Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-03 / 52. szám
2014. MÁRCIUS 3., HÉTFŐ 5 PROMÓCIÓ Gyarapodtak negyedszázad alatt jubileum Azt ünnepelték, hogy 25 éve kapta vissza városi rangját a Duna-parti település DUNAFÖLDVÁR Évtizedeken át a jövő nemzedékért tevékenykedett a főigazgató Március elseje a város napja Dunaföldváron 1989 óta. Akkor kapta vissza a település városi rangját. A negyedszázados jubileumot gálaműsorral, a közösségért kiemelkedő munkát végzők elismerésével ünnepelték. Vida Tünde- Mit jelent a város, s mit az ott lakók életében az a 25 év, ami a várossá avatás óta eltelt? - tette fel a kérdést Horváth Zsolt polgármester az évforduló kapcsán elmondott ünriepi beszédében. Mint mondta, az ő életében például azt, hogy megszületett és felnőtt a gyermeke. Huszonöt év alatt a szülők- •ből nagyszülők lesznek, az elültetett fák felcseperednek, termőre fordulnak, hasznot hajtanak. Míg 1989-ben még a posta előtti fülkéből kellett kérni egy interurbán hívást, addig ma mindenkinek a zsebében csörög a mobil telefon. Dunaföld- vár régi, poros utcái aszfaltburkolatot kaptak, a szennyvízért nem megy már házhoz a szip- pantós autó, a kábeltévén 106 csatornát lehet nézni, megújultak az intézmények, új iskolája van a városnak, sorolta a polgármester. A Dunaföldvári Televízió munkatársai a gálán levetített filmjükkel még teljesebb képet adtak a változásról. Az évek során szépült, gyarapodott a kisváros. Elkészült a városháza dísztermének felújítása és a Várudvar bejáratát ékesítő várkapu Csepeli István fafaragó keze munkája nyomán. 1996-ban elkészült a gázberuházás, majd néhány év múlva ismét föltúrták az utcákat, ez alkalommal a szennyvízelvezetés megoldása érdekében. Fontos lépés volt 2002- ben az időközben Beszédes József vízépítő mérnökről elnevezett híd felújítása, a várost elkerülő út megépítése. Számos intézmény bővült, szépült, az újonnan épült, korszerű iskola átadása ünnep volt a du- naföldváriak életében. A volt szovjet laktanyában idősek otthona, ipari park, lakótelep jött létre, az Orpheus programban a belváros, a vár és annak udvara újult meg. Sorra születtek meg az élet különböző területeAz est folyamán Menyhei Ádám, Regényi Júlia, egy kürt kvartett, valamint az Ördögszekér Táncegyesület ifjú tagjai (képünkön) adtak műsort in ma is aktív civil szervezetek, valósultak meg a város turisztikai vonzerejét növelő beruházások, bővültek Dunaföldvár kapcsolatai. 1993-ban Weikers- heimmel, 2001-ben Ossonával és 2013-ban az erdélyi Borszék városával létesített testvérvárosi kapcsolatot, melyek keretében kulturális és gazdasági téren is együttműködnek. A tényleges várossá válás lépéseit felidéző film után Horváth Zsolt polgármester és dr. valódi vendéglátós családba született 1951-ben Gábriel Sándor, édesapja és édesanyja is ezzel foglalkoztak. A család 1969- ben lett a Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalat által nyitott halászcsárda vezetője. Sándor 1975-től 1989-ig Kiskőrösön és Szekszárdon dolgozott, majd szintén vendéglátós feleségével visszakerült a Dunaföldvári Halászcsárda élére. 1993-ban régi álma vált valóra, az étterem a család tulajdonába került. Gábriel Sándor szakmájának elismert mestere volt, a földvári halászlé és harcsapörkölt receptjét édesapjával kísérletezték Süveges Árpádné alpolgármester átadta Petrovics József- né nyugalmazott iskolaigazgatónak a Díszpolgári címet, dr. Sűrű Jánosné nyugalmazott iskolaigazgatónak a Dunaföldvár Gyermekeiért Díjat. A képviselő-testület Gábriel Sándornak, a halászcsárda volt vezetőjének Posztumusz Dunaföld- várért Emlékérmet adományozott, valamint első ízben odaítélte - Rostási Nándor pedagógusnak " a Dunaföldvár Sportki. Vezetése alatta csárda országos ismertségre tett szert, a földvári halászlé a város nevezetességé vált. A Dunaföldvárra utazók, rajta átutazók visszatérően felkeresik az éttermet különleges ízei miatt is. Fontosnak tartotta a szakma elismerését, de a vendégek elégedettsége, visszajelzése volt számára a legfontosabb. Váratlan, korai halála után felesége és lánya vezeti tovább a csárdát, megőrizve hagyományait. A város képviselő-testülete Gábriel Sándort Posztomusz Dunaföldvárért Emlékéremmel tüntette ki. jáért díjat. Ezt Kiss Lajos Csaba képviselő adta át. A gála apropóját az adta, hogy az Elnöki Tanács 16/1989. január 17-i rendelete alapján 1989. március 1-jén Dunaföldvár település városi rangot kapott. Az ezt jelképező kulcsot és oklevelet Pozsgay Imre adta át Antal Ferenc tanácselnöknek. Pozsgay Imre most levélben üzent a dunaföldvári- aknak a negyed százados