Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-29 / 74. szám

2014. MÁRCIUS 29., SZOMBAT SPORT 15 Taroltak a dombóvári fiatalok diáksport Az általános iskolások csapatversenyében a Szent Orsolya végzett az élen Több mint félezer induló­ja volt a mezeifutó diák­olimpiái megyei döntőnek Bonyhádon. Balázs László Ötszázhatvan iskoláskorú fiatal - 1-VI. korcsoport - vett részt a megyei finálén. Remek időjárás és kiválóan előkészített pálya várta az utóbbi évek egyik leg­népesebb mezőnyét. A szervező Tolna Megyei Diáksport Tanács örömmel konstatálta, hogy a „nagy” városi iskolák mellett jó néhány olyan „kis” iskola is el­indította versenyzőit, amelyek első alkalommal versenyeztek a megyei döntőben. A dombó­vári Szent Orsolya Iskolaköz­pont minden általános iskolai korcsoportban - leányoknál és fiúknál is - megnyerte a csapat- versenyt. A Tóth lányok diadala EREDMÉNYEK, LÁNYOK I. KOR­CSOPORT: 1. Esküdt Luca (Ka- posszekcső), 2. Tóth Lenke (Jó­zsef Attila Dombóvár), 3. Szalai Zóra (Szent Orsolya Dombóvár). csapat 1. Szent Orsolya Iskola- központ Dombóvár (Szalay Zó­ra, Nyisztor Luca, Zemán Zóra, Gondos Szonja, Fábián Bella), 2. József Attila Általános Iskola Dombóvár (Tóth Lenke, Sipos Zsanett, Ozorai Zsóka, Hársfal­vi Viktória, Szabotin Réka), 3. Deák Ferenc Általános Iskola Paks (Wolf Enikő, Feczer Kitti, Békési Loretta, Bodajki Zsely- ke, Gangéi Rózsa). ii. korcsoport 1. Tamás Zsó­fia (Szent Orsolya Dombóvár), 2. Miklós Melinda (Dienes Szek­szárdi 3. Nagy Viktória (Szent Orsolya Dombóvár), csapat 1. Szent Orsolya Dombóvár (Ta­más Zsófi, Nagy Viktória, Lehel Kitti, Gyugyi Laura, Boros Zsó­ka), 2. Dienes Valéria Általános Iskola Szekszárd (Miklós Me­linda, Bencze Dóra, Pápai An­na, Posta Flóra, Doszpod Bet­ti), 3. Bonyhádi Általános Isko­la (Pálinkás Petra, Papp Violet­ta, Jenei Jázmin, Dudás Fanni, Bozó Alma). III. KORCSOPORT: 1. Zsók Csen­ge (Dienes Szekszárd), 2. Csiz­madia Kitti (Szent Orsolya Dombóvár), 3. Ács Anna (Babits Szekszárd). csapat 1. Szent Or­Taroltak a dombóvári Szent Orsolya Iskolaközpont diákjai - minden csapatversenyt megnyertek az általános iskolások között Tarr István tanítványai solya Dombóvár (Csizmadia Kitti, Ács Viktória, Kovács Kla­udia, Kovács Ágnes, Vincze La­ra), 2. Illyés Gyula Gimnázium Dombóvár (Kanász Kitti, Kú­ti Míra, Németh Gréta, Fehér­vári Anna, Fehérvári Réka), 3. Bonyhádi Ált. Isk. (Czárth Zsó­fia, János Fanni, Sebestyén Her­mina, Pinczehelyi Kitti, Biszak Daniella). ív. korcsoport 1. Tonács Dó­ra (József Attila Dombóvár), 2. Kocsis Kata (Petőfi Sán­dor Evangélikus Gimnázium Bonyhád), 3. Reizinger Dó­ra (Szent Orsolya Dombóvár). csapat 1. Szent Orsolya Dom­bóvár (Reizinger Dóra, Strijk Johanna, Tamás Nóra, Boros Dorka, Antalffy Zita), 2. Petőfi Bonyhád (Kocsis Kata, Fényes Fruzsina, Pókai Eszter, Schül­ler Anna, Baráth Mira), 3. Jó­zsef Attila Ált. Isk. Dombóvár (Tonács Dóra, Besenyei Ágota, Sipos Zsófia, Szűcs Stefánia, Nagy Rebeka). v. korcsoport 1. Tóth Li­li Anna (Illyés Dombóvár), 2. Pupp Noémi (Vak Bottyán Paks), 3. Kövér Fanni (I. Béla Gimnázium Szekszárd). csa­pat 1. Vak Bottyán Paks (Pupp Noémi, Vidákovics Evelin, Ro- denbücher Adrienn, Makovi- nyi Dorottya, Lénárt Viktória), 2. Illyés Dombóvár (Tóth Lili, Horváth Vivien, Berta Bettina Eszter, Horváth Petra), 3. Petőfi Bonyhád (Müller Johanna, Hor­nok Enikő, Füller Kamilla, Mé­száros Hanna, Sántha Csenge). VI. KORCSOPORT: 1. Tóth Virág (Illyés Dombóvár), 2. Pupp Ré­ka (Vak Bottyán Paks), 3. Sza­bó Vanda Alexa (Illyés