Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-01 / 51. szám

n <*» MOZAIK Nem esne kétségbe, ha lekerülne a képernyőről - árulta el Liptai Claudia. A színésznő úgy vélekedett, bármilyen feladattal megtudna elégedni. „Ha holnaptól szőnyegeket szövök, akkor azt fogom mondani, hogy mindig szőnyegeket akartam szőni, csak eddig még nem jöttem rá” - mondta a TV2 interjújában. / Women of the Year Rápörögtek a magyar ételekre Emberszámba vett robotok új világ, de nem valami szép. És egyáltalán nem távoli. 2040 táján játszódik az Em­beri tényező' története, egy technikával és bűnnel nagy­jából ugyanannyira átszőtt jövőben. Ahol a robot már megszólalásig hasonlít az emberre, így például a végle­tekig leterhelt rendőrök mun­káját is androidok segítik. EGY ILYEN NYOMOZÓPÁROS áll a középpontban, de a „fehér zsaru - fekete zsaru” klisé nem az egyetlen, jó néhá­nyat magába foglal a sorozat a rasszista sztereotípiáktól a démonaival küzdő renegát rendőrön át a szétszakadó társadalomig. Ami kiváló felvetés, hiszen az utóbbi években mintha a sorozatok feladata lenne, ami régebben a filmeké volt: elgondolkod­tatni magunkról és a vilá­gunkról. MERT NE LEGYENEK illúzióink, ez a jövő a mostani jelenről szól, illetve arról, hogy mit kezdünk a rohamosan fejlő­dő technikával. Ugyanis a főszereplő robot hibás, egy olyan széria utolsó példá­nya, amit évekkel korábban készítettek, de selejteztek, mert túl emberire sikeredett. Szóval itt a nézőnek a magas labda: mi lesz, ha végre meg­csináljuk a gondolkodó, sőt érző gépeket? Mit kezdünk az androidok leikével, ami­kor még a sajátunkat sem tudjuk felnőttként kezelni? mindez szórakoztató és lát­ványos nyomozási sztorikba csomagolva teszi elsőrendű néznivalóvá a sorozatot. ■ N. L EMBERI TÉNYEZŐ, VIASAT3, CSÜTÖRTÖK ESTÉNKÉNT Nyomoz a furcsa zsarupáros Frissíthető a KRESZ-tudás tanfolyam A kezdőket és a gyakorlott vezetőket is várják Színházban folytatódik a szavak forradalma A két évvel ezelőtti első Pilva- ker sikerét igyekszik felülmúlni a Szavak Forradalma mottóval egy március 15-i rendezvény. A szabadságharchoz fűződő ver­seket úgy igyekeznek közelebb vinni a fiatalokhoz, hogy a kor legismertebb költeményeit mo­dern zenei alapokra helyezik. A rendezvényt idén az Er­kel Színházban valósítják meg, ami a dátum előtt tisztelegve 1848 nézőnek ad helyet. Az év legkülönlegesebbnek szánt ’48-as megemlékezésén Ma­gyarország neves színészei és elismert rapperei együtt tisz­telegnek a forradalmi hősök előtt. A 2012-es csapatot - Dipa és Bom (DSP), Saiid (Akkezdet Phiai), Diaz, Wolfie (Punnany Massif), Snow, Sub Bass Mons­ter és Kautzky Armand - idén Szervét Tibor, Kiss Ádám, Se­na (Irie Maffia), Földes Eszter, Trecskó Zsófi és a Random Trip zenészei egészítik ki. A produk­ciót Szente Vajk színész-rende­ző állítja színpadra. A repertoár idén többek közt három új dallal is bővül: a Füst­bement terv, A walesi bárdok és a Nemzeti dal „remake-jei” a Petőfi Rádión is hallhatók. ■ Országos képzési lehetőség igyekszik javítani a közleke­dési szabályok ismeretén. Nógrádi László HIRDETÉS A statisztikákból látszik, hogy az évek során a sofőrök ál­tal megszerzett KRESZ-tudás megkopik, sőt a vezetők egyre hajlamosabbak a szabályokat nagyvonalúan kezelni, ami nö­velheti a balesetek számát. Ez ellen igyekeznek tenni a már gyakorlott vezetők számára kifejlesztett kreszfelfrissito. hu weboldallal. A honlap se­gítségével a forgalom rutinos résztvevői - akik gyalogosan, kerékpárral, motorral, autóval vagy egyéb járművel közleked­nek - tesztelhetik, felfrissíthe­tik és naprakésszé tehetik az évek alatt esetleg megkopott ismereteiket, hiszen a vezetési tapasztalat mellett az aktuális és folyamatosan frissülő sza­bályok ismeretére ugyanúgy szükség van a biztonságos és balesetmentes közlekedéshez. Az akció azoknak is jól jöhet, akik jogosítványt kívánnak szerezni, mert az internetes Keleti Andrea és Janicsák Veca az elméleti teszt mellett gyakorlatban is próbára tette vezetési felkészültségét képzés teljesítésével a vizsgá­hoz szükséges KRESZ-tanfo- lyamot díjmentesen végezhetik el. A lehetőséget regisztráció ellenében biztosítják