Tolnai Népújság, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-07 / 5. szám
2014. JANUÁR 7., KEDD SPORT - SZOLGALTATAS 11 A kupában nem ment a BKSE-nek kosárlabda Panta Istvánék Debrecenben a MAFC-tól és a Tiszaújvárostól is kikaptak Fláding Jánosra emlékeznek a sportbarátok a focitomával Utolsó, negyedik helyen zárt a második legrangosabb hazai kupasorozat, a férfi Hepp Kupa négyes döntőjében a bajnokságban hibátlanul menetelő Bonyhádi KSE. Balázs László Hétvégén a debreceni Oláh Gábor Sportcsarnokban rendezték meg a dr. Hepp Ferenc Kupa négyes döntőjét. A házigazda DEAC mellett a Tiszaújvá- ros, a MAFC és a Bonyhádi KSE szállt harcba az aranyéremért. A szombati elődöntőben a MAFC meglepetésre nagyon simán legyőzte az NB I/B Nyugati-csoportjának listavezetőjét, a Bonyhádot, amely először kapott ki ebben a szezonban tétmeccsen. A második elődöntő már szorosabban alakult, érdekesség, hogy összesen 22 triplát dobtak a játékosok. A papírformának megfelelően a házigazda DEAC nyert. A bronzmeccsen az első félidőben még úgy tűnt, hogy érvényesül a papírforma, és a bonyhádiak nyakába kerül az érem, a Sitku nélkül - az NYKK újdonsült trénere a Pécsi VSK ellen meccseit - felálló Tiszaúj- város nem így gondolta, és egy elképesztő harmadik negyeddel akkora előnyre tett szert, amit a lefújásig már nem tudtak ledolgozni Pantáék. A két egyetemi alakulat fináléja sima összecsapást ho- _______:____________________ PR OGRAMOK Kedd MOZI szekszárd: Exek és szeretők (amerikai vígjáték), 17 óra. A hobbit - Smaug pusztasága (amerikai új-zélandi fantasy), 19 óra. ELHURCOLTAK NAPJA BONYHÁD PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM: a Német Nemzetiségi Önkormányzat és az iskola közös megemlékezése, köszöntőt mond Andorka Gábor igazgató, megemlékező beszédet mond Friesz Péter történész, 15 óra. Szerda MOZI szekszárd: Exek és szeretők (amerikai vígjáték), 17 óra. A hobbit - Smaug pusztasága (amerikai új-zélandi fantasy), 19 óra. VÍZÁLLÁS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár-113 cm, Paks 20 cm, Dombori 45 cm, Árvízkapu 430 m, Baja 168 cm. A Sió Palánknál 190 cm. FIZESSEN ELŐ Á TOLNAI NÉPÚJSÁGRA, hogy mindennap legyen egy jó lapja! Horváth Balázs (a labdával) arca árulkodó: a bonyhádiaknak nem sok sikerélményben volt részük a Debrecenben megrendezett négyes döntőben zott, elképesztő formában volt a MAFC, amely már 28 ponttal is vezetett a házigazda DEAC ellen. Igaz Kaluháék a végére tízen belülre kerültek, de a fővárosiak győzelme egy percig sem forgott veszélyben. EREDMÉNYEK, ELŐDÖNTŐK: BONYHÁDI KSE-MAFC 40-72 (1321,14-21,5-18,8-12). Bonyhád: Faragó 13/3, Rutkai 6, Horváth B. 4/3, Tömösváry 4, Hegedűs 4, Lukács 3/3, Kovács B. 3, Panta 2, Gébért 1, Verli. Edző: Puha Jenő, Rutkai Péter. MAFC: Fekete 16/12, Misek 13/3, Vavra 12, Fodor 6, Gorzsás 6, Csapai 6, Tursics 5/3, Vittay 4, Lakits 2, Szlávik 2, Lakosa, Hegyi. DEAC-TISZAÚJVÁROSI TISZA TV PHOENIX KK 83-76 (19-20,22-20, 21-18,21-18). Ld.: Nagy Bo. 18, Kaluha 17/15, Nagy Be. 11/9, Takács 10, illetve Kóthay 17/9, Varga 15/12, Lajsz 11/3, Benőcs 11/3, Béres 10. A BRONZMÉRKŐZÉSEN: BONYHÁDI KSE-TISZAÚJVÁROSI TISZA TV-PHOENIX 79-82 (22-17, 2216, 6-29, 29-18). Bonyhád: Lukács 29/15, Tömösváry 14, Faragó 9, Panta 7/3, Kovács B. 7/3, Horváth B. 5/3, Hegedűs A. 5, Rutkai 3/3, Gébért, Verli. Tiszaújváros: Kóthay 24/9, Varga Á. 11/3, Pöstényi 16, Benőcs 12/3, Béres 4, Lajsz 7, Tóth T. 8/6, Brugos. A DÖNTŐBEN: MAFC-DEAC 77- 70 (26-16, 18-5, 14-21, 19-28). Ld.: Fodor 19/6, Túrsics 13/3, Fekete 13/3, Vavra 13/3, Misek 12/6, illetve Nagy Bo. 17/3, Nagy Be. 12/9, Kaluha 12/6. A VÉGEREDMÉNY: 1. MAFC, 2. DEAC, 3. Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix, 4. Bonyhádi KSE. A torna All Star csapatába Pöstényi Zoltánt (Tiszaújváros), Misek Leventét (MAFC), Kaluha Csabát (DEAC), Fekete Csabát (MAFC) és Nagy Benedeket (DEAC) választották be. Az MVP-nek (legértékesebb játékos) Tursics Krisztián (MAFC) bizonyult. Lajstromba keriilnek a műtestrészek egészségügy Nyilvántartást vezetnek az implantátumokról január 1-től Nyilvántartást vezetnek januártól az implantátumokról. A jogszabály életbelépését fél éves előkészítés előzte meg,. A változást a szépségipar indította el, bár kissé megkésve. A nem megfelelő minőségű géllel gyártott francia PIP implan- tátumok miatt becslések szerint mintegy 300 ezer nő lehet veszélyben. Ez a tény nem vetette vissza a szépészeti műtétek iránti fogékonyságot, az iparág felfelé ível. Amíg az Egyesült Királyságban nyolc éve 2700 milliárd forintnak megfelelő deviza erejéig szépültek a szigetország lakói, ez az a szám 2010-re háromszorosára nőtt, és jövő év végéig elérheti a 3,6 milliárd fontos forgalmat. Ez forintban megközelíti a magyar államháztartás 15- 16 ezer milliárdos éves tételét. A brit orvoslás elszánta magát a változtatásra: januártól minden mellimplantátum-műtét adata Már csak jó minőségű, orvosi szilikont használhatnak implantátumokban rint vezetik: minden típusból és méretből többet tartanak, hogy a műtét menetét az anyag esetleges sérülései ne befolyásolják. Hazánkban nem előzmény nélküli a regiszterek vezetése. A Magyar Ortopédiai Társaság 2007-től működteti a protézis regisztert, amelyhez 2009-ben csatlakozott a Magyar Traumatológiai Társaság is, ahol a beültetett csípő- és térdizületeket veszik lajstromba. Magyarországon a leggyakoribb közfinanszírozott műtétek közül - az OEP egységes várólistájának legfrisregiszterbe kerül. Eddig nyilvántartás hiányában, írja a Medica- lonline.hu, a sebészek nem tudták figyelmeztetni a PlP-implan- tátumokkal élő betegeiket. Seffer István plasztikai sebész elmondta, országos szakfelügyelőként is évtizede szorgalmazza, és a cége keretein belül finanszírozza is a regiszter-használat és a biztonságos, minőségi implantátum-beültetés feltételeit. A központi nyilvántartást üdvözli, bár a korábbi alkalmazást még jobbnak látta volna. A klinikáján használt anyagok tekintetében nemcsak a regisztert, de a raktárkészletet is protokoll szeVárólista-csökkentés a somogyi Kaposi Mór Oktató Kórház 46 millió forintot kapott az év végén a várólistájának a rövidítésére: a háromnegyede az idei első negyedév csípő- és térd- protézis-műtéteinek a gyorsítására szánt finanszírozási korrekciós összeg, a járóbetegellátásra 14 millió jut. Siófok kórháza 11 milliót kapott, ami kétharmadrészt korrigálja a járóbeteg-ellátási támogatást, harmada a tavalyi onkológiai CT/MR vizsgálatok költségét egészíti ki. Nagyatádra félmillió forintos korrekció érkezett. Milliós vállprotézis csípőprotézist 750 ezerés egymillió forint körüli áron vásárolhatunk, akár rehabilitációs ellátással együtt a magánszolgáltatóktól: 620 ezer a műtéti és ápolási díj, a protézis 140 ezer forint. Térdizületből 990 ezer-670 ezer forint közöttit találtunk, a legdrágábbak egyike, a vállprotézis árából már kisebb autó is megvehető: 1-1,3 millió körüli összegbe kerül. Az emlőnagyobbítások ára eltérő: 680-870forintért találtunk, de az extrakivitel, a forma, a