Tolnai Népújság, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-26 / 48. szám
4 DOMBÓVÁRI JÁRÁS 2014. FEBRUÁR 26., SZERDA HÍRSÁV Lemondott posztjáról a szakcsi polgármester szakos Lemondott polgár- mesteri tisztségéről Braun Attila. Indoklásként elmondta, hogy egyéb teendőiből fakadó időhiány miatt nem tudta már ellátni a faluvezetéssel járó feladatokat, így azt februártól a korábbi alpolgármester, Récsei Gábor vette át. Őt segíti a munkájában a testület által választott külsős alpolgármester, Horváth István. ■ H. E. Zselic szépségeit mutatta be az író dombóvár Két új kötetét, a Barangolások a Zselic- ben című túrakönyvet és a Négy évszak a Zselicben című fotóalbumot mutatta Müller Nándor. Az író-olvasó találkozó helyszíne a könyvtár volt, a szervezésben a Delta Turista Egyesület segített. Bán Emma könyvtárvezető elmondta, hogy a szerző a Zselici Tájvédelmi Körzet szépségeiből adott ízelítőt a könyvekben is megtalálható fotók segítségével. Az est dedikálással és beszélgetéssel zárult. ■ H. E. Garantált sokszínűség a fotókiállításon dombóvár Évadnyitó kiállítása nyílott a „Légy Képben” Fotóklubnak. A Művelődési Ház előterében 17 amatőr fotós képeit lehet megtekinteni. A nagyszámú kiállító garanciát jelent arra, hogy mind témájában, mind stílusában változatos tárlatot láthassanak az érdeklődők. A március 4-ig látogatható kiállítást Kindl Gábor, a PTE IGYK oktatója nyitotta meg. ■ H. E. Több amatőr fotós képe látható Borverseny Erdősi Ferenc lett 2013 legeredményesebb termelője a kaposszekcsői borversenyen. A legjobb vörösborral Márhoffer János, a legjobb fehérrel Müller Ádám, míg a legjobb roséval Nagy Sándor büszkélkedhet. A mustrára 19 gazda 42 mintával nevezett, a zsűri pedig összesen 15 arany, 15 ezüst és 13 bronz minősítést osztott ki. A borokat Boda István, Csonka András, Nagy Lajos, Csiszár László, Böröcz András és Kovács János bírálta. ■ H. E. Nagy pénz forgott kockán labor Egyetértés van abban, hogy szükség van a létesítményre A varos 300 millió forintos beruházását veszélyeztette a szerződéstől való elállás. Végül megállapodás született az Arany János téri labor építése ügyében, amely az esetleges hiányosságok rendezéséről is rendelkezik. Hanoi Erzsébet dombóvár Elállnak az elállástól. Dombóvár képviselő-tes- tülete még az elmúlt év decemberében hozott egy határozatot, miszerint elállnak az „Együtt a jövődért” elnevezésű pályázat kapcsán az építési vállalkozóval kötött szerződéstől. A jobboldali többségű testület ezt a döntést aztán december 19-én megerősítette, miután Szabó Loránd polgármester megvétózta a határozatot. Nagy Roland, a Fi- desz-KDNP helyi képviselő- csoportjának vezetője elmondta, azért szorgalmazták a szerződéstől való elállást, mert a kivitelező jelentős csúszásban volt, valamint a műszaki ellenőr - aki egyébként időközben lemondott - nemtetszésének adott hangot több elem kapcsán: úgy vélte, hogy a vállalkozó a kiviteli tervektől eltérően végzi a munkáját. Nagy Roland hozzátette, ezek miatt kockázatosnak találták volna az épület használatát, mert szerintük az a labort használó diákokat veszélyeztette volna. A természettudományos labor létrehozására még 2012- ben nyert el egy 300 millió forintos pályázatot az önkormányzat. Ez teszi lehetővé, hogy az Apáczai középiskolát a korszerű létesítménnyel bővítsék. Szabó Loránd szerint az elállással ezt az összeget kockáztatta a város. Az építkezés ugyanis mintegy 30 millió