Tolnai Népújság, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-08 / 33. szám

4 PAKSI JÁRÁS 2014. FEBRUÁR 8., SZOMBAT HÍRSÁV Két pályázat is megvalósulhat idén györköny Két folyamatban lévő pályázat megvalósítá­sát tervezi az évre a Györ- könyi Pincehegyért Egyesü­let. A jó idő beálltával hozzá­fognak egy zúzott köves séta- körút kialakításának. Az ös­vény mellé táblák kerülnek, amelyek a pincehegyet mutat­ják be. Felújítják a nyilvános illemhelyet is. Egy nagyobb program keretében az egye­sület présházat épít a pincefa­lu központjában. Erre a szin­tén györkönyi székhelyű or­szágos pinceszövetséggel kö­zösen pályáztak. Keret van, a hiánypótlást teljesítették, így nagy esélyt látnak a támoga­tás elnyerésére. ■ V. T. Az aranydiplomás pedagógus köszöntése Paks Egykori tanítványai, kol­légái, a város vezetői köszön­tötték Glósz Lajos aranydiplo­más pedagógust 80. születés­napján a Vak Bottyán Gimná­zium könyvtárában. Glósz La­jos fél évszázadon át állt a ka­tedrán, két évig helyettes ve­zetője, 25 évig igazgatója volt a gimnáziumnak, ahova óra­adóként nyugdíjazása után is visszajárt 8 évig. ■ V. T. Az előadó a paraszti tisztálkodásról beszélt dunaföldvár Élménydús elő­adást tartott a paraszti tisztál­kodási szokásokról a műve­lődési házban dr. Juhász Ka­talin. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajztudomá­nyi Intézetének főmunkatár­sa „Meg is mosakodjál!” című programjával a Népszerű Tü- domány sorozatban vendéges­kedett. A következő alkalom­ra, február 19-re Kovács „Ko- kó” Istvánt várják. ■ V. T. Még lehet jelentkezni a versmondóversenyre Paks Pakson is lesz elődön­tője a XI. Kárpát-medencei „Csengey Dénes” vers-, pró­zamondó és énekelt vers ver­senynek. Az április 8-i meg­mérettetés célja, hogy fel­kutassák az amatőr vers- és énekmondókat, akik magas fokon tolmácsolják a magyar irodalom remekeit. A nevezé­seket március 17-ig lehet be­nyújtani. ■ V. T. A térség várja a blokkokat új fejezet A húszéves társulás dolgozik a bizalom erősítésén A Reform klub tagjainak tudására számítanak a városban Őszinte párbeszédet, bizalomépítést tűztek célul tavaly ünnepelte alapításá­nak 20. évfordulóját a TEIT, amely az atomerőmű körüli 12 kilométeres körzetben fekvő Tolna és Bács-Kiskun megyei települések tömörülése, az itt élők száma 60-65 ezer. A társu­lás központja Kalocsa önkor­mányzati hivatala, elnöke Tö­rök Ferenc, Kalocsa polgármes­tere. Munkáját alelnökként Gáncs István, Tengelic polgár­mestere segíti. Kalocsán Láto­gató Központot, irodát működ­tetnek, saját mérőberendezése­ket üzemeltetnek. A TEIT célja nem az erőművel és a nukleáris iparral való szembehelyezke- dés, hanem az őszinte párbe­széd és együttműködés megte­remtése és fenntartása, a köl­csönös bizalom továbbépítése, a biztonságos működés feltéte­leinek megteremtése. Gyarapították és közkinccsé tették ismereteiket a 2013-AS évet atomerőmű láto­gatással indították a TEIT pol­gármesterei. Februárban Or­das, Géderlak, Dunaszentbene- dek és Úszód községek képvise- lő-testületei jártak a létesít­ményben. A társulás oszlopos tagja és alelnökét adja a GMF-nek, azaz a Nukleáris Lé­tesítmények Körüli Települések Európai Szövetségének. A rész­vétel lehetőséget teremt, hogy nemzetközi tapasztalatok és összehasonlítások tükrében is lássák saját tevékenységüket és a nukleáris biztonság kérdése­it. Török delegáció fogadásá­ban, tájékoztatásában is részt vettek, településeiket bevonták a Nemzeti Nukleárisbaleset-el­hárítási Gyakorlatba. Ellenőrző Csoportja