Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-11 / 59. szám

2014. MÁRCIUS 11., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR A gyümölcsfák metszéséhez - csakúgy, mint a szőlőhöz - érteni kell, nem mindegy, hogyan alakítjuk a fák koronáját, mondta Kulcsár László szekszárdi gazda Már könnyeznek a vesszők metszés A rügytermékenységi mutatók vegyes értékeket jeleztek A megyei múzeum is elébe megy az igényeknek szekszárd Nem csak a múze­um, hanem a város is gazdago­dik egy új színfolttal - mond­ta el a Wosinsky Mór Múzeum igazgatója, Odor János, amikor az új múzeumboltról kérdeztük. A jövő héten adják át, a főbejá­rat belső részén kap helyet. Non­profit jelleggel működik majd, tevékenysége elsősorban szak- kiadványokra, saját kiadású könyvekre korlátozódik. Ezzel is eleget tesznek a tájékoztatás, is­meretterjesztés terén a modern múzeumokkal szemben támasz­tott egyik követelménynek. A bázis a múzeum központi épü­letében lesz, de a Babits-házban is működik már egy hasonló jel­legű intézmény, most azt is bő­víteni fogják. Minden látogatói igényt ki szeretnének elégíte­ni, céljuk, hogy mindenki meg­találja az őt érdeklő kiadványt, emléktárgyat, műtárgymásola­tot. A Tolna megyei népművé­szetet reprezentáló munkákat is bemutatnak, amelyek koncepci­onálisan beleférnek a múzeumi gondolatiságba: archaikus mó­don készülnek, helyi minták­kal, felvillantják a helyi, nemze­tiségi hagyományokat. Csak pél­daként: lesznek sárközi mintás edények, tolnai sváb kékfestő anyag, bukovinai székely szőt­tes... Az új részleget jövő kedden adják át az érdeklődő, múzeum- látogató közönségnek. ■ Gy. M. Atomerőmű nélkül elképzelhetetlen az energiaellátás Paks Az import csökkentése, a nukleáris energiatermelés ará­nyának fenntartása mellett emelt szót a KDNP paksi alap­szervezete nevében dr. Bagdy László. Az elnök dr. Kiss Péter­rel, az elnökség és a megyei vá­lasztmány tagjával sajtótájékoz­tatót tartott, ahol kiemelte, hogy a MAVIR előrejelzése szerint 2030-ra 5000 megawattnyi ka­pacitás válhat szükségessé. En­nek pótlása nukleáris energia nélkül lehetetlen. A KDNP pak­si alapszervezete az atomener­gia mellett támogatja a megúju­ló és a hazai szénalapú villa- mosenergia-termelést is - hang­súlyozták. Kiemelték, hogy az átláthatóságot és a tájékoztatást biztosítani kell. ■ V. T. A vége felé tartanak a gaz­dák a szőlőmetszéssel a me­gye két borvidékén. A gyü­mölcsösökben viszont mosta­nában kezdik a munkát. Mauthner Ilona Egymást érik a metszési bemu­tatók a megyében. Ezek a szak­mai rendezvények mindig nép­szerűek, nyilván nem azért, mert ott tanulnak meg metsze­ni a szőlő- és gyümölcsterme­lők, hanem, mert'nagyon sok hasznos információhoz juthat­nak az adott évről. Az egyik leg­népszerűbb bemutatót a pécsi szőlészeti kutatóintézet szent- miklósi telepén tartják. Dr. Kozma Pál igazgató elmondta, a rügytermékenységi mutatók irányt mutatnak a szőlőterme­nem mindenkinek egyértelmű, hogyan kell megmetszeni áfá­kat vagy a szőlőt. Gyenge met­széssel a növény szinten tartá­sát érjük el, a vessző felső 1/3- át távolítjuk el, így a vágáshoz közeli néhány rügy kihajt, az alsók alvó állapotba kerülnek. A középerős metszés (a vessző felét távolítjuk el) esetén szinte löknek. A