Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-17 / 63. szám
2 2014. MÁRCIUS 17., HÉTFŐ KÖRKÉP Kényszer szülte változás pte A felnőttképzési kar közösségi főiskolává válhat a jövőben Diplomaosztó a felnőttképzési karon: alaposan átalakulhat a fakultás helyzete és képzési formája a közeljövőben Huszonnégy év demokráciában mesterházy És VONA Orbánnal, az LMP irányítója a parlamenti pártok listavezetőivel vitázna. Előbbi kettőből biztosan semmi nem lesz, utóbbi kapcsán pedig« még csak megjósolható, hogy szinte biztosan nem lesz semmi. arról viszont máris vita van, miért nincsenek nyilvános párbajok a politikai élet meghatározó szereplői között. Tehát vitázni akkor is tudnak, ha nincs is vita. általában a jobboldal részéről hátrálnak ki a fórumok elől, mondván, nem tudják, kivel is kellene vívniuk, hiszen „nem tudják, ki a baloldal valódi vezetője”. Meg azt sem, érvelnek, honnan vannak Simon Gábor volt MSZP-el- nökhelyettes elrejtett százmilliói, mert a párt vezetői nem hajlandók elmondani. Másképp fogalmazva, a Fidesz-KDNP szerint a kihívók nem párbajképesek, mert szalonképtelenek. A másik oldal viszont meg éppen azzal vág majd visz- sza, hogy Orbánék félnek a nyílt vitától, meg hogy annyira lesajnálják a aatbá vazókat, hogy nem tisztelik meg őket-azzal, hogy láfti e sák egymásnak feszülni a politikai vetélytársakat. de most őszintén: tényleg hiányoznak valakinek a tévéviták? Vajon hányán jelölnék be a napot a naptárban, amikor Mesterházy és Orbán meccsel a híradó után? Bár tény, a vita a demokrácia része, és a kampány egyik legfontosabb eszköze, mégse eszi a fene népet érte. Hiszen bár a szereplők egy része cserélődik (van, aki börtönbe, más nyugdíjba megy), a társulat magja a demokrácia huszonnégy éve íródó történelme alatt lényegében változatlan, s annyi is bőven elég belőlük, ameny- nyit az évtizedek óta folyamatosan tartó kampányban mutattak magukból. Pécs Nagy változások előtt áll a Pécsi Tudományegyetem. A felnőttképzési kart a jövőben közösségi főiskolává is minősíthetik. B. A.-F.Z. Azt dr. Bódis József régi-új rektor is elismerte nemrég lapunknak,1 hogy a Pécsi-Iiftdomány- egyetem nagy és szükségszerű változások előtt áll, ezek közül az egyik legmarkánsabb a felnőttképzési kart (FEEK) érintheti. A már nem csak az univerzitás falain belül terjedő híresztelés szerint a FEEK-et a jövőben közösségi főiskolai karrá minősíthetik. A közösségi főiskolai karok elindítása szerepel a kormány felsőoktatási törekvései közt. Eszerint ezen intézményekbe azok jelentkezhetnének, akiknek az egyetemhez bizonytalan a tudásuk, de szorgalmasak és szeretnének továbbtanulni. A közösségi főiskolák kétéves felsőoktatási szakképzéseket indíthatnának. A felnőttképzési kar dékánja, dr. Nemeskéri Zsolt azt mondta, a felsőoktatási törvény jövőbeni változásával elképzelhető olyan helyzet, amikor a PTE Pécsett működő nemzeti tudomány- egyetemi karai nem folytathatnak felsőoktatási szakképzést. Ezzel az egyetem képzési kínálata jelentősen szűkülne, sok potenciális hallgatót vesztene, a Pécsett továbbtanulni szándékozó diákok: közül sokaknak kellene más városokba utazniuk. Pedig« íképzósek sikeresek, a FEEK-en működő turizelsősorban a várhatóan tovább csökkenő hallgatói létszám az, ami a Pécsi Tudományegyetem többi karán is lépésekre kényszeríti a döntéshozókat. Bár azt még nem lehet tudni, hogy hány hallgatóval számolhatnak szeptembertől Pécsett, az eddigi tendenciákat gyökeresen megváltoztatni nem lehet - úgyhogy valószínűleg ismét csak kevesebbel, mint tavaly.