Tolnai Népújság, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-08 / 6. szám

2 KORKÉP 2014., JANUAR 8., SZERDA JEGYZET KATUS ESZTER Jó hír? Megírom magyar krónika. Ez lenne a címe annak a lapnak, amely­nek indítását maga Orbán Viktor szorgalmazza. Olyany- nyira, hogy ő maga is írna bele, meg még sok más szer­ző is (lásd kormánytagok, Fidesz-politikusok, ismert személyiségek), akik meg­hívást kaptak a feladatra. Az alakuló értekezlet január 9-én, azaz holnap lesz. És hogy mi lenne benne? Csupa jó hír. A Magyar Krónika ugyanis „...nem harcol, hanem örömet mond. A Magyar Krónika jelszava: keresd a jót. Jó volt a színdarab. Megírom. Lebilincselt a koncert. Meg­írom. Kinyílott a pitypang. Megírom. A kormánybiztos a televízióban elkápráztatta a kérdezőbiztost, idős mű­vészünk csinált egy szép filmet, a biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa, meg­írom. Csökkent a rezsim. Megírom. A Magyar Króni­ka szerzői szellemi életünk meghatározó személyiségei. Akikből nem önbizalom- hiány árad, hanem derű, hit és szakmaiság.” hát így. Nos, bizonyára van igény a szépre és a jóra, te­hát biztosan lesznek, akik majd megveszik (ingyen megkapják) a lapot. Igaz, mások már próbálkoztak hasonlóval, sőt, működik is ilyen honlap (csakjohirek. hu), csak hát oda nem csak fideszes vagy jobboldali beállítottságú személyek írnak. Amúgy az sem vilá­gos, miért kell külön egy ilyen újság, amikor a köz­tévé bármikor átállhatna a csupa jó hírek sugárzá­sára. Vagy a köztudottan jobbos lapok. de persze, virágozzék min­den virág, csak ha lehet, ne közpénzből (pláne, hogy egy-egy írásért 50-200 ezer forintot is fizetnek majd.) És, ha nem gond, ne legyen kö­telező előfizetni sem rá. ha e kettő örömteli dolog tel­jesül, megírom. Alig épülték uj otthonok építőipar Egyre kevesebb megrendelést kapnak az ágazat cégei dél-dunántúl Soha ilyen ke­vés lakás nem épült a régió megyéiben, mint tavaly. Baranyában mindössze 77, Somogybán 118, Tolnában pedig 44 új lakás épült 2013. szeptember végéig. Kaszás Endre A frissen publikált statisztikai adatok mögött egyértelműen az elhúzódó válság hatása áll. Bár az otthonteremtés visszaesé­se országos tendencia, mégis mellbe vágó a fejlemény, hogy két megyében mintegy felével, a harmadikban pedig közel harmadával esett vissza a la­kásépítés az előző esztendőhöz képest. Az immár évek óta tartó ten­dencia egyértelmű kárvallott­ja az építőipar. Az ágazatban működő vállalkozások nem­hogy új házak építésére nem kapnak megbízást, de egyre kevesebb jut a lakásfelújítá­sokból is. Nem véletlen, hogy a régió mindhárom megyéjében ez a szektor adja a megszűnő vagy elvándorló vállalkozások jelentős hányadát. A várakozással ellentétben az új építésű otthonok visszaesése ellenére sem élénkült a hasz­nált ingatlanok piaca. A családi házak tulajdonosi köre 2008 óta 30-35 százalékos árveszteséget kénytelen elkönyvelni, a pane­lek esetében sokszor ennél is nagyobb a visszaesés. Baranya Somogy Tolna Az épített lakások száma 2012.I-III. negyedév 169 213 56 2012.1-IV. negyedév 285 339 119 2013.1-III. ne^edév 77 118 41 Épített lakások átlagos alapterülete 2012.1-III. negyedév 108 95 135 2012.1—IV. negyedév 100 92 139 2013.1-III. negyedév 113 83 107 A megszűnt lakások száma 2012.1-III. neffiedév 28 36 31 2012.1-IV. negyedév 34 48 56 2013.1-III. negyedév 6­33| Az építőipari cégek igen kevés megbízást kaptak az elmúlt évben. A felújításokból is kevesebb volt Szocpol.-változások TÖBB LAKÁSFINANSZÍROZÁSI rendeletet is módosított a kor­mány az új évben, szakértők ettől az ingatlanpiac élénkülé­sét várják. Lényeges változás, hogy a lízing kiváltása is la­káscélú felhasználásnak minő­sül, illetve szigorodik a megelő­legezett szocpol.