a hármas blokk üzemidő növeléséről tájékozó­dott a helyszínen. PAKS Az egészséges táplálko­zás és az ehhez szükséges éte­lek elkészítésére alkalmas csúcstechnológiájú eszközök kerültek terítékre a Reform Főzőklub idei első találkozó­ján. A civil szervezet nyílt nap keretében rendezett egy kósto­lóval egybekötött vidám estet Buday Péter mesterszakáccsal, aki a mindig időszűkében lé­vő háziasszonyoknak ajánlott módszereket és ultramodern eszközöket a gyors és egészsé­ges ételekhez. A Reform Főzőklub „házi mesterszakácsa” Kovács Já­nos azt mondta, ő is híve az egészséges táplálkozásnak, de az elkészítésben nem szíve­sen alkalmaz mindenféle cso­damasinát, eszközöket, sok­kal inkább preferálja az alko­tás örömét, szereti a konyhá­ban töltött órákat. És - ahogy szavaiból kiderült - a klub­ban, a klubtagokkal eltöltött órákat is. Mesélt arról, hogy az Atomfitt Centrumban a Paksi Atomerőmű olyan kony­hát biztosít számukra, amit sok klub megirigyelhetne. Al­kalmuk van közös kirándulá­sokra és természetesen gya­kori vendégei a különféle főző­versenyeknek is. Arról is be­szélt, hogy az önkormányzat különféle programokban szá­mít rájuk és a gasztronómia terén szerzett jártasságukra. Az idei Siller Fesztiválra már meg is érkezett a felkérés. Ezt is beleépítették az idei prog­ramtervbe, ami már összeállt, de arról a klub tagsága a kö­vetkező összejövetelen véle­ményezi és dönt róla. Kovács János azt mondta, immár biz­tos eleme a rendezvénynap­tárnak az Atomfutás is, ehhez az egyre népszerűbb rendez­vényhez is csatlakoznak a fő­zőklub tagjai. ■ Vida T. Buday Péter tartott bemutatót Új fejezet kezdődik a térség és a TEIT életé­ben, véli a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás alelnöke. Gáncs István sze­rint az atomerőművi blokkok építésére vonatkozó döntést a környéken élők többsége várta, és örömmel fogadja. Vida Tünde Gáncs István szerint a TEIT legfontosabb feladata most, hogy higgadtan továbbítsák az információt a lakosságnak Paks Míg az elmúlt év jobbára rutinfeladatokat hozott, addig az idei új, korszakos jelentősé­gű kihívásokat tartogat a Tár­sadalmi Ellenőrző, Informáci­ós és Településfejlesztési Tár­sulás (TEIT) számára. A TE­IT húsz éves, azóta vesz részt a nukleáris energia békés célú felhasználásával kapcsolatos kommunikációban, dolgozik azon, hogy fenntartsa a bizal­mat a technológia iránt. Az in­formációáramlás kétirányú, a társult települések polgármes­terei tájékoztatják a lakkossá­got, a környékben élők vélemé­nyét, a felmerült kérdéseket pe­dig továbbítják az atomerőmű és a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója üzemeltetőihez. Gáncs István alelnök azt mondja, hi­ába van húszéves tapasztala­tuk, arra a munkára, ami most vár rájuk, ez nem elég. Telje­sen más egy atomerőmű létesí­tését az első kapavágástól nyo­mon követni. A mostani hely­zet egyébként is más, mind a politikai, mind a gazdasági környezet tekintetében, mint a meglévő blokkok építésénél, húzta alá az alelnök. Hangsú­lyozta, nem elvárható minden egyes embertől, hogy ismer­jék ennek a nemzetgazdasági szempontból óriási beruházás­nak a jelentőségét, éppen ezért a legfontosabb feladatuk most, hogy nyugodtan, higgadtan to­vábbítsák az információt a la­kosságnak, hiszen rengeteg a tévhit és a csúsztatás.