- nyilván a legkézenfekvőbb válasz erre az előremenekülés - tudtuk meg Zeller Gyulától, a PTE rektorhelyettesétől. - Ennek persze több módja is van. Az egyik a külföldi hallgatók minél mus-vendéglátás felsőoktatási szakképzés az ilyen típusú vidéki képzések közül az egész országban a legnépszerűbb volt tavaly. Amennyiben ilyen helyzet alakul ki, megoldást jelenthet a FEEK jelenleginél több felsőoktatási szakképzést folytatni képes közösségi főiskolai'karként történő űjrapozícionálása. Ez nem .visszaminősítés,i hanem a jelenlegi képzési profilhoz jól nagyobb számú bevonzása. Ez egy általános stratégiai irány, amivel több kar is élt már eddig, de a jövőben (saját érdekükből) fokozottan rá lesznek kényszerítve arra, hogy még inkább ebbe az irányba induljanak el. bár a rektorhelyettes karokat nem említett, nem nehéz kitalálni, hogy az ebből a szempontból roppant sikeresnek mondható orvosi kar mellett a bölcsészettudományi (ahol a pszichológiaképzés népszerű a külföldiek között), a természettudományi, a közgazdaságtudományi, az egészségtudományi és a műszaki kar az érintett. kapcsolódó programok átvétele a társkaroktól, vélekedett Nemeskéri Zsolt. Ha a jogszabályváltozás nem hoz létre ilyen helyzetet, a dékán szerint a FEEK jövője hagyományos képzési palettáját tekintve biztosítható, szakmailag és pénzügyileg is fenntartható módon, hisz a FEEK egyike volt azon három pécsi karnak 2013>ban, amelyek gazdálkodása nem veszteséges.- azon karokon, amelyeken az idegen nyelvű oktatás problémás, a profilbővítés, illetve -átcsoportosítás lehet egy menekülési útvonal - tette hozzá Zeller Gyula. úgy tudjuk, ezzel a helyzettel szembesülhet a szekszárdi Ily- lyés Gyula Kar (Bódis József rektorral készített interjúnkban már elhangzott, hogy az agrárirányt vállalhatná fel ez a szervezeti egység), a Művészeti Kar (ahol a kurátorképzés erősödhetne), illetve valamelyest a jog (ahol például rövid képzéseket tarthatnának vállalati cégvezetőknek). ki idegen nyelvű oktatás lehetne az egyik menekülési irány Néhányan nem tisztelik a város jelképét vandalizmus Legutóbb a „haltartók” zárófedeleit feszítették le a bárkáról Az ellenőrzés előkerültek a tolna Vannak, akik egyáltalán nem tisztelik a város lógójában is megjelenő, a Holt-Dunán ringó haltartó bárkát. A 2009. májusában vízre helyezett, haltárolásra nem használható, de a víz felett a régi bárkákkal tökéletesen egyező építményt számos esetben megrongálták már. Klein Antal, a város kommunális cégének ügyvezetője elmondta: ismeretlenek rendszeresen megbontják a tetőzsindelyt, összefirkálják a felépítményt, a bárka két végén levő kis helyiségeket feltörik, a bárkához vezető híd védőkorlát-köteleit is többször ellopták már. A Thele- na Kft. évente 200-300 ezer forintot költ a várhatóan a helyi Már pótolták a haltartók lefeszített zárófedelét a megrongált bárkán értéktárba is bekerülő bárka javítására, karbantartására. Legutóbb a vandálok a „haltartók” zárófedeleit feszítették le, és a