Tolnai Népújság, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-02-02 / 5. szám

2014. FEBRUÁR 2., VASÁRNAP GAZDASÁG 7 Pénzmosással vádolják a legnagyobb bitcoinkereskedőt vizsgálat Visszafordulhat a bitcoin szárnyalása: pénz­mosással vádolják a virtuális fizetőeszköz fő kereskedőit, a BTCKing néven is ismert Ro­bert Faiellát és Charlie Shre- met, a Bitlnstant.com weboldal üzemeltetőjét, a Bitcoin Alapít­vány alelnökét. A vád ellenük pénzmosás: a két férfi több mint 1 millió dollár értékben próbált meg bitcoint eladni a Silk Road elnevezésű, a vásár­lók számára névtelenséget biztosítón webpiacon, amelyen kábítószert is árusítottak. Az ügyészség szerint Shrem lehetővé tette Faiella számára, hogy Bitlnstanton keresztül nagy mennyiségű bitcoint adjon el a Silk Road felhasználói számára. A ha­tóságok szerint Shrem tudott az ügyletek céljáról, ezért megsértette a banktitokra vonatkozó törvényt, amely elő­írja a pénzintézetek számára, hogy tegyenek feljelentést, ha pénzmosásra utaló gyanús tevékenységről szereznek tu­domást. Az FBI október 3-án csapott le a Silk Roadra és annak ala­pítóját, a 29 éves Ross William Ulbrichtot bérgyilkosságok szervezésének és kábító­szer-csempészés vádjával letartóztatta. A Silk Road se­gítségével a hatóságok szerint a drogon kívül fegyverhez is lehetett jutni. A Silk Road fel­számolása nyomán újabb letar­tóztatásokra lehetett számíta­ni, ám sajtóértesülések szerint november 6-tól újból üzemel egy Silk Road 2.0 elnevezést használó hálózat. A Bitlnstant az egyik leg­nagyobb bitcoinváltó volt a világhálón, amelynek hozzá­férhetőségét hétfőn felfüggesz­tettek. A fontosabb befektetői közé tartoznak a Winklevoss ikrek, akik korábban beperel­ték Mark Zuckerberget, mert szerintük tőlük lopta a Face- book ötletét. A bitcoin, amelynek árfo­lyama néhány hónapos szár­nyalás után az év végén már ezer dollár fölé kúszott, ám árfolyama rendkívül gyorsan változik: decemberben, annak hírére, hogy Kínában betilt­ják, egy nap alatt 1200 dollár­ról 870-re süllyedt az ára. ■ VG A szakadék szélén Argentína válság Hatástalan lehet a devizakorlátozás enyhítése Balos rocksztár a megmentő? A megoldás kulcsa Argentína nemrég kinevezett gazdasági miniszterének a kezében van- legalábbis ott kellene, hogy legyen. Axel Kicillof, aki ráné­zésre inkább emlékeztet egy kis­városi rockandroll-zenekar frontemberére, mint egy 40 mil­liós ország óriási befolyással bíró politikusára közgazdász­ként az állam szerepvállalásá­nak erősítését vallja, fiatalként pedig a kapitalista berendezke­dést bíráló gondolataival tűnt ki- emlékeztet a The New York Times róla szóló portréjában. karrierje 2012-BEN kezdett fel- ívelni, amikor levezényelte az YPF olajcég visszavásárlását a Repsoltól. Ekkor kapta csúfne­vét is: azért keresztelték el Ex­celnek, mert annyi adatot kért ki az általa vizsgált cégektől. a 42 éves politikus a munkájá­val és személyével kapcsolatos kritikákat úgy veri vissza, hogy az ellene szóló támadások az ország pénzügyi rendszerét is alááshatják, annál is inkább, mivel a bírálatok önmagukat beteljesítő jóslatként pszichózist idéznek elő a befektetők köré­ben. Kicillof egy pszichiáter és egy pszichológus gyermekeként nőtt fel. nandez de Kirchner elnök hó­napok óta inkább nincs, mint van. Miután tavaly ősszel egy agyi vérrög eltávolítása miatt hetekre