Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-08 / 57. szám
2014. MÁRCIUS 8., SZOMBAT 15 SPORT A pécsieknek mar sikerült labdarúgás A Vidi a favorit, de a magyar fociban bármi megtörténhet Lázok János (balról), Fiola Attila és Nemanja Nikolics - ez a hármas vasárnap este is összefuthat a pályán az MVM-Paks-Videoton bajnoki találkozón Az ország egyik legjobb csapatát fogadja az MVM-Paks: az OTP Bank Liga 19. fordulójában a Videoton látogat az atomvárosba. Rónai Gábor Nincs jópasszbanaz MVM-Paks, és akkor finoman fogalmaztunk. Az atomvárosiak zsinórban már tizenegy meccse nyeretlenek, a győzelem ízét legutóbb tavaly szeptember 13-án a Kaposvári Rákóczi ellen (2-0) érezhették a paksi futballisták. A tabellán már csak két csapat van a Paks mögött - ki gondolta volna mindezt akkor, amikor a harmadik fordulót követően három győzelemmel a Debrecen és a Videoton mögött harmadik volt az atomcsapat. Most már jó lenne elkezdeni a pontgyűjtést, mert a helyzet egyre aggasztóbb. A csapat sorsolása nem könnyű, jövő hétvégén utazás a Bp. Honvédhoz, majd érkezik a Győri ETO. Pokoli sorozat - egy bravúros győzelem valamelyikük ellen óriási lökést adhatna. A vasárnapi találkozó abszolút favoritja a Vldi, de egy hete a Pécsi MFC is bizonyította, hogy olykor Dávid is lehet nyertese egy Góliáttal való találkozásnak. A pécsiek pontrablása (1-1-el zárult a találkozó) egyúttal erőt is adhat Éger László- éknak, akiknek most kétszeresen is szükségük lenne a drukkerek támogatására.- A labdarúgásban, különösen a magyar mezőnyben bármi megtörténhet - tekintett előre a találkozóra Csertői Aurél, a paksiak vezetőedzője. - Hazai pályán jobb játékot kell mutatnunk, mint az elmúlt fordulóban Székesfehérváron, a Puskás Akadémia ellen. Az ország egyik kirakatcsapatát, a Videotont fogadjuk, amely mind játékosállományban, mind gazcsak névre szóló jeggyel mehetnek be a paksi stadionba a szurkolók - ez az előírás az egész szezonra érvényes. A klub ezúton is felhívja a drukkerek figyelmét, hogy vigyék magukkal személyi igazolványaikat (akiknek nincs, diákigazolványnyal azonosíthatják magukat). A bérletesek belépéskor egy vodaságilag az egyik legerősebb az egész mezőnyben. De nem adjuk fel, úgy megyünk ki a pályára, hogy ellenük is lehet nyerni. Ehhez azonban mindenkinek száz százalékot kell nyújtania.- Legutóbb a támadójátékunk enervált volt, ugyanakkor a védekezésünk majdnem tökéletesre sikeredett, leszámítva azt az átlövést, amiből gólt kaptunk - folytatta Csertői Aurél. - Lehetett volna hárítani, de nem így alakult. Tehát a védőmunkát elvégeztük, ugyanakkor a támadások felépítése gyengére sikerült. Mivel a Videoton ellen nem játszhatunk ki-ki meccset, ezért szervezett védekezésből indított támadánalkódos igazolószelvényt kapnak, ők csak ezzel léphetnek be a stadionba (ezek az 1-es és a 2-es pénztárnál vehetők át). A jegyeket elővételben is meg lehet vásárolni: szombaton 8 és 12 óra között az 1-es pénztárban, vasárnap pedig ugyanitt 12.30 órától. A többi pénztár a meccs előtt két órával nyit ki. sokkal kell operálnunk. Mindezt sokkal hatékonyabban kell tennünk, mint legutóbb tettük. Úgy gondolom, hogy így eredményesek lehetünk akár a fehérváriak ellen is. OTP BANK LIGA, 19. FORDULÓ. MVM-PAKS-VIDEOTON, VASÁRNAP, 18.30 ÓRA (TV: SPORT2, ÉLŐ). Paks, Fehérvári út. Jegyek: 800 és 1800 forint. Vezeti: Fábián M. Az MVM-Paks tervezett ösz- szeállítása: 24 Csernyánszki - 16 Heffler T., 63 Éger, 33 Horváth G., 30 Szabó J. - 8 Kecskés T., 22 Windecker - 39 Bartha, 5 Tóth B., 87 Délczeg - 9 Simon A. A kispadon: 1 Molnár P. (cserekapus), 7 Báló, 10 Kiss T., 17 Szekszárdi, 18 Fiola, 20 Lázok, 23 Nagy O. Az OTP Bank Liga állása 1. Debrecen 18 11 5 2 42-20 38 2. Videoton 18 10 4 4 34-16 34 3. Győri ETO 18 8 7 3 28-20 31 4. Diósgyőr 18 7 8 3 30-22 29 5. Ferencváros 18 8 4 6 28-27 28 6. Haladás 18 7 7 4 27-21 28 7. Bp. Honvéd 18 7 5 6 26-23 26 8. PMFC 18 7 5 6 28-28 26 9. Lombard Pápa 18 7 3 8 22-25 24 10. Kecskemét 18 6 6 6 25-31 24 11. Újpest 18 5 6 7 32-34 21 12. Puskás Akad. 18 5 5 8 22-32 20 13. Mezőkövesd 18 5 3 10 21-32 18 14. Paks 18 4 5 9 21-30 17 15. MTK 18 3 7 8 18-21 16 16. Kaposvár 18 2 4 12 16-38 10 HÍRSÁV Egy győzelem és egy vereség a KSC-mérleg kosárlabda Két mérkőzést is lejátszott az elmúlt hétvégén az Atomerőmű-KSC Szekszárd kadettcsapata. Harsányi Mária együttese előbb szombaton hazai pályán 63-59-re nyert a Kecskeméti Kosárlabda Akadémia ellen (legjobb dobók: Studer Á. 24, Némedi 12), majd 69-49-re kikapott az MTK otthonában (ld: Studer Á. 27). Vasárnap a Vasas Akadémia együttese érkezik Szekszárdra (15 óra). ■ R. G. Fehérváron győztek, dobogón a decsiek sakk A Decs 1990 SE második csapata 8:4-re nyert a Fehérvár ellen idegenben az NB 11-es bajnokságban. Az Asztalos csoport találkozóján a sárközieknél Váradi Benedek, Nagybíró László, Horváth Balázs, Majnay Péter, Hegedűs Dominik nyert, Taskovits István, ifj. Balázs Imre, Werner Anna, Barbados Tamás, Hölczl Attila, és dr. Papp Csaba fél pontot szerzett. A decsiek a Nagyatád (48 pont) és a Baja (42 pont) mögött a harmadik helyen állnak (42 pont). ■ R. G. Megtámadták Bianchit, a Marussia pilótáját forma-1 Párizsban kirabolták Jules Bianchit, a Formu- la-l-es Marussia-istálló 24 éves francia püótáját, akinek több mint 20 millió forint értékű karóráját vették le erőszakkal a csuklójáról. A pilótának, aki éppen dohányzott, amikor megtámadták, nem esett baja - adott hírt az esetről a francia Le Párisién című napilap. ■ R. G. Lidström mezét senki sem viselheti többet jégkorong Az NHL-ben szereplő Detroit Red Wings gárdája visszavonultatta legendás hátvédjének, a svéd Nicklas Lidströmnek 5-ös számú mezét. Az olimpiai és világbajnok, négyszeres Stanley-kupa-győztes hokis tengerentúli karrierje során 1564 mérkőzést játszott egyetlen egy klubban, és ez mindmáig abszolút rekordnak számít. ■ R. G. Névre szól a jegy, vigye magával a személyijét! Győzelemmel akar búcsúzni az ökölvívástól Erdei Zsolt magabiztosan, jókedvűen és nagy reményekkel várja búcsúmérkőzését Erdei Zsolt, aki szombaton este Kecskeméten a grúz Salva Dzsomardasvili ellen lép szorítóba a Boksz Világ- szervezet (WBO) félnehézsúlyú Európa-bajnoki övéért. Az Ml 21.30 órától közvetíti a gálát, Erdei összecsapását a Kossuth Rádióban is élőben követhetik a sportrajongók. Érdéi Zsolt amatőrként világ- és Európa-bajnok volt, illetve olimpiai bronzérmet szerzett. A profik között egészen tavaly márciusig nem kapott ki, 33 mérkőzést nyert meg sorozatban. Öt éven át, 2004 és 2009 között volt a WBO félnehéz&ú- lyú világbajnoka, 2009 novemberében pedig a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú címét hódította el. Egyetlen vereségét az orosz Gyenyisz Gracsov- tól szenvedte el tavaly márciusban, méghozzá erősen vitatható, megosztott pontozással.