Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-03-23 / 12. szám

HORIZONT - APRÓHIRDETÉS 2014. MÁRCIUS 23., VASÁRNAP 12 A negyedik metróvonal kacskaringói hajrában Napokon belül indul az új fővárosi metró, amelynek megállói akár építészeti díjat is kaphatnak A Fővám térnél besüt a napfény a betongerendák között, és pókhálóra emlékeztető műanyag székeket helyeztek el A Szent Gellért téri megálló egyik különlegességét a peronszint oszlopain a színes mozaikburkolat adja Heteken belül átadják a 4-es metrót, amelynek két állomása egy nemzetközi építészeti díjra is esélyes. Összeállításunkban bejárjuk a legújabb fővárosi metró­vonal történetének kacska­ringóit. Tér Diána Bár a 2-es metró vonalán annyi hiba van, hogy sajtóhírek sze­rint csak főmérnöki utasítással működhet, mostanában mégis a 4-es metró tartja lázban az utazóközönséget. Heteken belül átadhatják a modern metrót, jó négy évti­zed után - az alapötlet ugyan­is még 1972-ben született meg. Ekkor a Dél-Buda-Rákospa- lota vonalat jelölték meg az új metró vonalaként, de a pontos vonalvezetés később többször módosult. A hamarosan kész, 10 megállós metrót 2004-ben kezdték el építeni, és körülbe­lül 450 milliárd forintba került a fővárosi közlekedés egyik legfontosabb vonala. Az első kitűzött dátum az átadásra 1996 volt, ez később 16 alkalommal változott meg. Eközben már az is felvetődött, hogy kezdjék el építeni az 5-ös metrót - az erről felröppent hí­rekre 2010-ben Tarlós István úgy reagált, hogy egy Holdon építendő luxuslakótelep is kö­zelebb áll a valósághoz. Az elhúzódó építkezésre vi­szont azt a magyarázatot adta, hogy a korábbi városvezetés és a BKV kedvezőtlen szerződést kötött a 4-es metró építésének kapcsán a Siemensszel. így Budapest kiszolgáltatott hely­zetben találta magát az óriási kötbér miatt, továbbá hatalmas kárigényt vállalt magára - in­dokolta a főpolgármester a las­sabb tempót. iov * Ennek ellenére az eddig meg­jelent képek tanúsága szerint nem hiába vártunk, hiszen a tíz állomásból egyből kettőt is jelöltek egy nemzetközi pá­lyázaton, ahol jó eséllyel indul a Fővám és a Szent Gellért té­ri megálló is a legszebbeknek járó díjért. A jelölés nem meg­lepő, hiszen a 4-es metró ál­lomásai nagyban eltérnek az eddigi vonalak állomásaitól. Tágas és széles, valamint aka­dálymentes peronokat hoztak létre. A BKK közleménye sze­rint kevésbé lesznek huzato­sak a peronok, és az egységes belső információs rendszernek köszönhetően könnyebb lesz a kommunikáció is. A tíz állo­más belső kiépítését, a mozgó­lépcsőket és a felvonókat, vala­mint a burkolatot 35,5 milliárd forintért építették meg. A vonal két végpontja Ke­lenföld vasútállomás és a Ke­leti pályaudvar (az eredeti terv szerint még a Bosnyák térig ment volna a metró). A kelen­földi megálló az agglomeráci­óból érkezők kulcsfontosságú pontja. Az állomás szerkezete a végállomási szerepe miatt kife­jezetten érdekes, hiszen a kihú- zó-fordító alagúttal együtt több mint 250 méter hosszú, amely majd a szerelvények visszain- dulását teszi lehetővé, mindösz- sze 16 méterrel a felszín alatt. A többi megállóhoz hasonlóan itt is dominál a látszóbeton, a reflektorfény és az a rengeteg tükör, melyek az egész térben szétszórják a fényt, így világos­sá téve azt. A Keleti pályaudvar állomása lesz a legkevésbé lát­ványos, ott mellőzik a színes burkolatokat és világításokat, helyette betonszínű téren vá­rakozhatnak majd az utasok. De az új metró modern állomá­sai közül kettő még a többinél is különlegesebb, hiszen nagy eséllyel indultak az Architi- zer.com közönségszavazásán. Az A+ Popular Choice Awards előkelő listáján a Busz és vasúti megállók kategóriában szavaz­hattak a Fővám téri és a Szent Gellért téri állomásra. Itt olyan létesítményekkel versenyez­nek, mint a svájci Aarau busz- pályaudvara vagy a chicagói