Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-19 / 65. szám

4 DOMBÓVÁRI JÁRÁS 2014. MÁRCIUS 19., SZERDA HÍRSÁV A szabadidőparkban élvezhetik a napsütést Attala Elkészült az új sza­badidőpark és játszótér a fa­luközpontjában, a műsza­ki átadás kedden volt - tájé­koztatott Gelencsér István polgármester. A település új büszkeségét Mayer Ró­bert tervezte, megvalósítá­sához két üresen álló ingat­lant vásárolt meg az önkor­mányzat, amelyeket elbon­tottak. A beruházáshoz 9,3 millió forintot nyert el a fa­lu, amelyhez 3-4 millió fo­rinttal egészítettek ki. - De egy parkon mindig van mit szépíteni, így gondjuk lesz rá a jövőben is - tette hozzá a polgármester. ■ H. E. A forradalom nagyjai láthatók a kiállításon dombóvár Szobrászrajzok ünnepi üzenete 2014./II. címmel nyílt kiállítás szom­baton a Művelődési Házban. A tárlat Varga Gábor kerami­kus, szobrászművész port­réit mutatja be, amelyeket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jelentős sze­mélyiségeiről készített. Az alkotások március 22-ig lát­hatóak az Előtérben. ■ H. E. A diákság adott műsort a nemzeti ünnepen kaposszekcső A verseke mellett tánccal és élőzenével tették szebbé a március 15-i programot a település iskolá­sai, akik közül sokan a nép­tánc szakkörben és a zeneis­kolában pallérozzák tudásu­kat. Az ötödik osztályosokat Tillmann Ildikó osztályfő­nök készítette fel az ünnep­ségre, amelyet a falubeliek számára tartottak. ■ H. E. Az iskolások adtak műsort Elődei munkáját folytatja múzeumvezető Müller Ádám jó együttműködésre törekszik Áprilisban dől el, mennyi pénzt oszthatnak vissza a lakosságnak Az elődök szellemiségét folytatva szeretné a mun­káját végezni Müller Ádám, a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény új vezetője. Hanoi Erzsébet Hétfőtől új vezetője van a Dom­bóvári Helytörténeti Gyűjte­ménynek Müller Ádám szemé­lyében. Változás az eddigiek­hez képest, hogy a múzeumve­zető nem a Dombóvári Város­szépítő Egyesület, hanem Dom­bóvár Város Könyvtárának fog­lalkoztatottjaként, közalkalma­zotti jogviszonyban látja el a fel­adatát. A könyvtár és az egye­sület azonban a jövőben is szo­ros együttműködésre törek­szik, amelyet megállapodásban is rögzítenek a napokban. Az év elején elfogadott tervtől Müller Ádám sem szeretne lényege­sen eltérni, inkább néhány új­donsággal egészítik ki azt. Mint mondta, elődjéhez hasonlóan a dombóvári helytörténeti mun­kát megalapozó néhai dr. Szőke Sándor szellemiségét szeretné tovább vinni, illetve a korábbi igazgató, dr. Kriston Vízi József által meghonosított nyitott mú­zeum szemléletet folytatni. Eh­hez méltóan többek között kon­certek, kézműves és múzeum- pedagógiai foglalkozások hely­színe lesz a jövőben is a Dom­bóvári Helytörténeti Gyűjte­mény. A gyerekekkel való kap­csolattartást kiemelten fontos­nak tartja Müller Ádám, ezért az óvodásoktól egészen a közép- iskolás korosztályokig szeretné becsalogatni a fiatalokat az in­tézménybe. Úgy véli, a múzeu­mi látnivalók jól kiegészítik az iskolai tananyagot. A további elképzeléseket ille­tően Müller Ádám elmondta, áp­rilisra egy képzőművészeti tárla­Müller Ádám fontosnak tartja, hogy minél több gyerek látogassa a múzeumot a jövőben is tot terveznek, míg a Hősök nap­járól egy Fetter Károly kamara­kiállítással szeretnének meg­emlékezni. Nyáron, a Múzeu­mok Éjszakáján az eddigiekhez hasonlóan színes programok­kal várják az érdeklődőket. Ek­kor szeretnék bemutatni a kibő­vített helytörténeti