Tolnai Népújság, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-18 / 41. szám

2014. FEBRUÁR 18., KEDD 2 KÖRKÉP ESZTER Inkább ne segítsenek olvasom, hogy több bank is áthárította ügyfeleire az ingyenes készpénzfelvétel költségét - gyanítja a Ma­gyar Nemzeti Bank. HOGYHOGY GYANÍTJA? So­kan, sok helyen ezt már hetekkel ezelőtt tényként megírták. Még azok is számítottak erre, akik a tranzakciós adó áthárítása felett nagyvonalúan szemet hunytak, illetve, akik a te­lekommunikációs adó miatt megemelt percdíjakat sem érzékelték. mindenesetre az MNB egye­lőre adatokat gyűjt, és 164 pénzintézetben vizsgálja, va­jon áthárították-e bankok az ingyenes készpénzfelvétel költségeit. Egyelőre annyit közöltek, több szolgáltató esetében is bizonyítható ez a fajta magatartás. Várhatóan márciusban lesz meg a teljes lista a „trükköző” intézmé­nyekről. A vétkesek súlyos bírságra számíthatnak, és az ügyfeleiket is kártalaníta­niuk kell. értem én a szándékot, meg minden, de ha lehet, ettől mentsen meg minket a Jó­isten. Mert tetszik tudni, legutóbb, amikor tranz­akciós adóval, illetve azok megemelésével sújtották a bankokat „az odacsapunk a gonosz multiknak és kül­földieknek” szellemében, a lakosságon csattant az os­tor. Sok pénzintézet ugyan­is továbbpasszolta a labdát, és az ügyfelekkel fizetette meg a pluszkiadást. Erre jött a megmentő rendelet: a havi 150 ezer forintig tartó, maximum kétszeri ingye­nes készpénzfelvét. Ame­lyik bankban az előző akció után még maradt esetleg ilyen kedvezmény (például három alkalomra szóló), ez­után ott is megszűnt, illetve úgy megdrágult, hogy öröm volt nézni. szóval, ha most újra meg­büntetik a bankokat - a fenti logikai menet alapján -, va­jon ki fogja fizetni? Nem kimagasló, de jó borok kerültek a zsűri elé madocsa Rekordok borversenye volt az idei, soha ennyi minta nem került még a bírák elé a madocsai borverseny több mint 40 éves története során. Az ön- kormányzat és a madocsai boros gazdák közös mustrájára 177 mintát neveztek. Az egyik szer­vező, Bacs Sándor szerint bátrak voltak idén a termelők, hiszen bő és jó volt a tavalyi termés. Igaz nem kiemelkedően jó, ami az eredményekben is tükröző­dött, sok volt az érmes bor, de inkább az ezüst volt a gyakori. Az utóbbi években a vörösborok nyertek teret, ebből szintén re­kord mennyiségű 70 új, 14 óbort értékeltek, ebből 16 arany 26 ezüst, 9 bronzminősítést ka­pott. A 60 fehérből 9 arany, 17 ezüst, 15 bronzérmes lett, míg a minden eddiginél több, 33 rozé­borból 28 kapott érmet, a több­ség - 13 - ezüstöt. Míg a meg­mérettetésre jelentkezők csak madocsai érdekeltségűek voltak, addig a négy bizottságban dolgo­zó bírák kivétel nélkül vidékiek. Az elnök, Mosonyi Pál értékelé­se szerint nem kimagasló, de jó borok kerültek a zsűri elé, rossz, hibás bor nem is akadt. A fehé­rek mezőnyében Bánóczki Attila tarolt három arannyal, a rozék­nál kettővel Csapó András. Bacs Sándor négy új, és két óvörös borért kapott aranyával kiemel­kedően szerepelt. ■ V. T. Hangversenyt adtak a város zeneiskolásai bátaszék Hangversenyen mu­tatták meg az elmúlt félévben tanultakat a művészeti iskola tanulói. A rézfúvós, az ütő és a fafúvós tanszak növendékei, valamint a zongoristák és a gi­tárosok két koncerten léptek fel. Összesen 44 fiatal 50 műsor­számát hallhatta a közönség, köztük a megyei gitárversenyre és a fuvolás találkozóra készülő diákokat. A gyerekek Csővári Dóra Viktória, Maul Péter, Or­bán István és Lozsányi Tamás tanítványai. Utóbbi pedagógus zongorakíséretként is közremű­ködött a koncerteken, amelyek helyszínéül a Kanizsai Dorottya iskola aulája szolgált. ■ H. E. Varázslatos busójárás karnevál A hagyományt a törökűzés legendájával is magyarázzák A néphagyományból mára nem mindennapi idegenforgalmi látványosság lett, amelyre minden évben több tízezren kíváncsiak A mohácsi busójárás 2009 óta szerepel az UNESCO Emberiség Szellemi Kulturális Örökség repre­zentatív listáján. Munkatársunktól A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét mindig a ta­vaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg. Régen farsangvasárnap reggelétől húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság. A farsang utolsó csütörtökjén a gyermekek öl­töznek maskarába. Idén a busó­járást Mohácson február 27. és március 4. között tartják meg. Mohácson a hagyomány ere­detét a törökűzés legendájá­val is magyarázzák. A monda szerint a Mohács-szigeti mo­csárvilágba menekült őslakos sokácok, megelégelve a rabi­gát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő esz­közökkel, az éj leple alatt csó­nakokkal átkelve a Dunán ki­zavarták a törököket Mohácsról - habár ennek aligha van törté­neti alapja. A jankele kísér, és távol tartja a gyerekeket a BUSÓK RÉGI ÖLTÖZETE meg­maradt: szőrével kifordított rö­vid bunda, szalmával kitömött gatya, cifra gyapjúharisnya, bocskor, tarisznya. A bundát az öv vagy marhakötél fogja össze a derékon, erre akaszt­ják a marhakolompot. Kezük­ben kereplő vagy a soktollú, fából összeállított buzogány. