Tolnai Népújság, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-13 / 37. szám

4 TOLNAI JÁRÁS 2014. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK Horgászvízben úszik a járás halfogás Egy lakosra kétszázötven négyzetméteres terület jut Szűcs István a bogyiszlói Holt-Duna partján, ahol jó volt a halszaporulat is. Itt tavaly 42 kiló volt az átlagfogás HÍRSÁV Elkészült a falu idei költségvetése fácánkert Elkészült az ön- kormányzat idei költségve­tése. A bevétel 2,8 millió fo­rinttal több, mint a kiadás, ezt tartalékolja a település, tájékoztatott Orbán Zsolt polgármester. Az előző évek­ben ugyanis kiderült, jó ha van pénz például hóeltaka­rításra még tél végén és ta­vasszal is. A költségvetés­be belekalkulálták a fejlesz­tések, így a többfunkciós sportpálya és a faluház bőví­tésének önerejét is, ez utób­binál a 4,2 milliós áfa jelen­ti a saját részt. Régi vágyuk egy tanyagondnoki busz vá­sárlása, a pályázat eredmé­nyére még várnak. ■ B. K. Műfüves pálya építésére pályáznak bogyiszlő Műfüves pálya ki­alakítására pályázik a bel­ügyminisztériumnál Bo- gyiszló. Tóth István polgár- mester elmondta, az iskola területén lévő aszfaltos kézi­labda pályát ugyan lehet té­len és nyáron is használni, ám ez nem elég. Az újat a ré­gi sporttelepen építenék, a beruházás körülbelül 20 mil­lió forintba kerülne. ■ B. K. Most már tényleg kész a játszótér fadd-dombori Véget értek az ellenőrzések, így hivatalosan is elkészült Fadd-Dombori- ban, a strandon a játszótér. A játékokra az Együtt Dombori- ért Egyesület pályázott a Le­ader programban, a szerve­zet ötmillió forint támogatást nyert. A korábbihoz hason­ló körforgót, hintákat, de a ki­sebbeknek való csúszdás má­szókát és rugós játékokat is telepítettek a parkba. ■ B. K. Wusching Gábor a játszótéren A rendelkezésre álló hor­gászterület szempontjából feltehetően országosan is a(z egyik) legkedvezőbb hely­zetben levő járás a Tolnai. A három nagy Duna-holtág immár teljes egészében a horgászok birodalma. Steinbach Zsolt Az egy főre eső horgászterü­let nagysága alapján minden bizonnyal verhetetlen a Tolnai járás. A Fadd-Tolna-bogyiszlói holtágrendszer országosan is az egyik legjelentősebb ilyen természeti érték. A 223 hek­táros faddi, a 47 hektáros bo­gyiszlói és a mintegy 85 hek­táros tolnai Felső-holtág már hosszú évek óta horgászvíz. Ta­valy év elejétől pedig a tolnai Alsó-holtágat, illetve a két „Rév- hókony”-t - összesen mintegy 130 hektár - is kizárólag hor­gászati céllal hasznosítják, mi­után immár a Tolnai Dunáért Közhasznú Egyesület gyakorol­ja a területen a halászati jogot. A négy településből álló tol­nai járás lakosságszáma nagy­jából húszezer fő, így minden egyes járási lakosra elvileg kö­zel kétszázötven négyzetmé­ter horgászterület jutna. És ak­kor még nem beszéltünk a tol­nai halászati szövetkezet keze­lésében levő mintegy ezerhat- száz hektárnyi élő Duna-, hat­vannyolc hektárnyi Sió-, illetve huszonkét hektár Sárvíz-sza­kaszról. Természetesen a járásnak korántsem minden lakosa horgászik, ugyanakkor a Tol­na környéki horgászvizeken máshonnan érkező pecások is rendszeresen megjelennek. A Tolnai Horgász Egyesület ke­zelésében levő Felső-holtágra például tavaly közel negyven településről érkeztek horgá­szok - tudtuk meg ifj. Németh István elnöktől. Az elmúlt év­ben kiváltott mintegy három­százötven területi engedély tu­lajdonosának kb. hatvan