Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-15 / 62. szám
Európai szabadalmi bíróképző központ BUDAPESTEN MEGNYÍLT Európa szabadalmi bíróinak bíróképző központja, amely az Egységes Szabadalmi Bíróság leendő bíróinak és bírójelöltjeinek képzését és továbbképzését koordináló irodaként fog működni a fővárosi Várnegyedben. Csé- falvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár kijelentette: az egységes európai szabadalom csökkenti a szabadalmaztatás költségét, ami jelenleg átlagosan 36 ezer euró az EU-ban. Ez Amerikában 3 ezer, Kínában 600 euró, ami Európának óriási versenyhátrányt jelent. Az egységes európai rendszerrel a költségek 5000 euróra csökkennek. ■ MTI Közösségi rádiókat, tévéket támogatnak TIZENHÁROM KÖZÖSSÉGI médium fenntartási költségeihez járul hozzá összesen több mint 60 millió forinttal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A grémium az eheti ülésén a 2014-es pályázat negyedik fordulójában beadott kérelmekről döntött. A nyertesek között van azíi9td Első Pesti Egyetemi Rádiótól:;:, kezdve a szabolcsi Alfa Rádión át a dunaújvárosi tévéig. A televíziók legfeljebb 600 ezer, a közösségi rádiók 500 ezer forintot, a kisközösségi rádiók 400 ezer forintot igényelhettek havonta. ■ MTI Elítélik a palesztin rakétacsapásokat A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM a leghatározottabban elítéli és semmivel sem tartja indo- kolhatónak a Gázából Izrael ellen indított szerdai rakéta- támadásokat. A magyar kormány támogatja az amerikai közvetítéssel folytatott izraeli-palesztin béketárgyalások zavartalan továbbvitelét, és elítél minden olyan cselekményt, amely ezt megzavarhatja. ■ MTI Vatikáni nagytakarítás reform Az egy éve regnáló Ferenc pápa lépései a transzparencia felé Az orosz kormány jóváhagyta a paksi megállapodás tervezetét Ferenc pápát tavaly március 13-án választották meg. Azóta a Vatikán pénzügyeiben is sok reformlépéssel próbálkozott Hosszú utat járt be a Vatikán pénzügyi rendszere azóta, hogy tavaly év elején a pénzmosás elleni szankciók miatt leálltak a pápai állam bankkártyatermináljai. Az egy éve uralkodó Ferenc pápa a hangvételi megújulás .mellett gazdasági kérdésekben is megnyilvánul, és készben morális, részben jogi okokból igyekszik transzparensebbé tenni a Vatikán pénzmozgásait. Braunmüller Lajos Nem sokkal pápává választása után nyolctagú bíborosi tanácsadó testületet nevezett ki Ferenc, a csoportnak egyfajta tanácsadó szerepet szánva. Jelzésértékű volt, hogy a bíborosi testületben mind az öt kontinens képviselői helyet kaptak. „Ez egy csoport, nem pedig tanács és nem is bizottság” - hangsúlyozta a médiának Federico Lombardi szentszéki szóvivő, miközben a sajtó „forradalmi egyházi fordulatról” és „testületi irányítású” egyházról írt. Lombardi leszögezte: a döntéseket továbbra is a pápa hozza meg. A tanácsadók fő feladata - az egyház belső működésének megreformálása mellett - az IOR, vagyis a Vatikán bankjának felügyelete, és átláthatóbbá tétele. A testület a napokban új elnököt választott a pénzintézet élére, Santos Abril y Gastello, a római Santa Maria Maggiore pápai bazilika főpapja, Buenos Aires egykori apostoli nunciu- sa lett az IOR-t felügyelő egyházi bizottság elnöke. Ezzel újabb lépés történt a Vatikán pénzügyi-gazdasági működésének megújításában. Kártyát nem fogadtak el a Vatikán olyan lassan és nehézkesen adoptálta az átláthatóságot szolgáló rutineljárásokat, hogy tavaly év elején - még Ferenc pápa felszentelése előtt - hetekig nem lehetett bankkártyával sem fizetni a pápai állam területén, a kegytárgyboltokban és kávézókban kizárólag készpénzt fogadtak el. Az egy éve zajló vatikáni gazdasági reformnak azonban ez csupán az egyik lépése, a közelmúltban Ferenc Gazdasági Titkárságot, azaz egyfajta szentszéki pénzügyminisztériumot állítatott fel, amelynek élére George Pellt, Sydney bíborosát helyezi március végétől. A „szaktárca” feladata a Vatikán költségvetésének eddigieknél szigorúbb kontrollja lesz, igaz, ebbe az IOR nem tartozik bele, lévén az teljesen önálló entitás. Az IOR sem bújhatott ki az átalakítás alól, januárban Ferenc pápa leváltotta a vatikáni bankot eddig felügyelő bíborosi bizottság elnökét és három A FENNAKADÁS oka ÜZ Volt, hogy a Vatikán nem tudott időben felkészülni arra, hogy mindenben megfeleljen az EU pénzmosás elleni előírásainak, így az olasz központi bank megtiltotta az olasz pénzintézeteknek, hogy engedélyezzenek bármilyen bankkártyás, hitelkártyás tranzakciót a miniállam területén. tagját, akiket elődje, Benedek, néhány nappal lemondása előtt nevezett ki öt évre. Az egyházfő leváltotta a bizottság tagjaként dolgozó Domenico Calcag- no bíborost az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének (Apsa) elnökét is. A*i,egy éve i zaj ló gazdasági reform nem csupán öncélú, és távolról sem technikai jellegű csupán. A Vatikán pénzügyei hosszú ideje átláthatatlanok, a pápai államban lévő transzparencia szintje