Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-25 / 70. szám

RT 2014. MÁRCIUS 25., KEDD Pogba es Vidal a manchesteriek kívánságlistáján Angol lapértesülés szerint a Premier League-ben szereplő Manchester United nyári kí­vánságlistáján két Juventus-játékos, Paul Pogba és Arturo Vidal is szerepel. Az MU dől gát nehezíti, hogy a duóra a Paris SG, a Real Madrid és a Barcelona is szemet vetett. PAUL POGBA HÍRSÁV A megyei bajnoki címért futnak az iskolások diáksport A Tolna Megyei Diáksport Tanács szerdán a bonyhádi sporttelepen ren­dezi meg a mezei futóbaj­nokság megyei döntőjét. Az egyéni és csapatversenyben az általános és a középisko­lák tanulói (I-VI. korcsoport) indulhatnak. A dobogósok jogot szereznek az országos döntőn való részvételre. Az első futamot 13 órakor indít­ják a szervezők. ■ B. L. Magyar Kupa: a PEAC vitte haza a serleget KOSÁRLABDA A PEAC-PÓCS nyerte meg a női Magyar Ku­pát, miután a vasárnap esti, lapzártánk után véget ért döntőben 65-61-re nyert az UNIQA Euroleasing Sopron ellen. A harmadik helyért rendezett összecsapáson a ZTE 72-66-ra győzött az MTK ellen. A KSC Szekszárd a negyeddöntőben, pénteken az MTK-val szemben maradt alul (58-63). ■ R. G. Prandelli még két évig marad a válogatottnál labdarúgás Két évvel meg­hosszabbítja nyáron lejáró szerződését Cesara Pran- dedli, az olasz fociválogatott szövetségi kapitánya. Az 56 esztendős szakvezető szóban megegyezett az olasz szövet­séggel (FIGC), új kontrak­tusa értelmében a 2016-os franciaországi Európa-baj- nokságig marad. ■ R. G. Cesare Prandelli hosszabbított Rangadókkal köszönt be a tavasz labdarúgás A dombóvári döntetlent kihasználó kétyiek ugrottak az élre Nyugaton Wenhardt Ákos (balról) és a madocsaiak nagy csatában nyertek Bátaapátiban, és továbbra is őrzik első helyüket A Kéty vette át a vezetést Nyugaton, miután a rang­adón nyert a Magyarkeszi ellen, a Dombóvár és a Nagymányok megosztozott a pontokon a megyei II. osz­tályú focibajnokság tavaszi szezonjának nyitányán. Rónai G., Balázs L. Nyugati csoport KÉTY-MAGYARKESZI 3-1 (2-1). Kéty. V: Illés T. Kéty: János - Dani, Pál K., Hajdú (Erdős, Szi­lágyi V.) - Bősz T. (Debreczeni J.), Fazekas Á., Szilágyi ]., Tibai (Domokos Z.) - Szedlák (Bősz J.), Eisensehr, Osztopányi. Játé­kos-edzők: Fazekas Ákos, Fa­zekas Tamás. Magyarkeszi: Szabados - Csizmazia, Fran­ke F. (Bódog), Kovács Z., Apá­ti - Franke M. (Bogdán), Bel­la, Právics, Teplán (Szántó) - Orosz (Schneider), Papp G. Játé­kos-edző: Teplán Attila. Kitűnő játékvezetés mellett megérde­melten nyertek a kétyiek. Gól: Eisensehr (2.), Szilágyi J. (34.), Pál K. (78.), illetve Papp G. (9.). Jók: János Balázs vezetésével az egész hazai csapat, illetve Papp G. U21:0-6. SZAKÁLY-HŐGYÉSZ 1-5 (0-2). Regöly. V: id. Hartung. Óriási védelmi hibázták előzték meg a csúnya hazai vereséget. Gól: Be- se (59.), illetve Erdős (37.), Bar- kóczi (43., öngól), Teffner (50.), Száraz (57.), Eszényi (88.). Jók: Balaskó, Juhász, Szőke, illetve Andóczi, Banai I., Teffner. U21: elmaradt. DÖBRÖKÖZ-SIMONTORNYA 5-0 (1-0). Döbrököz. V: Weitner Á. Héring Gábor bravúrjai mentet­ték meg a Simontornyát a „ki­ütéstől.” Gól: Török Cs. (8., 48., 58., 70.), Szűcs (84.). Jók: Török Cs. vezetésével az egész