évforduló kapcsán. Szavait HorA városi ünnepséghez kapcsolódóan évek óta rendez a művelődési ház városismereti, várostörténeti vetélkedőt, ennek témájául idén az I. világháború helyi vonatkozásai szolgáltak A legjobban szereplő három csapat tagjainak Pataki Dezső igazgató adta át a művelődési ház, valamint a Nagy László, Szőke Zoltán, Tóth István és Deák Ilona vállalkozók által felajánlott díjakat Első helyen a Magyar László Gimnázium Kovács Krisztina, Németh Szilvia, PálfiAnna és Tóth Zsófia alkotta csapata végzett. A második és harmadik helyen egy-egy Beszédes József Álváth Zsolt tolmácsolta. A polgármester kiemelte, hogy sokak munkájának eredményeként fejlődött mostani szintjére Dunaföldvár. Fejet hajtottak az egybegyűltek azok emléke előtt, akik már nem ünnepelhették együtt a 25 éves jubileumot. Horváth Zsolt elődei munkáját is méltatta külön kiemelve Nagy Gáborné több cikluson át tartó városvezetői tevékenységét, aminek - mint mondta - nyomai ma is láthatóak. talános Iskola tanulóiból álló csapat osztozott. Második Kiss Dániel, Kiss Csaba és Hlavács Patrik, harmadik Baranyai Gré- ta, Nyári Eugénia, Faragó Roland és Görög Balázs lett. KÖSZÖNETÉT MONDOTT a gálán Horváth Zsolt polgármester a város jelentősebb vállalkozásainak is, kiemelve, hogy a rendszerváltás után sokan indítottak vállalkozást családjuk boldogulására. Mostanra sok-sok duna- földvári családnak adnak munkát, és teljesítményükkel öregbítik a város hírnevét. A vállalkozók és a város csak közösen lehetnek sikeresek, emelte ki. Petrovics Józsefné címzetes főigazgató több évtizedes munkáját Dunaföldvár Díszpolgára kitüntetéssel hálálta meg a város képviselő-testülete. A mado- csai születésű matematika-fizika szakos tanár diplomája megszerzése után, 1973-ban a dunaföldvári I. sz. Általános Isko- ( Iában kezdett.dolgozni. Első évtől osztályfőnök, a következőtől az osztályfőnöki munkaközösség vezetője lett. Munkája mellett folyamatosan képezte magát, számos képesítést szerzett. 12 évig volt igazgatója a Beszédes József nevét viselő többcélú intézménynek, aminek része volt az óvoda, a zeneiskola és a szakiskola is. Eredményes munkájának köszönhetően 2008 tavaszán három település - Dunaföldvár, Bölcske, Ma- docsa - önkormányzata megbízta egy mikrotérségi intézmény létrehozásának szervezésével és vezetésével. 2008-tól 2013. augusztus 28-ig állt a DBM MÓNI élén, szervezte a több mint 2000 gyermek neveléséről, oktatásáról gondoskodó intézmény életét. A modern iskolavezetés eszközeivel irányította, szakmai és gazdasági területen magas színvonalon menedzselte a hatalmas intézményt. Három cikluson keresztül a képviselőként dolgozott a városért, a testület 2012 decemberében a címzetes főigazgatói címet adományozta neki. A várossá avatás évfordulójára rendezett gálán Petrovics Józsefné azt mondta, az új, korszerű iskola megépülése rendkívül nagy öröm volt számára, a díszpolgári cím pedig pályafutásának megkoronázását jelenti. ■ Vida T. Petrovics Józsefné díszpolgár lett Posztumusz emlékérem a vendéglátósnak Az életre készítette a diákjait nevelés Jó légkört teremtett tanárként és igazgatóként is A kézilabdapályán kezdte testnevelő Tömegsport és utánpótlás terén is sokat tett A Dunaföldvár Gyermekeiért díjat idén dr. Sűrű Jánosné Vajai Anna Mária matematika-fi- zika-kémia szakos tanár, nyugalmazott igazgató kapta, aki 1975-től tanított a dunaföldvári általános iskolában. Mindig arra törekedett, hogy a tanulókat a tárgyi tudás mellett a nagybetűs életre is felkészítse. Erre a tanítási órán kívül az együtt töltött szabadidős programok is kiváló lehetőséget nyújtottak. Mindig nagy hangsúlyt helyezett az iskola és a szülők kapcsolatára, az iskolában pozitív légkört alakított ki. Sikeres szakmai tevékenysége mellett a családi élete is példaértékű. ' ■ V. T. Dr. Sűrű Jánosné Vajai Anna Mária családja körében az ünnepségen Egy ízig-vérig testnevelő, Rostási Nándor kapta meg első ízben a Dunaföldvár Sportjáért kitüntetést. A sport életének meghatározó része azóta, hogy az általános iskola utolsó évében leigazolták a Földvári Kézilabda Egyesület ifjúsági csapatába. A Magyar László Gimnázium matematika-testnevelés szakos tanára születésétől fogva Dumaföldvárhoz kötődik. Több mint három évtizede tanít a gimnáziumban, meghatározó szerepet tölt be az utánpótlás-nevelésben, sokat tett a tömegsportért, az úszásoktatásért, tanítványai egyesületek sportolóiként is jelentős sikereket értek és érnek el. ' ■ V. T. Rostási Nándor az első, aki a Dunaföldvár Sportjáért díjat megkapta A városismereti vetélkedő legjobbjait is díjazták