Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-03-16 / 11. szám

INTERJÚ 2014. MÁRCIUS 16., VASÁRNAP 8 kovács kau Véletlenül lett filmszínész és énekesnő is. A Kossuth-díjat nem hitte el, csak amikor már a kezében tartotta. Úgy érzi, ezzel a kitüntetéssel a szakmát és a közönséget is elismerték. „A HANGOM SOSEM FÁRAD EL” Az egyik legismertebb, a lemezeladások alapján a leghallgatottabb magyar énekesnő. Egri orvosírnokként indult a Ki Mit Tud-on, ahol először eltanácsolták, másodszor már megnyerte. Mindenkivel énekelt itthon, aki számít, és külföldön is tudott karriert csinálni. Fábos Erika- Engem az mindig érdekel, milyen az a pillanat, amikor egy embert egy ilyen fontos hír utolér. Hogyan tudta meg, hogy Kossuth-díjat kap?- Ez nagyon triviális lesz: felhívott egy kedves férfihang a Magyar Távirati Irodától és közölte, hogy nagyon gratulál. Kérdeztem, mihez, mire mond­ta, hogy a Kossuth-díjhoz. Pil­lanatra elgondolkodtam, nem nagyon értettem a dolgot, de azt mondta, higgyem el, Kos­suth-díjat fogok kapni.- És elhitte?- Nem. Éppen Győrbe tartot­tunk egy fellépésre, úgyhogy az autóból felhívtam a kollégá­mat, hogy nézze már meg az internetes levelezésemet, kap­tam-e erről értesítést. Megnéz­te, és valóban kaptam. Érkezett egy meghívó is postán, de ab­ban nem szerepelt, hogy díjaz­nak, csak az, hogy meghívnak az ünnepségre.- Szóval akkor még nem is örül neki?- Mióta ideadták a kezembe a szobrot, kezdek, szép lassan majd teljesen felfogom. Amikor megérkeztem a Parlamentbe és mondták, hogy az első sorban foglaljak helyet, onnantól már el­ért a tudatomig, hogy ez a csoda valóban megtörténik velem. Per­sze azért bátortalanul játszottam már a gondolattal. Ahogy jöt­tünk éjszaka hazafelé Győrből, egészen meghatott pülanataim is voltak, de valahogy úgy vol­tam vele, mint a fesztiválok és dalversenyek előtt szoktam len­ni régen. Addig nem foglalkoz­tam vele, amíg oda nem kellett állni énekelni a színpadra.- Ez önvédelem?- Igen. Érzékeny vagyok na­gyon, az ilyen dolgok engem fel­zaklatnának és túlterhelnék az idegrendszeremet. Inkább amíg csak lehet, nem veszek róluk tu­domást. A fellépéseimet is legfel­jebb csak két hétre előre akarom tudni. Nyomasztana, ha látnám, hogy tele van a naptár. Azon törném a fejem, hogy fogom-e ezt bírni? Szeretem inkább úgy érezni, hogy könnyű az életem.- Ennyire oda tud figyelni magára?- Mindig üyen voltam. Egyszer az egyik labdarúgó szövetségi kapitány azt mondta, hogy ez szerencsés magatartás, mert azt jelenti, igazi versenyzői lelki al­katom van. Lehet. Most is úgy in­dultam el, hogy de jó, elmegyünk Győrbe, énekelek egy jót, nem volt bennem semmi feszültség.- Jól sikerült?- Nagyon jó volt. Ez az önálló kovács Kati Verpeléten szüle­tett. akkor ismerte meg az ország, amikor 1965-ben megnyerte a Ki mit tud?-ot, egy évvel később pedig a Táncdalfesztivált. összesen 102 magyarországi és 24 külföldi önálló lemeze je­lent meg. Több mint háromszáz gyűjteményes albumon jelentek meg felvételei, valamint több mint 500 dal van a repertoárjá­ban. 442 hazai és külföldi hanghordozó őrzi dalait. 