nagyság megnövelheti az árat. sebb adatai alapján - naponta átlagosan tizennégy csípőprotézis-műtétet végeznek (658 nap a várakozás a 9 ezer 158 beteg számára), míg térdprotézisből matematikai átlaggal tizenegyet ültetnek be naponta (908 napos a várakozási idő és 10 ezer 279 a várakozó). A beültetésről, kivételről és cseréről a betegellátás biztonságának a javítása érdekében kell regisztert vezetni a jogszabály szerint. Az implantátumokkal együtt élő betegek gyógykezelése, állapotuk nyomon követése, váratlan esemény gyors elhárítása és az orvostechnikai eszközök megfelelősége adnak okot a regiszter használatára. A beültetett implantátumokról eddig is vezettek nyilvántartást a hazai intézmények, ezek azonban egymástól függetlenül működtek. ■ Balassa T. Tiltott az ipari szilikon három éve derült ki, hogy a PIP (Poly Implant Prothese) cégmel- limptantátumainak egy részébe 2000 óta ipari szilikont töltöttek, amely nyirokcsomó-gyulladást okozhat Több ezer nálunk került forgalomba. Hogy mennyi, nem tudni, mert több szolgáltató maga vásárolja. Az kiderült, hogy a több kontinensen riadalmat keltő ügyben hazánk a harmadik leg- érintettebb, így az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal felfüggesztette, 2012-ben pedig megtiltotta a felhasználását bonyhád Tizenegyedik alkalommal szervezi meg a Ró- di-kupát Ömböli László, amely- lyel az egykori kiváló labdarúgóra, edzőre, Fláding Jánosra emlékeznek a sportbarátok. Ömböli László elhatározta, hogy egy szenior teremlabdarúgó-tornával állít emléket minden évben a 2002- ben elhunyt jóbarátjának, aki a Bonyhádi Vasasban kezdett futballozni, trénerként pedig több csapatot is irányított a megyében. A nyugdíjas sportbarát példaértékű kezdeményezéséhez - akárcsak az elmúlt időszakban - idén is sokan csatlakoztak, széles összefogás eredményeként valósul meg a kupa. Január 11-én, szombaton kilenc csapat méri össze erejét a bonyhádi sportcsarnokban reggel nyolckor induló focitornán, amelyen a dobogósok mellett külön jutalmazzák majd a legjobb kapust- és játékost, illetve a gólkirályt. A délelőtt során a Let's Go Bús, a Börzsöny, az Öregfiúk 73 Bonyhád, a Ma- jos és a Gumibolt együttese lép parkettre, délután pedig a Hétfő FC, a Tevel, az Izmény és a Sörbarátok csapnak össze a győzelemért. Csoportonként a legjobb két csapat jut tovább, a döntő várjatóan 16.30 órakor kezdődik. A finálét követően tombolasorsolás is lesz a támogatók jóvoltából, a program a résztvevők megvendégelésével zárul. ■ Vízin. B. OLVASTAM GYURICZA MIHÁLY Politika és cirkusz tele van az internet a hírrel, hogy Steven Seagal amerikai színész esetleg elindul az arizonai kormányzói posztért. Elmúltak már azok az idők, amikor az ember gúnyos mosollyal reagált az ilyen híradásra. Emlékszem, valamikor régen a magyar televízióban láttam a riportot, amelyikben Melina Mercouri görög színésznő elég közönséges hangnemben beszélt arról, hogy az amerikai elnökválasztáson Ronald Reagan is ringbe száll. „Az a ripacs?!” - háborodott fel a görög híresség. Pedig ő csak tudhatta, hogy színészből is lehet politikus, hiszen miniszter volt a hazájában. Mindenesetre Reaganból elnök lett, Schwarzenegger- ből kormányzó. Seagal is követheti a példájukat. Egyébként meg van példa a fordítottjára is. nem kell messzire mennünk, hiszen nálunk sok politikus kiváló színész is. Nagyon jól el(ő) tudják magukat adni mind a parlamentben, mind a gyűléseken. Egyik-másik túlzásba is viszi: olykor nem színházba, hanem már cirkuszba képzeli magát.