bárkát rögzítő karók közül kettőt kihúztak. A rongálások balesetveszélyt is okoztak, és nagy fizikai erőfeszítést igényeltek, de, különösen a karók kihúzása semmiféle anyagi haszonszerzéssel nem kecsegtettek. A helyreállításnak viszont vannak költségei. A Thelena Kft. elhárította a balesetveszélyt, a haltartók zárófedeleit pótolták. A tolnai bárkát két egykori tolnai tengerész, Koncz Ákos és Bajor László építette „Tolna-sze- retetből” 2009-ben. ■ S. K. bonyhád-majos A Bonyhádi Rendőrkapitányságon előállított B. N. beismerte, hogy társával, M. J.-vel 10 perccel igazoltatásuk előtt facsemetéket tulajdonítottak el Bonyhád-Majos határából. Dr. Marcsek Sándor alezredes, bonyhádi rendőrkapitány az előzményeket tekintve kifejtette, szolgálatot teljesítő munkatársa március 10-én 21 óra 40 perckor intézkedés alá vont egy Bonyhád-Majos irányából Mázára közlekedő személyautót. Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a sofőr, B. N. és az utas, M. J. mázai lakosok. Az intézkedő rendőr a gépkocsi átvizsgálása során 4 Á # A Társadalmi és politikai párbeszéd kell a gazdasági változásokhoz szekszárd - A szűk elitréteg gazdagodik, a középosztály gyengül, a szegénység terjed, mélyül - mondta dr. Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke az Encián Civil Szolgáltató Házban tartott előadásában. A közgazdász hazánk gazdasági helyzetét ismertetve azt hangsúlyozta, hogy Magyarországnak az EU-csatlakozás óta, vagyis tíz éve nem sikerült felzárkóznia, miközben a környező országok jelentős fejlődést produkáltak. - Például Románia, Lengyelország, Szlovákia, a balti államok 30-40 százalékkal haladják meg hazánk gazdasági teljesítményét. Dr. Vértes András az okok között említette a tartós reformképtelenséget és a bizonytalan üzleti környezetet. Mint mondta, 2006-ig fegyelmezetlen költség- vetése volt az országnak, majd 2006-tól a politikailag meggyengült második Gyurcsány-kor- mány próbálta ezt kiigazítani. 2008-tól már a vüágválság is éreztette hatását, amely- lyel kapcsolatban a szakember megjegyezte, hogy bár enyhül, 2016-17-ig még biztosan jelen lesz a pénzvilágban. A most hatalmon lévő kormány munkáját ugyancsak az okok közé sorolta a közgazdász. Úgy látja, a jogbiztonság hiánya, az államosítások, az EU-tól való elfordulás egyaránt gátolta a fejlődést. A kilábaláshoz dr. Vértes Andr^ss^erint politikus társadalmi párbeszédre van szükség a közelgő válaszfáísbüsliftdmé- nyétől függetlenül, illetve közös alapelveket kell rögzíteni a következő húsz évre. Politikai előfeltétel továbbá, hogy a hatalom jog helyett a jog hatalmának kell meghatározónak lennie. ■ H. E. Dr. Vértes András közgazdász során facsemeték a csomagtartóban több gyümölcsfa-csemetét talált. B. N. elmondása szerint 50-55 darab barackfa csemetét hoztak a Dunaújváros melletti Per- kátáról, egy régi ismerősétől. Több csemetefán narancssárga, illetve sárga címkék voltak, angol felirattal, továbbá mindegyik törzse mésszel volt jelölve. Mivel B. N. a helyszínen semmivel sem tudta igazolni a fák eredetét, felmerült a gyanú, hogy ők követhették el a bűncselekményt, vagyis a kisvejkei gyümölcsösből közel ötven fa eltulajdonítását, ezért előállították őket a bonyhádi kapitányságon - összegezte dr. Marcsek Sándor. ■ Vízin B. » *