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfá­ból faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőr csuklyás álarc. az így beöltözött busókat kísérik a jankelék, akiknek szerepe, hogy távol tartsák az utca népét, főleg a gyerekeket a busóktól. Valószínűbb, hogy a tömege­sen csak később betelepített, balkáni eredetű sokácok ősha­zájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott, s nyerte el mai alakját. A mohácsi búsójárás mint népszokás megjelenéséről a 18. század végéről vannak az első fennmaradt adatok. A néphagyományból mára idegenforgalmi látványosság lett, de a legnemesebb értelem­ben. A mai busójárás is a régi népszokás központjában, a Kó­ló téren kezdődik. A beöltözött busók, jankelék, maskarák itt gyülekeznek, itt találkoznak a Dunán csónakokkal átkelt bu­sók az ágyús, az ördögkerekes, a szekeres, a kürtös, a teknős és más busócsoportokkal. A régi elöltöltős busóágyú dörejére a különböző csoportok a főutcán át bevonulnak a város főterére, ahol szabad farsangolás kezdő­dik. Ezt követően a Duna-parton és a környező utcákban iszonyú zajt keltve ünnepük a farsan­got. Szürkületkor visszatérnek a főtérre, és a meggyújtott óriá­si máglya körül táncolnak far­sangvasárnap. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő-kiadóvezető: PÓRÉ LÁSZLÓ Felelős szerkesztő: NIMMERFROH FERENC Szerkesztők: FINTA VIKTOR, MÁCZ KATALIN A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-500 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Levélcím: AS-B. Kft., 1525 Budapest Pf. 110. Telefon: 06/40 510-510 helyi tarifás hívószám Fax: (1) 488-5580 E-mail: elofizetes@axels.hu A kiadásért felel: Póré László Készült az AS-Nyomda Kft. Szilády Üzemében. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN-szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztősé­gi rendszerrel készült. Kézirato­kat és fotókat nem őrziink meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesí­tését az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusí­tás a LAPKER Rt. regionális árus- helyein keresztül történik. Terjesztési vezető: BERECZKIPÉTER Előfizetői, teijesztósl ügyfél- szolgálat 06-40/510-510 (helyi tarifás hívószám) Előfizetés a kiadónál a terüleü ügynökségeknél és a kiadó kézbe­sítőinél közvetlenül, postautalvá­nyon és átutalással az Unicredit Bank 10918001-00000062- 61130088 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetés díja: egy hónapra: 2790 Ft, negyedévre 8370 Ft, fél évre 16740 Ft, egy évre 33480 Ft. Hirdetésvezető: NAGY GYÖNGYI, telefon: 72-505-060. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játéko­kon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. részt­vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba ke­rülnek. Az adatokat megadva hozzájárul­nak ahhoz, hogy azok felhasználá­sával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az ada­tok feldolgozását is végzik, (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvki­adó Kft., Népújság Kft., Hunga- ropress Sajtóterjesztő Kft.) előfi­zetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyel­met. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt sze­mélyes adataik köréről, felhaszná­lásuk módjáról és céljáról, és bár­mikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését. Lapunkban a cikkek, fotók tetején megjelenő promóció felirat fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ERŐS MELEGFRONT , hőmérséklet + déli felhőzet Tamási 11 °c­2 °C 11 °C 2 °C Paks • Dombóvár Bonyhád , EAAS EWS ■ Szekszárd 11 °c 2°C Tolna megyében ma délelőtt gyenge, változó Irányú, délután mér­sékelt, délkeleti szél fúj. A hajnali köd csak nagyon lassan száll feL A délelőtti óráktól szűrt napos és száraz idő lesz. Délután viszont felhősödés kezdődik. Az évszakhoz képest enyhe idő lesz. A vár­ható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga kedd reggel +2, kora délután +11, szerda reggel +8 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: szerdától, szombatig az évszakos átlagnál 3-7 fokkal enyhébb idő várható. Szombat, vasárnap hűvösebb idő valószínű, esőkkel erős széllel. Orvosmeteorológia: erős melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a hajnali óráktól kora délelőttig sűrű ködfoltok várhatók. A szokásosnál jóval nagyobb követési távolsá­got, illetve alacsonyabb utazósebességet kell tartani. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu 13 °C f 12°CÍ Vízhőmérséklet Duna 4-6 °C Tisza 3-5 °C Balaton 4 °C Velencei-tó 6 °C Fertő 4 °C Tisza-tó 5 °C Hójelentés Chopok 45-75 cm Semmering 60-80 cm Livigno 180-230 cm HIRDETÉS Eladó társasházi lakások Szekszárd egyre fejlődő városrészén a Csatári torokban. Kedvezményes hitellehetőséggel és szocpollafl „A” kategóriás lakások. Még 2 db eladó lakással. Érdeklődni: 06 20 320 6876 b mmmm ­I Uj üzletek kiadók, ! egyedi, testreszabott kialakítással * i A

Next

/
Thumbnails
Contents