ez év vé­géig, de a férőhelyek száma korlátozott, legfeljebb 50 ezren vehetik igénybe. A Nemzeti Közlekedési Ha­tóság és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium programjának tudáspróbáját a közelmúltban Janicsák Veca énekes, Keleti Andrea táncművész és Miche- lisz Norbert autóversenyző is teljesítette. Mind hasznosnak találták a kezdeményezést, és miután egy rutinpályán be­mutatták az autó kezelésében való jártasságukat, a tesztet is kitöltötték. A vezetéssel persze mind boldogultak, de a számí­tógép előtt már kiderült, hogy még a legrutinosabbaknak is szükségük lehet a tudásuk próbára tételére. A legjobb tel­jesítményt Michelisz nyújtotta, aki amellett, hogy 97%-os ered­ményt ért el a KRESZ-teszten, nehezítve is hibátlanul oldotta meg a gyakorlati feladatot: hát­rafelé menetben ment végig a szlalompályán. POÉNPERCEK Az öreg székely utast vesz föl a lovas kocsijára. Ahogy mennek a kanyargós hegyi úton, egy kivételesen éles kanyar tűnik fel előttük, de a székely nem fékez, sőt oda­csap a lovak közé.- Fékezzen, bátyám, mert ki­sodródunk! - kiált az utas.- Ugyan, negyven éve ezen az úton járok, eddig mindig sikerült bevennem ezt a ka­nyart - nyugtatja az öreg. Nem is lassítanak, és le is tudják a kanyart. Nemsokára egy újabb éles kanyar jön az úton. Az utas megint ijede- zik, meg is szólal:- Fékezzünk, bátyám, mert érzem, hogy itt halunk meg!- Semmi gond, negyven éve ezen az úton járok, eddig mindig sikerült bevennem ezt a kanyart! Nem is lassítanak, de be­veszik ezt a kanyart is. Ez­után egy harmadik kanyar is föltűnik, de az utas már nem szól semmit. Gondolja, biztos tudja az öreg székely a dolgát. A kanyarnál a kocsi kisodródik, felborul és dara­bokra törik. A kocsi roncsai közül végül kikászálódik az öreg székely, és így szól:- Negyven éve ezen az úton járok, de ezt a kanyart még sose sikerült bevennem! TV-JEGYZET lista Kicsi országa imádott finomságait kürtöli világgá Az internet egyik sztárja lett a napokban a magyar ételek 33- as listája, amit a Buzzfeed nevű oldal tett közzé. Az érdekessé­geket gyűjtő közösségi portá­lon közölt válogatás azokat az ételeket mutatja be, amelyeket a szerző szerint a világon min­denkinek meg kellene ismernie. A széles válogatásba a halászlé­től a gulyáson át a hortobágyi palacsintáig rengeteg finomság bekerült, leves, előétel, főétel és desszert is bőséggel akad. A listát százezrek látták, és rengetegen meg is osztották. Rengeteg pozitív kritikát is ka­pott, bár azonnal vitát is indí­tott, például arról, hogy meny­nyire magyarok a más nemze­tek konyháiban is megtalálható ételek, mint a töltött káposzta vagy a rétes. Mások azt kifo­gásolták, hogy a töltött papri­ka és más receptek is hibásan szerepelnek, néhány fotó pedig inkább egy érdeklődő elriasztá­■ „Az országunk kicsi, de az ételeink szenvedélye­sek” - ez a lista mottója sára alkalmas, mint felcsigázá- sára. A legtöbben azonban ün­nepelték az összeállítást, amely valóban átfogó képet ad (bár sok mindent ki is hagy) a ma­gyar konyháról. Az angol nyelvű lista zajos fogadtatása nyomán a Világevő blog kiderítette, ki készítette az összeállítást. Sokaknak fel­tűnt ugyanis, hogy bár kiváló angolsággal fogalmazták meg, a magyar nevek pontosan sze­repelnek, még a külföldieket gyakran megizzasztó ékezetek is hibátlanok. Kiderült, hogy a listát egy Amerikában élő magyar-nigé­riai lány készítette a magyar konyha iránti rajongástól vezé­relve. A Debrecenben született Anita Badejo kiskora óta New Yorkban él, de minden nyarat itthon töltött, úgyhogy állítja: magyar nagymamája kosztján nőtt fel. A listát egyszerre szán­ta a magyaroknak és az ameri­kaiaknak. ■ Szerinted 0 Szavazz és nyerj! kik 2014 ikonjai? Döntsd el Te, hogy kik A legjobb divattervező? legyenek 2014 ikonjai! A e9J°^ m°dell? Klikkfrii A le9Jobb színésznő? . J A legjobb énekesnő? a glamouronline.hu A le^obb b|oggerina? weboldalra es nyerj glamúros ajándékokat! Különdíj: a legsármosabb férfinak Az esemény főtámoqatóia: AVON Nyerj VIP belépőt a Women of the Year gálára! Részletek a GLAMOUR magazinban vagy a www.glamouronline.hu oldalon!

Next

/
Thumbnails
Contents