hazai csapat, illetve Héring, Balogh B. U21:1-3. DOMBÓVÁRI FC-RÓNA II-NAGY­mányok 2-2 (1-2). Dombóvár. V: Tamás. Nagyon gyenge já­tékvezetés mellett a hazai csa­patnak helyzetei alapján el kel­lett volna döntenie az összecsa­pást. Gól: Baranyi (45.), Göblyös (57.), illetve Illés V. (13.), Mik­lós T. (29.). Kiállítva: Baranyi, Végh, illetve Szabó F. Jók: Ba­ranyi, Banai G., illetve Illés V. U21: a Dombóvár az NB II-ben szerepel. KAPOSSZEKCSŐ-CSIKÓSTŐT- TŐS-ZOMBA 0-6 (0-4). KapOSZ- szekcső. V: Péter I. A mezőny­ben egyenlő erők küzdelme zaj­lott, a zombaiak jobb helyzetki­használással megérdemelten győztek. Gól: Hosnyánszki T. (4., 8., 22., 55.), Pora (40., 65.). Jók: Heisz, Porció, Gulyás, illet­ve Hosnyánszki T., Pora. U21: 2-3. APARHANT-BONYHÁD-BÖR- ZSÖNY 1-2 (l-l). Aparhant. V: Horváth T. A rengeteg helyze­tet elhibázó hazai alakulat el­len megérdemelten diadalmas­kodtak a lelkes vendégek. Gól: Minker (3.), illetve Pongrácz (27.), Rafai (71.). Jók: Müller, il­letve az egész vendégcsapat di­csérhető. U21: 2-5. Keleti csoport BÁTAAPÁTI-MADOCSA 3-4 (1-2). Bátaapáti. V: Szincsák. Bátaapá- ti: Horváth P. - Drinóczi (Mes­ter J.), Molnár K., Kiss R, Szá­lai L. - Ömböli, Ignácz Z., Baba- nics N., Babanics F. - Lakatos A. (Zsinkó), Dudás Z. Edző: Ko­vács Zoltán. Madocsa: Müller R. - Araczki I., Kern T., Szili L., Magyar I. - Szakács V., Kindl I., Vörös G., Wenhardt Ä. (Ma­gyar T.) - Schulteisz A. (Boris K.), Bődé I. Edző: Böde Dániel. Jóiramú, küzdelmes mérkőzé­sen a 11-est is hibázó hazai csa­pat az akcióvezetésben, míg a vendégek a pontrúgásokban je­leskedtek. Gól: Szili L. (52., ön­gól), Babanics F. (46.), Lakatos A. (70.), illetve Szakács V. (22.), Kindl (45.), Böde I. (55.), Kern T. (75.). Jók: Babanics F., Ömbö­li J., Dudás Z., illetve Müller R., Kindl, Szakács V. U21:2-1. DUNAKÖMLŐD SE-PÁLFA SE 3-1 (2-0). Dunakömlőd. V: Fülöp A. Közepes színvonalú mérkőzé­sen a hazaiak helyenként jól játszva megérdemelten nyer­tek. Gól: Zsolnai P. (39., 61.), Far­sang (45.), illetve Orsós D. (47.). Jók: Zsolnai P. vezérletével az egész hazai csapat, illetve Or­sós D., Wiszberger I. U21: 7-2. DECS KSE-TENGELIC SE 1-7 (1-4). Decs. V: Lengyel S. Ilyen arányban is megérdemelten győzött a vendégcsapat. Gól: Hajaletin (43.), illetve Vörös G. (9., 37., 40.), Tolnai L. (56., 67.), Nesz M. (8.), Osztermájer (49.). Jók: Hajaletin, illetve Vörös G. vezérletével az egész vendég­csapat dicsérhető. U21: 2-4. MÓRÁGY SE-GERJEN SK 2-3 (1­0). Mórágy. V: Kurcz Gy. A tar­talékos vendégcsapat győzelme megérdemelt. Gól: Zalai (42., 71.), illetve Dorn (59., öngól), Ko­vács L. (87.), Domsa D. (90.). Jók: Bodai, illetve az egész vendég­csapat. U21: 0-2. NÉMETKÉRI SE-TOLLE UFC szekszárd M 1-3 (1-2). Német­kér. V: Stefik R. Megérdemelt vendéggyőzelem a jól küzdő hazaiak ellen. Gól: Rezicska (27.), illetve Czinkon (16.), Cseh T. (22.), Sírok (69.). Jók: Bérdi, Héregi, Rezicska, illetve Pulcz, Czinkon, Kovács J. U21: a Szek­szárd az NB II-ben szerepel. Az állás, Keleti csoport, felnőttek 1. Madocsa u 10 1 0 51-11 31 2. Szekszárd II. ii 9 2 0 34-9 29 3. Dunakömlőd u' 7 1 3 31-20 22 4. Gerjen 11 6 0 5 32-34 18 5. Tengelic íi 5 2 4 47-26 17 6. Pálfa ii 5 0 6 25-28 15 7. Slóagárd 10 4 0 