gyűjteményt, amely az őskortól a XX. száza­dig mutatná be Dombóvár térsé­gének tárgyi emlékeit. Gyarapí­tani szeretnék a tavaly megnyílt Múzeum Megálló - Dombóvá­ri Vasúti Gyűjteményt is, amely kuriózumnak számít a térség­ben. Szeptemberre egy szak­rális kiállítással készülnek az idén nyolcvanéves újdombóvári templom tiszteletére. Új sorozat indítása van kilátás­ban még dr. Kriston Vízi József elgondolása nyomán. Dombóvár neves személyiségeit vonultat­ta fel hajdan a régi városi televí­zióban futó Arcképcsarnok, en­nek digitalizált változatát vetíte­nék ismét a múzeumban. A régi kedvencnek számító Dombóvá­ri Herbárium foglalkozás-soro­zatot pedig szeretnék megőrizni. Müller Ádám kiemelte, a könyv­tárral is terveznek közös progra­mokat. A megyei múzeum szak­mai segítségét szeretnék kérni, és összefogásra törekednek a ci­vil szervezetekkel, köztük ter­mészetesen a Városszépítő Egye­sülettel, amelynek méltó módon szeretnék megünnepelni idén harmincéves fennállását. Müller Ádám a jelentkezésé­vel kapcsolatban elárulta, az ösztönözte, hogy régóta isme­ri és kedveli a múzeumot, már korábban is szeretett itt dolgoz­ni, és a városhoz is ezer szállal kötődik. Sokszor gyerekei adják az ötletet Bérkifizetési problémák miatt távozott az előd Müller ádám 1973-ban szüle­tett Dombóváron. Diplomáját 2008-ban a Kaposvári Egyetem pedagógiai főiskolai karán sze­rezte művelődésszervező szakon, múzeumpedagógia szakirányon. Ugyanebben az évben költözött vissza a családjával Budapestről Dombóvárra. Korábban, 2009. és 2012. között már dolgozott a helytörténeti múzeumban, az Eu­rópa Kulturális Fővárosa prog­ram révén, és szakirányú dolgo­zatát is az intézményről írta. Mül­ler Ádám feleségével egy fiú- és egy lánygyermeket nevel, és mint mondja, nagy segítséget jelente­nek a munkában, hiszen sokszor ők adják az ötletet a múzeumpe­dagógiafoglalkozásokhoz. a dombóvári Helytörténeti Gyűj­teménykorábbi igazgatója, dr. Kriston Vízi József2007-től vezet­te a múzeumot és idén február­ban mondott fel. Szabó Loránd polgármesternek címzett levelé­ben akkor azt írta: „Rendkívüli felmondással voltam kényszerű élni a DWKE elnök(ség)e felé, - tartósan elhúzódó bér kifizetési problémám, ebből következő eg­zisztenciális ellehetetlenülésem elkerülése végett”. Dr. Kriston Vízi József 2012-ben vehette át az örökségvédelem legnagyobb elismerését, a Podmaniczky-dí- jat. Munkája során azt vallotta: igazgatóként ő az, aki a szerte­ágazó tevékenységeket felfűzi egy közös madzagra. dombóvár Sikernek tartja a szennyvíztársulat legutób­bi küldöttgyűlésén hozott dön­tést Szabó Loránd polgármes­ter, miszerint rövidesen visz- szaoszthatják a lakosságnak a szennyvízhálózat fejleszté­se után megmaradt több millió forintot. A városvezető régóta szorgalmazta, hogy a beruhá­zásban érintett, a rendszerhez csatlakozó dombóvári és atta- lai háztartásoknak kifizessék a pénzmaradványt, amelynek érdekében több mint 700 alá­írást is összegyűjtöttek. Ennek érdekében a működési költség csökkentését sürgette a város­vezető. A küldöttgyűlésen arról is határoztak, hogy Gelencsér Ist­ván, Attala polgármestere le­gyen a társulás új elnöke, aki megerősítette, áprilisban dől el a visszafizetendő összeg nagy­sága. A tisztítótelep próbaüze­me egyébként 2014 áprilisában fejeződik be. ■ H. E. Három évre kapott támogatást a Gyerekház dombóvár Garantált a követke­ző 3 évre a Biztos Kezdet Gye­rekház működése. Forrayné Csete Emília, a működtető „Ka­paszkodó” Szociális és Gyer­mekjóléti Alapszolgáltató Köz­pont vezetője elmondta,'áá elő­ző időszakban mindig csak egy évre szólt a támogatási megál­lapodás, ám a Nemzeti Rehabi­litációs és Szociális Hivatalhoz benyújtott pályázat elbírálása után ezúttal olyan döntés szüle­tett, mely szerint 2016-ig biztos a finanszírozás. Ez 6 millió 245 ezer forintot jelent évente. Az in­tézményvezető szerint nagy elő­relépés, hogy hosszabb távon tudnak tervezni, annak ellené­re is, hogy az összeg a minimá­lis feltételek megteremtéséhez elég. A gyerekház vezetője és a gondozónő bérét foglalja magá­ban, a gyerekek tízóraiját, a re­zsit és négy szakember foglal­koztatását teszi lehetővé. A Biz­tos Kezdet Gyerekházban védő­nő, logopédus, drámapedagógus és pszichológiai tanácsadó segíti a kicsiket és szüleiket. ■ H. E. A kapospulai gazdák versenyeztettek boraikat A szokásosnál korábban kezdődik város hete Faültetéssel, előadásokkal, koszorúzásokkal készülnek kapospula Ismét próbára tették boraikat a kapospulai szőlős gaz­dák. Markovits Géza polgármes­ter elmondta, hogy a hagyomá­nyos borversenyre 44 termelő jelentkezett, és összesen 78 min­tát neveztek be: 44 fehér- és 26 vörösbort, valamint 8 rosét érté­keltek a zsűritagok. Végül 32 aranymi­nősítést osztottak ki, illetve különdí- jak is gazdára ta­láltak. A fehérbo­rok között Gál József chardon- nay-ját választották a legjobb­nak, a vörösöknél Varga Ferenc cabernet savignon-ja érdemelte ki ezt a címet, míg a rosék eseté­ben Tevesz Tamás vegyes roséja kapta a legjobbnak járó elisme­rést. Markovits Géza elmondta, valamennyi díjazott ajándéktár­gyakkal lett gazdagabb a bírálat után. Többek között egy gravíro­zott boroskorsót vehettek át, va­lamint szőlészeti felszereléseket kaptak, amelyek segítségével a következő években is remek borokat készíthetnek, és ne­vezhetnek be a bor­versenyekre. A pol­gármester azt is ki­emelte: a megmérettetésen csak olyan borokkal lehet részt venni, amelyekhez a kapospulai hegy tőkéjiről szüretelték a szőlőt. Az esemény jó hangulatú borbállal fejeződött be. ■ H. E. ■ Harminckét aranymlnősitést osztottak ki a borversenyen. dombóvár Faültetéssel, előadá­sokkal, koszorúzásokkal készül idén is Dombóvár a Város Hete rendezvényeire. Igaz, ezúttal a megszokottnál valamivel koráb­bi időpontban, március 24-i kez­déssel, amit az április 6-i ország- gyűlési választások indokolnak. A program azonban részben kapcsolódik a közelgő népszava­záshoz, hiszen „Kreatív fülke” címmel pályázatot hirdettek kö­zépiskolások számára, akik azt kapták feladatul, hogy különbö­ző anyagokból és módszerekkel készítsenek szavazófülkét. A várossá avatás 44. évfor­dulóját ünneplő rendezvény- sorozat részeként kedden Ros­tás Árpád vándorasztalos, Ma­Tavaly is népszerű volt a kisgyermekesek körében a faültetés gyár Örökség-díjas restaurá­tor tart előadást a Városházán. A Kis-polgárok parkja szerdán bővül újabb facsemetékkel, a 2013. március 1. és 2014. feb­ruár 28. között született gyer­mekek tiszteletére. Csütörtökön az Árpád-korban épült Ciszter­ci apátság helyén avatnak tájé­koztató táblát a Tüskében, pén­teken a dr. Magda Tamás emlék­tábláját leplezik le a Tüdőgondo­zónál. A családokat a Városháza és a Múzeum udvarában ügyes­ségi játékokkal, vetélkedőkkel várják, szintén jövő héten pén­teken. A városi elismeréseket másnap adják át. A programo­kat városkerülő gyalogtúra zár­ja április 3-án. ■ H. E. á *

Next

/
Thumbnails
Contents