Tolnai Népújság, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-05 / 30. szám
2014. FEBRUÁR 5., SZERDA MEGYEI TÜKÖR 3 Kitolódó gyermekvállalás család Előbb a tanulás, az egzisztencia, végül a gyerek Dr. Kőszegi László: harmincöt éves kor felett több, átfogóbb szűrővizsgálatra lehet szükség a terhesség során A nyomok a pusztahencsei házhoz vezettek puszt^hencse Százötven különböző méretű fát vágtak kis és vittek el nagydorogi erdejükből, jelentette be a rendőrségen a Gyulaj Zrt. vezető erdésze február 3-án. A paksi rendőrök a helyszíni nyomok alapján egy pusztahencsei házhoz jutottak. Az udvaron frissen vágott fából épült ólakat találtak, amelyekről kiderült, hogy a lopott fából építették azokat. A fát és a kivágáshoz használt szerszámokat a rendőrök lefoglalták, majd előállították a címen lakó 18 éves fiatalembert, aki megalapozottan gyanúsítható a falopás elkövetésével. A fiatalember a bűn- cselekmény elkövetését beismerte és elmondta, hogy már 2013 őszén is hozott az erdőből fát, tájékoztatott Huszti Gábor, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. ■ 1.1. Közgyűlés utáni csűrte az adósság átvállalásáról Sajtótájékoztatót tartott tegnap Ilosfai Gábor, a szekszárdi közgyűlés MSZP-s képviselője. A legutóbbi közgyűlés kapcsán sérelmezte, hogy az ön- kormányzati cégektől átvállalandó hitelekről az ellenzék nem jutott megfelelő információhoz, pedig igen nagy összegekről van szó. Ez az ügy súlyos és homályos, az ellenzék mindenképpen tisztázni szeretné - mondta. Tájékoztatása szerint a vízmű, a vagyonkezelő és a diákétkeztetési kft. érintett az ügyben. Megkérdeztük Ács Rezső szekszárdi alpolgármestert is. Szerinte a képviselők a témával kapcsolatos információkat még decemberben megkapták, hiszen a legutóbbi rendkívüli közgyűlésen már szerepelt napirendként. A döntéssel az önkormányzat segítséget nyújtott gazdasági társaságainak a közszolgáltatások biztonságos, hosszú távú ellátásához és stabilizálta gazdálkodását. A közgyűlést megelőzően a gazdasági és pénzügyi bizottság asztalán is szerepelt a kérdés, ám Ilosfai Gábor nem vett részt az ülésen, ahol lehetősége lett volna az üggyel kapcsolatosan informálódni. ■ Gy. M. A szakemberek szerint a 35 év feletti kismamák aránya ma már meghaladja a 15 százalékot. Tolna megyében a friss statisztikai adatok szerint az összes születésnek közel hatvan százalékában az édesanya elmúlt 30 éves. Mauthner Ilona Amikor a számokat elemezzük óhatatlanul is az okokat kutatja az ember, mondta dr. Kőszegi László, a megyei kórház szülész-nőgyógyász főorvosa. A család intézménye veszített a népszerűségéből, kevesebben kötnek házasságot, a párkapcsolatok mellett népszerű a szingli életmód is. Illetve, a korszerűbb fogamzásgátlóknak köszönhető, hogy szabadabb életmódot választanak a fiatalok, ugyanakkor több a nemi betegség is, és többek között emiatt is nehezebbé válik a teherbeesés, sorolta a főorvos. Ez azonban csak az egyik. megközelítés, hiszen a folyamat hátterében egzisztenciális okok is állhatnak. Ma már a fiatalok jellemzően 25 éves korukig tanulnak, majd friss diplomásként megpróbálnak elhelyezkedni, hogy végre pénzt keressenek. Ha ez sikerült, akkor meg attól félnek, ha elmennek szülni, kiesnek a munkából, esetleg mire visszamennének már másé az állásuk. Pedig Kőszegi László főorvos szerűit is, az ideális az lenne, ha 20 és 25 év között születne meg az első gyermek.