betegszabadságra - és egy választási kampány ki­hagyására - kényszerült, az elmúlt hetekben is eltűnt a nyilvánosság elől. A 60 éves politikusnő legutóbb csak­nem másfél hónap után, épp a valutaválság előtti napon jelent meg, majd el is utazott Havannába a Latin-Amerika és a Karibi-térség államainak csúcstalálkozójára. Az elnöknő a héten már ak­tívabb volt: kedden a bankokat bíráló megjegyzést jelent meg Twitter oldalán. A hitelintézete­ket azzal vádolta, hogy ők okoz­ták a feltörekvő piacokon az el­múlt napokban tapasztalt tur­bulenciákat azzal, hogy „spe­kulációs nyomást gyakorolnak az országok devizái ellen”. Orosz rulettet játszik az ar­gentin vezetés, amely a jelek szerint egyre kevésbé ura az országban erősödő vál­ságnak. A peso múlt heti árfolyamesése tovább erősí­tette az újabb államcsőddel kapcsolatos félelmeket. Gyükeri Mercédesz Cristina Fernandez államfő és felfedezettje, Axel Kicillof. Kérdés, képesek-e kihúzni az országot a bajból. Csaknem 26 százalékos ho­zammal tudta értékesíteni a héten Argentína kincstárjegye­it. Ez 6 százalékos emelkedés az elmúlt héthez képest, és a legmagasabb ráta 2002 novem­bere óta. A világ legkockázato­sabb adósának számító ország jegybankja 2007 óta először dollárkötvényeket is értékesí­tett, a 19 millió dollár értékben piacra dobott papírok kamata jóval alacsonyabb, 2,5-4 száza­lékos volt. A szerdai aukció is jelezte, nagyon nagy bajok vannak Argentínában. A dél-amerikai országban, amely pár éve még büszke volt arra, hogy unorto- dox gazdaságpolitikája ered­ményesnek bizonyult, a tavaly a második negyedévben még 8 százalék feletti növekedés az év végére 2,5 százalékra apadt, és erre az évre is mindössze 2,8-cal számolnak. Ráadásul az argentin hivatalos statisz­tikáknak nehéz hinni, amire a Nemzetközi Valutaalap már egy évvel ezelőtt is felhívta a fi­gyelmet. Az IMF szemét legin­kább az inflációval kapcsolatos adatok szúrják: amíg a Buenos Aires-i vezetés 11 százalékról beszél, a pénzromlás a valóság­ban 30 százalék körül van. A valóság felismerésének je­le volt, hogy a múlt héten fel­hagyott a pesót segítő interven­cióval a jegybank, ami a pénz árfolyamának villámgyors zu­hanásához vezetett. A válság megoldásának azonban aligha lehetne nevezni azt, hogy csak­nem 15 százalékot veszített ér­tékéből a deviza. Ennél nagyobb meglepetést keltett az a bejelentés, hogy az argentin magánszemélyek mostantól legálisan válthatják dollárra pénzüket, pontosab­ban havi fizetésük ötödének megfelelő összeget. Ezt sokan eddig is megtették, hiszen az amerikai valuta jóval érték­állóbb a helyinél, ám mivel ez csak illegálisan volt lehetséges, a feketepiacon ezt a hivatalos, 8 pesós árfolyam több mint más- félszereséért. A kiskapukat ke­reső argentinok helyzetét azzal nehezítette tovább Buenos Ai­res, hogy komoly - 20, később 35 százalékos - adóval büntet­ték a hitelkártyák külföldi fel- használását. A könnyítésekkel együtt most 20 százalékos bün­tetővámot vezettek be a pénz­váltásra, az internetes - vagyis reális árfolyamon történő - vá­sárlásokat pedig 50 százalékos adó terheli. Az intézkedések értelmét ugyanakkor megkérdőjelezi, hogy a valutakorlátozások 18 hónappal ezelőtti bevezetése óta 47 milliárd dollárról alig 30 milliárdra apadt a valuta- tartalék, ami hétéves mélypont - miközben becslések szerint a matracok alatt és a külföldi be­tétekben 160 milliárd dollárt őriznek az argentinok. Ugyan­így a peso leértékelése is legfel­jebb enyhítheti a feszültséget Az argentin peso áramár) 8,0 7.5 7.0 6.5 6.0 5.5 5,0 4.5 2013. jan. 29.