Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-03-30 / 13. szám

PANORAMA 3 2014. MÁRCIUS 30., VASÁRNAP HÍRSÁV Díjat neveztek el L'Wren Scottról l'wren SCOTT divatterve­zőről, Mick Jagger néhai barátnőjéről elnevezett dí­jat alapítottak a feltörekvő divattervezők munkájának elismerésére. A The Art of Elysium nevű jótékonysági szervezet hozta létre az elis­merést, amely a művészetek révén próbál segíteni a sú­lyos egészségi problémákkal élő gyerekeken. Scott már­cius 17-én lett vélhetően ön­gyilkos manhattani lakásán. A divattervező egész vagyo­nát barátjára, Mick Jaggerre, a The Rolling Stones front­emberére hagyta. ■ Pillanatok alatt elkeltek a jegyek kevesebb mint tizenöt perc alatt elkapkodták a jegyeket Kate Bush angol énekesnő londoni fellépéseire. Az au­gusztus 26-án kezdődő és október 1-jén záruló, Before the Dawn (Mielőtt megvir­rad) című koncertsorozatra péntek reggel kezdték árusí­tani a jegyeket. A huszonkét fellépésből álló londoni soro­zat Bush első koncertsoroza­ta 1979 óta. ■ Hamburgerek a sztáresküvőn? EGY GYORSÉTTEREMLÁNC szál­líthatja az ételeket Kanye West és Kim Kardashian esküvőjére. A Burger King legalábbis erre tett ajánla­tot, miután egy lap arról _ írt: a féíjjelölt rapsztár tíz éttermük franchise-jogait is megvásárolta. A társaság jelezte: erről nem tudnak, de hajlandóak ételt küldeni a lakodalomba. ■ A sztárpár házasságra készül Nincs válasz a rejtélyre MH370 Akár baleset is történhetett a malajziai utasszállítóval Az ausztrál légierő gépei pásztázzák az Indiai-óceánt, hogy a március elején eltűnt utasszállító nyomára bukkanjanak Bő egy hét maradt arra, hogy kiderüljön, mi is történhetett a március elején eltűnt ma­lajziai utasszállítóval. A ha­tóságok továbbra is sötétben tapogatóznak, nagyjából azt tudni, hogy a Boeing 777-es az Indiai-óceánon lezuhant. AS-összeállítás Nincs olyan nap, hogy ne ér­keznének hírek arról, újabb gyanús tárgyakat találnak mű­holdak az Indiai-óceánon, ame­lyek esetleg az eltűnt malajziai utasszállítóhoz tartoznának. A Malaysia Airlines MH370-es Boeingjének, 239 emberrel a fe­délzetén március 8-án veszett nyoma. A hét elején ugyan a malajziai miniszterelnök ar­ról tett bejelentést, hogy a gép minden bizonnyal lezuhant az Indiai-óceán közepén, és a ka­tasztrófát minden bizonnyal senki nem élte túl, sőt, időköz­ben a kínai biztosítók már el is kezdték a kártérítések kifize­tését, továbbra sem szünetel a kutatás. A keresést a viharos időjárás miatt csütörtökön ugyan felfüg­gesztették, pénteken azonban már azt jelentették be, hogy újabb területre terjesztik ki. Ez több mint ezer kilométerrel északabbra fekszik az előző, az ausztráliai Perthtől nagyjából 2500 kilométerre fekvő tenger­résztől. Az áthelyezést az indo­kolta, hogy a legfrissebb radar­elemzés szerint a gép mégsem repülhetett olyan sokat, mint azt korábban feltételezték. A radaradatokból ugyanis az derül ki, a repülő gyorsabban repülhetett, ami növelte az üzemanyag-fogyasztást, vagy­is csökkenhetett a megtehető táv is. Az új terület nagysága 319 ezer négyzetkilométer, és Perthtől mintegy 1850 kilomé­terrel nyugatra van. Amíg a műholdak és a kato­nai repülők az Indiai-óceánt pásztázzák, az összeesküvés- elmélet-gyártók különféle for­gatókönyvekkel állnak elő az­zal kapcsolatban, miért tért le eredeti menetirányától