- Tudni kell, hogy a hölgyek a születésük pillanatától az ösz- szes petesejtet magukban hordozzák. Ahogy az évek múlnak több nem termelődik belőlük, csak fogy és a meglévők is „öregednek”. Egy húszéves hölgynek 20 éves a petesejtje, negyvenévesnek 40 éves. Ez utóbbi esetben kétszer annyi ártalom (vegyszerek, adalékok, tartósítószerek, sugárzás, felfázás, stb.) érte már mint egy húszévesét. Mindemellett, minél később esik teherbe az édesanya, annál több problémával kell szembenéznie, hiszen már az ő szervezete sem a régi, így több szövődményre lehet felkészülni - tette hozzá a főorvos. Arról nem is beszélve, hogy 35 év feletti kismamáknál megemelkedhet a genetikai betegségek száma is. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy aki későbbre tervezi a gyermekvállalást, annak félnie kell, de a tudatos család- tervezésnél nem árt, ha tudják a fiatalok, hogy milyen kockázatot vállalnak. Ma már nagyon sokféle speciális vizsgálattal ellenőrzik a magzat állapotát. Az első átfogóbb szűrővizsgálatot a magzat 12 hetes kora körül végzik el, majd a 16., később a 18-20. hét között. Ha minden rendben, akkor engedik tovább a terhességet, ha probléma , adódna, akkor a kismama dönt a továbbiakról. Kőszegi főorvos elmondta, évekkel ezelőtt egy negyvenéves kismama szült nála, aki a várandóssága alatt semmilyen genetikai vizsgálatra nem volt hajlandó elmenni, és ezt írásba is adta. Azt mondta, akármilyen is lesz a kisbabája, ő megtartja. Szerencsére minden rendben volt az újszülöttel is, de az édesanyák többsége él azzal a lehetőséggel, hogy vér, ultrahang és különböző kromoszómás vizsgálatokkal kiszűrjék időben a bajt. Az elmúlt tíz évben országosan nőtt a császármetszések száma is, ami szintén összefügg az érettebb korban történő szüléssel. Az édesanyák nehezebben tágulnak, szülés közben folyamatosan figyeli egy monitor a magzat szívverését, idén 58 éves dr. Kőszegi László szülész-nőgyógyász Szegeden szerezte az orvosi diplomáját, ezt követően, 1979-ben került a szintén orvos feleségével együtt a szekszárdi kórházba. Két gyermeke is itt született, mindkettőt egyik kollégája segítette a fájások gyakoriságát. - Ha az orvos úgy ítéli meg, hogy az édesanya vagy a magzat életét veszélyeztető tényező áll fenn, akkor dönt a császármetszés mellett. Ez egy csodálatos hivatás, de nagy felelősséggel jár, hiszen a kismama és a baba egészsége a legfontosabb, tette hozzá a főorvos. világra. Egy hónapon belül pedig első unokája is megszületik szintén Szekszárdon. Lánya szintén orvos, fia pedig az egészségügyben dolgozó nívódíjas programozó informatikus, aki a CT és az MRI képek tökéletesítésén dolgozik. HÍRSÁV A bál bevételét a diákokra fordítják PAKS Két évtizedes hagyománya van a Deák-bálnak, amit a Deák Ferenc Általános Iskola részben azzal a céllal rendez, hogy az intézmény alapítványa forrásokhoz jusson, másrészt, hogy alkalmat teremtsen a szülők és pedagógusok közötti kapcsolat elmélyítésére. Az alapítvány számlájára befolyó pénzből tanulmányi és sport versenyeken való részvételt, kirándulásokat, eszközfejlesztést finanszíroznak. A népszerű rendezvényt az ötödik osztályosok hagyományos sváb tánca, a nyolcadikosok keringője és a Party Táncklub műsora színesítette. ■ V. T. Több forrás jut kommunikációra PAKS Idei harmadik ülését tartotta Pakson a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás. A grémium elfogadta az idei költségvetést, amelynek legszembetűnőbb változása, hogy