vonatállomás. A nemzetközi pályázat egyik jelöltje, a Szent Gellért téri megálló egyik kijáratát a tér arculatába illő mészkőből ké­szült medence és vízesés veszi körül, a belső teret pedig két részre lehet bontani. A moz­gólépcsős bejáraton keresztül érkezők egy köztes átszálló­szintre érkeznek, majd egy másik irányú mozgólépcsőre átszállva érik el a peronszin­tet. A jellegzetes betongeren­dák motívuma több helyen is megjelenik: egyrészt az át­szállószint padlóburkolatában, másrészt az ülőbútorok mintá­zatában. A megálló arculatát a látszqbeton és a díszrozsda- felületek összhangja jellemzi a peronszinten mozaikburkolat­tal kiegészülve. A másik pályá­zó a Fővám tér, ahol 40 méter magasról süt a várakozókra a napfény, amit a betongerendák több helyen megtörnek. Külön­legessége, hogy egyszínű mo­zaikokból rakták ki a falakat és pókhálóra emlékeztető mű­anyag székeket helyeztek el a peron mellett. Nagy változások mentek végbe a józsefvárosi II. János Pál pápa téren is, ahol egy zöld, fás területen gyalogos- hidat és teraszt alakítottak ki. Ezenfelül kutyafuttatót és pihenőpadokat is létrehoztak, melyek nagymértékben javít­ják a kerület hangulatát. A megállók külön-külön egyediek, és olykor igazán művészi elemekkel gazdagít­ják a várost. így a XI. kerüle­ti Bikás Park megállónak is van érdekessége, mégpedig hogy a nagyméretű üveg-felül- világítók az egész állomáson szétszórják a besütő napfényt, valamint a falburkolatok is modernné varázsolták a metró ezen állomását. Újbuda-Köz- pont állomása még közelebb van a felszínhez, mint a kelen­földi, mivel 13 méter mélyen helyezkedik el. Az állomás fontos eleme a vízhatású üveg­felület. A Móricz Zsigmond kör­téri megálló talán az egyik legélénkebb az összes közül, mert a füstkötényfalakat szí­nesre festették, így itt találha­tó a legtöbb szín. AIX. kerület egyik legforgalmasabb része a Kálvin tér, ahol hajlított üveg­lapokkal díszített lejtaknán ke­resztül négy mozgólépcső visz a 3-as metró vonalához. A Rá­kóczi tér kialakításánál a kar­zatokra II. Rákóczi Ferenc bir­tokainak nevét vésték. A falak burkolata ott piros-fehér-zöld. Tarlós István korábban az in- dex.hu-nak azt nyilatkozta, hogy „körülbelül 180 millió darab mozaikkockát használ­tak a megállók burkolásához”. Az eddigi legnagyobb felszíni menetrendváltozás A több cikluson átívelő beruházás számokban tarlós \stván főpolgármester és a Budapesti Közlekedési Köz­pont közel 7500 lakossági hoz­zászólást kapott, amelyek az új metróvonal miatt módosuló fel­színi hálózatról szóltak. A város­lakók mellett több civil szervezet és a kerületek polgármesterei is elküldték véleményüket. A 4-es metró elindulásához kapcsolód­va a Fővárosi Önkormányzat és a BKK az elmúlt évtized egyik legnagyobb felszíni forgalomát­szervezését hajtja végre, amely közvetlenül tíz fővárosi kerület­ben, valamint Budaörsön és Tö­rökbálinton mintegy 40 autó­busz-, 4 villamos- és 3 trolivona­lon jelent hálózati vagy nagy­mértékű menetrendváltozást. TÖBB MINT 3 ÉVTIZEDIG Csak a tervasztalon létezett a 4-es metró. A metróvonal 7,4 kilo­méter hosszú és 15 darab, 4 kocsiból álló szerelvény szállít­ja majd az utasokat. Négy kormány, három minisz­terelnök és két főpolgármester volt hivatalban a vonal építé­sének kezdete óta. Finanszírozási aránya 79 szá­zalékban a Magyar Államé és 21 százalékban a Fővárosi Ön- kormányzaté. Az első szakasz összköltség­vetése 452 milliárd forint. A KÖZOP-támogatás összege: 210,7 milliárd forint volt, eb­ből a Kohéziós Alap 180,8 mil­liárd forintot jelentett. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉS INGATLAN Kecelen villanyos tanya 4 ha föld­del, nagy melléképületekkel eladó.T: 06/70/379-0630---------------------------------------*31480* Üdülési j ogot keresek belföldre, külföld­re. Tel.: 06-70-619-2060---------------------------------------*31365* JÁR MŰ Honda Civic 1.4 IS eladó. 