- Nem kérdés, hogy mellette áll-e a TEIT. Ezt a döntést a jó­zan ész diktálta, az ország ener­giaellátását szolgálja. Az atom­erőmű stabilan működik, már bizonyított. Ez a világon a leg­tisztább energiaforrás - hang­súlyozta Gáncs István. Hozzá­fűzte, a TEIT a Duna paksi és kalocsai oldalán is érintett, az erőműhöz való viszony a két ol­dalon nem egyforma, hiszen a paksin sokkal több az embe­rek személyes élménye, isme­rete, ezért magasabb az elfo­gadottság. Ez az érték orszá­gos szinten is magas, 70 száza­lék felett van. Gáncs István sza­vai szerint az új blokkok pedig a mostaniaknál is moderneb­bek, több a biztonsági funkci­ójuk. Fontos ténynek tartja, hogy valójában nem bővítésről, hanem kapacitás fenntartásról van szó, a mostani és leendő blokkok nagyjából csak tíz évig működnek párhuzamosan. Azt is aláhúzta, hogy a kormány és az országgyűlés mostani dönté­se 60-80 évre szól, és nagyon is időszerű volt, nem lehetett már tovább halogatni. A sok szép horgászélmény mellé jött a bosszantó új törvény paksi atomerőmű he Akinek a tagok közül az első körben nem sikerült, az február 19-én válthatja ki majd a jegyét paks Támogatói képviselőit hív­ta szokásos évadzáró összejöve­telére a Paksi Atomerőmű Hor­gászegyesület. Antal Lajos el­nök ezúttal is jó eredmények­ről számolt be, eltekintve az év utolsó napjaiban életbe lépett halgazdálkodási és halvédel- mi törvény hatásaitól. Mint el­mondta, jól sikerült rendezvé­nyeket hagytak maguk mögött. Rendeztek tavaly is maratoni horgászversenyt, MÉSZ és Du- naszentgyörgy Kupát, otthont adtak többek között a Tolna Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara programjának. Ver­senyeredmények tekintetében is a jók közé sorolható a 2013- as év, versenyzőik megyei, or­szágos sőt nemzetközi bajnok­ságon erősítették az egyesü­let hírnevét. Megnyerték a vil­lamos-iparági versenyt csapat­ban és egyéniben, Várszegi Ba­lázs a Klubcsapat vb-n bronzér­mes lett. És ami a legfontosabb, a 735 fős tagság sok horgász­élménnyel gazdagodott, amit a telepítések jó ütemezésével és megfelelő mennyiségű, minő­ségű hal tavakba helyezésével igyekezett az egyesület bizto­sítani. A ragadozókra vadászók örömére csuka is került a ta­vakba, illetve kapitális pontyo­kat is telepítettek. Az elnök ösz- szefoglalója szerint az őszi tele­pítésnek volt jobb visszhangja, tagjaik elégedettek voltak. A 2013. december 29-én ha­tályba lépett halgazdálkodási és halvédelmi törvény azonban sok borsot tört a vezetőség és a tagság orra alá. A fogási szabá­lyokat nem éppen az atomerőmű horgásztavaira szabták, ezért az egyesület élve törvény adta joga­ival, halászati főszakértői véle­ménnyel alátámasztott felmen­tési kérelmet nyújtott be a me­gyei kormányhivatalhoz. A tör­vény miatt a horgászjegyek ki­adásának és a fogási naplók le­adásának összehangolásába is hiba csúszott. Ennek orvoslásá­ra az egyesület meghosszabbí­totta a területi jegyek érvényes­ségét. Hatalmas zűrzavart okoz- Jól sikerültek a tavalyi rendezvények, így többek között a MÉSZ is tak a változások az idei jegy­kiadásban is. Antal Lajos ma­gyarázata szerint csak az vált­hat engedélyt, aki az adott na­pon egy online rendszerben, a SZÁK programban regisztrál. A január közepére hirdetett jegy­kiadást el kellett halasztani, mert nem kapták meg a szüksé­ges dokumentumokat, a február 3-in két órát állt az ügyintézés. - A jegykiadás legnagyobb döm- pingjében mindenféle előzetes értesítés nélkül két órán át nem volt elérhető karbantartás miatt a SZÁK program - idézte fel az elnök. Végül a tagság több mint fele ki tudta váltani a jegyét, aki­nek viszont nem sikerül, annak erre február 19-én 9-től 16 óráig lesz lehetősége. ■ Vida T. i A i * I i

Next

/
Thumbnails
Contents