Tolnai Népújság, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-04 / 29. szám
Nem gazdagodtak, de nem is szegényedtek Mint ismeretes, az országgyűlési képviselők minden évben kötelesek új vagyonnyilatkozatot kitölteni. Nemcsak azt fenyegeti büntetés, aki nem teljesíti a bevallási kötelezettséget, hanem azt is, aki szándékosan hazudik a nyilatkozatában. A Tolna megyei honatyák legújabb vagyonnyilatkozataiban tallóztunk. Nem bukkantunk rendkívüli dolgokra. Potápi Árpád János idén sem mulasztotta el, hogy beszámoljon a képviselőként kapott ajándékokról is: úgy mint naptárak, könyvek és pólók. Ezek mellett szerepel a listán 11 üveg bor és 3 liter pálinka. ► 3. OLDAL SZÓVÁ TESSZÜK Az egyik férfi hanyag eleganciával vágta a fal tövébe az üres műanyag poharat. Mivel nem ismerjük egymást, bár lehet, hogy ismerősök, barátok, család tagok körében sem jött volna zavarba, fapofával ment tovább. Tény és való, nem szóltam rá, és ami még rosszabb, nem indultam sebtében felvenni az ott felejtett természet- és tájidegen tárgyat. A helyzetet tulajdonképpen egy ismerősöm mentette meg, aki ugyan az előtte erre járó férfi akcióját nem látta, de a lehető legtermészetesebb módon vette fel a poharat, és arra sem volt rest, hogy a legközelebbi szemetesbe dobja. Gondolom, ő így szokta lerendezni az efféle dolgokat. Szóval csak annyi: köszönet érte. (bk) 1 4 0 2 9 hétfőn reggel még a gyors- forgalmi és főutak burkolata a Dunántúlon vizes vagy sónedves volt. Baja környékén hókásás, havas. Az alsóbbrendű úthálózat is vizes, sónedves volt a Dunántúl nagy részén. Pécs környékén azonban jégbordás szakaszokra is számítani lehetett, olvasható a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatójában. Mint kérdésünkre Miszler Miklós, a Gemenc Voltán személyforgalmi üzletág-igazgatója elmondta hétfőn járatkimaradás és késés nélkül köz■ Hétvégén akár kora tavaszi idő is lehet, tíz-tizenhárom fokos csúcshőmérséklettel lekedtek autóbuszaik, tehát a megye útjai mindenütt jól járhatók. Hétfő reggelre kelet felől az ország nagy részén kiderült az ég. Csupán nyugaton maradtak még erősebben felhős, borongós tájak. Ennek hatására a havas felszín fölött hajnalban több helyen is -10 fok alá csökkent a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint a hónap közepéig marad a nyugodt, február eleji idő, hajnalonként erősebb fagyokkal. A naposabb tájakon azonban nap közben akár 5-7 fokot is mérhetünk a legmelegebb órákban. Péntektől várható jelentős enyhülés, a megerősödő déli, délnyugati szélben a Dunántúlon akár már 10-13 fokot is lehet. Hétfőn lapzártáig nem történt közúti baleset a megyében. ■ 1.1. W KERESSE A TE0L.HU OLDALON! HÉTEZER MÉTER RAPSICHÁLÓT säW TALÁLTAK A BALATONBAN ZAVART FÉRFIRŐL GONDOSKODTAK J™ ■ «* + CSABITU A DOMBÓVÁRI RENDŐRÖK ► 2. OLDAL HÁLÓRUHÁK »8 IDŐJÁRÁS Mérsékelt keleties szél fúj. Folytatódik a nagyon hideg, éjjel erősen fagyos időszak. Napközben jelentős csapadék nem várható. ► 10. OLDAL A felejthetetlen család A múlt év végén családja szerető körében elhunyt Fried Mariann, a bőrgyártulajdonos Fried György lánya. ► 4. oldal BONYHÁD - Barátaim, ha ez elfogy, akkor lesz eső! - vélekedett Szász Norbert az asztalukon lévő finom nedűkre pillantva. - Úgy bizony, egy cseppet elázunk! - vágta rá humorosan Mucska László, amely kijelentését a társaság többi tagja: Borza Renáta, Joó Bella Szabina és Tüdő Zoltán mosollyal nyugtázott. Ez a párbeszéd is hűen tükrözi, hogy jó hangulatból nem volt hiány a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban zajlott