szá­zaléka volt tolnai, a többiek környékbeli, vagy távolabbi helyekről jártak erre a vízre halat fogni. A hosszabb távú, kiegyen­súlyozott halfogást szolgál­ja az a több helyen alkalma­zott gyakorlat, mely szerint nem csak fogható méretű, ha­nem fiatalabb korosztályú ha­lakat is telepítenek a vizekbe. Idén ezt tervezi a Tolnai Du­náért Közhasznú Egyesület is, főként kétnyaras pontyok for­májában. Koncz Ákos elnök elmondta, hogy tavaly, az el­ső évben még nem telepítettek halat, akkor mintegy 220-an a bogyiszlói holtágon mintegy nyolcvanöt százalékos a helybé­li horgászok aránya, bár távo­labbi településekről szintén fel­keresik ezt a vizet is. Szűcs Ist­ván, a helyi horgászok elnöke elmondta: idén a törvényi módo­sításokon túl további változta­tást vezetnek be. Őshonos, mé­retkorlátozás alá eső halból ha­váltottak engedélyt az általuk ke?elt vizekre. Jdén még több horgászra számítanak. A legnagyobb területű a fadd-dombori holtág, a turisz­tikai adottságoknak megfelelő­en oda érkezik a legtöbb ven­déghorgász is. Schmelcz La­jos egyesületi elnök érdek­lődésünkre közölte: a tava­vonta legfeljebb tízet, évente pe­dig maximum negyvenet lehet kifogni. Aki ennél többet szeret­ne fogni, annak újabb területi engedélyt kell váltani. A korláto­zással azt szeretnék elérni, hogy a horgászatra kevesebb idővel rendelkező pecásoknak is nagyobb esélye maradjon a halfogásra. lyi, nagyjából háromszáz te­rületi jegyet kiváltó horgász­nak mintegy harminc-negy­ven százaléka volt környékbe­li, míg az ezer körüli napijegy hozzávetőleg kétharmadát vet­ték meg vendéghorgászok. Az elnök azt is elmondta, hogy a napijegyek vásárlása tavaly a korábbi mintegy kétezerről nagyjából a felére csökkent. Ennek fő oka, hogy a holtágban erőteljesen felszaporodott a hí­nár. Az egyesület elnöke azon­ban jelezte, hogy ezt a problé­mát orvosolni fogják. A területi jegyek árai Tolnai Felső-holtág: 23 000 forint Fadd-dombori holtág: 21900 forint Bogyiszlói holtág: 16 000 forint Élő Duna-szakasz: 16 000 forint FORRÁS: TN-GYŰITÉS Kerékpárutakat is szeretnének építeni mindhárom településen Egyebek mellett kerékpárutak építése is szerepel azon projekt­tervek között, amelyeket Bo- gyiszló, Fadd és Tolna önkor­mányzatai nyújtottak be a me­gyei területfejlesztési prog­ramhoz, a 2014-től 2020-ig tar­tó EU-s finanszírozási időszak­ra. Mint megírtuk, a megyé­ből több, mint ezer javaslat érke­zett, a megvalósításra Tolnában 30 milliárd forint már biztosan rendelkezésre áll. Ám a cél en­nek a fejlesztési forrásnak leg­alább három-négyszeresének a megyébe „hozatala”. Fontos vál­tozás az előző ciklushoz képest, hogy a felhasználandó fejleszté­si összegek legalább 60 százalé­kát munkahelyteremtésre, gaz­daságfejlesztésre kell fordíta­ni. Ez utóbbi típusú tervekből azonban viszonylag kevés akad a megyében. A Tolnai járás ön- kormányzatainak is elsősorban más jellegű fejlesztési elképzelé­seik vannak, ami a kifejezetten gazdasági tevékenységet nem folytató helyhatóságok részéről egyébként természetes is. ■ A pénz legalább 60 száza­lékát munkahelyterem­tésre, gazdaságfejlesztés­re kell fordítani A 15 tolnai projektterv között van a Dombori, illetve a Ge­menc irányába tartó kerékpá­rút építés, a Holt-Duna felélesz­tése, út- és járdaépítések, tu­risztikai és infrastruktúra fej­lesztések, többek között közvi­lágítás-, ivóvízvezeték-rekonst­rukció, csapadékvíz