Tolnai Népújság, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-13 / 37. szám

2 2014. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP JEGYZET KATUS ESZTER Lejtőn emelkedni lehet egy újabb magyar nevet megtanulni. Tetszik tudni, olyat, mint a Gyúr­ta Dániel, Hosszú Katinka, Risztov Éva vagy Görbicz Anita. Lehet ízlelgetni, meg­szeretni, ismételgetni. Világ­hírré kürtölni. Oklevélre, kitüntetésre, pólóra nyom­tatni. Csak egyvalamit nem lehet: elfelejteni, s ez az új név nem más, mint Miklós Edit. A hölgy min­den idó'k legjobb magyar alpesisí-eredményét elérve hetedik helyen végzett lesik­lásban a téli olimpia szerdai versenynapján. nem, az nem számít, hogy korábban román állampol­gár volt, hiszen most már (vagyis jó pár éve) magyar. Aki magyar színekben indul az olimpián, és öreg­bíti az ország hírnevét, az akkor is magyar, ha álmá­ból felébresztve nem tudja rovásírással papírra vetni a Himnuszt. Az sem fontos, hogy hol edz. Mert azt nem nehéz kitalálni, hogy nem a magyarországi „hegyek­ben” csiszolgatja a tudását, ahol a tél idén nagyjából egy pénteki napra esett. az számít, hogy hetedik lesz lesiklásban, egy olyan ver­senyszámban, ahol az oszt­rák, svájci és egyéb, havas hegycsúcsokkal megáldott országokból érkező' verseny­zők szinte behozhatatlan előnnyel indulnak. Meg per­sze több pénzbeli támogatás­sal. Ez a teljesítmény éppen emiatt nemcsak itthon szá­mít kiválónak - az osztrák és a svéd televízióban is meghajoltak az eredmény előtt. És hogy mi lehet a verseny­zőnő titka? Sok edzés, ki­tartás, összpontosítás és hit. Hit abban, hogy lehet egy, aki gyorsabb, egy, aki ponto­sabb, egy, aki tapasztaltabb, egy, aki szerencsésebb, egy, aki erősebb és egy, aki gya­korlottabb. Lehet hat, aki megelőz. de A hetedik te magad légy. Priskinné Varga Margit és Priskin Zsolt a család jelenleg legkisebb gyermekével, Pannával. A fotó készítésekor Rebeka és Boglárka iskolában volt A házasság is lehet kaland család Nem minden idilli, néha ismét meg kell hódítani a másikat Szerényen húzódik meg a szekszárdi Klapka utcában Priskinék háza, a negyedik X-ben járó szülők és három kislányuk otthona. Utóbbi számot napokon vagy hete­ken belül módosítani kell. Már nagyon várják Lucát. Gyuricza Mihály A házasság hete, a házasság világnapja adta az apropót ah­hoz, hogy egy csendes hétköz­nap délütán, miközben sült a pogácsa és forrni kezdett a tea­víz, elbeszélgessünk a témáról. „Felütésként” előkerül egy idé­zet, amely szerint a házasság is lehet ugyanolyan kaland, mint a nőcsábászat. Priskin Zsolt, aki a paksi atomerőműben szoftverfejlesz­tő, mosolyog az idézeten. Ná­luk is megvolt ez a kaland, ha nem is így. Tinédzser koruk óta vannak együtt a feleségével, Priskinné Varga Margittal, a Kolping iskola szakoktatójával. Ő részletekkel is szolgál: 1995- ben egy szilveszteri buli volt a megismerkedés helyszíne. Elő­ször nem is nagyon tetszettek egymásnak. - Én mentem oda Zsolthoz boldog újévet kívánni és ő megcsókolt. Egy hét múlva egy másik szórakozóhelyen az­tán már Zsolt kereste meg Mar- gitot, s attól kezdve elválasztha­tatlanok. Mindkettőjükből hiányzik a rámenősség, s most, hogy né­hány éve komolyabban is val­lásos életet élnek, úgy tartják, ez nem az ő óhajuk, hanem biztosan Isten akarata szerint történt így. Még mindketten ta­nultak, s 8 év után lett csak es­küvő. Ez az idő jó próba is volt, mondja Zsolt: kollégistaként persze volt kísértés is - meg a munkahelyen is, teszi hozzá a feleség. Jó hosszú kaland volt, de együttmaradtak. 