Tolnai Népújság, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-10 / 34. szám

SZOLGÁLTATÁS 2014. FEBRUAR 10., HÉTFŐ Ujjaszületik a sportlövészét épülő közösség Idén már nemzetközi versenyt rendeznek a megyeszékhelyen A Szekszárd Városi Lövészklub vezetősége a lőtér felújítása, valamint a lövészet, mint sport, újbóli felvirágoz­tatása érdekében a megye- székhely önkormányzatához fordult. A város nyitott a kérés iránt, jó lenne, ha Szekszárd ismét visszakerülne a sport­lövészet vérkeringésébe. Venter Marianna Akik még emlékeznek a megye- székhely sportlövész-életének vi­rágzására, örömmel üdvözlik, hogy újra fejlődésnek indul ez a nagy múltra visszatekintő sport­ág. Kik lehetnek a lövészklub tag­jai, kiknek ajánlják ezt a sportot? - kérdeztük Vajda-Rábolt Lász­lótól, a városi lövészklub elnöké­től. - A lövészklub sportegyesü­letként működik, bekerülni je­lentkezéssel és tagi ajánlással le­het. A klub lövészeteit a sportlö­vő szövetség és a rendőrség elvá­rásainak megfelelő lövészetveze­tők irányítják majd az alapsza­bály és a lőtérszabályzat szerint. Tolna megyében nem üzemel olyan felszerelt lőtér, amely a lég- fegyveres lövészetet tanulni aka­róknak, illetve a hivatásos szer­vezetek dolgozóinak, sportolók­nak megfelelő gyakorlási terepet biztosítana. Szeretnénk létrehoz­ni egy olyan helyet, ahol minősé­A sportlövészet kortalan sportág, azon ritka sportágak egyike, amely nemzetközi szinten is sokáig űzhető gi körülmények között, megfele­lő képesítéssel rendelkező szak­emberek segítségével tudnák űz­ni ezt a sportot. Az egyesület fel­adata az is, hogy összefogja, tá­mogassa, és akár versenyre is felkészítse tagjait. A sportlövé­szet kortalan sportág, nemzetkö­zi szinten is sokáig űzhető. A fi­atalok 12-13 éves korban elkezd­hetik és hazai, nemzetközi élme­zőnyben akár 35- 40 éves koru­kig is versenyezhetnek. Termé­szetesen azokat is várjuk szere­tettel, akik nem versenyszerűen, hanem csak hobbi szinten szeret­nének megismerkedni a sporttal, 12 éves kortól, korhatár nélkül. A klubelnök elmondta, mé­lyebb elköteleződése a sport iránt a családjában kezdődött. Az első légfegyvert vadász nagy­apjától kapta, és azonnal a bűvö­letébe került. Persze a fegyver­szeretettel felelősség is jár, mert mint mondái szokás: még a kapa­nyél is elsülhet. A fegyver helyes használatának elsajátítása után megfelelően kialakított lőpályán kezdhette el a gyakorlást, min­dig felügyelettel. A hármas fősza­bály: A fegyver nem játék, a lőtér nem játszótér, a küőtt lövedéket senki sem tudja visszafordítani. Órák hosszat tartott a családi cél­lövészet és a versengés. Mai na­pig sok kedves emléket őriz ezek­ből az időkből. A sportlövészetben nagyfokú önfegyelemre, összpontosításra van szükség. Pontosság, figye­lem, gyors döntésképesség és a megfelelő mozgáskoordináció jellemzi a lövészetet. Az edzé­seken ezek a képességek, kitar­12 Biztos, ami biztos nálunk még gyerekcipőben járnak a kártérítési perek, de az Óperenciás tenger túl­só partján már több évtize­des gyakorlata van bennük ügyfélnek, ügyvédnek, bíró­nak. Nem véletlen, hogy a pe­reskedéstől - és legfőképpen a kártérítés fizetésétől - ret­tegő gyártók mindent meg­tesznek azért, hogy ne talál­hassanak fogást rajtuk. így aztán nem ritka, hogy eny­hén szólva is mosolyt fakasz­tó használati utasításokat si­került elkövetni. íme, néhány gyöngyszem. Felirat WC-ke- fén: ne használjuk testápo­láshoz. Horgászhorog: lenye­lése veszélyezteti az egészsé­get. Fúrógép: figyelem, a fa­fúrót nem szabad fogfúróként használni. Napvédő függöny: ne induljon el az autóval, ha a napvédő függöny fenn