Tolnai Népújság, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-02-02 / 5. szám

3 2014. FEBRUÁR 2., VASÁRNAP PANORÁMA Vodka öli az oroszokat tanulmánya férfiak negyede meghal ötvenöt éves kora előtt Az oroszok nemcsak sokat isznak, de gyorsan is. A kutatók szerint a „rohamivás” is komoly problémát jelent HÍRSÁV Botrány az Oscar- jelölésnél törölték az egyik dalt a leg­jobb filmdal 0 se ar-j elöltj ei- nek mezőnyéből, miután ki­derült, hogy annak szerzője, az amerikai filmakadémia egy korábbi kormányzója latba vetette befolyását a szavazóknál. Bruce Brough­ton, aki az Alone Yet Not Alone című film azonos cí­mű betétdalát komponálta, a filmakadémia közleménye szerint az Oscar-szabályokat megszegve ajánlotta a jelö­lésről szavazók figyelmébe szerzeményét. A dalhoz Den­nis Spiegel írt szöveget. ■ Menyegző a hercegi családban újraházasodott a monacói trónörökös. Caroline herceg­nő legidősebb gyermeke tavaly augusztusban már elvette párját, Tatiana Santo Domingót, most a hétvé­gén egy második esküvőt is tartottak, ezúttal Svájcban, római katolikus szertartás szerint. ■ Supermanként ábrázolták a pápát a Vatikánhoz közeli római la­kóház faláról péntekre eltűnt a Ferenc pápát Superman­ként ábrázoló graffiti, mely még a Vatikán Twitter-fiók- jára is felkerült. A rajzot a római köztisztasági hivatal (AMA) városvédő osztályá­nak utasítására lefestették. Az indoklás szerint a graffiti rontotta a Róma történelmi városnegyedében levő épület arculatát. Az alkotó, Mauro Pállotta viszont azt ígérte, kész máshol, nagyobb méret­ben elkészíteni. ■ ■ Ferenc egy római ház falán Az orosz férfiak korán hal­nak - egy igen kiterjedt tanulmány most azt is meg­fejtette, miért. Az eredmény nem túl meglepő: a legfonto­sabb halálok az alkohol. AS-összeállítás Az alkoholfogyasztás, elsősor­ban a vodka a felelős a korai ha­lálozás magas számáért Orosz­országban - erre egy kiterjedt tanulmány készítői jutottak. A The Lancet legfrissebb szá­mában publikált kutatásból ki­derül: az orosz férfiak negyede hal meg 55 éves kora előtt - ez az arány a briteknél hét száza­lék, az Egyesült Államokban pedig mindössze egy. A halál oka lehet májbetegség, alkohol­mérgezés, de baleset vagy vere­kedés is, a háttérben pedig az alkoholfogyasztás áll. A moszkvai Orosz Rákku­tató Központ, a brit Oxfordi Egyetem és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) francia- országi Nemzetközi Rákkutató Hivatalának szakemberei há­rom orosz városban több mint tíz éven át vizsgálták 151 ezer felnőtt alkoholfogyasztási szo­kásait. Ez idő alatt a vizsgált személyek közül 8 ezer hunyt el. A kutatók korábbi tanulmá­nyokat is felhasználtak, ame­lyek 49 ezer elhalálozott csa­ládját kérdezték ki az elhunyt alkoholfogyasztásáról. A tanulmány társszerzője, Richard Pető a BBC-nek ki­emelte, hogy a halálozási ada­tok nagymértékben ingadoztak az elmúlt harminc év során. Ez nem véletlen: 1985-ben Mihail Gorbacsov vezetett be draszti­kus alkoholtilalmat, ami nem csak a kocsmák nyitva tartá­sának megkurtítását jelentette (ebédidő előtt tilos volt vodkát árulni), de a vodkatermelés visszafogását is. A kutatók sze­rint a szigorítások nyomán az alkoholfogyasztás negyedével esett vissza. A kommunista rendszer ösz- szeomlása után az oroszok megint többet kezdtek inni. Bo­EGYRE KEVESEBB