-lal való elszá­molás. A használt lakást vá­sárló 35 év alatti házasok, il­letve élettársak is jogosultak szocpol.-ra. Ennek összege megegyezik az általánossal, az első gyermek után 450 ezer, a második gyermek után 750 ezer, a harmadik gyermek után 700 ezer, a negyedik gyermek után 400 ezer, további gyermek esetében 100 ezer forint. Sok faluban évek óta egyáltalán nem építkeznek A lakásépítések elsődleges helyszínei ezúttal is a megye- székhelyek voltak, az új ottho­nok fele, kétharmada létesült itt. Pécs, Kaposvár és Szek- szárd mellett még néhány to­vábbi város gyarapodott új la­kásokkal, a további városok­ban és a kisebb települések túlnyomó többségében azon­ban egyáltalán nem létesültek új otthonok. Az építtetői kört illetően elmondható, hogy a korábbi esztendőkhöz képest tovább mérséklődött a vállal­kozások szerepvállalása. 2013 első háromnegyed évében a lakások közel egyharmadát cégek, vállalkozások építtették elsősorban befektetési, tovább­értékesítési szándékkal, de szerepük egyre inkább vissza­szorul. A meghatározó szere­pet játszó magánszemélyek ugyanakkor még inkább elő­térbe kerültek, a lakásoknak a tavalyelőtti első háromnegyed- évi 69 százalékával szemben az elmúlt esztendőben már 71 százalékuk létesült magánem­berek pénzügyi részvételével. Mindezzel összefüggésben ugyanakkor jelentősen vissza­esett a lakáshitelezés is a régi­óban, az építők évek óta foko­zatosan csökkenő hányada vesz fel jelzálog alapú ingat- lankölcsönt, ami arra utal, hogy a tehetősebb réteg kép­viselői építkeznek inkább. Árcsökkentő licitek igazolódni látszik azoknak az ingatlanszakértőknek a várako­zása, akik a bedőlt hitelű laká­sok, házak árverezése kapcsán az ingatlanárak további csökke­nését jelezték. Bár a rögzített árfolyamos végtörlesztés, majd a kényszerűen megtartott devi­zahitelek átmeneti árfolyamrög­zített fizetése némi levegőt adott a nehéz helyzetbe került ingat­lantulajdonosok számára, so­kaknak ez sem jelentett segítsé­get. A régióban több ezer hátra­lékos ingatlankölcsön van. A fél éven túl nem fizetett kölcsöntör- lesztések kapcsán a hitelező bankok egymás után kezdemé­nyezik az érintett lakások, há­zak árverezését. Folytatódik a közbiztonság, bűnmegelőzési programsorozat tolna-mözs Folytatódik 2014- ben a tolnai polgárőrség „Köz- biztonság és bűnmegelőzési” projektje. A mözsi városrehabi­litációs programban a szervezet 1,9 millió forintot nyert erre a célra. Tavaly a pályázat első ele­meként a mözsi alsó tagozato­soknak szerveztek a polgárőrök közlekedésbiztonsági oktatást, kerékpáros versenyt. Ezt köve­tően a mözsi és tolnai 7. és 8. osztályosoknak Király Balázs rendőr őrnagy, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmeg­előzési osztályának munkatársa tartott előadást a helyes viselke­désről, a diákokat érő hatások kezeléséről, az erőszakmentes reakciókról. A harmadik prog­ram a rendőrök, polgárőrök és a település lakóinak a találko­zója volt, melyen Hága Tamás alezredes, a tolnai rendőrőrs parancsnoka ismertette Tolna és Mözs bűnügyi helyzetét, és annak javítása érdekében tett ■ Az idősek figyelmét tájékoztató anyagban hívják fel a trükkös tolvajok módszereire és tervezett intézkedéseket, de az érdeklődőknek Nagy Tímea áldozatsegítő, bűnmegelőző munkatárs és dr. Szilák Mihály a tolnai Polgárőrség elnöke is beszélt tevékenységükről. December 19-én a mözsi műve­lődési házban alapvető büntető­jogi ismeretekről tartott elő­adást Kocsmár Péter Szekszárdi Rendőr-főkapitányság Vizsgála­ti Osztályának vezetője. Soczó László BV alezredes, a szekszár­di Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka a büntetés-végre­hajtási intézetek magyarországi rendszerét mutatta be. Szilák Mihály elmondta, több, mint öt- venen voltak kíváncsiak erre a rendezvényre. Májusig, a prog­ram zárásáig, a családon belüli erőszak és a drog is témája lesz a polgárőrök sorozatának, az idősekhez pedig tájékoztató anyagot juttatnak el, melyben a besurranó-, illetve a trükkös tolvajok módszereire hívják fel a figyelmet. A polgárőrség vezetőjétől azt is megtudtuk, a pályázati támogatástól függetle­nül a fiataloknak is szerveznek programot, az internet haszná­lat veszélyeiről szól majd az elő­adás. ■ B. K. A sebész szerint a síbalesetek több mint fele megelőzhető lenne veszélyes üzem Hiányzik a rendszeres gyakorlás, a megfelelő testedzés - Nem a pályához igazítják a tudásszintet elkezdődött a síszezon az oszt­rák, olasz és francia Alpokban, egyre többen választják itthon is a kikapcsolódásnak ezt a for­máját, illetve hamarosan indul­nak az iskolai sítáborok is. Dr. Tizedes György sebész, plaszti­kai sebész, a Da Vinci Magán- klinika orvosigazgatója szerint ebben az időszakban meg­szaporodnak a sérüléssel járó balesetek is, amelyeknek több mint fele megelőzhető lenne, néhány szabály betartásával.- Nem vagyunk sielőnem- zet, nincsenek megfelelő ha­zai pályák sem, ezért aztán a rendszeres gyakorlás is hiány­zik. Hamar megsérülhet, aki a megszokott napi rutinból kisza­badulva, testedzés és megfelelő kondíció nélkül vág neki a síte­repeknek. A legtöbb fáradásos baleset erre vezethető vissza, amelyek egy része a comb-, a lábszár- és a fenékizmok meg­felelő előzetes edzésével elke­rülhető lenne. Fontos szerepet játszik a balesetekben a sza­badság miatti felfokozott izgal­mi állapot, csoport vagy baráti társaság esetén a vetélkedés, il­letve a hüttékben elfogyasztott forralt bor. Szintén tapasztalat, hogy sokan nem a tudásuknak megfelelő szintű pályát választ­ják, ez szintén fokozza a bal­esetveszélyt - hangsúlyozta dr. Tizedes György. ■ H. Zs. Dr. Tizedes György MIK A TÜNETEK? A gyakorlott síelők az esések tekintetében is rutinosabbak, az amatőröknél viszont magasabb a sérülés kockázata is. A kisebb kellemetlenségeket - izom­fáradtság, izomláz, egyszerűbb izom- vagy szalaghúzódás - is kezelni kell megfelelő krémek­kel, illetve masszázzsal, azon­ban emiatt még nem kell feltét­lenül orvoshoz fordulni. Viszont a másnapi síelésnél figyelembe kell venni, hogy az ember auto­matikusan kíméli a sérült izmot vagy szalagot, ezért megváltoz­hat a mozgáskoordinációja, ami szintén balesethez vezethet. MIKOR KELL ORVOS? Az egyik leggyakoribb a láb­szársérülés, még a kötés kiol­dása mellett is, valamint a boka megcsavarodása miatti spirális törés. Ezekben az esetekben kivétel nélkül orvosi segítségre van szükség, csakúgy mint az elkaszálás, vagy a tereptárggyal való ütközéseket követően is. Itt szóba jöhetnek a koponya-, a ge­rinc-, vagy a mellkasi sérülések, amelyek a sebesség függvényé­ben nagyon komolyak is lehet­nek. Az agyrázkódás jellemzője a rossz közérzet, hányás, kettős­látás, zavart viselkedés, szintén orvosi ellátást igényel. MI A GYÓGYMÓD? Az egyik legfontosabb, hogy a síelés kedvéért ne vegyünk be fájdalomcsillapítót, amely elfedi az eredeti problémát, illetve annak a súlyosságát. Gyakran előfordul, hogy a síelésből haza­hozzák a sérülést, itthon fordul­nak vele orvoshoz, illetve nem is keresik fel a rendelőt. Legin­kább például a térdszalagok sé­rülése is lehet ilyen, a tünetek később is jelentkeznek. Min­denképpen szakorvosi kezelést igényel a térd, a boka körül a szalagok fájdalmas duzzanata, illetve ha sima terheléskor is jelentkezik a fájdalom. t A 1

Next

/
Thumbnails
Contents