2002-ben adta össze őket az anyakönyv­vezető, amikor Zsolt munkát kapott. Nyolc és fél év után azért már ideje is volt, jegy­zi meg Margit. Megszületett az első két gyerek, hazaköl­töztek. Itthon megváltozott az hiszünk a házasságban elneve­zéssel mozgalom indul Szekszár- don. A Babits kulturális köz­pontban 14-én, pénteken 18 óra­kor Egészséges párkapcsolat, egészséges család címmel dr. Gorove László mentőorvos, dia­kónus és felesége tartelőadást. Este 7-kor kezdődik a házasok felvonulása a Szent István térről akkori szemléletük, amelyet Zsolt anyagiasnak, karrieristá­nak mond. Négy éve kezdtek el misére járni. Megérkezett a legkisebb leány, és amikor úgy érezték, vallási szempont­ból is megértek rá, megtörtént az egyházi esküvő is. Tizen­kilenc éve ismerik egymást, s két éve volt az egyházi esküvő, pontosan a házasság hetében. Tulajdonképpen együtt nőttek fel, együtt változott a szemlé­letük, együtt gondolkoznak. - Tényleg úgy vagyunk, ahogy mondják: férj és feleség egyek - mondja Zsolt. - Természete­sen nálunk sem minden idilli, vannak stresszes időszakok, az is előfordul, hogy összeka­punk. Persze megbocsátani, bocsánatot kérni is tudni kell, meg esetleg ismét meghódítani egymást. Ez újabb udvarlás, ki­a Béla király térre. A menet ve­zetésére a jubiláló házasokat hívják. A felvonulást a Bartina zenekar kíséri. A Béla király té­ren 19.30-korHoltomiglan, hol­todiglan címmel demonstráció kezdődik a házasságokért. Bacsmai László esperes-plébá­nos, a Pécsi Egyházmegye csa­ládreferense mond köszöntőt. békülés. Nem mindig történt így, sokszor nehéz volt a másik hibáját elfogadni, de megtanul­tuk, ha én változom, ő is köny- nyebben igazodik hozzám. Amióta komolyabban is meg­érintette őket a hit, a vallás, Zsolt elhatározta, hogy tudomá­nyosan is megalapozza világ­nézetét. A Pécsi Hittudományi Főiskolán tanul teológiát. A kér­désre, hogy milyen különbséget látnak a saját és azo házasságok között, amelyek nem a hitre, vallásra alapozottak, azt mond­ja, szerinte nincs nagy különb­ség, ha megvan a szeretet és az áldozatkészség. Talán keveseb­ben válnának el, ha az anya­giakkal nem foglalkoznának többet, mint egymással, nem lenne olyan erős náluk á mate­rialista szemlélet. Mindketten hivatkoznak a saját szüleikre: nekik is voltak gondjaik az élet­ben, de ők sem, sőt a saját test­véreik sem váltak el. Ez a pél­da meghatározó az életükben. Zsolt azzal zárja a beszélgetést, hogy neki is sikerült a felesége segítségével nyugalmat találni, s tudja, ha nem az embereknek, hanem Istennek akar megfelel­ni, akkor jobb élet vár rá. - Mi boldogíthat jobban, mint Isten legszebb ajándéka, a család? - teszi fel a kérdést, amire már válaszolni sem kell. A házasságokért lesz demonstráció Szekszárdon Egységes szociális szolgáltatót hoznak létre idén júliusig PAKS Elfogadta tegnapi ülésén a város képviselő-testülete a mostanáig ismertté vált fi­nanszírozási adatokon alapuló költségvetési tervezetet. A fő­összeg megközelíti all milliárd forintot. Beruházásokra ennek 30 százalékát fordítják. Ezek - mint Hajdú János polgármester mondta - még változni fognak, hiszen sok befolyásoló tényező van. A beruházási oldalon egy sor intézményi, alapinfrastruk­túrát érintő és útfelújítás van. Egy intézményi beruházás a pályázathoz szükséges testületi hozzájárulás miatt napirendre is került: a Bóbita Bölcsőde 100 millió forintot meghaladó tetőfelújításához igényelnek 30 millió forintot a Belügyminisz­térium kiírásán. A Szociális Intézmények Igazgatósága igazgatói állására kiírt pályázatot eredményte­lennek nyilvánította a testület, majd arról határozott, hogy egy egységes szociális szolgáltató intézményt hoznak létre ez év júliusáig. ■ V. T. Jól jön a csapadék a szántóknak, fagykár még nincs tolna megye A csapadékban szegény december és január után - úgy tűnik - lassan fel­töltődnek a termőtalajok vízzel az elmúlt