1968-ban az Év színésznője dí­jat kapta meg a Pécsi Filmfeszti­válon. 1975-BEN Angliában a The Star Of The Year (Az év sztárja) díjat kapta a Music Week című pop­zenei magazintól. 1986-ban Liszt Ferenc-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasá­gi Érdemrend kiskeresztjét, 2006-ban Artisjus Életmű Díjat kapott. 2014-ben Kossuth-díjjal tüntet­ték ki. hobbija a tenisz és az utazás, szeret vezetni és dokumentum­filmeket nézni. Kovács Kati csak a parlamenti díjátadó után merte igazán elhinni, hogy idén megkapta a Kossuth-díjat estem, és imádom, hogy olyan ráérős. Nincs előttem senki és nem jön utánam senki, hanem csak miattam jön a közönség és nyugodtan, hozzájuk igazodva telik el az este. Van idő sztoriz­ni, és olyan zenei csemegéket is játszunk a No Commerce zene­karral, amit máskor nem.- Sokat lép fel?- Ez változó. Most a Dal című műsor miatt jobban felkaptak. Vannak ilyen sűrűbb idősza­kok. Jön egy jólsikerült sláger, és az felszínre hozza az embert. Például, amikor Vangelis 1492 zenéjére írtam egy szöveget, az is ilyen korszak volt. Azt na­gyon szerette a közönség. Meg Vangelis is, még a Jogvédőnek is írt egy levelet, hogy gratulál nekem, aztán pedig ajánlást is írt ahhoz a lemezemhez, ame­lyiken megjelent. Örültem neki.- Ha így gondolja végig a pályát, mi volt a legnagyobb slágere?- Öt-tíz ilyen dalom is volt, ami elképesztő siker és örök­zöld lett. Ez volt a pályám nagy szerencséje, hogy nagyon jó da­lokat énekelhettem. A Nem le­szek sohasem a játékszered volt az első, ami országos ismertsé­get hozott, aztán a Legközelebb látlak, és az Add már, Uram, az esőt is ilyen volt, Azt biztosan tudom, hogy ami a kívánság- műsorokban toplistás, az az Úgy szeretném meghálálni.- Valahol olvastam, hogy a lemez­eladások alapján ön a legsikere­sebb magyar énekesnő.- Lehet. A Magyar Hangle­mezgyártó Vállalat raktárában állítólag megtaláltak pár arany- és platinalemezt is, amit sosem kaptam meg. Másokat kényez­tettek akkoriban. Engem a kö­zönség kényeztetett. Túdja, az autóban az is eszembe jutott, hogy egy Kossuth-díjjal egy éne­kes esetében mennyi mindenkit elismernek. Azokon kívül, akik szerzőként, zenészként, vagy mondjuk hangmérnökként vé­gigcsinálják az ember mellett, a háttérben a pályát és a közönsé­get is elismerik.- Külföldön is karriert csinált. Mi volt a titka, hogy sikerült?- Fogalmam sincs. Viszont a külföldi siker, a nemzetközi fesztiválok díjai valahogy job­ban elértek a tudatomig, jobban átéreztem.- Többet ért?- Semmivel nem ért nekem többet, csak a 70-es években az hitelesebb volt. Ott tiszta lap volt, itthon nem a népszerűség és a teljesítmény számított. Vol­tak, akiknek könnyebb volt, mert minden lehetőség nekik járt, és másként bántak velük, mint a többséggel.- Fontos az ön számára, hogy má­sok elismerjék, amit csinál?- Nem mindig, nem minden­ben. De aki azt mondja, hogy egy Kossuth-díj neki nem szá­mít, az azt sem tudja, miért él. Mióta megtudtam, aludni is alig bírtam és amikor hajnalban felébredtem, egyből ez jutott eszembe. Ez az egész pályám elismerése és én mindent alá­rendeltem az életemben ennek a pályának.