a kommunikációra szánt források megtöbbszöröződtek. Gáncs István alelnök indoklása szerint, megsokasodnak idéntől a feladataik, ehhez igazították kommunikációs tervüket és a büdzsét is. ■ V.T. Ezer jelentkező közül jutott a legjobbak közé decs A Bekerült a TV2 tehetségkutató műsorába, az Ének Iskolájába Szép Evelin. A decsi 14 éves lányt ezer jelentkező közül válogatták be a továbbjutók, a legjobb negyven közé. A család tegnap utazott Budapestre, délre várták őket a meghallgatásra. ■ B. K. Szép Evelin Születések számának, édesanya életkorának alakulása Tolna megyében Ev 2002 Születések száma Ebből 18 év alatti az anya Ebből 30 év feletti az anya 2237 168 2012 1345 144 922 Szegedről rögtön a szekszárdi kórházba került a friss diplomás házaspár Van keresnivalója a Tolna megyei cégeknek az orosz piacon lehetőség A Rusatom Overseas már most várja a bővítés kapcsán a lehetséges beszállítók jelentkezését szekszárd Azt tanácsolta az érdeklődőknek Mazin Andrej, a Roszatom magyarországi képviselője, hogy vegyék fel a kapcsolatot a cég leányvállalatával, a Rusatom Overseas Zrt-vel. Legalábbis azok a kis- és középvállalkozások, akik beszállítóként szeretnének részt venni a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítésében. A megyei iparkamara kedd délelőtti tájékoztatóján Mazin Andrej arra is felhívta a figyelmet, hogy ezt már csak azért is érdemes megtenni, mert a Roszatom jelenleg 42 blokk létrehozásában érdekelt, ebből több, mint húsz épül, és a cég esetleg bevonná a magyar, illetve Tolna megyei vállalkozásokat más országokban zajló beruházásokba is. Leszögezte: mivel nagyon komoly biztonsági előírásoknak kell megfelelni, a szóba jöhető beszállítók több ellenőrzésen esnek át, ezzel kénytelenek számolni. Tájékoztatása szerint az előkészületi munkák és a tervezés 6-10 hónapot vesznek igénybe. A képviselő saját tapasztalatairól is beszélt, mint mondta, látta, hogy az egyik ilyen építkezésen egyszerre 4,5 ezer ember dolgozott. Tóth Imre, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Orosz Tagozatának tiszteletbeli elnöke is arra buzdította az előadások hallgatóit, hogy jelentkezzenek a Rusatom OverMazin Andrej (balról), dr. Fischer Sándor, Tóth Imre és Füzesi Attila seas-nél. Illetve az oroszországi gazdasági helyzet rövid bemutatásával arra is biztatta a jelen lévőket, hogy ne írják le Oroszországot, inkább keressék az ottani piaci kapcsolatokat. Tóth Imre elmondta, a GDP növekedése valamelyest visszaesett ugyan az előző évben, de a hatalmas országban dinamikusan nő a fogyasztás, egyensúlyi állapot van a költségvetésben, és nem mellesleg hatalmas deviza és arany tartalékokkal rendelkezik. Legnagyobb keleti üzleti partnerünkkel az utóbbi években ugrásszerűen javult a gazdasági kapcsolatunk, és korszerű a magyar export ösz- szetétele is. ■ B. K. Felvezetőre van szükség Oroszországba 80 százaiéic- ban magasan feldolgozott termékeket szállítunk A kis- és közép- vállalkozások a 3-3,5 milliárdos kivitel 20 százalékát adják ágy 700-800 cégről van szó. Ha a kkv-szektor támogatást kapna arra, hogy kijusson Oroszországba, és gyorsabb lenne a projekt' finanszírozás, nemcsak ezen vállalkozások száma duplázódna meg, de 1-1,5 milliárd dollárral leheme emelni az orosz exportot Füzesi Attila, a Creative Expert Consult Kft. ügyvezető igazgatója szerint felvezető cég nélkül szinte lehetetlen betörnie egy vállalkozásnak egy ismeretlen piacra.