napok esőzéséinek köszönhetően. Dr. Gabi Géza, a megyei növényvédelmi igazgató­ság helyettes vezetője elmondta, decemberben 1, januárban 31, míg február első tíz napjában 26 milliméternyi csapadékot regisztráltak. Az enyhe időben a hó is a napokban olvadt el, így a földeken áll a víz. Úgy látják, hogy az ősszel elvetett szántóföl­di növények jó állapotban van­nak, és a gyümölcsfákon sem látszik a fagy nyoma. Január 27-én mérték a megyében ezen a télen eddig a leghidegebbet, akkor mínusz 14-16 fok volt. A következő napokban is marad az enyhe idő, visszatérő esőkkel. Ám a szakember sze­rint messze még a tavasz, leg­alábbis a naptár szerint, vissza­térhet a tél, amit a gazdálkodók nem is bánnának. ■ M. I. Gyémántiakodalom Pappert Józsefet és feleségét is köszöntötte az ének­csoport a szálkai nemzetiségi esten. A pár 60 évvel ezelőtt kötött házassá­got, és a csoport alapító tagjai voltak. A német nemzetiségi önkormányzat hagyományos rendezvényén az óvodások és az egyházközösség énekesei is műsort adtak a német kórus mellett, Rách Jozef trombitált, Pappert Gá­bor és Keller Antal pedig harmonikajátékával színesítette az estet. ■ B. K. Még nem gyúrnak az erőmű bővítésére képzések A hiányszakmákban a jövő a két új paksi blokk megépítésénél is tolna megye A paksi atomerő­mű bővítésére még nem gyúr­nak rá a Tolna megyei szak­képző intézmények. Az építke­zésnél szükséges szakemberek képzésére ugyanakkor van kapacitásuk. Gerzsei Péter, a KLIK szekszárdi tankerületé­nek igazgatója szerint inkább az a kérdés, hogy a gyerekek és a szülők mikor látnak fantáziát a szakma tanulásban. - Még ma is az a tendencia, hogy a vég­zős általános iskolások többsé­ge a gimnáziumokat választja, másodsorban a szakközépisko­lákat, és aki ezekbe nem nyer felvételt, az megy szakiskolá­ba. Sajnos a szakmának nincs olyan becsülete, mint húsz-har­minc évvel ezelőtt, amikor egy gyerek azért tanult villanysze­relőnek vagy kőművesnek, mert az édesapja is ezt a foglalkozást űzte - állítja az igazgató. Pedig anyagi jellegű motiváció is van a hiányszakmák esetében. Egy­részt ösztöndíjat kapnak azok a diákok, akik ezeket választják és tanulják, ráadásul nagyobb eséllyel találnak munkát, és gyakran jobb is a fizetésük, mint sok diplomás fiatalnak. Simonná Szerdai Zsuzsan­na, a szekszárdi tankerület szakképzési vezetője elmondta, a megyénként tíz hiányszak­mát, akárcsak az egy-egy szak­ra jelentkezők keretszámát, a megyei képzési és fejlesztési bizottságok határozzák meg. A 2013/2014-es tanévben hiány­szakma például az épület- és szerkezet lakatos, a hegesztő, az ipari gépész, a kőműves, a hidegburkoló, a szerszámkészí­tő és a villanyszerelő. Ezekben a szakmákban korlátlanul lehe­tett beiskolázni a jelentkezőket. A szakember szerint ráadásul a felsorolt szakmákat űzőkre az erőmű építésénél is nagy szük­ség lesz, így tulajdonképpen az iskolák jelenlegi kínálata egybevág a beruházásnál je­lentkező szakember igénnyel. A hiányszakmák meghatározá­sában várhatóan nem lesz nagy változás a következő években sem. ■ Budavári K. Havi 25 ezer ösztöndíj egy 2009-ES kormányrendelet rendelkezik arról, hogy a hiány­szakmát tanuló diákok ösztön­díjat kapjanak. Ennek köszönhe­tően valamelyest nőtt e szakok­nak, foglalkozásoknak az ázsió­ja. A megyében a mezőgazdasá­gi képzések mellett az ipari jelle­gűeketerősítik, korlátlan számú tanulót lehet képezni, olyan nagy rájuk az igény. A gyerekek az el­ső félévben 10 ezer forint ösztön­díjat visznek haza, de a 9. évfo­lyam második félévétől havi 20- 25 ezer forintot is kaphat egy jól teljesítő diák. Ipari jellegű képzés Szekszárdon, Pakson és Dombó­váron is van a megyében. * a (* r i i n

Next

/
Thumbnails
Contents