van a szélvédőn. CD-állvány: ne használja létraként Nyomta­tótinta: emberi fogyasztás­ra nem alkalmas. Motoros fű­nyíró: autópályán nem hasz­nálható. S végül a legbájo- sabb, az összecsukható gyer­mekkocsi használati utasítá­sa: összecsukás előtt vegye ki belőle a gyereket. PROGRAMOK Hétfő MOZI szekszárd: A mogyoró-meló (kanadai-dél-koreai-amerikai animációs kalandfilm), 17 óra. Én, Frankenstein (ausztrál-ame­rikai horrorfilm), 19 óra. Kedd MOZI szekszárd: A mogyoró-meló (kanadai-dél-koreai-amerikai animációs kalandfilm), 15 és 17 óra. Én, Frankenstein (auszt­rál-amerikai horrorfilm), 19 óra. teol.hu Rovatunkban szakértőink se­gítségével olyan kérdésekre keressük a választ, amelyeket személyesen nem tettek vol­na fel. Bármire kíváncsiak, forduljanak bizalommal Mauthner Ilonához, aki to­vábbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. Elérhetnek minket elektronikus úton az ilona.mauthner@axels.hu e mail címen, hívhatnak a 0630/650-3020-as számon, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. Jelige: Az olvasó kérdez. Egy szekszárdi férfi olvasónk a jogosítványát szerette volna meg­hosszabbítani, mert lejárt az or­vosija. Elment a háziorvoshoz, - úgy gondolta oda kell mennie - és amikor az okmányirodában meghosszabbították a jogsiját meglepődve látta, hogy csak a személygépkocsira adták meg neki, holott addig autóbusz veze­tésére is volt engedélye, amit idő­szakosan használni is szokott. Az ügyintéző azt mondta neki, újból menjen el az orvoshoz, majd új­ból fizesse be az illetéket és ak­kor azt is beírják neki. A jogosít­vány hosszabbításának mi a rendje, hogy ne forduljon elő ilyen eset? kovács Ágnes, a Szekszárdi Okmányiroda vezetője vála­szolt olvasónk kérdésére:- A vezetői engedély érvényes­ségi idejének meghosszabbí­tása az okmány cseréjével tör­ténik. Amennyiben a vezetői engedély hátoldalán all. pont­AZ OLVASÓ KÉRDEZ ban feltüntetett kategória érvé­nyességi ideje lejár, egészségi alkalmassági vizsgálatra kell elmenni. Az egészségi alkal­masságot arra a csoportra vo­natkozóan kell megállapítani, amelyre azt az orvosi vizsgála­ton megjelent személy kérte. az 1. alkalmassági csoport­ra vonatkozóan alkalmasnak minősített személy nem foly­tathat olyan járművezetői tevékenységet, amelyhez a 2. alkalmassági csoport sze­rinti egészségi alkalmasság megállapítása szükséges. A 2. alkalmassági csoportba sorolt személyt, egészségi alkalmas­ságának megállapítása esetén, alkalmasnak kell tekinteni az 1. alkalmassági csoport tekin­tetében is. Amilyen kategóriát szeretne vezetni a járműve­zető, annak megfelelően kell besorolni az 1. vagy a 2. alkal­massági csoportba, pl. „A” és „B” kát. esetén az 1. alkalmas- sági, a „C” és „D” kát. esetén a 2. alkalmassági csoportba. Az új vezetői engedélyre is ennek megfelelően kerülnek fel a ka­tegóriák. A fentiek alapján a vezetői engedély meghosszabbítása iránti kérelmet az okmányiro­dában kell benyújtani, mely­hez be kell csatolni az egész­ségi alkalmassági véleményt. Az ügyintéző az alkalmassági vélemény alapján rögzíti az adatokat. Amennyiben a ve­zetői engedélyen szereplő al­kalmassági csoport eltér az új orvosi véleményen szereplőtől, A klub története, tervei az egyesület 2012. márciusá­ban alakult megjelenlegi formá­jában. A sportág nem új a város­ban, hiszen néhány évvel ezelőtt egy sikeres egyesület működött, többek között a jelenlegi alelnök- nek, Balogh Lászlónak, köszön­hetően. Az egyesület bejegyzését követően megkezdődött a munka az anyagi és szakmai források felkutatásához. Szekszárd önkor­mányzatának köszönhetően idén is számíthatnak az alapvető fenn­tartási költségekhez való hozzájá­rulásra. 