SÖrt isznak Németországban az emberek. A szövetségi statisztikai hivatal jelentése szerint, amelyet a Süd­deutsche Zeitung idézett, tavaly a német sörgyártók 94,6 millió hektoliter sört értékesítettek, két risz Jelcin, az első orosz elnök maga sem vetette meg az italt, ám amíg a politikus emlékeze­tes ittas pillanatai ellenére 77 éves koráig húzta, a fiatal fér­fiak körében több mint duplájá­ra nőtt a halálozási arány. A nők alkoholfogyasztásá­ban ugyancsak megfigyelhető a politikai változások okozta fluktuáció, de ez a halálozási arányukat nem növelte jelentő­sen, mivel ők kevesebbet ittak. A kutatók arra is felhívják a figyelmet: az alkoholt fogyasz­tók zöme dohányzott is, ami szintén hozzájárult a halálozási arány emelkedéséhez. Borisz Jelcin után Vlagyi­mir Putyin állt az ország élére. Az antialkoholista hírében álló politikus is megpróbálkozott a korlátozással, ám ő másképp látott neki. 2006-ban az alko­holfogyasztás visszaszorítása százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. Ez volt a legalacso­nyabb eladott sörmennyiség a német újraegyesítés óta. 2001- ben a Németországban eladott sör mennyisége még közel 108 millió hektoliter volt. érdekében felemelték az adó­kat, és korlátozták az eladást. Az alkoholfogyasztás azóta harmadával esett vissza, és az 55 éves koruk előtt elhalálozó férfiak aránya 37 százalékról 25 százalékra csökkent. A tanulmány szerint Orosz­országban, ahol 150 rubelbe (ezer forintba) kerül fél liter vodka a komoly ivók legalább heti másfél liter tömény szeszt fogyasztanak el. 2011-ben min­den felnőtt orosz átlagosan 13 liter tiszta alkoholt fogyasztott, ebből nyolc liter égetett szesz volt, elsősorban vodka. A WHO 2011-es adatai szerint a magya­rok sem kevésbé nagyivók: a 15 év felettiek évente átlagosan 12,2 liter tiszta szesszel mérge­zik magukat, igaz, ennek keve­sebb mint negyede tömény. A tanulmány szerzői az orosz alkoholfogyasztás módjában látják a probléma gyökerét. „Rohamivók. Ez a fő probléma. Az ivás módja és nem a fejen­ként elfogyasztott mennyiség” - fogalmazott David Zaridze, az Orosz Rákkutató Központ munkatársa. A kutató szerint az oroszok mindig sokat ittak, néha a hideg időre hivatkoz­nak, de - mint mondta - ez csak kifogás. Már nem isznak annyi sört a németek JEGYZET TAKÁCS ZOLTÁN Vagyontalanul jó kis buli a politikusi va­gyonnyilatkozatok nyilvá­nosságra hozása. Ezt az ak­tust a tisztelt lakosság (és a tiszteletlen média) úgy várja, hogy sokan még aludni sem képesek a várakozás orreim- pa remegtető izgalmától. aztán évről évre ugyanaz a döbbenet ül a dolgozó nép széles tömegeinek arcára. Újra és újra kiderül, hogy a választott vezetőink nagyobb része hatalmas adósságokat halmoz föl, miközben pénzt, időt, energiát nem kímélve értünk áldozza tehetségét és tudását. Néha olyan mínu­szokat lát az ember gyereke, hogy elkezd fázni, és komo­lyan elgondolkodik egy sze- retetcsomag összeállításán. A milliárdosokról meg ugye tudjuk, hogy vagyonuknak semmi köze a politikához. Ők a tisztességben meg­gazdagodott oligarcháink, akiknek az anyagi javak már semmit sem jelentenek, ezért hát a köz szolgálatára tették fel életük második fejezetét. amúgy a duma úgy szól ugye, hogy a vagyonnyilat- kozat-tételi kötelezettség számottevően növelheti az átláthatóságot és a