06-20/391-4771 ---------------------------------------*31477* GÉP E LADÓ: lemezhengerítő: 4500 mm x60 mm. Tel.: 20/9-726-425------------------------------------*31482* EL ADÓ: plazma vonalhegesztö 6 m-es. Hétvégén is! Érdeklődni: 20/9-726-425 www.telkesgep.hu ■ —*31482* ELADÓ: Sárközi lap: 105 cm x 105 cm mag: 20 cm. Hétvégén is! Eladó: raklapfóliázó gép. Tel.: 20/9-726-425 —*31482* ELADÓ: Xerox Docucolor 8000AP digitális nyomdagép. Hétvégén is. Tel.: 20/9-726-425------------------------------------*31482* EL ADÓ: 16 db irodakonténerből álló konténerház tetőszerkezettel kompletten. Méret: 15 m x 22 m. www.telkesgep.hu Hétvégén is! 20/9-726-425------------------------------------*31482* Eladók: h őlégfúvók, gázégők, kompresz- szor, zsugorfóliázó, görgős pálya haj­tással, 60-125 t gyorsjáratú excenter- prések, faipari gépek, DURMA idomvas darabológép. Híddaruk 11-5 t-ig, áram­szedők, excenterprések: 40, 250, 400 to, futómacskák 1 to, 2 to, 3,2 to, 5 to, 8 to, 12,5 to. Eladó élhajlító 4 m-es, AWI hegesztőgépek, www.telkesgep.hu Hét­végén is! 20/9726-425 ---------------------------------------*31482* EL ADÓK: rozsdamentes állványok, Salgó polcok, szekrények, gurulós, rögzíthető ESD görgőkkel, műanyag ládák, www.telkesgep.hu Tel.: 20/298-4198------«31482* Mu lticar motorok 2 hengeres.4 henge­res mutor, 324 D McCormitck eladó. 06- 30/389-7871---------------------------------------*31481* ME ZŐGAZDASÁG Csicsóka vetnivaló 120 Ft/kg. 20/519-0957 ----------------------------------------*31469* Lucernamag eladó. 30/9672-072----------------------------------------*31448* MADÁRRIASZTÁS „műsas? , VAD­RIASZTÁS T: 06-30/9467-970 www.madarriaszto.hu ----------------------------------------*31476* Ne mesnyárfa csemete eladó. 20/519-0957 ----------------------------------------*31469* ÁLLÁST KÍNÁL Gyakorlattal rendelkező gépkezelőt ke­resünk Catterpiller típusú árokásó rako­dóra, Jánoshalma és környékéről, vidéki munkára. 06-20/400-8817 ---------------------------------------*31479* Ta nyára dolgozót keresek. 06-70/276-1724 ---------------------------------------*31483* UT AZÁS Zalakaroson üdülő kiadó! T: 06/20/9829-697--------------------------------------- *31471* ÁL LAT Anyajuh 170 db eladó. 06-30/3605-738---------------------------------------*31475* 40 db fiatal anyabirka bárányokkal el­adó. 06-20/4257-552 ---------------------------------------*31485* SZ OLGÁLTATÁS Ablakszigetelés garanciával. 06- 20/3747956---------------------------------------*31367* VE GYES Csapda eladó, kártékony állatok (pat­kány, nyest) elfogására alkalmas. 06- 20/448-4588----------------------------------------*31363* Robbanásbiztos ipari lámpákat és szarvasi lemez lámpákat is veszek!: 06/20/270-4684----------------------------------------*31431* Ró zsás sparheltot veszek! 06/20/270-4684 ----------------------------------------*31431* Te xtil porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524 ----------------------------------------*31379* EGÉSZ SÉG Házi ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 0670/5376682----------------------------------------*30633* Potencia növelő-gyógynövényekből, mellékhatás nélkül. Tel: 0620/5853524 ----------------------------------------*31379* RÉGISÉG Mindenféle antik bútorokat, porcelá­nokat, festményeket, tálalószekrénye­ket és hálószobabútorokat veszek. T: 06/20/270-4684-------:-------------------------------*31431* Óráka t, órás hagyatékot, régi pénzeket és 200 Ft-osokat veszek. T: 06/20/2704684 ---------------------------------------*31431* _______RUHÁZAT________ NYUG ATI használt ruha, cipő, lakás­textil nagyker. Házhoz szállítással is! Érd: +3630/413-0147------------------------------------*31373*

Next

/
Thumbnails
Contents