elvezetés, vagy például a gazdaságélénkí­tés érdekében megvalósítandó közműfejlesztés is. A 7 faddi projektelképzelés között is akad kerékpárút épí­tés, Tolna, illetve Dombori irá­nyába. Járda- és útépítés szin­tén szerepel a faddi tervekben, mint ahogy középületek felújí­tását is tervezik. Bogyiszló ugyancsak szeret­ne bicikliutat Tolna felé, illetve a Sió-töltésen. A holtág kotrása ott is felmerült ötletként, továb­bá az út- és járdaépítés, a köz­épületek felújítása, átalakítása, turisztikai és környezetvédel­mi célú beruházások megvaló­sítása is. Az iparterületnek ki­jelölt 11 hektáros földdarabot is szeretnék hasznosítani, gazda­sági célokra. ■ S. K. Korlátozzák az éves fogási mennyiséget Idén nagyobb gondot fordítanak az üdülőtelep szépítésére fejlesztések Köves utakra cserélik a füves szakaszokat, kijavítják a járdákat, új, vandálbiztos zuhanyokat szerelnek fel fadd-dombori A faddi képvi- selő-testület úgy döntött, az előző éveknél nagyobb gondot fordítanak a dombori üdülőte­lep komfortossá tételére. Fülöp János polgármester és Wus­ching Gábor, a település-üze­meltetési kft. ügyvezetőjének tájékoztatása szerint továbbra is ingyenesen lehet használni a strandokat, viszont folytató­dik a föveny feltöltése, azaz a bejáróknál és a gyerekpancso­lóknál az előző évhez képest nagyobb mennyiségű sódert terítenek a mederbe. Lecse­rélik a zuhanyzókat, a tervek szerint takarékos és vandál­biztos változatokra. Wusching Gábor beszámolója szerint ugyanis az elmúlt szezonok­ban többször előfordult, hogy este letörték a csapot, majd a víz egész éjjel folyt. Elkezdő­dik a még füves utcák átalakí­tása zúzott kövessé. A polgár- mester elmondta, idén egy-két utcát tud az önkormányzat korszerűsíteni. A strandnál a sétányt szeretné felújítani a te­lepülés, illetve a járdákat ten­né rendbe. Fadd is csatlakozott a Bo- rok-Vizek-Kúriák Zöldút prog­ramhoz. Mivel elkészült a Du­na menti töltés, ez adja a gerin­cét az itteni túraútvonalnak. Az Együtt Domboriért Egyesület, melynek szintén Wusching Gá­bor a vezetője, három nagy tér- Folytatják a föveny feltöltését is a dombori strandokon képre és hat irányjelző oszlopra pályázott. Az eredményre még várnak, ám a túraútvonal enél- kül is használható, a szervezet ugyanis kijelölte a nyomvona­lat, és rendbe is tette. Tavasz végére, nyár elejére pedig a ter­vek szerint a Duna parton végig lehet sétálni vagy kerékpároz­ni Faddtól Domboriig. A Zöldút Szedres, Medina, Kölesd, Sióa- gárd és Tengelic turisztikai lát­nivalóit, hajdani kastélyokat és kúriákat bemutató programjá­hoz Faddon kívül Gerjen, Bo­gyiszló és Pörböly is most csat­lakozott. A cél, hogy megszakí­tás nélkül lehessen végigjárni a Zöldúthoz tartozó települése­ket. ■ Budavári K. Most még bérvágás lesz A holtág vize változatlanul tiszta, így idén is bőven nőhet a hínár. S miután idén Fadd szinte teljes fej­lesztésre szánt pénzét az óvoda építés viszi el, most is bérvágás­sal oldja meg az önkormányzat a növény irtását Fülöp János pol­gármester elmondta, jövőre már saját eszközzel végeznék a mun­kát Az ehhez szükséges eszköz azonban használtan 25, úján 40 millió forintba kerül. Pályázat pe­dig egyelőre nincs. Idén a stran­dokon, a kajak-kenu pályánál és az üdülők előtt vágják majd a hí­nárt. Mindenhol jó lenne a horgá­szok miatt, ám a gép bérlése net­tó 15 ezer forint óránként 1 f ) i 1 >

Next

/
Thumbnails
Contents