a gép. A nemzetközi sajtó többnyire azt az elméletet taglalja, hogy a pilóták szándékosan kapcsol­ták ki a navigációs rendszert és állították át a repülő irányí­tórendszerét, egy, a BBC-nek nyilatkozó szakértő nem tartja kizártnak azt sem, hogy bal­eset történt. Nem kizárható pél­dául, hogy egy tűz leszakította a gép egy részét, vagy a rend­szer leállását idézte elő. Sylvia Wrigley pilóta szerint fokozatos nyomáscsökkentés is történhe­tett - ilyen baleset okozta 2005- ben a Helios Airways 522-es járatának katasztrófáját. Az a gép azt követően „szabadult el”, és repült egy hegynek, miután vélhetően elfogyott az oxigén, emiatt a személyzet nem volt képes irányítani. Egy ilyen for­gatókönyvnek némileg ellent­mond, hogy ebben az esetben a robotpilóta veszi át az irányí­tást, vagyis kevéssé valószínű, hogy a gép eltért volna erede­ti útvonalától. Mivel a pilóták bármiféle problémát jelezhet­nek az irányítótoronynak, a baleset csak úgy képzelhető el, hogy valamennyi kommuniká­ciós szerkezet egyszerre szűnt meg működni. Valódi választ csak az ad­hat a kérdésre, ha megkerül az utasszállító fekete doboza. A re­pülési adatokat rögzítő szerke­zet akkumulátora elvileg egy hónapig működik, vagyis a kutatóknak alig több mint egy hete maradt arra, hogy kiderít­sék: mi történt a Malaysia Airli­nes 370-es járatával. Kínai bojkott Malajzia ellen Kínában a vezető utazási iro­dák többsége bejelentette, hogy nem értékesít jegyet a Malaysia Airlines járataira. Néhány ne­ves színész, énekes pedig a ma­lajziai áruk bojkottjára buzdí­tott. Mindez annak a jele, hogy nem csitul a kínaiak dühe, ami­ért úgy érzik, a Malaysia Airli­nes és a maláj hatóságok elhall­gatják előlük az MH370-es já­rat eltűnésének körülményeit. A tiltakozáshoz olyan nagy és közkedvelt cégek csatlakoztak, mintazeLong, azLY.com, a Qu- nar és a Mango. A Ctrip.com- nál, az ország legnagyobb onli­ne utazási irodájánál ugyanak­kor az értékesítési csoport ellen­állásán megbukott a bojkott. Ezért voltak, akik nyilvánosan bírálták is a vállalatot. ezzel egy időben híres hazai színészek, köztük a díjnyertes Csang Ce-ji és Csen Kung mik- roblogjukon ugyancsak kemé­nyen bírálták az eltűnt Boeing 777-essel kapcsolatos kommu­nikációt, és a malajziai termé­kek bojkottjára hívtak fel. A be­jegyzéseket Najib Razak minisz­terelnök bejelentése váltotta ki, amikor közölte, hogy a gép az Indiai-óceánba veszett. JEGYZET Metróláz hiába süt hétágra a nap, mégis mindenki a föld alá özönlik ezen a hét végén a fővárosban (kivéve a földfelszíni menetelőket, illetve tüntetőket). Ugyanis kitört a pesti metróláz: in­gyér van az új 4-es vonal, ki lehet próbálni. Klassz megállók, modern kocsik, szendvics a zsebbe, gyerek a kézbe, indulhat a családi program. ez a felejthetetlen élmény a magyarnak: az óramű pre- cizitású pontosság, a még be nem mocskolt peronok tisztasága, és egyáltalán, az egész vonal új szaga. Az meg fel sem tűnik, hogy voltaképpen ez nem egy nagy kaland, hiszen ez len­ne a dolgok normális, unal­masan megbízható menete. egy kissé nyugatabbról ér­kező turista számára az izgalom a többi, a közleke­dés szempontjából valóban meghatározó metróvona­lunkon keresendő. Például a kettesen, ahol nem ritka eset, hogy napikétszer-há- romszor kell kimenekíteni az utasokat egy műszaki hi­ba miatt. Vagy