-2014. jan. 29. VG-GRAFIKA FORRÁS: VG- amely a thai kormányválság­gal és a török bizonytalansá­gokkal együtt kiterjedt a feltö­rekvő világ piacaira is. Mint a Moody’s egy elemzője a Bloom- bergnek kiemelte: nem sokat segít a 2001-es államcsőd óta a szakadék szélén táncoló orszá­gon, mivel nem világos, milyen politikai eszközökkel igyek­szik a kormány erősíteni a pia­ci bizalmat, megakadályozni a tőkekiáramlást és letörni az inflációt. Ebből a szemszögből a várat­lan lazítás leginkább rögtön­zésnek tűnik, nem véletlenül: miközben Argentína helyzete rendkívül bizonytalan, az or­szág éléről hiányzik egy erős kezű vezető. Sőt, egyáltalán bármilyen vezető. Cristina Fér­Rendeződhet az óriási festménykollekció sorsa gyűjtemény Cornelius Gurlitt jelezte: hajlandó átengedni a felfedezett műalkotásokat jogos tulajdonosuknak Visszakerülhetnek az eredeti tulajdonoshoz vagy az örökösök­höz a rabolt műkincsek abból a képgyűjteményből, amely a náci rezsimnek dolgozó műkereskedő, HUdebrand Gurlitt hagyatékából kerültek elő Münchenben. A mű­kereskedő fia ugyanis hajlandó a műkincsek visszaszolgáltatására irányuló követelések vizsgálatára és méltányos, igazságos megál­lapodások kidolgozása - közölte Cornelius Gurlitt jogi képviselője. Ez fordulat az úgynevezett Gur- litt-gyűjtemény ügyében, hiszen 2013 végén Cornelius Gurlitt még úgy nyilatkozott, hogy ön­szántából a gyűjtemény egyetlen darabját sem adja ki a kezéből. HUdebrand Gurlitt 81 éves fiának müncheni lakásában 1280 képet találtak 2012 februárjában, miu­tán adóelkerülés miatt eljárás in­dult eUene. A hatóságok csak ta­valy novemberben tájékoztatták a nyüvánosságot a műkincsfogás- ról, miután az ügy kiszivárgott a sajtóhoz. A gyűjtemény értékét egymilliárd euróra becsülik, van köztük Renoir, Picasso, ChagaU és Toulouse-Lautrec által festett képek is. Az eddig feltárt adatok sze­rint összesen 458 műtárgyról feltételezhető, hogy a nemzeti­szocialista diktatúra idején nácik elrabolták jogos tulajdonosától. A gyűjtemény egy másik, több mint 300 darabból álló részéről meg- áUapították, hogy a Gurlitt család Gurlitt müncheni lakásában fedezték fel az óriási gyűjteményt jogos tulajdona. Ezeket a képe­ket a hatóságok szeretnék minél hamarabb visszaadni Cornelius Gurlittnak. Anne Weber, az el­kobzott műkincsek listáját közzé­Náci szálak gurlitt hildebrand Gurlitt­nak a fia, aki a náci időszak­ban műkereskedőként renge­teg modern (Hitler által dege- neráltnak titulált) festményt adott el külföldieknek a Jo­seph Goebbels vezette propa­gandaminisztériumban össze­gyűjtött alkotásokból. Sok ké­pet saját magának vásárolt meg. A műgyűjtő a II. világhá­tevő szakértő szerint a Gurlittnál talált kollekció csak a jéghegy csúcsa. A nácik által elkobzott műkincsek 90 százalékáról még mindig semmit nem tudni. ■ VG ború végén azt állította az amerikai hatóságoknak, hogy teljes kollekciója megsemmi­sült a drezdai bombázások­ban. Titkát 1956-ben bekövet­kezett halálakor a sírba vitte, és fia is megőrizte 2010-ig, amíg egy banális ügy miatt - nem tudta igazolni a nála lévő 9000 euró eredetét - el­járás nem indult ellene. ) 1

Next

/
Thumbnails
Contents