- Pedig úgy kezdte, hogy „Nem le­szek sohasem a játékszered”.- Nem is lettem. Énekeltem mindenkivel. A V'Moto-Rock- kal, az Illéssel, az LGT-vel, az Omegával, csináltam lemezt Szörényivel, Adamissal, Lerch Istvánnal, Presserrel, Zoránnal és duettet is énekeltem minden­kivel, aki számított. Egy nyarat még Hofl Gézával is végigtur­néztam. Lett volna lehetőség, hogy állandó együttessel dol­gozzak, de nem akartam. Fontos volt nekem, hogy én dönthessék arról, mi az, amit szeretnék, és azt szerettem volna, hogy ne csak egy réteghez, hanem ha lehet, mindenkihez eljussak a zenén keresztül. Dolgoztam is rengeteget. Volt olyan, hogy a lakásunk ajtajában összefutot­tunk a férjemmel. Pont megjött egy egy hónapos turnéról, kér­dezte, hova megyek, mondtam, hogy egy két hónapos turnéra. Nem voltak könnyű idők, de na­gyon szép volt.- A házasságai az életforma miatt mentek tönkre?- Tulajdonképpen igen. Mind­két férjem zongorista volt és nagyon sikeres, ez pedig, mint kiderült, komoly kockázat. Na­gyon sok volt a rajongó körülöt­tük, többségében csinos és fiatal nők. A mostani eszemmel már látom, hogy ez mekkora kihívás lehetett nekik. Nagyon rámenő­sek tudnak lenni a női rajongók.- A férfi rajongók nem?- A nőknél ez éppen fordítva működik. Ha egy férfi sikeres, az imponál a nőknek és ettől na­gyon fel tudnak bátorodni. Egy női előadó esetében a siker in­kább ijesztő. Talán azért, mert a férfiak nem szeretnek veszíteni és úgy érezhetik, hogy egy sike­res nőt könnyen el lehet veszíte­ni. Hogy túl nagy a nyüzsgés kö­rülöttük és rivalizálni kell, hogy bebizonyítsák, hogy ők is érnek annyit, mint egy ismert nő. Min­denesetre, én nem tudtam úgy benne maradni a házasságaim­ban, hogy a férjem nem hűséges hozzám. Nem tudtam elképzel­ni, hogy lehetne úgy is folytatni. Minden jól működött, szerettük egymást, még az anyósaimat is imádtam, de sajnos másként alakult. Sosem akartam egye­dül élni, nagyon szerettem vol­na gyereket szülni, mert mindig úgy gondoltam, hogy úgy teljes az ember élete, ha van társa és családja.- Most civil a párja?- Igen, informatikus, tehát ci­vil, de az eltelt idő alatt annyira beletanult a zenébe, hogy előbb észreveszi, ha valami nem stim­mel, mint én. Húsz éve vagyunk már együtt. Éppen abba a kor­szakomba értem, hogy boldog voltam már egyedül is és letet­tem arról, hogy lehet még szere­lem az életemben, amikor talál­koztunk. Váratlan volt az egész.- 1968-ban az Év színésznőjének választották és több játékfilmben is szerepelt. Vonzotta a színészet is?- Egy csudát. Kardos Ferenc filmrendező a tévében látott, úgy keresett meg, de Jancsó is ugyanígy. A véletlen hozta.- Egy tévéműsorban láttam Mé­száros Mártát, aki arról beszélt, hogy a szépsége és a karaktere nagyon aktuális volt akkoriban, azért szerette annyira magát a kamera és a közönség. Tudta ezt, kihasználta a szépségét?