messze elmarad más, világi bankoktól elvárttól. Az IOR-ral kapcsolatban többször felmerült - bár soha nem bizonyosodott be - , hogy betétesei terrorizmust, vagy szervezett bűnözést pénzelnek az eszközökkel. Az olasz hatóságok tavaly ugyanakkor pénzmosás gyanújával nyomoztak a bankban, és le is tartóztattak egy főpapot. A nemzetközi előírásoknak eleget téve az IOR-nál nyitott majdnem 19 ezer számlából tavaly 1200 nem egyházi számlatulajdonost szólítottak fel arra, hogy helyezze át pénzét más pénzintézetbe. A felszólítottak között volt Irán, Irak, Indonézia és Szíria római nagykövetsége. hitel Az orosz kormány jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítésére szánt mintegy 10 milliárd euró értékű állami hitelnyújtásról szóló kormányközi megállapodás tervezetét és utasítást adott az aláírásra. A dokumentumot, amely csütörtökön jelent meg az állami jogi információs portálon (pravo. gov.ru) hétfőn írta alá Dmitrij Medvegyev. Az orosz kormányfő egyúttal utasítást adott a pénzügyminisztériumnak, hogy az orosz külügyi és a gazdaságfejlesztési tárcával, a Ro- szatommal és az állami Vnye- sekonombankkal tárgyaljon a magyar féllel az egyezményről. A hitelt Magyarország 2014 és 2025 között használhatja fel a paksi atomerőmű 5-ös és 6-os energiablokkjának megépítésére, másra nem vehető igénybe. A hitelt a magyar fél (a kormány) a beruházás 80 százalékának finanszírozására használja fel az egyezmény keretében aláírandó szerződés alapján. A ténylegesen felhasznált összeget 21 év alatt kell visszafizetni. Az első hiteltörlesztést a paksi 5-ös és 6-os energiablokk működésbe i lépéséhea-közelebbi március 15-én, vagy szcptembéU^-én ■ kell teljesíteni, de nem később, mint 2026. március 15-én. Az első hét évben a ténylegesen felhasznált hitel 25 százalékát kell 14 egyenlő részben kifizetni. A következő hét évben a hitel 35 százalékát 14 egyenlő részben és az utolsó hét évben a ténylegesen felhasznált hitel 40 százalékát 14 egyenlő részben kell törleszteni. A magyar fél az idei évtől évi 3,95 százalékos kamatot fizet az orosz állami hitelért az atomerőművi blokkok működésbe lépéséig, de nem később, mint 2026 március 15-ig. A hiteltörlesztés első 7 évében 4,50 százalékos, a második 7 évben 4,80 százalékos, és az utolsó 7 évben 4,95 százalékos lesz a kölcsön kamata. A magyar fél a hitelt euróbán törleszti majd. ■ MTI A visegrádiak is próbálkoznak Ukrajna Gyors és hatékony megoldást keresnek a válságra Sajtónapi elismerések díj Árpási Zoltán és Mészáros Béla kitüntetése Miközben 102-re emelkedett a korábbi kijevi összecsapások áldozatainak száma (ketten a kórházban belehaltak sérüléseikbe), addig a Krímben a pénzbetéteket befagyasztották, 300 hrivnyában - körülbelül 6300 forintban - korlátozták a pénz- felvételt. Az intézkedéssel meg akarják akadályozni a betétek tömeges külföldre vitelét. Csütörtökön az Európai Parlament határozatban adta ki, hogy Oroszországnak azonnal vissza kell vonnia csapatait Ukrajna területéről. A határozat szerint a krími orosz invázió agresszív és ellentétes a nemzetközi joggal. Törvénytelennek nyilvánítják a Krím függetlenségéről és a csatlakozásról szóló népszavazást is. Az Európai Unió múlt heti rendkívüli ülésén három szakaszos szankciót határoztak meg Oroszországgal szemben. Első lépésként felfüggesztették a vízumkönnyítésről és a partnerségi megállapodásokról szóló tárgyalásokat, másodjára beutazási tilalom és vagyon- befagyasztás is életbe léphet. Harmadik lépésként széles körű gazdasági és kereskedelmi szankcióktól tarthat Oroszország. Martonyi János külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában tegnap kifejtette, hogy a visegrádi országok külügyminiszterei, valamint Guido Westerwelle német külügyminiszter arról tanácskozik, hogy mi a leghatékonyabb és leggyorsabb megoldás Ukrajnának. „A V4 álláspontja szerint létre kell jönnie a társulási megállapodás politikai részének, mert ez egyértelmű üzenet lenne, hogy legitim az ukrán kormány és gyorsan segíteni kell neki, hogy túllépjen a jelenlegi válságon” - tette hozzá Martonyi. A Bloombergnek adott interjújában Soros György ellenezte az Európai Unió válság- kezelését. A közgazdász szerint Európának Ukrajnát nem orosz kapcsolatainak elvágásában kell támogatnia. ■ VG A magyar sajtó napja alkalmából elismeréseket adott át a MÚOSZ, a Sajtószakszervezet, valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) csütörtökön Budapesten. Tizen- ketten vehették át a MÚOSZ életműdíját, az Aranytollat. Vasvári Pál-emlékplakettben részesült Mészáros Béla, a Békés Megyei Hírlap korábbi szakszervezeti bizottsági titkára és Árpási Zoltán, aki előbb a Békés megyei lap főszerkesztője volt, majd a Somogyi Hírlap igazgató-főszerkesztője lett. Árpási Zoltán és volt szerkesztősége a szakszervezettel korábban kilencszer vehette át a Sajtószakszervezet elnökségének elismerését, a Vasvári Pál-díjat.« Mészáros Béla és Árpási Zoltán a Vasvári-emlékplakettel