Dombó­vár). csapat 1. Illyés Dombóvár (Tóth Virág, Szabó Vanda Ale­xa, Besenyei Emőke, Hajós Esz­ter), 2. Vak Bottyán (Pupp Ré­ka, Till Petra, Tinnyei Petra, Fritz Fanny), 3. Petőfi Bonyhád (Kun-Szabó Pálma, Barát Eni­kő, Völgyi Dóra, Fóti Enikő). Halmai húzta a Garayt FIÚK, I. KORCSOPORT: 1. LÓd- ri Gergő (József Attila Dombó­vár), 2. Bánáti Kevin (Szent Or­solya Dombóvár), 3. Simon Dá­vid (Szent Orsolya Dombóvár). csapat 1. Szent Orsolya Dom­bóvár (Bánáti Kevin, Simon Dávid, Lép Adrián, Gulyás Dó- minik, Govrik Erik), 2. Dienes Szekszárd (Lágler András, Ma­rosi Róbert, Temesi András, Horváth Levente, Krémer Pé­ter), 3. Baka István Általános Is­kola Szekszárd (Bitz Alex, Felki Benjamin, Domokos Dominik, Czingelly Rudolf, Csúcs Péter). ii. korcsoport 1. Strijk Bar­nabás (Szent Orsolya Dombó­vár), 2. Esküdt Mihály (Kaposz- szekcső), 3. Temesi Bálint (Die­nes Szekszárd). csapat 1. Szent Orsolya Dombóvár (Strijk Bar­nabás, Nagy Szilveszter, Hal­mai Dániel, Reizinger Máté, Fábián Bálint), 2. Bonyhádi Ált. Isk. (Fábián Zalán, Illés Barna, Cseledszky Dániel, Lőrincz Dá­niel, Wurst Bálint), 3. Dienes Szekszárd (Temesi Bálint, Pé- celi Tamás, Adorján Áron, Sza­bó Bálint, Bán Benedek). in. korcsoport 1. Tóth Boldi­zsár (Illyés Dombóvár), 2. Vár­teleki Richárd (Szent Orsolya Dombóvár), 3. Teli Balázs (Deák Paks), csapat 1. Szent Orsolya Dombóvár (Várteleki Richárd, Keresztes Zalán, Csattos Máté, Szeifert Márk, Tóth Tamás), 2. Bonyhádi Ált. Isk. (Kaufmann Bence, Fábián Csongor, Szabó Máté, Márton Ferenc, Genzler Tamás), 3. Balogh Antal Kato­likus Általános Iskola és Gim­názium Paks (Prantner Zoltán, Tóth Sándor, Kiss Márk, Spiesz Levente, Braczkó Csongor). * IV. KORCSOPORT: 1. Pap End­re (Várdomb-Alsónána), 2. Sze­merei Levente (Gyakorló Szek­szárd), 3. Spengler Márton (Szent Orsolya Dombóvár), csa­pat 1. Szent Orsolya Dombóvár (Spengler Márton, Tieger End­re, László Ádám, Heisz Domo­kos, Élő Marcell), 2. Balogh An­tal Paks (Pinczés Ákos, Nágl Roland, Rodenbücher Tibor, Bó­ka Tamás), 3. Bezerédj Általá­nos Iskola Paks (Kerti Tamás, Bencze Barna, Orvai Róbert, Pupp Bence). v. korcsoport 1. Matos Dá­vid (Petőfi Bonyhád), 2. Strijk Vince (Illyés Dombóvár), 3. Bánfalvi Ákos (Illyés Dombó­vár). csapat 1. Illyés Dombóvár (Strijk Vince Harald, Bánfalvi Ákos, Hajós Károly, Várkonyi Ádám, Szollár Csanád), 2. Petőfi Bonyhád (Matos Dávid, Fényes Zsombor, Gerencsér Bendegúz, Szintai Kristóf, Török Zsom­bor), 3. Garay Szekszárd (Kor­sós Zoltán, Deák Bálint, Hege­dűs Márk, Czemmel Bence). vi. korcsoport 1. Halmai Ba­lázs (Garay Szekszárd), 2. Hajdú Bence (Petőfi Bonyhád), 3. Pápai János (Garay Szekszárd). csa­pat 1. Garay Szekszárd (Halmai Balázs, Pápai János, Tumpek Pé­ter, Nedók Balázs, Schranz Dá­niel), 2. Petőfi Bonyhád (Hajdú Bence, Matos Péter, Radványi Dániel, Benkő Krisztián, Antus Zsolt), 3.1. Béla Szekszárd (Ha­raszti István, Domokos Bence, Nyisztor Péter, Weinhardt Dá­vid, Kiss Máté). HÍRSÁV Istlstekker Zsolt első lett a Félsziget Kupán kerékpársport Lapunk csü­törtöki számának 15-ös olda­lán az „Aranyesővel indult a tavasz” című írásunkban a IV. Shimano Félsziget Ku­pa országúti mezőnyverse- nyének U17-es korcsoportjá­ban a Szekszárdi Kerékpáros Sport Egyesület bringása, Istlstekker Zsolt a megjelent­tel ellentétben nem ötödik, hanem első helyezett lett a 24,8 kilométeres erőpróbán. A tévedésért az érintettektől elnézést kérünk. ■ B. L. Már több mint két és fél millió jegy kelt el vb A Nemzetközi Labdarú­gó-szövetség (FIFA) eddig 