szabály az, ha az el­halt rügyek száma nem halad­ja meg a 10 százalékot, akkor e szempontból kiváló termés­re is lehet számítani. Az idei rügytermékenységi eredmé­nyek azonban fajtánként elté­rőek: a rajnai rizling, pinot no- ir fajtáknál 20 százalék körü­li az elhalt rügy, ami nem iga­zán jó. A cabernet franc, kadar­ka, zweigelt fajtáknál 15 szá­zalékos, de hasonlóan értéke­ket mértek az olaszrizlingnél és a cabernet sauvignon-nál is. Ugyanakkor a kékfrankos­nál szokatlanul magas, kiemel­kedő eredményt mutatnak a rügyszámok. Dr. Kozma Pál el­mondta, az alacsony értékek a múlt év őszén tapasztalt aszá­lyos időjárásnak is köszönhe­tő, a vesszők nem tudtak meg­felelő mértékben megerősödni. minden rügy kihajt, de az ág- gyűrűhöz közeledve egyre ki­sebb hajtásokat produkálva. Ezzel lehet magas termőképes­ségen, fiatalon tartani a nö­vényt. Az erős metszés (a vessző 2/3-át távolítjuk el) után min­den megmaradt rügy kihajt, és erőteljes növekedést produkál. Ezzel lehet fiatalítani a növényt. Fagykár nem volt Tolna megye két borvidékén sem, bár még az április megtréfálhatja a terme­lőket, rügyfakadás után ugyan­is a mínusz 3-4 fokos hajnalok is okozhatnak kárt. Az idén ko­rai rügyfakadásra készülhet­nek a termelők, amit a szakem­berek március végére várnak, addigra ugyanis a plusz 10 fo­kot eléri a napi átlaghőmérsék­let. Már most megindult a sző­lővesszőkben a nedvkeringés, vízzel teliek a szövetek, ilyem kor mondják a gazdák: könnye­zik a vessző,'amf egyben jelzés is feléjük, hogy illik befejezni a metszést. A gyümölcsösökben is csat­tognak a metszőollók, alakít­ják a koronát a gazdát. Az el­múlt hetek csapadékos időjá­rásának köszönhető, hogy a ta­laj is feltöltődött, így nincs aka­minden növénynek megvan az optimális metszési ideje. Sövé­nyek esetén a gyorsan növő fajo­kat tavasz végén és nyár végén metsszük, míg a lassabban növő- ket elegendő évente egyszer, nyá­ron fazonra igazítani. Nyáron virágzó bokrok: a virágrügyek a friss hajtásokon fejlődnek, tél vé­gén, még a hajtások növekedése dálya annak sem, hogy a kihalt fákat most pótolják. Metszés nélkül a gyümölcsfák elveszí­tik formájukat, kevesebb virá­got és termést hoznak, és ha­mar felkopaszodnak, mondták az általunk megkérdezett gaz­dálkodók. Ugyanakkor nehéz­séget jelent, hogy a különböző gyümölcsfákat eltérő metszés­sel lehet optimális növekedés­re bírni. Nem mindegy az sem, milyen idős a fa. Általános ér­vényű szabály, hogy mindig a metszés alatt lévő rügyek hajta­nak ki legerősebben, illetve mi­nél erősebben metszünk vissza egy ágat, annál erőteljesebben hajt ki. A déli lejtőkön már virágzik a mandula, a kajszi is rügypat­tanás előtt áll. Á lemosó, rezes permetezéseket is már javában lehet végezni. előtt metsszük őket. Tavasszal virágzó bokrok: a virágrügyek az előző évi hajtásokon fejlődnek ki, a tét végén nem szabad őket met­szeni! Elvirágzás után távolítsuk el a felesleges hajtásokat. Zöld­metszés: nyár közepétől, főleg az érzékenyebb fáknál (pl. ősziba­rack) végzik, de augusztus végé­ig be kell fejezni. Mekkorát vágjunk, milyen a jó metszés? Növényenként más az optimális időszak PROMÓCIÓ Tegyen érte, hogy a vérkeringése megfelelő legyen nashwan-parasound-euárás Jelentős kedvezményt biztosítanak