a hármason, amelyről nemrég maga a főpolgármester nyilatkozta, hogy már régen fel kellett volna újítani, mert „néhány éven belül akár emberéle­tekről lehet szó”. de ezen a szép, választá­sok előtti hét végén tényleg örüljünk annak, ami van: a hetvenes években terve­zett, azóta már rég elavult vonalon megépített 4-es metrónak. Ami ugye har­mincöt év alatt mégis csak elkészült és még ugyaneny- nyi ideig fizethetjük az idő­közben csillagászatira emel­kedett árát. A metrónak, amit az adott át végül, aki egyszer leállíttatta az épí­tését, s aki meg eszetlenül gründolta, azt végül meg se hívták az átadóra. igazi HUNGARIKUM: csava­rosán készült, magyar na­rancsosán haszontalan, de legalább szép és a miénk. Tessenek beszállni, az ajtók záródnak! Jó kedélyű találkozó a Vatikánban Obama A Fehér Háznál termelt gyümölcs magjait is vitt a pápának az elnök Szemetet kell hozni a Mount Everestről? A világbékéről, a szegénység­ről, migrációról és etikai kér­désekről beszélgetett a Vati­kánban Ferenc pápa és Barack Obama amerikai elnök a héten. Az ötvenperces találkozó a va­tikáni protokollban rendkívül hosszúnak számít. „Csodálatos itt lenni és Önnel találkozni” - Barack Obama ezekkel a szavakkal fogott ke­zet a pápával. Újságírók szerint a meghatódott elnök azt mond­ta a pápának, nagy megtisztel­tetés számára, hogy személye­sen találkozhat az egyházfővel, akinek nagy csodálója. Ez volt t az első afroamerikai amerikai J elnök és az első latin-amerikai £ pápa első találkozója. Jó kedélyű és a protokollnál hosszabb volt a látogatás Az Obamát kísérő amerikai újságírók azt hangsúlyozták, hogy inkább az amerikai el­nöknek volt szüksége a pápával való találkozóra. Barack Oba­ma népszerűsége az Egyesült Államokban ugyanis 44 száza­lékra esett vissza, miközben az egy évvel ezelőtt megválasztott Ferenc pápa népszerűsége elér­te a 88 százalékot az amerikai katolikusok között, akiknek támogatását az amerikai kor­mányzat is keresi. Az amerikai elnök nem ér­kezett üres kézzel: egyebek között a Fehér Ház kertjében termesztett gyümölcsök és zöldségek magjait adta át Fe­renc pápának. ■ Himalája Minden hegymászó mellett legyen egy helyi kísérő, amikor megkísérli megmászni a Himalája valamelyik nyolc­ezer méteres csúcsát - a ne­páli hatóságok ezzel a lépéssel igyekeznek rendet tenni a világ legmagasabb hegyein. A javas­lattal - amelyet Nepálon kívül kiterjesztenének Pakisztánra, Indiára és Kínára is - hozzá­járulhatnak a foglalkoztatás erősítéséhez (a külföldi idegen- vezetők is elveszik a munkát a helyiek elől), segít ugyanakkor elkerülni a serpák és a hegy­mászók közötti konfliktusokat is. A sportolók ugyanis gyakor­ta próbálnak segítség nélkül megmászni egy hegyet. A hegymászók azonban nem csak a saját életüket ve­szélyeztetik a világ legmaga­sabb csúcsain, de komoly kárt tesznek a természeti értékek­ben is. Az elmúlt hat évtized­ben becslések szerint csaknem 50 tonna szemét gyűlt össze a csúcsokon. Nem véletlen, hogy március elején a nepáli kormány be­jelentette: mostantól minden olyan hegymászónak, aki a Mount Everestet megmássza, visszatértekor legalább kilenc- kilónyi szemetet kell a csúcsról lehoznia. Cserébe a külföldiek­nek 25 ezer helyett 10 ezer dol­lárt kell fizetni a jövőben a vi­lág legmagasabb hegyén. ■ 4 I I I * *

Next

/
Thumbnails
Contents