2.56 millió jegyet értékesí­tett a június közepén kez­dődő brazíliai világbajnok­ságra. A FIFA Rio de Janei- ró-i sajtótájékoztatóján kö­zölte, a jövő keddig futó mos­tani értékesítési szakaszban 295 387 belépő már gazdá­ra talált. A júniusban kezdő­dő vb-re összesen 3,3 millió jegyet árul a FIFA, az utol­só vásárlási periódust április 15-én indítják. ■ B. L. A négyes döntő első meccsét játssza a Győr kézilabda Az Európai Kézi­labda-szövetség (EHF) nyil­vánosságra hozta a női Baj­nokok Ligája május eleji, bu­dapesti négyes döntőjének pontos menetrendjét. A Győ­ri Audi ETO KC az elődöntő első meccsén játszik május 3-án 15 órakor a dán Midt- jylland ellen. Utána a ma­cedón Vardar Szkopje és a montenegrói Buducsnoszt Podgorica (17.30) találkozik egymással. A döntőt másnap 17 órakor rendezik. ■ B. L. Görbicz Anitáéké az első meccs Megtépázta az önbizalmukat a kupavereség kosárlabda A tisztességes helytállás a KSC Szekszárd célja vasárnap este a Sopron csarnokában Védekezésben kell javulnia a Veszprémnek három olyan meccs vár az Atomerőmű-KSC Szekszárd női csapatára, amelyeken mielőbb túl kell lenni. Az UNIQA Euro- leasing Sopron, a PEAC-Pécs és a Diósgyőr ellen esélytelen Ma­gyar Gergely együttese, amely ezeken a találkozókon már a rájátszás találkozóira gyakorol­hat, illetve elleshet olyan dol­gokat, amelyeket hasznosíthat a rájátszásban. Vasárnap 20 órakor előbb a hatodik fordu­lóból elhalasztott összecsapá­sát pótolja Sopronban a KSC, jövő szerdán a PEAC-ot fogad­ja, majd szombaton Diósgyőr­ben zárja a középszakaszt. Az nagyon valószínű, hogy a Szek­szárd a hatodik helyen feje­zi be a küzdelmeket, nehezen képzelhető el ugyanis, hogy a KSC mögött álló Zete a PINKK (oda-vissza), illetve a Sopron el­len nyerni tudna, ráadásul nem is elég egy bravúr a zalaiaknak, akik az összes idei meccsüket elbukták a KSC-vel szemben. A szekszárdiak a playoffban előbb a tabella harmadikjával meccseinek, majd a második és a hetedik helyezett meccsé­nek vesztesével (valószínűleg a ZTE) csapnak össze. Ha ezt a ta­lálkozót sikerrel veszik, akkor az 5-6. helyért folytathatják. „Az, hogy a Magyar Kupá­ban kikaptunk az MTK-tól és nem jutottunk be a négy közé, nagyon megviselt mindenkit, ^0^ Maja Scsekics (jobbra) is rendbejött, az ő jó játéka nagyon kell a KSC-nek a játékosokat, bennünket edző­ket, és a vezetőinket is - mond­ta Magyar Gergely, a KSC edző­je. - A Sopron otthonában vér­mes reményeink nem lehet­nek, szeretnénk tisztességesen helytállni. Arra jó lesz a mérkő­zés, hogy azokat a játékszituá­ciókat gyakoroljuk, amelyeket a folytatásban majd hasznosítani tudunk. Jó lenne visszaszerezni valamit a megtépázott önbizal­munkból, mert szerdán a PE­AC-ot fogadjuk, és szeretnénk velük egy jó meccset játszani. Katja Kotnik bokája már rend­ben van, és Maja Scsekics sem panaszkodik arra, hogy fájna a dereka, így teljes csapattal utazhatunk vasárnap. ■ R. G. A férfi kézilabda Bajnokok Li­gájában az MKB-MVM Veszp­rémnek a továbbjutásról ha­tározó mérkőzés következik a hétvégén. A veszprémiek a nyolcaddöntő első, plocki felvo­násán nem játszottak jól, 34- 33-ra kikaptak, és csak ered­ményes hajrájuknak köszön­hetően nem érkeztek haza na­gyobb hátránnyal. A magyar elitcsapat célja a kölni négyes döntőbe kerülés, ehhez azon­ban nemcsak a lengyelek el­leni párharcban (visszavágó:’ szombat, 14 óra), hanem a kö­vetkező körben is jobban kell kézilabdáznia. Az összecsapást a Digisportl csatorna élőben közvetíti. ■ B. L. A * A H ♦

Next

/
Thumbnails
Contents