6 16-26 12 8. Mórágy 11 4 0 7 20-35 12 9. Bátaapáti 11 3 1 7 14-29 10 10. Németkér 11 2 1 8 16-30 7 11. Decs 11 1 0 10 8-46 3 Az állás, Nyugati csoport, felnőttek 1. Kéty 12 9 1 2 34-23 28 2. Nagymányok 12 8 3 1 51-18 27 3. Magyarkeszi 12 7 1 3 51-26 22 4. Dombóvár II. 12 7 1 4 42-18 22 5. Döbrököz 12 7 0 5 37-20 21 6. B. Börzsöny 12 6 2 4 20-18 20 7. Aparhant 12 5 2 5 32-24 17 8. Simontornya 12 5 0 7 29-36 15 9. Szakály 12 3 1 8 23-45 9 10. Zomba 12 3 0 9 20-47 8 11. Hőgyész 12 3 2 7 21-48 7 12. Kaposszekcső 12 2 1 9 13-50 7 Messi a „klasszikusok” új királya, közel Zárrá csúcsa Kiváló támadójátékkal magabiztos siker kézilabda A balátlövő Vasas Edina nagyon megszórta a fővárosi zöld-fehér gárdát VASÁRNAPI MESTERHÁRMASÁ­VAL Lionel Messi, az FC Barce­lona labdarúgója lett az ősi ri­vális Real Madrid elleni pár­harcok történetének legered­ményesebb játékosa. A katalán klub honlapja szerint a négy­szeres aranylabdás argentin tá­madó már 21 gólnál jár a mad­ridiak ellen, ezzel megelőzte a legendás Di Stefanót, aki koráb­ban 18 alkalommal talált a Bar­ca kapujába az El Clásicókon. Messi a Bernabéu Stadionban 4-3-ra megnyert derbin nyúj­tott teljesítményével 236 baj­noki találatnál tart pályafutása során, ezzel megelőzte a La Li­ga góllövőlistájának örökrang­sorában a mexikói Hugo Sán­chezt (234 gól), így már csak Telmo Zárrá (251) áll előtte. Barca tehát megragadta az utol­só esélyt, és visszaszállt a baj­noki címért vívott harcba (69 pont). A Real Madrid zsinórban 31 veretlen meccs után kapott ki. A tabellán éppen az egymás elleni eredmény miatt vezet az Atlético Madrid (70 pont) a jobb gólkülönbségű Real helyett. PRIMERA DIVISION, 29. FORDU­LÓ: Real Madrid-Barcelona 3-4 (2-2). Madrid, Bernabéu Stadi­on. V: Mallenco. Gól: Benzema (20., 24.), Ronaldo (55. - 11-es- ből), illetve Iniesta (7.), Messi (42., 65. - 11-esből, 84. - 11-es- ből). Kiállítva: S. Ramos (Real Madrid, 63.). ■ B. L. NŐI NB l/B. FTC ll-ZUGLÓ-SZEK- SZÁRDI FGKC 28-38 (10-20). V.: Felhő, Öcsi. Szekszárd: Schell- Német 1, Farkas A. 7, VASAS 10/1, Gulya 2, FAUSZT 9, Re­isch 7. Csere: Mészáros (kapus), Nagy Sz. 1, Zhorela, Csajkó, Grénus 1. Edző: Tabajdi Ferenc. HÉTMÉTERESEK: 5/2, ill. 1/1. kiállítások: 14, ill. 16 perc. A ferencvárosi fiatalok sze­reztek vezetést (5. p.: 3-2), a következő hét percet azonban 6-0-ra nyerte az FGKC. Gu­lyát a 24. percben kizárták, s mivel Weigel Zita hetek óta nem játszik, elfogytak a bel­ső védők, így teljesen új össze­tételben védekezett a vendég­gárda. Az utolsó perceket 7-2­Gulya Krisztina (a labdával) két gólt szerzett, igaz, egy félidő sem jutott neki re nyerte a Szekszárd. A má­sodik félidőre a védekezés ha­tékonysága és a kapusteljesít­mény is visszaesett, de a reme­kül játszó Vasas Edina vezér­letével támadásban gyönyörű dolgokat produkáltak a feke­te-fehérek (50. p.: 19-34). Az utolsó tíz percben több megha­tározó ember is pihent a lista­vezetőnél, amit a hazai csapat kihasznált. A mezőny legjobb­jának bizonyuló Vasas minden lövése gól lett. tabajdi Ferenc: - A támadás­ban remek teljesítményt nyúj­tottunk, de a meccs a sebezhe­tő pontjainkra is rámutatott. Bajnoki mérkőzésen idén ennyi gólt még nem kaptunk. ■ B. L.

Next

/
Thumbnails
Contents