közintéz­ményekbe vetett bizalmat. Továbbá hozzájárulhat az el­számoltathatóság növekedé­séhez, az összeférhetetlenség kiszűréséhez. az örökzöld kérdés meg ügy hangzik, hogy ez a nyilat- kozatosdi alkalmas-e mind­erre? Vajon kiderül-e belőle a döntéshozó családjának valódi vagyoni helyzete? Ki­derül-e bizonyos borítékok, trafikok, földek, megbízások, zsíros állások, felügyelő­bizottsági helyek sorsa? Ki­derül-e a rokonok, barátok, elvtársak és polgártársak vagyoni helyzetének és kar­rierjének alakulása? ha az Ön válasza ezen kérdé­sekre a nem, akkor Ön jogo­sult egy bajtársi emlékérem átvételére a közeli jövőben az ötödik rezsicsökkentés alkalmából. Ám ha igennel válaszolt, akkor kérem, hogy sürgősen keresse fel kezelő­orvosát és gyógyszerészét! Beszélt a magánéletéről Jude Law vallomás Daniel Craiggel csalta meg a színészt barátnője, Sienna Miller Betépve száguldozott Miamiban Justin Bieber Akkori barátnője, Sienna Mil­ler a későbbi James Bonddal, Daniel Craiggel csalta meg - vallotta be Jude Law a héten. A hírt, amely 2005-ben keltett szenzációt a bulvársajtóban, a brit színész korábban cáfol­ta, ám most a bíróságon kény­szerült beszélni magánügyei­ről. Tanúként hallgatták meg ugyanis az úgynevezett lehall­gatási ügyben. Law vallomásában arról is beszélt, hogy felhívta Craiget, hogy számon kérje az affér mi­att. A 41 éves színész a bíróság előtt azt mondta, magánéleti titkait egy hozzá közel álló sze­mély teregette ki a brit bulvár­sajtónak. Jude Law érkezik a bíróságra. Vallomása nagy érdeklődést váltott ki A vád szerint a legnagyobb brit bulvárlap, a News of the World némi rendőri segédlet­tel magánszemélyek telefonját hallgatta le sztorik reményé­ben. A törvénytelen gyakorlat­ra akkor derült fény, amikor azzal gyanúsították meg: egy elrabolt kislány telefonjának hangpostájáról rendszeresen törölték az üzeneteket, ezzel bi­zonyítékokat semmisítve meg, és hamis reményt ébresztve a szülőkben. A botrány nyomán a tulaj­donos, Rupert Murdoch 2011 nyarán bezárni kényszerült a lapot, amelynek korábbi fő- szerkesztője és riporterei ellen azóta is tart a per. ■ KÖZELLENSÉG Marihuána és nyugtató hatása alatt szágul­dozott Miamiban a napokban Justin Bieber az orvosszakér­tői vizsgálat helyi idő szerint csütörtökön ismertetett első eredményei szerint. A toxikoló­giai tesztből kiderült, hogy a 19 éves világsztár xanaxot vett be. A kanadai állampolgársá­gú hírességet egy barátjával együtt január 23-án vették őri­zetbe a floridai városban, miu­tán a megengedett sebesség csaknem kétszeresével, érvé­nyes jogosítvány nélkül veze­tett egy sárga Lamborghinit. Az énekesnek Torontóban és Los Angelesben is dolga van az igazságszolgáltatással, a kana­dai városban testi sértéssel, az amerikai metropoliszban van­dalizmussal vádolják. Amerikában népmozgalom indult a 19 éves énekes ellen, aki nemrég jelentette be visz- szavonulását. Mindössze hat nap alatt több mint százezren írták alá azt a petíciót, amely­ben arra kérik az Egyesült Ál­lamok elnökét, toloncolják ki az országból. Az aláírók szerint Bieber „nemcsak a biztonsá­gunkat fenyegeti, hanem rossz hatást gyakorol az amerikai fia­talokra is”. Ha Barack Obama elfogadja az indítványt, elve- hetik tőle a munkaválláshoz és tartózkodáshoz szükséges zöld­kártyát. ■

Next

/
Thumbnails
Contents