támogatást többek között a települések belterületén lévő út, híd vagy járda, valamint víz- rendezési és csapadékelvezetési rendszerek építésére, felújítására, településrendezési terv készítésére, egyes önkormányzati épületek fejlesztésére, energetikai korszerűsítésére kérhetik. Olyan fejlesztésre is igényelhetnek forrást, amely az óvodai nevelést, kulturális tevékenységet, szociális vagy egészség- ügyi feladatellátást szolgálja. A támogatások összevonhatóak, s nem kell azonnal elszámolni. A TÖOSZ elnöke szerint a kiírás alapján a forrásokat köny- nyen felhasználhatják majd az önkormányzatok. „Egy dolgot hiányolok, hogy a település üzemeltetéshez szükséges eszközök vásárlásának lehetősége nincs benne” - mondta Schmidt. Példaként említette, hogy a közmunka program kapcsán akár fűnyírókat is be lehetett volna így szerezni. HÍRSÁV Pert fontolgat az INA a gázüzlet miatt az ina már vizsgálja annak a lehetőségét, hogy panasszal él az EU-s intézményeknél, mivel a horvát kormány az INA-ból kiszervezte a gázüzletágat, és ezzel 250-350 millió kunás veszteséget okoz az olajipari vállalatnak - írta a Novi list. A horvát napilap információi szerint az INA felülvizsgáltatná a kormány- döntés jogosságát, amellyel április elsejétől 2017 márciusáig a horvát áramellátó szolgáltatná a gázt. Az EU előírja a tagországoknak, hogy kötelesek biztosítani a háztartások és az ipar számára a gázellátást. A zágrábi kormány ezért úgy döntött, hogy az INA tulajdonában lévő, veszteséges közszolgáltató helyett három évig a HEP fog szolgáltatni. ■ MTI Gyorsan nő a mobilnetforgalom HETVEN SZÁZALÉKKAL nőtt a globális mobiladat-átviteli forgalom 2013 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 15 százalékkal több adatot forgalmaztak a mobilhálózatokon - derül ki az Ericsson mobilitási jelentéséből. Az időszakban 109 millió új mobilelőfizetést regisztráltak a világban, számuk 6 százalékkal nőtt az előző év ugyanezen időszakához képest és 1,5 százalékkal az előző negyedévi adatokhoz képest. A legtöbb új előfizetést Kínában és Indiában mérték. ■ MTI Másfélszeresére nőtt az autóimport az idén az első két hónapban 13 818 használt autót hoztak be Magyarországra, ami 52 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszakban mért mennyiséget - közölte a Használtautó.hu szakportál. Az import fellendülése annak ellenére következett be, hogy idén januártól változott az illetéktörvény, amelynek értelmében január 1-jétől a külföldön vásárolt használt járművek forgalomba helyezése után is kell már vagyonszerzési illetéket fizetni. ■ MTI Internetbiztonság; Dávid Góliát ellen SÍP Sikerült kiharcolni, hogy továbbfinanszírozzák a programot Javult az EU megítélése Magyarországon Az Európai Unió 2014-2020-as költségvetés-tervezetében eredetileg nem kapott helyett a Safer Internet Program (SÍP) folytatása. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kurátora, Bánki Erik EP-képviselő indítványának köszönhetően azonban a február 26-án elfogadott, a transzeurópai távközlési hálózatokról szóló jelentés garantálja a gyermekek biztonságos internethasználatáért felelős uniós program jövőbeli finanszírozását is. A SÍP program, mely a jövőben az EU országaiban „Better Internet for Kids’ néven folytatódhat, több millió gyereknek biztosítja az EU minden országában a biztonFontos, hogy a gyerekeket ne fenyegessék veszélyek az interneten ságosabb internetezés lehetőségét, a megfelelő oktatással, felvilágosítással, kampányokkal. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) 2013 tavaszán kezdett el tiltakozni a SÍP finanszírozásának megszüntetése ellen. Gyermekmentő Szolgálat kurátora, Bánki Erik, európai parlamenti képviselő, Ed- vi Péternek, a Gyermekmentő Szolgálat elnökének a támogatásával elérte, hogy a program legalább 2020-ig a mostanival azonos szintű uniós támogatásban részesül, azaz az első 18 hónapban 11,9 millió euró áll rendelkezésre a Safer Internet központok működtetésre, oktatásra és megelőzésre. ■ VG eurobarometer Javult az Európai Unió megítélése az elmúlt időszakhoz képest Magyarországon, a magyar közvélemény az uniós átlagnál jóval inkább bízik mind az uniós intézményekben - derült ki az Euro- barométer Magyarországra vonatkozó legfrissebb nemzeti jelentéséből. A magyar válaszadók az uniós átlaghoz képest valamivel többen gondolkodnak kedvezően az EU egészéről: 35 százalékuk, szemben az EU-átlag 31 százalékával. A polgárok Európa-szerte hasonlóan ítélik meg az EU szerepét: elsősorban a gazdaság élénkítését és az életszínvonal emelését várják. A Európai Unióval, illetve az uniós intézményekkel kapcsolatos állampolgári bizalom vizsgálatából kiderül: a magyar válaszadók valamennyi intézményben jelentős mértékben, akár 15-19 százalékponttal jobban bíznak az uniós átlagnál. Ennek megfelelően alakul magával az Európai Unióval kapcsolatos bizalom is: ez 16 százalékponttal áll az EU-átlag felett. A magyarok 47 százaléka inkább bízik az uniós intézményekben, az uniós átlag 31 százalék. A magyarok 37 százaléka jónak tartja az unió gazdasági helyzetét, szemben a 28 százalékos uniós átlaggal. ■ MTI t » ►