most a kúra árából Szekszárdon Tudta, hogy keringésünk nor­mális működéséhez mennyire fontos az egészséges hajszálér hálózat? Nagymértékben hoz­zájárul szívünk munkájához. Ha károsodik, elmeszesedik az ér, vérellátási zavar áll be, mely szervezetünk egészére kihat­hat. Magyarországon már al­kalmazzák azt a kezelést, mely hatékonyan, fájdalom- és szö­vődménymentesen kezeli a problémát. A Nashwan-Paraso- und készülék több ezer betegen segített már. Az infra, ultra és hallható hang segítségével ru­galmasabb lesz az ér fala, va­lamint a beszűkült, elzáródott ér mellett a szervezetet hajszál­ér képzésére serkenti. Az egész A fő kezelés talpon át történik, de az egész szervezetre kihat testre kiható kezelés számos beteg életét változtatta meg. • Alsó végtagi görcsök kínoz­zák? • Feszítő vagy tűszúrásszerű fájdalmat érez? • Csökkent a járási távolsága? • Zsibbadnak a lábai vagy a ke­zei? • Hidegek, fáznak a végtagjai? • Memóriaproblémája van? • Zúg a füle? • Szédül? Ha ezek közül valamelyik Ön­re illik, lehetséges, hogy érel­meszesedésben, érszűkületben szenved. • Cukorbetegsége van? • Magas a vérnyomása? • Magas a koleszterinszintje? • Dohányzik? • Túlsúlyos? • Családjában előfordult már érszűkület? • Mozgásszegény, stresszes élete van? Ha igen, ne várjon, vizsgáltas­sa meg magát szakorvossal. Hi­szen az érszűkület csak súlyo­sabb formában okoz panaszt. Mindazoknak, akik beje­lentkeznek a március 18-án tartandó vizsgálatra a Szek­szárd, Mátyás király utca 8. szám alatt található rendelő­be, 30 ezer forint kedvezményt biztosítunk a kúra árából. Áz akció keretén belül a vizsgálat 3000 forint. HÍRSÁV Kétszer megütött egy férfit a nőnapi bálon Medina Minden ok nélkül esett neki egy férfi egy má­siknak a nőnapi bálon vasár­nap hajnalban. A19 éves Sz. Sz. kétszer is megütötte a sér­tettet, aki a rendőrségnek el­mondta, semmi előzménye nem volt az esetnek, még csak össze sem szólalkoztak. Az el­követőt a szekszárdi rendőr- kapitányságra állították elő, garázdaság vétség megalapo­zott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást. ■ R. G. Csütörtöktől új helyen a tolnai okmányiroda tolna A Tolnai Járási Hiva­tal okmányirodája március 13-ától új helyen, a Hősök te­re 2. alatt fogadja az ügyfe­leket. A költöztetésből adódó technikai okok miatt szüne­tel az ügyintézés március 12- én. Sürgős esetben a térség legközelebbi okmányirodáját Szekszárdon, a Bezerédj utca 1., illetve az Augusz Imre ut­ca 7. alatt találják meg a tol­naiak. A tolnai okmányiro­dában csütörtöktől az ügyfél- fogadási rend változatlan, tá­jékoztatott Tóth Ferenc kor­mánymegbízott. ■ B. K. Magyar állapipolgár lett Tamás Éva bonyhád Tamás Éva tett ál­lampolgársági esküt hétfőn a bonyhádi Városházán Po- tápi Árpád János polgármes­ter, az Országgyűlés Nem­zeti Összetartozás Bizottság n gának elnöke előtt. A Sepsi- szentgyörgyön született nőm; férjével él a völgységi város­ban. Potápi Árpád Jánostól megtudtuk, mostanáig már több mint 500 ezer külhoni magyar tett állampolgársági esküt országszerte. ■ V. B. Tamás Éva az eskütételen További felvilágosítás és időpont-egyeztetés: WWW.MEDHUNGARY.COM VAGY 06-72/551-714, 06-20/920-4447, 06-30/339-6963, 06-70/267-3432 é A ♦ I A

Next

/
Thumbnails
Contents