- Mindenképpen itthon szerettem volna lezárni a karrieremet. Végre nem ért a felkészülés során olyan sérülés, amely hátráltatna. Remek formában vagyok, erőtől duzzadok. Szépen szeretnék búcsúzni - mondta Erdei. ■ R. G. Széki Kupa: idén először felnőttek is elindulhatnak szombaton rendezik Bátaszé- ken a karatézók hagyományos Széki Kupáját. A verseny tíz órakor kezdődik (eredményhirdetés 17.15-től), a résztvevők küzdelemben (kumite) és formagyakorlatban (kata) mérik össze erejüket. A szervező Wa- do Ryu szakosztály megmérettetésén hat kategóriában (kezdő, haladó, junior, kadett, felnőtt, veterán) avatnak győztest, újdonság, hogy idén először a felnőtteknek és a veteránoknak is versenylehetőséget biztosítanak. A szokatlan időpontot Nagy Ákos edző azzal indokolta, hogy így a Széki Kupa lehet a nagyobb versenyek (a WKF magyar bajnokságot március 22-23-án rendezik) előszobája. ■ R. G. Két dombóvári ezüstérem Kecskemétről úszás Besenyei Emőke és Várteleki Richárd is a dobogó második fokára állhatott A csoportelsőségért játszik a győri csapat FEBRUÁR 28. ÉS MÁRCIUS 2. között rendezték meg a kecskeméti fürdőben az úszás diákolimpia országos döntőjét. A fináléba 1200 versenyző jutott. A megnyitón a rendező város nevében Dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a sportolókat és kísérőiket. A gyerekek négy korcsoportban versengtek egymással: III. korcsoporttól külön értékelték az aktív, igazolt versenyzőket A-ka- tegóriában, és a visszavonult, már nem versenyszerűen úszókat B-kategóriában. A dombóvári diákok két ezüstérmet szereztek a megmérettetésen. Besenyei Emőke az Illyés Gyula Besenyei Emőke (balról) második helyen fejezte be a hátúszók versenyét Gimnázium tanulója 100 méteres hátúszásban IV. korcsoport B-kategóriájában második helyezést ért el. A III. korcsoportos Várteleki Richárd (A-kategória), a Dombóvári Úszó Egyesület versenyzője, a Szent Orsolya Iskolaközpont tanulója megismételve sikeres nyári szereplését - országos gyermekbajnokságon 3. helyet szerzett - követően ismét dobogóra állhatott 100 méter gyorson. Tancsa Norbert edző tanítványa egyéni legjobb időeredményével ezüstérmes lett. Richárd sikereit országosan is elismerik: 2001-es versenyzőként tagja a MÚSZ utánpótlás keretének is. ■ B. L. A CSOPORTELSŐSÉGÉRT játszik a címvédő és már biztos négyes döntős Győr a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, míg az FTC nyolcgólos hátránynyal várja a Viborgot a KEK negyeddöntőjében a hétvégén. A Fehérvárnak nincs félnivalója, miután könnyedén nyert Kolozsváron az EHF Kupában (21-28). A Győri Audi ETO KC jelenleg egy ponttal vezet a trón- követelő montenegrói Buducs- noszt Podgorica előtt, a rangadót azonban idegenben kell megvívnia vasárnap (tv: Digis- portl, 19.). A két együttes győri összecsapásán 23-23-as döntetlen született. Egy újabb döntetlen jól jönne a Győrnek, mert a zárókörben a pillanatnyilag sereghajtó Larvikot fogadja. A csoportelső a másik kvartett második helyezettjével találkozik május 3-án, a budapesti Final Four elődöntőjében. A női KEK-ben a 2011-ben és 2012-ben is kupagyőztes FTC-Rail Cargo Hungária csapata 40-32-re kapott ki Vi- borgban, így a dán csapat van kényelmes helyzetben a szombat esti visszavágó előtt. A Fehérvár KC izgalommentesen várhatja az U Jolidon Cluj elleni vasárnapi visszavágót. A párharc továbbjutója az elődöntőben az orosz Dinamo Volgograd és a dán Esbjerg csatájának nyertesével mérkőzik. ■ B. L.