2013-ban csatlakoztak a Magyar Sportlövők Szövetségé­hez, idén januárban pedig vendé­gül látták a vezetőséget. Idén no­vemberben Szekszárdon rendezik meg a Hungarian Open nemzet­közi sportlövő versenyt tó munkával folyamatosan fej­leszthetők. A versenyeken kel­lő önismerettel felmérhető és ta­nulható a stresszhelyzetet tűrő képesség. A sportlövők kitartó gyakorlás után nagyfokú önfe­gyelmet és pontosságot sajátíta­nak el, amit az élet más területe­in is sikeresen hasznosíthatnak. Sajnos a Lisztesvölgyi lőtér ál­lapota jelenleg nem teszi lehető­vé, hogy azonnal megkezdjék a munkát. Az épület rendbetételé­hez támogatókra, pályázati forrá­sokra van szükség. valamint a vezetői engedélyen olyan kategória is szerepel, melyhez nem megfelelő az alkalmassági csoport, az ügy­intéző minden esetben tájé­koztatást nyújt az ügyfélnek a jogszabályban foglaltakról és lehetőséget ad az ügyfélnek, hogy új orvosi véleményt hoz­zon. a kérelemről minden esetben a rögzített adatok alapján adat­lapot nyomtatnak ki, melyet az ügyfélnek elolvasásra és aláírásra az ügyintéző odaad. Amennyiben az ügyfél észre­vétellel él az abban foglaltak­kal kapcsolatban, mindig van lehetőség a javításra. Az alá­írás után kerül csak gyártásba az új vezetői engedély. Ameny- nyiben az ügyfél az adatlap áttekintésekor nem tesz észre­vételt, az adatlap adatai szerint Szíwel-lélekkel járták a gyerekek a színpadon félévzáró műsor Percekig tartó tapsban nyilvánult meg a közönség hálás, őszinte szeretete bonyhád Nem győzné az ember jelzőkkel, ha vissza szeretné ad­ni azt a fantasztikus hangula­tot, amelyet a Völgység Néptánc Együttes szombat esti félévzá­ró műsorán tapasztalt a Vörös­marty Mihály Művelődési Köz­pontban. A közel kétórás prog­ramon nemcsak a közönség, ha­nem szemmel láthatóan a fellé­pők is remekül érezték magu­kat: olyan lelkesen, vidáman, szeretettel ropták a színpadon, hogy öröm volt őket nézni.- Újra eljött egy olyan nap, amikor barátainkkal együtt be­mutathatjuk, mivel készülünk, járjuk a megyét, az országot és a külföldi fesztiválokat; bár ez egy vizsgaelőadás, a gyerekek­nek mégsem ezért dobog heve­sebben a szívük, hanem azért, mert a szüleik és a nagyszüleik itt ülnek a nézőtéren - emelte ki beszédében Eszterbauer Éva. Az 1995-ben alakult Völgység Nép­tánc Együttes vezetője a gondo­latmenetet folytatva őszinte kö­szönetét mondott a családok­nak, hogy nem kis fáradozás árán segítik, támogatják cseme­téjüket. - Önöknek természe­tes, hogy ennyi áldozatot hoz­nak gyermekükért, és egy így van jól, de azt is tudom, hogy ez rendkívüli dolog, azt a munkát, amit azért tesznek, hogy a ma­gyar népi kultúra fennmarad­jon és hagyományozódjon gene­rációról generációra, nem lehet A Völgység Néptánc Együttes produkciójával indult a kiváló műsor elégszer megköszönni - hang­súlyozta Eszterbauer Éva. A házigazdák mellett a bony­hádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Zelke Néptánc­együttese, valamint a Nagyatá­di Fürjecske Néptánc Egyesület tehetségei léptek színpadra az este folyamán. Váncsa Dénes is nagy örömmel nézte a műsort, pláne akkor, amikor 7. osztá­lyos fia, a völgységi csopor­tot erősítő Ákos járta szorgal­masan. Az együttes munkáját szíwel-lélekkel támogató édes­apától megtudtuk, Ákos 10 éve táncol, számos szép eredmény­nyel büszkélkedhet, közös cél­juk, hogy népművészeti iskolá­ban tanuljon tovább. ■ Vízin B. VÍZÁLLÁS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár-87 cm, Paks 50 cm, Dombori 77 cm, Árvízkapu 464 cm, Baja 198 cm. A Sió Palánknál 204 cm.

Next

/
Thumbnails
Contents