forintos tétele a támogatási ösz- szegnek, ám ha meghiúsul a beruházás, az eddig elvégzett munkáért - például tananyag- fejlesztés - kifizetett pénzt is bukja Dombóvár. Mint mondta, a munkálatok csúszása miatt nem aggódott, mivel még így is bőven a pályázatban vállalt határidőn belül maradtak volna, sőt még kötbért is igényelhettek volna a vállalkozótól. Az elállással azonban ezt a pénzt is kockáztatták. Bár az is igaz, hogy a kivitelezést december 2-án, még a szerződéstől való elállás előtt felfüggesztette a polgármester, és azt sem vitatja, vannak bizonyos hiányosságok. A vállalkozó egyébként december 20-án készre jelentette a beruházást. Megoldást végül az a határozat hozott, amely a témában tartott, múlt heti rendkívüli ülésen született. Eszerint az ön- kormányzat elállt az elállástól, a műszaki átadás-átvételi eljárást megkezdik, és megállapodást kötnek a kivitelezővel a továbbiakról, így arról is, hogy előzetes szakértői bizonyítást kezdeményeznek a vitatott kérdésekben. Nagy Roland elmondta, ügyvédi tanácsra döntöttek úgy, hogy elállnak az elállástól, két nem igazán jó megoldás közül a kevésbé rosszat választva. Abban ugyanis egyetértés van a felek között, hogy a korszerű laborra szüksége van a városnak. A térség számára is fontos lenne a labor A berendezések listája is jelentős az új természettudományos la- bora fizika, a kémia, a biológia és a földrajz tantárgyak eddigieknél is élményszerűbb oktatását teszi majd lehetővé. A pályázat az építkezés és az eszköz bővítés mellett a tananyagfejlesztő munkát is magában foglalja. Ennek során a laborgyakorlatok kísérleteit dolgozzák fel a pedagógusok, és összehangolják azt a természettudományos tantárgyak struktúrájával. A labor az elkészülte után nemcsak az Apáczai Csere János középiskolát szolgálja majd ki, hanem az együttműködő 15 másik iskola diákjait is fogadja. DOMBÓVÁR ÖNKORMÁNYZATA egy január végi testületi ülésen ajánlattételi felhívást fogadott el, amely a labor üzemi és irodai beszerzéseit célozza. Ez nemcsak a különböző asztalokat, székeket, táblákat és szekrényeket foglalja magában, hanem a különböző prezentációs eszközöket is, mint például smartboar- dok, számítógépek, videokamerák. A felhíváshoz csatolt listán szerepelnek a biológia laboratóriumi gyakorlathoz használatos tanulókísérleti és mérőeszközök, vegyszerek és anyagok is. Továbbá szükségszerinti betanítás is helyet kapott a kiírásban. Hat település nyert támogatást a mikrobuszhoz A dombóvári járás hat települése kapott kedvező elbírálást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal egyéb közösségi szolgáltatásokhoz kapcsolódó szakmai programhoz kiírt pályázatán. E szerint Attala, Csibrák, Dalmand, Kurd, Nak és Szakcs nyert 10 millió forintos támogatást egy-egy kilenc- személyes kisbusz megvásárlásához. Szűcs János, Csibrák polgár- «■mestere elmondta, hogy nagy előrelépés és könnyebbség ez a falu számára, hiszen mostanáig semmilyen közlekedési eszköz nem volt az önkormányzat tulajdonában. A járművet például az idősek ellátásában vagy az ebédszállításban tudják majd hasznosítani. Müller János, Kurd vezetője az iskolások és az óvodások szállítását említette, míg Rácz Róbert, Nak első embere elárulta, hogy a településen egy új munkahely jön létre a mikrobusz révén, ugyanis be tudják indítani a falugondnoki szolgálatot. Ráadásul ennek finanszírozásához, a bérhez is támogatást tud igénybe venni az önkormányzat. ■ H. E. Húsvéti témájú pályaműveket várnak a kiírók dombóvár Húsvéti Kézmű- ves Kiállítás pályázatot írt ki a Presidium Közhasznú Egyesület és a Dombóvári Művelődési Ház. Két kategóriában, a Szent három naphoz, vagyis a húsvéti nagyhéthez és húsvéti egyházi és népszokásokhoz kapcsolódóan várnak alkotásokat, amelyek bármilyen képző-, nép-, és iparművészeti technikával készülhetnek, méreteiket azonban előre egyeztetni kell a kiíróval. Jelentkezni április 3-ig lehet a Művelődési Házban, illetve a 74/466-538, 20/463-7373 telefonszámok valamelyikén és a dmhkft@gma- il.com e-mail címen. Egyéni és közösségi alkotók munkáit egyaránt várják. A pályaműveket április 7-én és 8-án lehet leadni, 10 és 18 óra között. A zsűri döntése után az értékelt munkákból kiállítás nyílik. ■ H. E. Megállapodásra törekednek tartozások A városnak és a fürdőnek is van követelése Wass Albertre emlékeztek felolvasómaraton Fél napon keresztül együtt olvastak dombóvár Megállapodás van kilátásban a Gunaras Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Zrt., valamint az önkormányzat között. A legutóbbi hírek még arról szóltak, hogy az önkormányzat végrehajtást kért a cég ellen, mert az a jogerős bírósági döntés ellenére sem fizetett vissza egy korábbi tagi kölcsönt, mostanra azonban elkészült egy megállapodási tervezet, amely rendezheti a helyzetet. A város még 2004-ben nyújtott több részletben tagi kölcsönt a zrt.-nek, amelyet a gyógyfürdő 2004-2005-ös, részben pályázati forrásból megvalósuló felújításakor használtak föl. Összesen 78 millió forintot és annak részben 2004-től, részben 2006-tól számított kamatait kell megfizetnie a cégnek. Komáromi Sándor vezér- igazgató elmondta, hogy végrehajtási eljárásról ők nem tudnak, erről semmiféle hivatalos iratot nem kaptak. Hozzátette, hogy a társaságnak is van egy 70 millió forint összegű követelése az önkormányzat felé, ugyanis a városvezetés 2005- ben értékesítette a Gunaras Zrt. részvényeinek mintegy 75 százalékát, és ez a részvényátruházási szerződés rendelkezett arról, hogy az önkormányzat a hozzá befolyó idegenforgalmi adót és az ahhoz kapcsolódó normatív állami támogatást a cég részére alaptőke emelésként évente átadja. Ez viszont 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is elmaradt, és ezt az összeget követeli a zrt. Szabó Loránd polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, amíg tartott a bírósági eljárás, nem emelték az alaptőkét, ebből adódik az elmaradás. A városvezető a készülő megállapodásról elárulta, hogy a tervezet szerint négy részletben kapná meg az önkormányzat a tartozást, illetve a kórház fennálló hátralékát átengedményezi a cég az ön- kormányzatnak. A megegyezés mindenki érdeke, hiszen mintegy 100 térségi dolgozót foglalkoztat a fürdő. ■ Hanoi E. dombóvár Wass Albert felolvasómaraton helyszínéül szolgált szombaton a Művelődési Ház. Markovits Magdolna, a Wass Albert Olvasókör vezetője elmondta, hogy több mint százan csatlakoztak a felhíváshoz, és 13 órán keresztül szemezgettek az irodalmi alkotásokból. A névadó művein kívül elhangzottak részletek például Nyíró Józseftől és Mikszáth Kálmántól is, illetve volt, aki verset adott elő. Az általános iskolásoktól kezdve a nyugdíjasokig minden korosztály képviseltette magát a programon. Az olvasókör tagjait Monostori János és dr. Boros Katalin segítette a szervezésben. ■ H. E. Fiatalok is csatlakoztak a Wass Albert Olvasókör programjához .4 í i k A