- Ha visszagondolok az akkori önmagámra, szülte nem is értem a kérdést. Nem volt akkoriban, pláne Magyarországon olyan szépségkultusz, mint manapság. Valahogy nem voltunk annyira a saját érdeklődésünk középpont­jában, mint ma. Abból az időből engem az érdekelt, hogy például Jancsóék lakásán valódi művé­szekkel, alkotó emberekkel lehe­tett találkozni, beszélgetni. Más volt az értéke a külsőségeknek. A szépség sokkal kevesebbet és másként számított, mint ma. Leg­alábbis utólag én így érzem.- Ma szépnek látja az akkori ön­magát?- A fiatalságomat látom szép­nek. Nemrég éppen néztem egy akkori filmet és csodálkozva állapítottam meg, hogy valóban volt egy izgalmas karakterem. Ennek akkor egy kicsit sem vol­tam a tudatában, de ezt nem is bánom.- A Ki mit tud?-on fedezték fel és lett gyorsan nagyon népszerű. Előtte néhány hónappal még orvos írnokként dolgozott Egerben és azt is olvastam, hogy építészmérnök­nek is jelentkezett. Szóval olyan, mintha énekesnő is véletlenül lett volna.- Azért olyan, mert véletle­nül történt. Úgy kezdődött, hogy a családom agyára mentem, mert mindig énekeltem otthon - egyébként máig így van, ha van egy kis csönd, már dudorászok is. Szóval, édesanyám benevezett a Ki mit tud?-ra 1964-ben, ahol mondták is, hogy nem üvöltözni kell, hanem énekelni és eltaná­csoltak a további szerepléstől. Akkoriban ez a műsor közügy volt, pláne egy akkora városban, mint Eger. Csányi Barna a helyi zeneiskolában hatalmas lelkese­déssel készített fel a következőre. Azt meg megnyertem. Pár hét múlva már úgy köszöntek Buda­pesten az emberek nekem, mint­ha otthon lettem volna Egerben. Egy csapásra lettem ismert. Gon­doltam, majd úgy harminc éves koromig énekelgetek, aztán csi­nálok valami mást. Nem így lett.- Emlékszik arra a pillanatra, amikor már elhitte magáról, hogy énekesnő?- Emlékeznék rá, de még nem jött el a pillanat. Talán majd hol­napután. Érdekes ez: folyamato­san olyan, mintha csak valami nagy, izgalmas, átmeneti ka­land lenne az életemben, hogy énekelek. I- Ötven éve tartó átmenet.- Hát igen. Hihetetlen szeren­csés vagyok, tudom.- Tudja?- Igen, nap mint nap eszembe jut. Ha nagyon kritikus vagyok, akkor is azt mondom, hogy az eddigi életem kilencven száza­lékában ragyogott rám a nap. Nem is tudnék erről elfelejtkez­ni, nem olyan vagyok. Azt tehet­tem, szabadon, amit legjobban szerettem. Bármikor elmehet­nék például nyaralni, de sosem akartam, mert az éneklés olyan érzés nekem, mintha mindig szabadságon lennék. Bárhol jó. A 99 lakosú kis faluba ugyan­úgy megyek, mint egy több ez­res koncertre, mindegy. Ha éne­kelni lehet, mindegy. Komoly kérdés is mostanában az életem­ben, hogy még meddig hívnak? Most kezdtem ezen gondolkozni.- Azt hittem, azon, hogy meddig bírja majd?- Az nem kérdés, bírom. A hangom sosem fárad el. Azt szoktam mondani, hogy csak a tűsarkúim bírják egyre nehe­zebben. Győrbe tíz párat vittem, a koncert végére mindet fel is húztam, de egyik sem volt ké­nyelmes.- Szóval, ha így ötven évnyi távol­ságból visszatekint, nem is csinál­na semmit másként?- Csak egyet: soha nem ta­nultam énekelni, mégis óriási a hangterjedelmem, ezért úgy gondolom, talán meg kellett volna próbálkoznom az operá­val. Ha elölről lehetne kezde­ni, azt nem hagynám ki. Min­den más jöhetne még egyszer ugyanígy. I J / /

Next

/
Thumbnails
Contents