szombati székely bálon, amely idén is nagyon népszerűnek bizonyult, több százan mulattak hajnalig a Delfin zenekar és a Reflex együttes húzta pazar muzsikákra. Pihenő két tánc között. Szász Norbert és barátai hajnalig ropták Mielőtt kezdetét vette a di- nom-dánom, Potápi Árpád János, Bonyhád polgármestere, valamint Szentes Csaba, Madéfalva első embere köszöntötte a bálozókat, a Hidasi Székely Hagyományőrző Tánccsoport pedig műsorral kedveskedett a megjelenteknek. - A '70-es évek végén kezdődött program - akkor még Páva bál néven szerveződött - egyrészt kikapcsolódási lehetőséget biztosít az embereknek, de ami ennél is fontosabb: kifejezhetik identitásukat - nyilatkozta lapunknak Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke. ■ V. B. Ausztria biztos a dolgában Ausztria „biztos” volt a dolgában akkor, amikor az Európai Bizottsághoz fordult a zsebszerződések ügyében. ► 6. oldal Nem bánják a hideg időt a méhészek, ilyenkor ugyanis nyugalmi állapotban maradnak a kaptárakban a méhek, mondta Tajti Zoltán, a megyei egyesület elnöke. A téli időszak az értékesítés ideje, a fogyasztás is ilyenkor a legjellemzőbb, a nátha, meghűlés kezelésére ugyanis kiválóan alkalmas a méz. A megyei méhészek szeretnék elérni, hogy hungarikummá nyilvánítsák mind a selyemfű, mind pedig az akácmézet. Abban bíznak, ha ez megtörténik, akkor az akácfák kivágása is megáll, ü- letve a selyemfüvet is csak a virágzása után kaszálják le a gazdálkodók. Egy kiló akácméz termelőtől 2200-2500, a vegyes virágú és repceméz 1500-2000 forintért vehető meg. ► 3. oldal Hógolyókkal dobálta a szomszédokat előállították Szabálysértési eljárást indítottak a részeg férfi ellen DUNAFÖLDVÁR Sáros hógolyókkal dobálta meg a szomszédokat és házuk frissen festett falát egy dunaföldvá- ri férfi. A Dunaföldvári Rendőrőrsre érkezett állampolgári bejelentés február 2-án 15 óra 15 perckor, mert egy ittas férfi sáros hógolyókkal dobálta szomszédait. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy két ház lakóit és házuk frissen festett falát dobálta meg egy 38 éves férfi. Személyi sérülés nem keletkezett. Az egyenruhások hiába szólították fel, hogy a dobálózást hagyja abba, a rendőrök jelenlétében újra hógolyókat hajított a szomszédok házára. Ezután a járőrök előállították a férfit a Dunaföldvári Rendőrőrsre, ellene szabálysértési eljárást indítottak, tájékoztatta lapukat Huszti Gábor, a megyei főkapitányság sajtószóvivője. ■ 1.1. A tulajdonoson is múlik Egy nyitva hagyott ajtó csábítja a betörőket. Akihez betörnek, ne rakjon rendet, értesítse a rendőrséget. ► 2. OLDAL ÜGYELETI ÚJSÁGÍRÓ: _________74/511-510 TE RJESZTÉS: _______06-48/510-510 HI RDETÉS: _______ 74/511-534 EMAIL: toinai.nepajsag@axel3.hu Önöknél végzett már facsonkolást az áramszolgáltató? Nem, rendben tartjuk a fákat. Igen, de nem volt gond. FORRÁS: TEOL.HU Igen, felháborító módon. Nincsenek fák előttünk. A méhészek többsége saját mézét, kilós, félkilós kiszerelésben, felcímkézve árulja. Nátha, meghűlés kezelésére kiváló EGY PERCBEN Egyszerűbb adórendszert várnak A költségvetés sok problémája megoldódna, ha a foglalkoztatottság mértéke elérné az uniós átlagot ► 5. oldal Hungarikummá válhat méhésznap Példaértékű a kapcsolat a méhészek és a gazdák között Jól járhatók a közutak a megye egész területén PILLANATFELVÉTEL Tolnai Népújság 2014. február 4., kedd • XXV. évfolyam, 29. szám. Ára: 160 Ft. Előfizetve: 112 Ft ^ M' WWW.TEOL.HU Cipőtalpakat koptató, pazar program székely bál Kakaskukorékolásig ropták a vendégek a művelődési központban